Kettős Mérce

  • Munka
  • Szegénység
  • Egészségügy
  • Lakhatás
  • Sajtó
  • K/A
  • Brüsszel+/-

A Mérce legújabb cikkeiért és friss hírekért kattints ide!

Juhász ellen indul vagyonosodási vizsgálat, de Orbán ellen nem indulhat?

Juhász ellen indul vagyonosodási vizsgálat, de Orbán ellen nem indulhat?

JámborAndrás
Tetszik
0
2016. március 24. csütörtök, 11:26
vagyonosodás vagyonnyilatkozat juhász péter Orbán

A Fidesz undorító lejáratókampányának csúcsán jelentette be, vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez Juhász Péterrel szemben, mert a párt szerint több pénzből bérel lakást, mint amennyit keres. Az nem zavarta a fideszeseket, hogy Juhász szerződéssel tudja bizonyítani, hogy az állításuk nem igaz, kezdeményezték a vagyonosodási vizsgálatot, Juhász pedig kijelentette, áll elébe.

image_11.jpg

A Juhász elleni hadjárat előzménye az, hogy az Együtt önkormányzati képviselője kezdeményezte a vagyonosodási vizsgálatot Orbán ellen, a hatvanpusztai birtok kapcsán. Csakhogy a parlament mentelmi bizottságának elnöke bejelentette, nem indít vizsgálatot, mert a „kezdeményezés nyilvánvalóan alaptalan, mert a birtok Orbán apja tulajdonában van.”

Csakhogy pont ezt kéne kivizsgálni, hiszen Orbán apjától a birtokot Mészáros Lőrinc bérli, de Orbánék használják, erről árulkodik a titkos dácsánál parkoló, Lévai Anikó, a miniszterelnök feleségének autója; Nárcisz kutya, akit Orbán fia mint tulajdonos a hatvanpusztai kastélyhoz jelentett be lakónak; illetve számos pletyka is.

Viszont ez azt jelenti, Mészáros vagy így játszik át pénzt az Orbán családnak, vagy ő bérli Orbánnak a kastélyt. Nézőpont kérdése, hogy mi történik, ellenben mindkettő valamilyen illegális ügyletet jelent. De az sem lehet véletlen, hogy a birtok körüli összes földet az Orbán család barátai, legtöbbet Mészáros Lőrinc szerezte meg az államtól. Lehet ez jófejség is, de annál több is, ezt kéne kivizsgálni.

A hét elején Orbán Viktor a parlamentben azzal ütötte Vona Gábor Orbán vagyonosodásának feltárására irányuló javaslatát, hogy a miniszterelnök minden évben ad be vagyonbevallást. Csakhogy a vagyonbevallásában nem szerepel, hogy használná a hatvanpusztai birtokot, sőt a vagyonbevallása szerint alig van pénze, és óriási adóssága van a miniszterelnöknek.

A kérdés az, Orbán miért fut el a Hatvanpusztáról szóló kérdések elől folyamatosan, miért kerüli most még inkább a sajtót, a szokásoshoz képest is, miért próbálják meg a Juhászra vert balhéval elterelni a figyelmet Hatvapusztáról, és miért nem hajlandó a Fidesz még egy vagyonosodási vizsgálatot se lefolytatni a miniszterelnökkel szemben.

És ha még azt is gondolnánk, nincs rejtegetni valója Orbán Viktornak, felmerülhet a kérdés, hogyan lehetséges, hogy ellenzéki politikusokat lehet vagyonvizsgálattal zaklatni, kormánypártit pedig nem?

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!


Támogass havi 1000 forinttal:
További vállalásaink
és támogatási lehetőségek


A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 204 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!
vagyonosodás vagyonnyilatkozat juhász péter Orbán JámborAndrás 2016. 03. 24. Tovább →
Tetszik
0
komment

Nyomj egy tetsziket, és olvasd a Kettős Mércét a Facebookon!

Ajánlott bejegyzések:

  • A német liberálisok nagy visszatérése A német liberálisok nagy visszatérése
  • Itt az EU új menekültügyi tervezete, az együtt nem működő tagországok büntetésre számíthatnak Itt az EU új menekültügyi tervezete, az együtt nem működő tagországok büntetésre számíthatnak
  • Katalán válság: Nagyon úgy tűnik, a spanyol kormány felfüggeszti a régió autonómiáját Katalán válság: Nagyon úgy tűnik, a spanyol kormány felfüggeszti a régió autonómiáját
  • Végre vezethetnek a szaúdi nők – de az elnyomásuknak még nagyon nincs vége Végre vezethetnek a szaúdi nők – de az elnyomásuknak még nagyon nincs vége
  • A felrobbantott máltai újságírónő fia: “Háborúban állunk az állam és a szervezett bűnözés ellen, melyek megkülönböztethetetlenné váltak.” A felrobbantott máltai újságírónő fia: “Háborúban állunk az állam és a szervezett bűnözés ellen, melyek megkülönböztethetetlenné váltak.”

A bejegyzés trackback címe:

https://kettosmerce.blog.hu/api/trackback/id/tr378522640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leírás

Ide írhatsz levelet nekünk!

Hirdetés

Legfrissebb cikkeink

  • Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyertesei
    Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyerteseiEstefelé már szinte minden adat beérkezett Csehország választási központjába a voksolásról, így kimondhatjuk, hogy a nyertes a “korrupt elitek” ellen keresztesháborút hirdető, a rendszerváltás után...
  • Adjunk hitet magunknak október 23-án!
    Adjunk hitet magunknak október 23-án!Az október 23-i civil tüntetés valójában nem a rendező Közös Ország Mozgalomról és nem is a pártokról szól, amelyek majd 2018-ban indulnak. Fél évvel a választás előtt az a kérdés, megmutatjuk-e,...
  • Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat össze
    Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat összeA milliárdos Andrej Babiš és populista pártja  az ANO nyeri a cseh választásokat a Europe Elects modellbecslése szerint 26-27%-al az ANO lesz az első, a második helyen a szélsőjobboldali SPD és a...
  • A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasolják
    A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasoljákA néppárti spanyol kormány mai ülésén Katalónia autonómiájának felfüggesztésére tett javaslatot. Ha a jobboldali többségű szenátus rábólint a döntésre, akkor  a régió kormánya által gyakorolt...
  • Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshez
    Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshezA sajtóban nagy visszhangot kapott a Pew Research Center képviseleti demokrácia támogatottságáról szóló globális felmérése. Bombasztikus címeket olvashattunk: a magyarok negyede diktátort akar, csak...
  • A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?
    A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?Csehországban képviselőházi választásokat tartanak október 20-án és 21-én. Bár egyre kevésbé merünk a közvélemény-kutatásokra és felmérésekre szentírásként tekinteni, szinte biztos, hogy az új...
  • A német liberálisok nagy visszatérése
    A német liberálisok nagy visszatéréseA 2013-ra látványosan összeomló német liberális párt, az FDP az évtized európai politikai visszatérését hozta össze a szeptember 24-i német szövetségi választásokon. De milyen ez a párt, mit képvisel,...
  • Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi Lillától
    Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi LillátólPedig lenne miért. Van ugyanis, ami nem hit kérdése. Az ATV valamiért jó ötletnek gondolta, hogy A nap kérdése ez legyen: „Sárosdi Lilla színésznő azt állítja, hogy Marton László Kossuth-díjas...
  • Je suis KFC-s munkavállaló
    Je suis KFC-s munkavállalóPuzsér Róbert szerint proli pofon csattant Szabó Zoltán Indexes újságíró arcán, amelyet maga az újságíró állított elő. A Fidesz publicistája szerint pedig az Indexet ütötték meg a KFC-ben, és a...
  • Újabb sztrájk jön az Operaházban 
    Újabb sztrájk jön az Operaházban Három szakszervezet hirdetett meg munkabeszüntetést a Magyar Állami Operaházban csütörtökön, a dolgozókkal kötött kollektív szerződés hiánya miatt. A sztrájkra A hugenották október 28-i bemutatója...

Kettős Mérce

Támogatónk

A Kettős Mérce részt vesz a „Network 4 Debate” projektben. Támogatónk a Nemzetközi Visegrádi Alap.

Keresés

Archívum

  • 2017 október (55)
  • 2017 szeptember (61)
  • 2017 augusztus (63)
  • 2017 július (68)
  • 2017 június (58)
  • 2017 május (61)
  • 2017 április (68)
  • 2017 március (68)
  • 2017 február (61)
  • 2017 január (64)
  • 2016 december (65)
  • Tovább...
Creative Commons Licenc
Impresszum | Támogasd a Mércét! | About us | Egyesület | Átláthatóság
Facebook Tumblr Twitter Youtube
süti beállítások módosítása
Dashboard