Kettős Mérce

  • Munka
  • Szegénység
  • Egészségügy
  • Lakhatás
  • Sajtó
  • K/A
  • Brüsszel+/-

A Mérce legújabb cikkeiért és friss hírekért kattints ide!

Saját anyagát hamisította meg az M1, hogy úgy tűnjön, Pukli István hazudik

Saját anyagát hamisította meg az M1, hogy úgy tűnjön, Pukli István hazudik

JámborAndrás
Tetszik
0
2016. március 3. csütörtök, 21:55

Az M1-nek adott élő adásban interjút Pukli István, a tanártüntetések egyik emblematikus figurája. A 11 perces interjúból később egy rövid részletet a 19:30-as esti híradóban is bevágtak, csakhogy úgy vágták meg az anyagot, hogy más legyen az értelme Pukli egyik válaszának.

nepszabi.jpgfotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Pukli azért adott hangsúlyozottan élő és vágatlan (hogy ne másítsák meg a szavát, bár ezt mégis megtették) interjút az M1-nek, mert miután elkezdték őt sározni – a volt szocialista korrupciós ügyek miatt börtönt is megjárt Zuschlag János mindenfajta bizonyíték nélkül állította azt, hogy Pukli korrupt lenne – inkább ő állt elő nagyapja ÁVO-s és testvére köztörvényes múltjával, nehogy azt a kormánypárti média hozza elő. Ezután az M1 riporterei elmentek a szüleihez, és többször is a házuknál járva zaklatták őket. Pukli ezen háborodott fel, azt kérte, hagyják békén a családját, vele beszéljenek inkább, és ezért adott interjút az M1-nek.

Az eredeti videóban az 1 perc 30-nál feltett kérdésre, amely arról szól, miért probléma, ha Pukli szüleit zaklatja az M1, így hangzik a válasz:

M1: „Világos, de ezt a diskurzust végül is ön kezdte azzal, hogy egy rádióinterjúban kitálalt, ezzel lavinát indított el, számíthatott arra, hogy megkeresések lesznek?"

PI:„Ez egész egyszerűen nem igaz, nem én indítottam el semmiféle lavinát, azzal indult el a lavina, hogy egy információt belebegtettek, és egy börtöntölteléket szakértőként meghallgattak, aki 6 évig ült börtönben, ráadásul aki a holokauszt áldozatairól mondott eléggé illetlen szavakat annak idején, és az ő szavára adnak, innentől kezdve nem hiszem, hogy bármilyen módon is én indítottam volna el ezt a lavinát.”

Míg a 19:30-as híradóban ez körülbelül 35:50-től, már így hangzik:

M1: „Világos, de ezt a diskurzust végül is ön kezdte azzal, hogy egy rádióinterjúban kitálalt, ezzel lavinát indított el, számíthatott arra, hogy megkeresések lesznek?"

PI: „Ez egész egyszerűen nem igaz, nem én indítottam el semmiféle lavinát.”

Majd vége az interjúrészletnek, a női hang azt mondja, az interjúban Pukli István azt mondja, nagyapjáról és bátyjáról szóló híreket nem ő indította el, és bevágják, hogy de, Pukli nyilatkozott a Klubrádiónak, ő beszélt először családja múltjáról. Csakhogy, mint a teljes interjúban hallható, nem ezt válaszolta Pukli.

Így, aki nem az élő interjút nézte, nem tudja meg, mit mondott Pukli István, egyszerűen csak bemutatják róla, hogy hazudik. Konkrétan úgy, hogy kivágják a mondata értelmét, és olyan bejátszást raknak utána, mintha tényleg hazudna. Ugyanis bár Pukli nyilatkozott valóban először nagyapjáról és testvéréről, ezt azért érezte fontosnak, mert korábban rágalomhadjáratot indított ellene a kormányzati média, és nem csak úgy magától állt elő ezekkel az információkkal.

Úgy tűnik, az M1 riporterei se érezték erősnek azt a sztorit, hogy egy idős vidéki házaspárt azért vegzálnak, mert Pukli saját maga hozakodott elő családja múltjával, miután betámadták őt, így egyszerűen kivágták azt a részt ami arról szól, hogy nem Pukli indította az ügyet, mert éppen arról volt kedve beszélni nagy nyilvánosság előtt, hogy ÁVO-s volt a nagyapja, és börtönben ül a testvére, így egyszerűen kivágták azt a részt, ami nem őket igazolja.

Ilyen szintű hírhamisításra nem is tudom, volt-e már példa Magyarországon. Méghozzá egy olyan ügyben, ahol tök érdektelen, ki volt Pukli István nagyapja, ki a testvére, amiben a kormánypárt egyértelmű hazugságokkal, félinformációkkal, vagy lényegtelen információkkal próbálja besározni az iskolaigazgatót, ahelyett, hogy arról lehessen beszélni, mi a baj a közoktatással.

A riportban van még egy csodálatos rész, ahol azt bizonygatja az M1, hogy Pukli István szervezte a hétfői diáksztrájkot. Miközben, ha etikusan járnának el, pontosan tudnák, hogy azt nem a Puklit is soraiban tudó Tanítanék Mozgalom, hanem egy független magánszemély szervezte. Konkrétan hétfő reggel az akció elindításakor Pukli István a 24.hu-nak azt nyilatkozta, hogy ő, mint iskolaigazgató, annak örül, ha a diákok bemennek az iskolába.

Nem csak Pukli Istvánnak, hanem mindannyiunknak megalázó, ahogy a kormánypárti média hülyére veszi az olvasókat, a nézőket. Ezt kurva gyorsan abba kéne hagyni, és a kormánypártnak is arra utasítani a csicskásait, hogy lejárató cikkek helyett beszéljenek végre, arról ami igazán fontos: hogy miképp lesz jobb az oktatás a gyerekeknek.

Március 15-én tüntetnek legközelebb a tanárok, a menet a Hősök teréről indul 15 órakor, és a Kossuth Lajos tér a cél. https://www.facebook.com/events/513643295475511/

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!


Támogass havi 1000 forinttal:
További vállalásaink
és támogatási lehetőségek


A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 182 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!
JámborAndrás 2016. 03. 03. Tovább →
Tetszik
0
komment

Nyomj egy tetsziket, és olvasd a Kettős Mércét a Facebookon!

Ajánlott bejegyzések:

  • Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyertesei Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyertesei
  • Je suis KFC-s munkavállaló Je suis KFC-s munkavállaló
  • A Filmművészeti Egyetem 114 hallgatója kéri a szexuális zaklatással vádolt Marton László felfüggesztését A Filmművészeti Egyetem 114 hallgatója kéri a szexuális zaklatással vádolt Marton László felfüggesztését
  • A szélsőjobb egyszer már csúnyán megbukott Ausztriában, kérdés, hogy kapnak-e újabb esélyt? A szélsőjobb egyszer már csúnyán megbukott Ausztriában, kérdés, hogy kapnak-e újabb esélyt?
  • Túlélhet-e az alternatív színtér? - A budapesti éjszakai élet nehézségei Túlélhet-e az alternatív színtér? - A budapesti éjszakai élet nehézségei

A bejegyzés trackback címe:

https://kettosmerce.blog.hu/api/trackback/id/tr438442392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leírás

Ide írhatsz levelet nekünk!

Hirdetés

Legfrissebb cikkeink

  • Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyertesei
    Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyerteseiEstefelé már szinte minden adat beérkezett Csehország választási központjába a voksolásról, így kimondhatjuk, hogy a nyertes a “korrupt elitek” ellen keresztesháborút hirdető, a rendszerváltás után...
  • Adjunk hitet magunknak október 23-án!
    Adjunk hitet magunknak október 23-án!Az október 23-i civil tüntetés valójában nem a rendező Közös Ország Mozgalomról és nem is a pártokról szól, amelyek majd 2018-ban indulnak. Fél évvel a választás előtt az a kérdés, megmutatjuk-e,...
  • Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat össze
    Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat összeA milliárdos Andrej Babiš és populista pártja  az ANO nyeri a cseh választásokat a Europe Elects modellbecslése szerint 26-27%-al az ANO lesz az első, a második helyen a szélsőjobboldali SPD és a...
  • A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasolják
    A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasoljákA néppárti spanyol kormány mai ülésén Katalónia autonómiájának felfüggesztésére tett javaslatot. Ha a jobboldali többségű szenátus rábólint a döntésre, akkor  a régió kormánya által gyakorolt...
  • Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshez
    Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshezA sajtóban nagy visszhangot kapott a Pew Research Center képviseleti demokrácia támogatottságáról szóló globális felmérése. Bombasztikus címeket olvashattunk: a magyarok negyede diktátort akar, csak...
  • A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?
    A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?Csehországban képviselőházi választásokat tartanak október 20-án és 21-én. Bár egyre kevésbé merünk a közvélemény-kutatásokra és felmérésekre szentírásként tekinteni, szinte biztos, hogy az új...
  • A német liberálisok nagy visszatérése
    A német liberálisok nagy visszatéréseA 2013-ra látványosan összeomló német liberális párt, az FDP az évtized európai politikai visszatérését hozta össze a szeptember 24-i német szövetségi választásokon. De milyen ez a párt, mit képvisel,...
  • Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi Lillától
    Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi LillátólPedig lenne miért. Van ugyanis, ami nem hit kérdése. Az ATV valamiért jó ötletnek gondolta, hogy A nap kérdése ez legyen: „Sárosdi Lilla színésznő azt állítja, hogy Marton László Kossuth-díjas...
  • Je suis KFC-s munkavállaló
    Je suis KFC-s munkavállalóPuzsér Róbert szerint proli pofon csattant Szabó Zoltán Indexes újságíró arcán, amelyet maga az újságíró állított elő. A Fidesz publicistája szerint pedig az Indexet ütötték meg a KFC-ben, és a...
  • Újabb sztrájk jön az Operaházban 
    Újabb sztrájk jön az Operaházban Három szakszervezet hirdetett meg munkabeszüntetést a Magyar Állami Operaházban csütörtökön, a dolgozókkal kötött kollektív szerződés hiánya miatt. A sztrájkra A hugenották október 28-i bemutatója...

Kettős Mérce

Támogatónk

A Kettős Mérce részt vesz a „Network 4 Debate” projektben. Támogatónk a Nemzetközi Visegrádi Alap.

Keresés

Archívum

  • 2017 október (55)
  • 2017 szeptember (61)
  • 2017 augusztus (63)
  • 2017 július (68)
  • 2017 június (58)
  • 2017 május (61)
  • 2017 április (68)
  • 2017 március (68)
  • 2017 február (61)
  • 2017 január (64)
  • 2016 december (65)
  • Tovább...
Creative Commons Licenc
Impresszum | Támogasd a Mércét! | About us | Egyesület | Átláthatóság
Facebook Tumblr Twitter Youtube
süti beállítások módosítása
Dashboard