Több mint negyedszázad posztszocializmus és a hozzá kapcsolódó neoliberális politikák után Közép- és Kelet-Európa országai közelebb állnak a globális kapitalizmus latin-amerikai és közel-keleti perifériáihoz, mint annak nyugati centrumához. Ma Közép- és Kelet-Európa azt jelenti az európai kapitalizmus számára, amit a Globális Dél a globális kapitalizmus számára: olcsó és rugalmas munkaerő-tartalékot. Az alábbi szöveg Romániáról szól - arról, ahogyan az új technokrata kormány megpróbálja megakadályozni a minimálbér aprócska emelését, és milliókat próbál kizárni az egészségügyi ellátásból -, de hasonló történetek játszódnak más helyeken is a régióban, Magyarországon is. Az „annyit érsz, amennyid van” mentalitás új mélységeinek, a túlélés legelemibb feltételeitől való megfosztásának működését, okait fontos megértenünk, hiszen azonosak Romániában és Magyarországon egyaránt.

(Fotó: Flickr / Josep Castell)

Amikor a frissen kinevezett román pénzügyminiszter azt mondta egy újságírókkal folytatott informális beszélgetésen, hogy a romániai dolgozóknak példát kellene venniük a brazíliai vagy indiai munkásokról, akik készek fillérekért dolgozni, azon kevés pillanatok egyikét nyújtotta nekünk, amikor a hatalom igazat beszél. A tárcavezető akaratlanul megfogalmazta mind a posztkommunista átmenet egész irányát, mind pedig a tavaly novemberi tüntetéshullám nyomán kinevezett technokrata kormány fejlesztési stratégiáját.

A rendszerváltás utáni kelet-európai, neoliberális elitek azzal az ígérettel indokolták a régiót, főként a régi szocialista munkásosztályt szétroncsoló strukturális kiigazításaikat, mely szerint ez elengedhetetlen feltétele a nyugati szintű jólét elérésének. Közösségi áldozatra van szükség azért, hogy hátrahagyjuk a szocialista örökséget és elérjük a nyugati sztenderdeket egy Egyesült Európában – mondták. A gyakorlatban azonban, a neoliberális recept polarizációhoz, kirekesztéshez és megfosztásokhoz vezetett, különösen a népi osztályok körében, amelyeknek végső soron állniuk kellett az átalakítások számláját. Több mint negyedszázad posztszocializmus és a hozzá kapcsolódó neoliberális politikák után Közép- és Kelet-Európa országai közelebb állnak a globális kapitalizmus latin-amerikai és közel-keleti perifériáihoz, mint annak nyugati centrumához. Persze, ez a fejlődési irány nem pusztán a posztszocialista országok jellegzetessége, Görögország is rémisztően példázza azt, ahogyan az Európai Unió természetéből adódóan a polarizációt és megfosztást szolgálja.

A román munkásokat a Globális Délen élő kollégáikhoz, és nem pedig EU-s társaikhoz hasonlítva (akikhez 2007 óta elvileg tartoznak), a miniszter azt fejezte ki, amit a kritikus gondolkodók és kutatók évek óta mondanak: Közép- és Kelet-Európa azt jelenti az európai kapitalizmus számára, amit a Globális Dél a globális kapitalizmus számára: olcsó és rugalmas munkaerő-tartalékot. Ez a munkaerő könnyen mozgósítható jelentős szintű növekedés generálására (az elmúlt két évben Románia az egyik legmagasabb GDP-növekedést produkálta uniós szinten), éppen az egy néhány, főként multinacionális nagyvállalat érdekeit szolgáló alacsony bérezésnek köszönhetően. A 2008-as pénzügyi válság tovább erősítette ezt a folyamatot, az olcsó munkaerőt még olcsóbbá és még rugalmasabbá téve, és közben  leépítve a szociális biztonság és jólét utolsó bástyáit.

A pénzügyminiszter megjegyzései a minimálbér emelése körüli vitában hangzottak el. 2016 január elsejétől a nettó minimálbér  mértékének 200 euróra kellett volna nőnie. A jelenlegi kormány, illetve vezető politikusok és újságírók ellenezték ezt az intézkedést tartva attól, hogy csökkenti a gazdasági tevékenységek jövedelmezőségét és elijeszti a befektetőket. Az új kormány vissza is vonta az intézkedést, de a megkésett, mégis jelentős szakszervezeti mozgósítás nyomán visszalépett: a minimálbér 2016 május elsejétől mégis növekedni fog.

Ez azonban lényegét tekintve  egy szimbolikus győzelem, hiszen a romániai minimálbér továbbra is a legalacsonyabb az EU-ban (kivéve Bulgáriát), és az emelés is pusztán 30 euróra rúg. Tehát ami igazán fontos volt a vitában, az nem az összeg maga, hanem a béremelés mint elvi kérdés: a kormányzat meg akarta mutatni a legelejétől, hogy küldetése a munkaerő további ellenőrzése és árának alacsonyan tartása. A korábbi szociáldemokrata kormány bátortalan fogyasztás-élénkítő politikáinak így gyakorlatban lőttek. Az új kormány döntése, hogy nem emeli a minimálbért, teljesen politikai és nem gazdasági döntés volt, hiszen az emelés költségvetésre gyakorolt hatása elhanyagolható.

Hogy megértsük ennek a politikai döntésnek a mélységeit, egy tágabb kontextusba kell azt helyeznünk. 2015-ben a közel húszmilliós lakosságú Romániában kb. hatmillióan kaptak munkabért, ebből hozzávetőleg 1,3 millióan állami alkalmazottként. Harminc százalékuk dolgozik minimálbérért, és körülbelül 55 százalékuk az átlagbérért, ami 400 euró (125 ezer forint) alatt van. Vagyis a bérből és fizetésből élők 85 százaléka bruttó 200 és 400 euró között keres havonta. Az alkalmazottak csak 4 százaléka (200 ezer ember) keres ezer euró körül. Közülük 116 ezer Bukarestben él, ahol a tőke leginkább koncentrálódik. Másként mondva, a romániai munkaerő 85 százaléka keres jelentősen kevesebbet havonta a lengyelországi minimálbérnél (430 euró), miközben a legjobban keresők bére is alacsonyabb, mint a nagy-britanniai minimálbér.

A bérek alacsonyan tartásának politikai döntését az a tény motiválja, hogy az alacsony fizetések elhárítják a Romániába tartó munkaerő-vándorlást és kivándorlásra ösztönzik a munkát keresőket. Leginkább az orvosok és egészségügyi dolgozók  távoznak, köszönhetően az otthoni és más uniós országok közötti óriási bérkülönbségnek. Megközelítőleg 3 millió ember hagyta már el Romániát munkát keresve. Ők évente kb. négymilliárd eurónyi összeget utalnak haza még azután is, hogy a válság végigsöpört azokon az országokon is (főként Spanyolország és Portugália), amelyekben élnek. A válság előtt a hazautalt pénz összege a hatmilliárd eurót is elérte. Ez segít kompenzálni az otthoniak megélhetési költségeit és így gyakorlatban egy biztonsági hálóként szolgál azoknak, akik Romániában maradtak. Ráadásul, a szabad munkaerő egyenetlen földrajzi eloszlása és az ország fejlettségi egyenlőtlenségei garantálják, hogy otthon is marad rengeteg ember, aki hajlandó az alacsony bérekért dolgozni (főleg ha számíthatnak a külföldön dolgozó rokonok utalásaira). Az ország déli és keleti részén található szegényebb térségek stabil munkaerő-áramlatot biztosítanak Bukarest és Erdély gazdagabb városai számára. Ez az egyenetlenség széttöredezi a munkásosztályt és ellehetetlenít minden kollektív cselekvést – ez a tény hangsúlyosan megmutatkozott, amikor a kormány minimálbér-emelést visszavonó döntését hosszú ideig csönd fogadta. Csak a hangos, de politikailag jelentéktelen balos értelmiségiek reagáltak a lépésre.

A minimálbér növelésének elnapolásáról szóló döntés az új kormány szegénységgel kapcsolatos új megközelítését is jelezte. Amit most láthatunk, az a gyakorlatban elmozdulást jelent a neoliberalizmustól egy kimondottan szociál-darwinista állami politika felé. A tavaly elfogadott új adótörvénykönyv szerint a jövedelem nélküli személyeknek is fizetniük kell az állami egészségbiztosításért. A havi hozzájárulást 15 euró körül állapította meg a kormányzat. A döntés mögötti gondolatmenet az volt, hogy egy ilyen tekervényes és abszurd úton (hogyan talál 15 eurót az az ember, akinek nincs jövedelme?) ezek az emberek valamennyicske egészségbiztosításhoz jutnak. Bent kéne  maradniuk a rendszerben.

Az új kormány végül elvetette az intézkedést, és voltak, akik ezt a nagylelkűség megnyilvánulásaként értelmezték. Ám a közvetlen következmény inkább az, hogy a jövedelem nélküliek egyáltalán nem élvezhetik az egészségügyi biztosítás előnyeit ezentúl. Mivel nem fizetnek semmit, meg fogják akadályozni őket, hogy egészségügyi ellátáshoz jussanak. Néhányan a kormányban már azt fontolgatják, hogy a sürgősségi ellátáshoz való hozzáférést is elzárják azok elől, akik nem fizetnek. Kormányzati becslések szerint hárommillió ember van ebben a helyzetben.

A kormányzat úgy érvel, elképzelhetetlen, hogy ezeknek az embereknek tényleg nincs jövedelmük. Egy államtitkár szellemeknek nevezte őket, és arra utalt, hogy csupán nem jelentik be a jövedelmüket és kerülik az adófizetést. És ezért fegyelmezni és büntetni kell őket, kizárva őket az egészségbiztosításból. Csak akkor élvezhetik a biztosítással járó előnyöket,, ha van jövedelmük (vagy úgy döntenek, hogy bevallják).

Itt észrevehetünk egy tapintható változást az átmenet éveinek neoliberális paradigmájához képest. Aszerint a nézet szerint a szegény ember pusztán csak nem élt az új gazdasági lehetőségekkel. A szegények vagy túl lusták voltak, vagy nem dolgoztak elég keményen, és még függőek maradtak az államtól a múltat idéző kommunista „mentalitás” miatt. A strukturális átalakítások célja az volt, hogy a piacra kényszerítse ezeket az embereket, versenyképessé, dolgozni akaróvá tegye őket. A valamikori szocialista munkásosztályoknak tehát vállalkozóvá kellett volna válniuk és alkalmazkodniuk kellett volna az versengés új valóságához. Szegénynek maradni tehát azt jelentette, hogy az ember képtelen volt megváltozni – a kudarcot pedig munkaerő-átképzéssel és a szociális védőháló visszavágásával lehetett kezelni.

Ez az elképzelés mára idejétmúltnak tűnik, főként a 2008-as pénzügyi válság után, mely megtépázta a neoliberalizmussal mint a kelet-európai átalakulás csodaszerével kapcsolatos optimizmust. Manapság, ha valaki szegény, az azért van, mert nem jó emberi lény, van benne valami mélységesen rossz, elhibázott. Szegénynek lenni a morális hanyatlás formájává válik, a személyiség hibájává, valamivé, amit nem lehet (könnyen) helyrehozni. Csak vesztesek végezhetik szegénységben, normális emberek nem . A morális hanyatlás gyógyszere ezért aztán a büntetés. Az egyéni felelősség hangsúlyozása ellenére a neoliberalizmus mégis elismert néhány, az ember életét befolyásoló strukturális tényezőt (például a szocializmus örökségét), az új elképzelésben minden az egyén hibája. És ekképp már nincs menekvés: az emberek, akik szegények morálisan romlottak, tehát a szegények már nem emberek. Ki kell őket rekeszteni a normális emberek közösségéből, és meg kell őket fosztani alapvető jogaiktól. Akár meg is halhatnak.

Ez a világos logika a technokrata kormány új intézkedése mögött. Ha túl szegény vagy ahhoz, hogy megengedhess egy kisebb ráfordítást az egészségügyi ellátásodra, akkor tényleg a semmiért élsz. Nem szabad kapnod semmilyen egészségügyi szolgáltatást. És újra, mint a minimálbér esetében, ez egy elvi kérdés, nem pedig gazdasági. Az összeg, amit az embereknek fizetniük kellett volna, költségvetésileg értelmezhetetlen – távolról sem fedezett volna bárminemű kezelést. Azt a küszöböt jelképezte, amely elválasztja azokat, akik tudnak fizetni azoktól, akik nem. Politikai döntés volt, hogy kizárjanak több mint hárommillió embert a legalapvetőbb egészségügyi ellátásból.

Ez a látásmód másként húzza meg a társadalmi vonalakat tisztességes polgárok és szegény emberek között – szellemek, fantomok, zombik, akik csak mások munkáján nyerészkednek. Ez nem csak egy újabb formája a szegények megszégyenítésének, nemcsak a szegények elleni háború egy újabb példája. Ez egy technokrata racionalizáció, amely számára a szegénység nem létezhet, vagy ha létezik, akkor az egy sima aberráció, amellyel ugyan kell kezdeni valamit, de megoldani nem szükséges.

A probléma ma nem is az Romániában, hogy ez a megközelítés létezik, és állami politika szintjére emelkedik. Ami rosszabb, hogy nincs alternatívája. A jelenlegi technokrata kormány nemcsak a helyi középosztály szegények iránti lenézését tükrözi, hanem az elitkonszenzust is, mely szerint a politika meghaladott és a technokrácia az egyetlen életképes kormányzási forma. Ez csak egy olyan kormány hitvallása lehet, amely választások vagy népi mandátum nélkül került hatalomra.

Ilyen körülmények között a politikai ellenállás a fizikai túlélésben ölt testet.

A szerző antropológus és a CriticAtac romániai blog társszerkesztője. Kutatási területe az osztály és poszkommunista politika.

A szöveg eredetileg szerb-horvát nyelven a Bilten oldalon jelent meg, angolul pedig a LeftEast portálon.

Fordította: Pap Szilárd István

Támogass havi 1000 forinttal:

További vállalásaink
és támogatási lehetoségek

A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 125 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!