Törley Kata, Pilz Olivér és Pukli István – az elmúlt hónapokban felforgatták a magyar társadalmat. Az oktatási reformokat sürgető tiltakozási hullám „arcaiként” napról napra találkozunk a nevükkel, most pedig arra készülnek, hogy március 15-én, eddig sosem látott, széles körű támogatással a hátuk mögött színpadra álljanak, és a nemzeti ünnepen a nemzet egyik legfontosabb ügyéért, gyermekeink jövőjéért tüntessenek.

Fotó: Bartha Máté

Jó végre így együtt, hármasban látni titeket. De miért pont ti lettetek azok, akiknek a nevét megjegyeztük a tiltakozással kapcsolatban? Miért vállaltátok magatokra ezt a szerepet?

Törley Kata: Azért vagyok itt, mert évek óta küszködöm saját munkahelyemen azzal a rendszerrel, amit egyébként képviselek a szülők és a gyerekek felé, és amelyikkel nagyon nem értek egyet. Ezt évek óta ilyen-olyan formában hangoztattam, és amikor a miskolci hermanosok levele megjelent, akkor mi nagyon hamar csatlakoztunk hozzájuk, tantestületileg. Akkor vált ugyanis nyilvánvalóvá, hogy a problémák, amelyek megjelentek az oktatásban, mindannyiunkat érintenek és ezért csatlakoztak ennyien hozzájuk.

Szóval a miskolci Herman Ottó Gimnáziumban indult minden. Nálatok miért telt be a pohár?

Pilz Olivér: Volt a tantestületben egy igény, hogy valamit most már tennünk kell, mert ez így nem mehet tovább. És akkor én, mint a közalkalmazotti tanács elnöke, elkezdtem összeállítani a tantestület javaslatai alapján, hogy mik is a mi problémáink. Tehát így kezdődött, azzal a közös akarattal, hogy legyen egy nyílt levél, mert ez, ami most van, tarthatatlan.

Azok a kollégák, akik 20-30 éve sikeresen tanítanak, akiket a gyerekek szeretnek, először októberben kezdték mondogatni, hogy ők inkább abbahagyják a tanítást, mert ez nem az már, amit ők szeretnének csinálni.

Én elkezdtem a nyílt levélhez összegyűjteni az adatokat, és amikor elkészültem vele, körbefutott többször, alakítgattuk, letisztáztuk. Aztán elment a maga hivatalos formájában, és vártuk, hátha lesz valami foganatja. De már akkor mondtuk, hogy ha nem lesz, akkor viszont a sajtóhoz is eljuttatjuk. Tehát teljesen nyíltan játszottunk, és mivel választ nem kaptunk, a nyilvánosság felé fordultunk. És végül, amikor elkezdtek jönni a visszajelzések, a megkeresések, akkor a tankerületi vezetőnk azt mondta, hogy ne az igazgató, hanem én nyilatkozzak, mert talán az én pozícióm ad egy kis védelmet, ami ugyan nem túl sok, de így sodródtam bele a dolgok közepébe.

Az, hogy ma tízezrek mennek ki az utcára és az, hogy van egy ilyen erős, közös akarat, ami változást követel az egész pedagógus társadalomra érvényesen, az a ti nyílt leveletekből indult ki.

Pilz Olivér: Igen, de valahogy ezen mi is csodálkoztunk, mert azért tudtuk, hogy korábban is születtek ilyen kezdeményezések. Amikor megírtuk a levelet, akkor problémáztunk is rajta, hogy három oldalt nem lesz, aki végigolvas. De talán épp ez lett az erénye, hogy a hosszúságából kifolyólag nagyon sok témát vetett fel. Bár azért azt hozzáteszem, hogy lehetett volna akár öt-nyolc-tíz oldal is...

Törley Kata: Egyébként tényleg nagyon sok kezdeményezés volt korábban is, és sokan próbáltak már rámutatni a helyzet tarthatatlanságára. De ebben a levélben vált teljesen nyilvánvalóvá az, hogy a rendszer problémái, a tanárokat sújtó nehézségek végső soron a gyerekeken csapódnak le. Ez nagyon világosan derült ki ebből a levélből, és azt gondolom, hogy ettől lett olyan nagy hatása, hogy sokan tudtak vele együtt érezni azok közül, akik az iskolákban tanítanak, és felelősséget éreznek azokért a gyerekekért, akiknek a jövője a kezükben van. És azt is világosan érzékeltette a levél, hogy itt nem tanári hőzöngésről van szó, és nem arról, hogy bizonyos dolgokban rosszak a körülményeink, tehát tényleg nem a krétáról és a papírról van szó, bár persze arról is. De itt a lényeg végső soron, hogy egy olyan rendszer, ahova szülőként a gyerekeinket járatjuk, és ahol pedagógusként együtt dolgozunk a tanítványainkkal, az kimondhatóan rossz ezeknek a gyerekeknek. És azt gondolom, hogy ez billentette át az eddigi, kisebb és egymástól elszigetelt tiltakozásokat egy ilyen, az egész országon átívelő megmozdulássá.

És akkor jött István...

Pukli István: Vagy inkább jött a Teleki Blanka Gimnázium, a maga a tizenhat pontjával. A nevelőtestületben mi ezt egyébként úgy fogalmaztuk meg, hogy Miskolc gyújtotta a szikrát, mi pedig a pusztító lángcsóva vagyunk. Mert mi már direkt egy nagyon erőteljes 16 pontot fogalmaztunk meg. Gyors és radikális megoldást követeltünk arra a helyzetre, amelyet Miskolcon felvázoltak.

Nálatok mi tette be végleg a kaput?

Pukli István: Már az elejétől folyamatosan szóvá tettük a rendszer hibáit, küldtük a jelzéseket a tankerületnek, egyre pikírtebb formában… A kiskaput pedig az tette be, hogy bejelentették a 2015. évi tanfelügyeleti ellenőrzést – teljesen jogszerűtlenül –, ráadásul ez hihetetlen teher is számunkra. És mindezt úgy, hogy tavaly augusztus végén értesítettek erről bennünket. Ez így már sok volt.

Miért, csak ebből értenek?

Pilz Olivér: Hát persze! Mert miközben jöttek a nyakunkra az ellenőrzési rendszereikkel, amellett egy kicsit úgy éreztük, hogy szembe is köpnek minket, amikor az hangzott el a sajtóból, hogy a pedagógusok egyébként jól érzik magukat. Ez már azért több volt a soknál.

Törley Kata: Ráadásul folyamatosan taglalták a sajtóban minden egyes alkalommal, amikor a téma szóba került, hogy hát igazából ne szóljunk már semmit, hiszen iszonyatos pénzt kaptunk, soha nem volt ilyen béremelés még, mint amit most a tanároknak ez a kormány juttatott. Gyakorlatilag azt kommunikálták kifelé, hogy a pedagógusoknak eljött a Kánaán, érthetetlen, hogy mit pattognak. Egyébként ez tényleg dühítő és megalázó, mert folyamatosan félreinformálják a közvéleményt, miközben mi pontosan tudjuk, hogy milyen volt ez a béremelés és ennek mekkora a valóság- és értéktartalma. Ez a fajta kommunikáció ez egy idő után tényleg sértésszámba ment.

És hogyan gondoltátok áttörni az ingerküszöböt, hogy végre ti is szóhoz juthassatok?

Pukli István: Mi, a Telekiben arra gondoltunk, hogy hátha egy kicsit jobban fel tudjuk pezsdíteni a már amúgy is pezsgő hangulatot. Mert a Herman Miskolcon van, mi meg Budapesten. És hátha egy új lendületet tudnánk nekik adni. Úgy érzem egyébként, hogy bejött. A Herman nyílt levele és a Teleki 16 pontja együtt már volt olyan erős, hogy tömegeket állított az ügy mellé.

Rendben, de hogy lettetek épp ti hárman ennek az egész megmozdulásnak az arcai?

Törley Kata: Sodródtunk az eseményekkel. Az nyilvánvaló volt, hogy Olivér, mint a Herman megbízott nyilatkozója, állandó figyelmet kapott. Aztán István is előtérbe került, a 16 pont kapcsán. Én akkor jöttem a képbe, amikor február elején megszervezték azokat a KLIK-féle álpanaszfórumokat. A mi iskolánk, a Kölcsey Ferenc Gimnázium szinte az elsők közt csatlakozott a hermanos nyílt levélhez. Aztán ezen a megrendezett fórumon mi szerettünk volna napirend-módosítást kérni, hogy ne csak a kormánypropagandát tolják le a torkunkon, hanem inkább arról beszéljünk, ami szerintünk van. Én megfogalmaztam egy viszonylag általános, de azért szigorú hangvételű nyilatkozatot a rendszerszintű problémákról, ami mellé odaállt a tantestület, és azt akaratuk, hogy ezt ott, a fórumon felolvashassuk.

Mert nem a tankerületi igazgató bemutatójára voltunk kíváncsiak arról, hogy nekünk amúgy szerintük milyen jó.

És hát valahogy akkor kezdődött az, hogy az ellenünk forduló hivatalosság akciója visszaütött. Mert a tankerületi vezetőnk mereven elzárkózott attól, hogy felolvashassuk ezt a nyilatkozatot, mire mi egy kis palotaforradalmat robbantottunk ki, átmentünk a tornaterembe, és a többi iskolából is velünk jöttek a pedagógusok. Csak 2-3 ember maradt bent, nekik mutatta be a tankerületi vezető a kis propagandaanyagát, mi meg párhuzamosan ezzel kint beszélgettünk egymással, és amikor visszamentünk a terembe, a nyilatkozatot már csak eléjük tettük. Ennek persze azonnal híre ment, akkor jegyezték meg az emberek a Kölcsey nevét, és így az enyémet is.

Pilz Olivér: Eközben pedig ott volt a Tanítanék Mozgalom oldala, ahová gyűltek a mi nyílt levelünkhöz csatlakozók, folyamatosan. És bennem akkor vetődött fel, hogy kell, hogy ennek az egésznek adjunk egy hivatalos keretet. Azt javasoltam, hogy mindazok, akik a nyílt levelet aláírták, hozzák meg a döntést: ki képviselje őket?

Miért volt erre szükség?

Pilz Olivér: Csak a magam szempontjából: ebben az időszakban, február elején volt olyan nap, amikor 10 interjút adtam. Máskor hajnalban jött értem egy autó, hogy felvigyen Pestre, és éjszaka mentem haza vonattal. Nagyon megterhelő volt. Ráadásul az egészben volt egy iszonyatos felelősség. Hozzak döntéseket, nyilatkozgassak 20 ezer ember nevében? Szükség volt olyanokra, akikkel legalább lehetett konzultálni ezekről a döntésekről, méghozzá gyorsan. Így aztán végül a Tanítanék Mozgalomhoz csatlakozók választottak meg minket, hármunkat, hogy képviseljük az érdekeiket. Egyébként épp most gondolkodunk rajta, hogy a március 15-i tüntetés után újabb legitimációt kérünk. Mert nehéz azért 950 különféle intézményt és 35 ezer embert egyszerre képviselni.

Február 13-án, az első nagy tüntetésen azért nagyon is úgy tűnt, van egy erős, egy irányba tartó akarat, amit valakinek képviselni kell. De hogyan?

Pilz Olivér: Ezért jött létre szinte közvetlenül a tüntetés után a Civil Közoktatási Platform, vagyis a CKP.

Mi is ez pontosan?

Törley Kata: Nehéz megfogalmazni, mi a CKP. Hiszen van rengeteg olyan oktatással foglalkozó szervezet, hálózat, amelyek nagyon komoly anyagokat dolgoztak ki, és emellett folyamatosan tiltakoztak, jelezték, hogy baj van. Ilyen az Agóra, a Hálózat a Tanszabadságért, az Oktatói Hálózat, a Hívatlanul, és még sorolhatnám.

Ezek a szervezetek folyamatosan azon munkálkodtak, hogy legyen egy olyan, szakmailag megalapozott anyag, amit le lehet már tenni az asztalra, hogy tárgyaljunk róla. Csakhogy nem volt sehol az az asztal…

Mert azt a köznevelési kerekasztalt, amit a kormány a saját embereivel ültetett tele, nem tekintettük akkor sem és most sem legitimnek. De valahogy akkor, ott, a tüntetés után volt egy szerencsés pillanat, amikor a Tanítanék Mozgalomban már megvolt az erő és a támogatottság, a szakszervezetek is lendületben voltak, és össze lehetett hívni ezt a közel 50 oktatással foglalkozó szervezetet. Így alakult meg ez a nagyon furcsa képződmény, ami végül a CKP lett. Ez nem mozgalom, még csak nem is szervezet, hanem egyes témák körül együtt dolgozó magánszemélyek és szervezetek összessége, akik bizonyos alapértékeket közösnek vallanak, és fontosnak tartják, hogy az oktatásban gyökeres változások következzenek be.

És mit tesztek ennek érdekében?

Törley Kata: A CKP-ben van három munkacsoport. Az egyik az azonnali követeléseket állította össze, ebből lett az a 12 pont, amelyeknek az elfogadását mihamarabb követeljük a kormánytól, hogy már szeptemberben ezek alapján kezdhessük meg a következő tanévet. Van egy olyan munkacsoport, amely hosszú távú tervet dolgoz ki, amelyben új közoktatási törvényt és új nemzeti alaptantervet fogalmaznak meg a kollégák. És van egy akciócsoport, amely jelenleg a tüntetés megszervezésével, illetve a különböző megmozdulásokkal foglalkozik, illetve közvetíti a két másik munkacsoport üzeneteit a társadalom felé.

Milyen viszonyban van a CKP a teljes pedagógus társadalommal?

Pukli István: Én azt gondolom, hogy jelenleg minden pedagógus a CKP mögött áll, hisz a CKP feladata az, hogy megfogalmazza az oktatási rendszer, a pedagógusok, a diákok, a szülők problémáit. Én nem ismerek olyat, aki legalább titokban ne támogatna minket.

És mik a visszajelzések az eddig elvégzett munkával kapcsolatban? Volt, aki azt mondta, hogy ez már sok?

Törley Kata: Azt látni kell, hogy ez nagyon heterogén társaság, más és más szempontokkal, ötletekkel, de mindenki egy irányba, afelé halad, hogy történjen valami. És ebből a szempontból a visszajelzések is megerősítenek minket, nagyon sok olyan üzenetet kapunk, hogy hajrá, csak így tovább!

Pukli István: Sőt! Vannak olyanok is, akik szerint még ennél sokkal több kell, mert amíg a pedagógusoknak nem egyenesedik ki a gerincük, addig lehetnek ugyan részmegoldások, de azok nem vezetnek eredményre.

Jó, de amióta megvolt a februári tüntetés, azóta egy kicsit úgy tűnik, eltűnt a lendület. Bár a Nem leszek suliban akció több tízezres megmozdulás volt, azt szülők szervezték. De a pedagógusokról meg csak annyit lehetett hallani az utóbbi időben, hogy valamit matatnak, de amúgy nagy volt a csend...

Törley Kata: Azt gondolom, hogy egyrészt ez a csend most nagyon is indokolt volt. Mert azt vállaltuk a CKP munkacsoportjaiban, hogy elkezdünk nagyon komoly anyagokat kidolgozni. Ehhez a komoly munkához pedig csend kell, nyugalom kell, idő kell. Az, hogy nem folyamatosan utcai felvonulásokat tartunk, azért van, mert dolgozunk. Rengeteg ember, iszonyatos energiákat mozgósítva dolgozik jelenleg is azon, hogy az oktatásban rendszerszintű változásokat tudjunk elérni, kikényszeríteni a kormányból. És hát lássuk be, hogy mi alapvetően tanárok vagyunk. Vagyis tanítunk. Az iskolák működnek, az órákat megtartjuk, nem lehet kívül helyezkedni a saját életünkön.

Pukli István: Egyébként én elmondhatom magamról, hogy körülöttem nem volt csönd. Minden nap történik valami. Beindultak a támadások, de azt hiszem, hogy ezek azért leginkább mégis csak a mi malmunkra hajtották a vizet, mert állandóan hívnak valahová nyilatkozni, vagyis jártathatom a számat, hangoztathatom a követeléseinket.

Igen, de cserébe a te nyakadba ömlött a moslékos vödör is…

Pukli István: Ez benne van a pakliban, nem mondom, hogy örülök neki, de vállalom. Cserébe igyekszem tényleg mindenhol megjelenni, és elmondani, hogy mit is akarunk elérni. Ja, és amúgy közben vezetek egy iskolát is, meg készülök az óráimra, tanítok, tanítanék…

Mennyire nagy rajtatok a nyomás, mennyire visel meg lelkileg az, ami körülöttetek történik?

Pilz Olivér: Hát, Istvánon elég nagy a nyomás… De azt hiszem, mindannyiunk életét felforgatta ez a néhány hónap. Én próbálom nem felvenni ezeket a dolgokat, a támadásokat. Páncélt kell növeszteni, és megfelelni azoknak a kihívásoknak, amelyek szembejönnek.

Legutóbb vasárnap reggel, 9-kor hívtalak fel…

Pilz Olivér: Igen, ez is hozzátartozik, de kezdem megszokni. Rengeteg ilyen jellegű feladatunk is van, folyamatosan rendelkezésre kell állni, hogy minden kérdésre, mindig tudjunk válaszolni.

Törley Kata: És azt is meg kellett szokni, hogy ez egy elmondhatatlanul nagy felelősség. Eddig legfeljebb a saját életemről, a gyerekeiméről, a tanítványaiméról kellett döntenem. De tudtam, hogy ehhez kitől kérhetek segítséget, kire támaszkodhatok, milyen súlya lesz a döntéseimnek.

Eddig tudtam, meddig terjedek. Most ez is bizonytalan, egy számomra is ismeretlen tömeg nevében szólunk, ami marha nagy lelki teher.

De cserében benne van az is, hogy végre egy tök jó, nagyon fontos dologért tudunk munkálkodni.

És nektek milyen szerepetek van a CKP-ban, milyen munkát végeztek?

Pilz Olivér: Mindannyian tevékenykedünk valamilyen formában a CKP-ban. Kata az akciócsoport koordinátora, én az azonnali követelések kidolgozásában vettem részt. Annyit mondhatok, hogy itt minden mondatért igazi iszapbirkózás folyt, de a végeredmény szerintem önmagáért beszél.

Mi ez a 12 pont, és mit akartok elérni vele?

Pilz Olivér: Ezek azonnali követelések. Azért tartjuk szükségesnek, hogy ezeket a pontokat a kormány azonnal elfogadja, mert ha nem teszi meg most, akkor ki fogunk csúszni az időből, elvesztünk egy évet és egy csomó gyereket, akin tudnánk segíteni, ha a követeléseink teljesülnének.

De mi van akkor, ha a kormány azt mondja, rendben, a 12 pontból tízet teljesít, ha a többiből engedtek. Mondjuk az utolsóból, ami új köznevelési törvény és új nemzeti alaptanterv kidolgozását követeli.

Pilz Olivér: Na, abból bizonyosan nem engedünk, hiszen épp az a legfontosabb, hogy a rendszer változzon. Azért, mert van egy ócska nemzeti alaptantervünk, amibe csak beletömtek egy pár korszerűnek tűnő mondatot, de alapvetően egy olyan zsák, amiben ott vannak a dohosodó cuccok is, és bár belecsempésztek pár finom falatot, senki sem akarná megenni az egészet…

És ha egy másikat vennének ki a listából?

Pilz Olivér: Erre nem tudunk választ adni, mert ehhez tárgyalni kellene. De még tárgyalni sem akarnak velük.

És mi innentől a te szereped? Kész a 12 pont. Mit fogsz csinálni két hét múlva?

Pilz Olivér: Fogalmam sincs. De szerintem egyikünk se tudja.

Törley Kata: Én tanítanék…

És ez lett a tüntetés jelmondata is. Március 15-én nagyon nagy a tét, rengetegen várják, hogy lesz valami csoda. De mit is várunk pontosan?

Pukli István: Most elsősorban fel kell rázni a pedagógusokat. Meg kell nekik mutatni, hogy ha együtt vagyunk, sokan vagyunk, akkor már nem hagyhatnak minket figyelmen kívül. Ez a tüntetés ennek a jelképes aktusa is lesz, miközben azt is szeretnénk megmutatni, hogy együtt érzünk mindazokkal, akik más ágazatokban hozzánk hasonló cipőben járnak. Értük is szólni akarunk.

Mi ez a hasonló cipő?

Pukli István: Egyszerűen szólva – az elnyomás. Az, hogy lesütött szemmel kell járnunk, kinek-kinek milyen indokból...

Törley Kata: Azt gondolom, hogy mindannyiunknak meg kell tanulnunk, hogy vannak fontos ügyeink, hogy ezekről van véleményünk, és ezek mellett a vélemények mellett ki kell tudnunk állni. Jelenleg úgy tűnik, az itt kialakult parlamenti képviseleti rendszer, illetve a kormány működése nem igazán tükrözi azt az akaratot, amely az egyes emberek fejében megszületik. De ha ez így van, akkor nekünk meg kell tanulnunk saját magunk képviseletében eljárni. Felállni, nem menni el a problémák mellett szó nélkül, kiállni magunkért és másokért is.

Vagyis akkor március 15-én a pedagógusok megtanítják a társadalomnak, hogy hogyan is használjuk az alkotmányos demokráciánkat?

Törley Kata: Igen, persze. Ez most a mi feladatunk.

Tehát akkor is lesz értelme odamenni és tüntetni, ha én, mondjuk, nem vagyok pedagógus?

Törley Kata: Igen! Van most egy óriási bizalom és várakozás az irányunkban. Aminek meg tudunk felelni. Mert az, hogy mi, pedagógusok, diákok és szülők végre kérdőjeleket mertünk rajzolni a falakra, az nagyon jól esik az embereknek. Még akkor is, ha ők maguk még nem merik felrajzolni a saját kérdőjeleiket. De mi most lehetőséget kaptunk és adunk arra, hogy megmutassuk, hogyan kell ezt csinálni. Hogy eljuttassuk végre a mi közös üzenetünket a kormánynak, még akkor is, ha nem akarja meghallani azt.

És mi lenne ez az üzenet?

Pukli István: Nincs hatalmatok felettünk!

Tanítanék! Tüntetés az oktatás szabadságáért március 15-én

Itt megtalálsz minden fontos információt, amit a tüntetésről tudni kell. 2016. március 15-én, 15 órakor gyere te is a Hősök tere és az Andrássy út sarkára. Mert az oktatás nemzeti ügy!

Támogass havi 1000 forinttal:

További vállalásaink
és támogatási lehetőségek

A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 191 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!