Kettős Mérce

  • Munka
  • Szegénység
  • Egészségügy
  • Lakhatás
  • Sajtó
  • K/A
  • Brüsszel+/-

A Mérce legújabb cikkeiért és friss hírekért kattints ide!

Martonfa: feltüzelve, átbaszva, cserbenhagyva.

Martonfa: feltüzelve, átbaszva, cserbenhagyva.

JámborAndrás
Tetszik
0
2015. augusztus 4. kedd, 18:12
fidesz bevándorlás menekült menekülttáborok martonfa

Martonfára épít menekülttábort a kormány, a döntés ellen a helyiek tiltakozó sátorozásba kezdtek. A Hír24 készített megrázó videót a helyiek tiltakozásáról, aminél élesebben még soha nem rajzolódott ki, hogy a hatalom és a média gyűlöletkeltése, az egyoldalú tájékoztatás és az ebből eredő információhiány mennyire brutálisan hat az emberekre. Martonfa lakosai tisztességes és jószándékú emberek, akiknek menekültellenesége teljesen érthető, hiszen feltehetően egyoldalú információjuk van a menekültekről, ítéletüket elsősorban erre alapozzák (nem buták vagy gonoszak, csak más jut el hozzájuk, mint Budapesten egy fiatalhoz, aki csak az internetről tájékozodik, így más lesz az “igazságuk”). Hiszen ami információ nem jut el hozzájuk, abból nyilván nem tudnak következtetéseket se levonni, így a menekültekről alkotott világképüket a kormánypropaganda határozza meg. 

Hiába lenne bennük szándék a menekültek helyzetének megértésére, a szolidaritásra, az ehhez szükséges információkhoz azok, akik vidéken és kistelepülésen élnek, sokkal nehezebben jutnak hozzá. Eddig minden bizonnyal nem is találkoztak menekültekkel, és az ismerősi körükben is kisebb eséllyel van olyan, aki jó tapasztalatról is be tudna számolni a mendemondákkal szemben. Ellenben ott van az M1 és a Kossuth Rádió (persze csak feltételezni tudjuk a fogyasztási szokások és a média helyzetének alakulásából, a felmérésekből, hogy ezeket az adókat, csatornákat hallgatják, nézik a kistelepüléseken az országos átlagnál nagyobb arányban), amelyek a menekültekkel kapcsolatos negatív információkat, rémhíreket sugározzák reggel, délben, este, és megerősítik, alapot adnak a mendemondáknak, félinformációkból összeálló hangulatkeltéseknek.

A videóból teljesen egyértelmű, hogy amit a menekültekről tudnak, azt a propagandamédiából hallják, és fel is merül a kérdés, miért ne higgyenek ennek? A videóból az is egyértelmű, hogy félnek attól az ellenségtől, amit a médiamanipuláció felépített nekik. A videóban elhangzó menekültellenes érvek azok, amit a kormánypárti média hazudik és felnagyít: a nők megerőszakolása, a bűnöző életmód, a drogok, a járványveszély.

Pedig az elmúlt egy évben menekült nem követett el bűncselekményt Magyarországon. A bicskei késelés megtörténtét, amit a Fidesz és az M1 terjesztett, maga a rendőrség cáfolta. Nem erőszakoltak meg nőket Magyarországon menekültek (a svédországi adatok hamisságáról itt írtunk). (A Jobbik lapja által terjesztett videóról kiderült, hogy az erőszaktevő egy szerb férfi volt, nem menekült). A többségében muszlim emberek között vallási előírások miatt nagyon meglepő lenne a tömeges kábítószerhasználat, miközben Magyarországon egyébként a kábítószer-fogyasztás tényleg probléma. És egyetlen járványos megbetegedésről sem tudunk. Az 56 ember közül, akiket kórházba szállítottak ezzel a gyanúval, 54-et még aznap este, 2-t pedig másnap reggel tünetmenetesen kiengedtek. A HVG által megkérdezett immunológus szerint pedig nem jelent járványveszélyt a menekültkérdés Magyarországon.

A polgármester azt mondja a videóban, hogy tömeges visszatoloncolások lesznek Magyarországra, és ezeket az embereket fogják itt elhelyezni. Ezt a mendemondát is fideszes politikusok szájából hallhattuk, és nincs valóságalapja. Ausztria és Németország közölte, hogy nem terveznek ilyen lépést, valamint Svédország is, mivel ezek az országok jogállamok, és a visszatoloncolás egy többlépcsős jogi és adminisztratív folyamat, felgyorsítása nem lehetséges,  és minden esetet egyedileg bírálnak el..

A martonfai embereket hazugságaival feltüzelte a gyülőletkeltő propaganda, és annak gazdája – a Fidesz – most otthagyta őket a semmi közepén, tele félelmekkel és aggodalommal. Teljesen egyedül. A videón látszik, hogy egyedül a rendőrségtől kaptak egyáltalán tájékoztatást a menekülttábor építéséről. Csupán egy fenyegetés kíséretében tájékoztatja őket a magyar állam. Ellenben nem kaptak tájékoztatást a menekültekről, a valós helyzetről, hogy ténylegesen mi vár rájuk.

Hogy nem rasszizmus, hanem a félelem és a düh munkál bennünk, azt semmi se bizonyítja jobban, mint az a helyi lakos, aki azt ordítja bele a tömegbe, hogy a nők és gyerekek jöhetnek, de a férfiak nem. Ebből látszik, hogy ő nem a menekültektől fél valójában, hanem az erőszaktól. Mert olyan képeket nem közvetít a média, amiben a gyerekektől és nőktől kéne félni, ellenben a menekült férfiakat erőszakosnak, támadónak állítják be ezekben a bejátszásokban, ezért, illetve a rögzült nemi szerepek miatt, a férfiakat azonosítja a veszéllyel, ők jelentik számára a kockázatot. Lényegében csupán annyit mond, békés embereket szívesen látunk, ha már ez a helyzet van, de tartsák távol az erőszakot a településünktől. Ez a szempont pedig teljesen érthető, és ha nem tudják, hogy a menekültek elsöprő többsége békés, sőt a menekültekkel kapcsolatban csak agresszivitásról szóló híradásokkal találkoznak, hogyan gondolkodhatnának másképp róluk?

Egy másik helyi lakos elmondja a videóban, hogy ezeknek az embereknek tudás, információ, felkészítés kéne a menekültekkel kapcsolatban, hogy be tudják őket fogadni. Szerintünk is erre lenne szükség, de a kormány ezt nem teszi meg.

Ehelyett feltüzeli, átbassza és cserbenhagyja őket.

Úgyhogy nekünk, állampolgároknak kell kiállnunk mellettük. A kormány adjon megfelelő tájékoztatást, segítséget, képzést ezeknek az embereknek, akiket a propagandájával ő taszított félelembe, hozza helyre a kárt, amit okozott.

De persze a félelmeken, a tájékoztatás hiányán és a bizonytalanságon túl a kormány még egy lapáttal rátesz, amikor egy rossz infrastruktúrájú, de a helyiek összefogásából élhetővé tett faluba helyezik a menekülttábort. Egy 200 fős falu, amely hosszú idő óta semmit sem kap az államtól, és idegenek sem túl gyakran fordulnak meg ott, most egy 1000 fős menekülttábort kap a nyakába. Ez rossz a helyieknek, és rossz a főleg nagyvárosokból érkező menekülteknek is.

Segítséget viszont úgy tűnik, nem kapnak, sőt még beszélni se akar velük senki. Martonfát cserbenhagyták, a terhet megkapták, de az ott élő embereket, a problémáikat, kételyeiket és elvárásaikat a kormány nem létezőnek nyilvánította.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

Támogass havi 1000 forinttal:
További vállalásaink
és támogatási lehetőségek
A Kettős Mércét nem támogatják pártok vagy oligarchák, nem használunk állami vagy külföldi pénzeket. A Mérce egy független baloldali portál, melynek a működése rajtad is múlik! Ha szeretnél még több menekültek helyzetéről szóló cikket olvasni, támogass minket!
fidesz bevándorlás menekült menekülttáborok martonfa JámborAndrás 2015. 08. 04. Tovább →
Tetszik
0
komment

Nyomj egy tetsziket, és olvasd a Kettős Mércét a Facebookon!

Ajánlott bejegyzések:

  • Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat össze Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat össze
  • A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban? A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?
  • Je suis KFC-s munkavállaló Je suis KFC-s munkavállaló
  • A Filmművészeti Egyetem 114 hallgatója kéri a szexuális zaklatással vádolt Marton László felfüggesztését A Filmművészeti Egyetem 114 hallgatója kéri a szexuális zaklatással vádolt Marton László felfüggesztését
  • Végre vezethetnek a szaúdi nők – de az elnyomásuknak még nagyon nincs vége Végre vezethetnek a szaúdi nők – de az elnyomásuknak még nagyon nincs vége

A bejegyzés trackback címe:

https://kettosmerce.blog.hu/api/trackback/id/tr407679676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leírás

Ide írhatsz levelet nekünk!

Hirdetés

Legfrissebb cikkeink

  • Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyertesei
    Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyerteseiEstefelé már szinte minden adat beérkezett Csehország választási központjába a voksolásról, így kimondhatjuk, hogy a nyertes a “korrupt elitek” ellen keresztesháborút hirdető, a rendszerváltás után...
  • Adjunk hitet magunknak október 23-án!
    Adjunk hitet magunknak október 23-án!Az október 23-i civil tüntetés valójában nem a rendező Közös Ország Mozgalomról és nem is a pártokról szól, amelyek majd 2018-ban indulnak. Fél évvel a választás előtt az a kérdés, megmutatjuk-e,...
  • Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat össze
    Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat összeA milliárdos Andrej Babiš és populista pártja  az ANO nyeri a cseh választásokat a Europe Elects modellbecslése szerint 26-27%-al az ANO lesz az első, a második helyen a szélsőjobboldali SPD és a...
  • A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasolják
    A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasoljákA néppárti spanyol kormány mai ülésén Katalónia autonómiájának felfüggesztésére tett javaslatot. Ha a jobboldali többségű szenátus rábólint a döntésre, akkor  a régió kormánya által gyakorolt...
  • Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshez
    Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshezA sajtóban nagy visszhangot kapott a Pew Research Center képviseleti demokrácia támogatottságáról szóló globális felmérése. Bombasztikus címeket olvashattunk: a magyarok negyede diktátort akar, csak...
  • A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?
    A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?Csehországban képviselőházi választásokat tartanak október 20-án és 21-én. Bár egyre kevésbé merünk a közvélemény-kutatásokra és felmérésekre szentírásként tekinteni, szinte biztos, hogy az új...
  • A német liberálisok nagy visszatérése
    A német liberálisok nagy visszatéréseA 2013-ra látványosan összeomló német liberális párt, az FDP az évtized európai politikai visszatérését hozta össze a szeptember 24-i német szövetségi választásokon. De milyen ez a párt, mit képvisel,...
  • Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi Lillától
    Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi LillátólPedig lenne miért. Van ugyanis, ami nem hit kérdése. Az ATV valamiért jó ötletnek gondolta, hogy A nap kérdése ez legyen: „Sárosdi Lilla színésznő azt állítja, hogy Marton László Kossuth-díjas...
  • Je suis KFC-s munkavállaló
    Je suis KFC-s munkavállalóPuzsér Róbert szerint proli pofon csattant Szabó Zoltán Indexes újságíró arcán, amelyet maga az újságíró állított elő. A Fidesz publicistája szerint pedig az Indexet ütötték meg a KFC-ben, és a...
  • Újabb sztrájk jön az Operaházban 
    Újabb sztrájk jön az Operaházban Három szakszervezet hirdetett meg munkabeszüntetést a Magyar Állami Operaházban csütörtökön, a dolgozókkal kötött kollektív szerződés hiánya miatt. A sztrájkra A hugenották október 28-i bemutatója...

Kettős Mérce

Támogatónk

A Kettős Mérce részt vesz a „Network 4 Debate” projektben. Támogatónk a Nemzetközi Visegrádi Alap.

Keresés

Archívum

  • 2017 október (55)
  • 2017 szeptember (61)
  • 2017 augusztus (63)
  • 2017 július (68)
  • 2017 június (58)
  • 2017 május (61)
  • 2017 április (68)
  • 2017 március (68)
  • 2017 február (61)
  • 2017 január (64)
  • 2016 december (65)
  • Tovább...
Creative Commons Licenc
Impresszum | Támogasd a Mércét! | About us | Egyesület | Átláthatóság
Facebook Tumblr Twitter Youtube
süti beállítások módosítása
Dashboard