A menekültválság lassan eljut arra a pontra, ahol az emberek már túlteszik magukat a humanitárius katasztrófa borzalmain, és elkezdenek Európa eliszlámosodásától rettegni. E rettegők között elterjedt félteni „a mi európai kultúránkat”, amelynek alapja természetesen a felvilágosodás és az ész uralma az előítélet felett. Kapelner Zsolt írása.

Bevándorlás-ellenes tüntetés Drezdában, fotó: AP

Sietnek leszögezni, hogy távol áll tőlük a kulturális rasszizmus, mindössze azt jegyzik meg, hogy az „iszlám alapelvei” – mert a világszerte egymilliárd követővel és számtalan különféle iskolával rendelkező vallásnak természetesen vannak jól körülhatárolható, és minden hívő által elfogadott alapelvei (a kereszténység is ilyen, ugyebár...?) – összeegyeztethetetlenek az európai kultúra értékeivel.

Mások azt emelik ki, hogy e muszlimok „demokratikus kultúrája” még fejletlen, és mint ilyen, veszélyt jelent a mi – ezzel szemben nagyon fejlett – demokratikus kultúránkra. (Persze amikor a birodalmi feudalizmusból a pártállami diktatúrába csúszott kelet-európai országok csatlakoztak az európai közösséghez, ilyen veszély nem állt fenn. Valamiért.)

Ezután jellemzően rémképekkel tarkított lamentálás következik azon, hogy lassan többséget képeznek a muszlimok – jelenleg valahol 6 százalék körül mozog az arányuk (44 millió ember nagyjából), amit a most érkező 400 000 szíriai, afgán, iraki stb. durván meg fog dobni (nem fog, tessék kiszámolni) –, és hogy bizonyos helyeken már el is kezdődött az átalakulás. Például a nem létező nagy-britanniai muszlim zónákban, ahol csak saría törvénnyel mérnek. Vagy a „több mint 50%-ban muszlim lakosságú” Rotterdam (ahol 2010-ben 13%, újabb becslések szerint 25%-nyi muszlim él), ahol a nők és a férfiak már külön kell, hogy üljenek a színházban (azaz egyszer külön ültették őket 2009-ben, mikor egy marokkói stand-up komikus lépett fel – még mindig nem jó, de nem is rendszerszintű változás).

Természetesen vannak olyan csoportok, akik szeretnék Belgiumot muszlim állammá alakítani, de vannak olyan nacionalisták is, akik szeretnék, ha Magyarország újra királyság lenne. A jellemzően apró radikális csoportok létezése önmagában keveset árul el egy több mint negyvenmilliós közösség szellemiségéről és céljairól, ha vannak egyáltalán ilyen közös célok és szellemiség.

A legképmutatóbb ebben a „civilizációk összecsapása” mesében nyilvánvalóan az, hogy Európát a felvilágosult, demokratikus, civilizált, tejjel-mézzel folyó földként ábrázolják, amit most aztán megrontanak ezek a feketeszívű arabok. Nézzünk egy kicsit magunkba, mielőtt olyanokat mondunk, hogy „a zsidó-keresztény kultúrából kinövő humanizmus és felvilágosodás az alapja” az európai kultúrának.

A felvilágosodás és humanizmus pillanatnyi felvillanások Európa évezredes, kegyetlenséggel, barbársággal, despotizmussal kikövezett történetén. A francia felvilágosodást a forradalmi terror és a napóleoni zsarnokság pár évtizednyi virágzás után vérbe fojtotta, a tizenkilencedik századi európai államok többsége kőkemény diktatúra volt titkos rendőrséggel, vagyoni cenzussal, vallási elnyomással, mindennel. Az Európát fél évszázadon át uraló kegyetlen diktatúrákat sem a barbár Kelet kényszerítette ránk – bármilyen szép is lenne ezt gondolni –, hanem mi magunk neveltük ki őket, és a fasiszta és kommunista rezsimek bőven találtak előképeket maguknak Európa történetében.

Ebből az egész mocsokból a második világháború óta kezdünk kikecmeregni. Mondom, kezdünk, mert az úgynevezett felvilágosult Nyugat a huszadik század folyamán olyasmiket engedett meg magának, amik a lehető legtávolabb állnak a felvilágosodás eszméitől. Kezdve a gyarmati kegyetlenkedésektől, amelyeknek csak a század közepe táján (inkább a második felében) szakadt vége, és amelyeknek a következményeit a volt gyarmatok a mai napig nyögik, a nők elnyomásán keresztül – csak emlékeztető: Liechtenstein 1984-ben, Svájc Appenzell Innerrhoden kantonja pedig 1990-ben fogadta csak el a nők szavazati jogát – a faji és nemzetiségi megkülönböztetésig – 12 millió német erőszakos kitelepítése Kelet-Európából a világháború után? Ismerős?

Még ma, napjaink Európájában sem mondhatjuk, hogy a felvilágosodás elvei olyan marha nagy sikert aratnak. Az egyre erősödő szélsőjobboldal, a mindenütt jelenlévő rasszizmus és az egyre nagyobb demokráciával szembeni szkepticizmus ékes példái ennek. Mi itt Európában szintén szemet hunyunk a nők bántalmazása, a faji és vallási kirekesztés és más hasonló szörnyűségek felett. Embertelenségért nem kell a szomszédba, de még az Iszlám Államba se mennünk. Persze a mi barbárságunk és embertelenségünk kevésbé látványos, vagy talán csak jobban hozzászoktunk.

De a legjobban mégis Európa menekültpolitikája mutatja, mennyire távol áll ez a kontinens attól, hogy a felvilágosodás fellegvára legyen. Az az Európa, amelyik hagyja, hogy az üdülőövezete partjainál fulladjanak vízbe a háború elől menekülő nők és gyerekek, csak ne szálljon fel semmiféle erkölcsi magas lóra, hogy onnan ítéljen el idegen és „elmaradott” kultúrákat.

Fel kell ismernünk, hogy nincs semmiféle magasztos európai kultúra, amelyben mind osztoznánk, és amelyet meg kell védenünk. A felvilágosodás eszméi, a demokrácia, a szabadság: ezek univerzális értékek, amelyekért globálisan kell küzdenünk. A demokráciát nem a beáramló muszlimoktól kell megvédeni, hanem a szélsőségesektől, legyenek azok neonácik, muszlim fundamentalisták, vagy szélsőbaloldali terroristák. A kisebbségek, nők, melegek jogai nem az iszlám fenyegeti, hanem az előítéletes és erőszakos emberek, akikből köztünk is akad jó pár.

A világban tényleg kultúrák, értékrendek összecsapása zajlik. De nem Európa és az Iszlám összecsapása, hanem az emberség és a gyűlölet, a kirekesztés és befogadás, béke és erőszak összecsapása. Mind a két oldalon találunk muszlimot és keresztényt, feketét és fehéret, nőt és férfit. Ha a felvilágosodásért akarunk küzdeni, most talán minden eddiginél fontosabb felismerni, kik is az ellenségeink és kik a szövetségeseink.

Támogass havi 1000 forinttal:

További vállalásaink
és támogatási lehetőségek

A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét nektek írjuk, és fenntartásához a ti támogatásotokra számítunk! Ha szeretnél még több cikket olvasni Európáról és a menekültkérdésről, támogass minket!