Kettős Mérce

  • Munka
  • Szegénység
  • Egészségügy
  • Lakhatás
  • Sajtó
  • K/A
  • Brüsszel+/-

A Mérce legújabb cikkeiért és friss hírekért kattints ide!

Nem volt tréfa, de nem ma dőlt el az oktatás jövője

Nem volt tréfa, de nem ma dőlt el az oktatás jövője

JámborAndrás
Tetszik
0
2016. március 30. szerda, 17:52

Akik azt várták a tanárok ma reggeli vadsztrájkjától, hogy döntő fordulatot hoz bármilyen ügyben, ahogy sejthető volt,  tévedtek. Sokszor leírtuk, de újra le kell, a politika lassú folyamatok összesége, a nagy jelentőségű eseményeket kísérő, felszín alatti mozgásoknak sokkal nagyobb lehet a jelentőségük, mint pár újság címlapjának (persze az is fontos). A mai vadszttárjkról is tudtuk, hogy nem fogja térdre készeriteni a kormányt, de nem is ez volt a célja. A mai egy több demonstráicóból álló folyamat kezdete.

erdekel.jpg

Az előre jelzettnél az eddigi képek alapján sokkal több - több száz iskolában körülbelül 10 ezer – pedagógus vállalta a törvénysértést, és az egy órás tiltakozást, a Tanítanék mozgalom követeléseit támogatva. Hozzájuk csatlakoztak sok helyen a diákok, és magánszemélyek, köztük Sólyom László volt köztársasági elnök is.  

A magas részvétel két okból is figyelemreméltó. Egyrészt a maga a csatlakozás is már nagy fokú tudatosságot és sok szervezést feltételez, és nem utolsó sorban politikai fellépést igényel a résztvevőktől. Egymagában senki se mer kimenni az iskola elé, de nem mindenki képes vagy mer kiállni a többiek elé és megszervezni a tiltakozást. Másrészt, bár az oktatási államtitkár és helyettese is körbehaknizta a médiát, hogy senkinek se eshet bántódása, konkrét esetekről tudunk, ahol megfenyegették a tiltakozásra készülő tanárokat, és volt olyan hely, ahol rendkívüli szünetet rendelt el az igazgató a tiltakozást látva.

Az elmúlt hetekben az is kiderült, mekkora félelem uralkodik a vidéki iskolák egy részében. Volt olyan helyzet, amikor egy-egy visszaélésről még névtelenül se voltak hajlandóak nyilatkozni pedagógusok, mi is több, olyan visszajelzést kaptunk, miszerint nagyon örülnek a cikkeinknek, de nyilvánosan megosztani nem merik őket a tanárok. Egy ilyen légkörben a törvénysértéssel vállalt tiltakozás még inkább felértékelődik.

A kérdés az, hogy mi jön ezután.

A kormánynak már nem is a Tanítanék és a Civil Közoktatási Platform (CKP) aktuális követeléseitől kell félnie, hanem attól, hogy tiltakozásról tiltakozásra erősödnek az oktatási rendszer átalakítása mellett elkötelezett tanári, szülői és diákközösségek, és ha nem kapnak konstruktív válaszokat, ezek a közösségek hosszú távon és tevékenyen is a kormány ellen fordulhatnak. Hozzá kell tegyük, hogy jelenleg – bármit is állít a kormány – ez egy szakmapolitikai tiltakozás, nincs valódi kormányellenes éle.

Vannak viszont követelések, és Pukli István ma reggeli bejelentése után nagy hibát követett el Palkovics államtitkár. Ugyanis lényegében világossá tette, a Köznevelési Kerekasztal nem valódi tárgyalási felület, és a kormány a tiltakozókkal nem kíván tárgyalni.

Ugyanis a Pukli István által bejelentett, a következő akciót megelőző újabb két hetes ultimátumra, amelyben tárgyalni hívják a kormányt, Palkovics azt válaszolta, nem akarnak „privát” tárgyalásokat, a Köznevelési Kerekasztalra már elhívták a Tanítanék képviselőit. Csakhogy ez hamis érvelés.

Ha a kormány valóban tárgyalni szeretne a tiltakozó tanárokkal – akiknek képviseleti joga a három tüntetés, a kockástámogatás, a szülői sztrájk és a mostani vadsztrájk után elvitathatatlan – akkor a Köznevelési Kerekasztalon kívül is tárgyalhatna velük. A Köznevelési Kerekasztalon folyó tárgyalás azért érdeke csupán a kormánynak, mert ott a Tanítanék mozgalom és a CKP csupán egy szereplő lenne egy fideszes civilekkel feltöltött szervezetben, és a valós súlyukhoz képest alig volna szavuk. A tét az, hogy kinek a feltételei mellett zajlanak le a tárgyalások, vagyis az, hogy lesznek-e érdemi tárgyalások a tiltakozó tanárokkal.

A CKP és a Tanítanék követelése a sajtónyilvános, a közvélemény előtt folytatott egyeztetés. Ha a kormány ebbe nem megy bele, könnyen elveszítheti eddigi pozícióját, amely arra épül, hogy míg a Tanítanék képviselői nem akarnak tárgyalni, a kormány azonban nyitott erre. A kormány hitelességét pedig az is rombolja, hogy – amint ma kiszivárgott – nem hogy kisebb, hanem nagyobb lesz a leginkább csupán átnevezett KLIK, ami az egyetemeket is magába olvasztja majd. Tehát a tiltakozó tanárok egyik fő követelésére már a tárgyalások előtt nemet mondtak.

Viszont az idő sürgeti a CKP és a Tanítanék képviselőit. Egy hónap múlva érettségi, két hónap múlva nyári szünet. Utána pedig a pedagógus társadalom hónapokig nem lesz mobilizálható. Szeptemberben elölről kezdeni egy tüntetéssorozatot pedig nehéz lesz, bár nem kivitelezhetetlen.

De az is biztos, hogy, ha a kormány nem változtat a hozzáállásán, két hónap alatt nem fog lezárulni ez a tiltakozássorozat. Viszont nem csak a tanároknak van vesztenivalójuk, hanem a kormánynak is: ez a tiltakozás folyamatosan rombolja a kormány renoméját, megkérdőjelezi a kormányzóképességüket, a hitelességüket, és rombolja a népszerűségüket, miközben középtávon is erősítheti már az ellenzéki pártokat.

Ha pedig a következő tiltakozási körben tudnak egyet fordítani a tiltakozó tanárok, és még erősebb nyomást tudnak gyakorolni a kormányra, akkor teljesen átalakulhat a jelenleg patthelyzetnek látszó szituáció. Márpedig a mai nap után nem úgy tűnik, hogy feladnák a tiltakozó tanárok.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!


Támogass havi 1000 forinttal:
További vállalásaink
és támogatási lehetőségek


A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 212 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!
JámborAndrás 2016. 03. 30. Tovább →
Tetszik
0
komment

Nyomj egy tetsziket, és olvasd a Kettős Mércét a Facebookon!

Ajánlott bejegyzések:

  • Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshez Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshez
  • A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban? A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?
  • A Filmművészeti Egyetem 114 hallgatója kéri a szexuális zaklatással vádolt Marton László felfüggesztését A Filmművészeti Egyetem 114 hallgatója kéri a szexuális zaklatással vádolt Marton László felfüggesztését
  • A felrobbantott máltai újságírónő fia: “Háborúban állunk az állam és a szervezett bűnözés ellen, melyek megkülönböztethetetlenné váltak.” A felrobbantott máltai újságírónő fia: “Háborúban állunk az állam és a szervezett bűnözés ellen, melyek megkülönböztethetetlenné váltak.”
  • Túlélhet-e az alternatív színtér? - A budapesti éjszakai élet nehézségei Túlélhet-e az alternatív színtér? - A budapesti éjszakai élet nehézségei

A bejegyzés trackback címe:

https://kettosmerce.blog.hu/api/trackback/id/tr478546874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leírás

Ide írhatsz levelet nekünk!

Hirdetés

Legfrissebb cikkeink

  • Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyertesei
    Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyerteseiEstefelé már szinte minden adat beérkezett Csehország választási központjába a voksolásról, így kimondhatjuk, hogy a nyertes a “korrupt elitek” ellen keresztesháborút hirdető, a rendszerváltás után...
  • Adjunk hitet magunknak október 23-án!
    Adjunk hitet magunknak október 23-án!Az október 23-i civil tüntetés valójában nem a rendező Közös Ország Mozgalomról és nem is a pártokról szól, amelyek majd 2018-ban indulnak. Fél évvel a választás előtt az a kérdés, megmutatjuk-e,...
  • Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat össze
    Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat összeA milliárdos Andrej Babiš és populista pártja  az ANO nyeri a cseh választásokat a Europe Elects modellbecslése szerint 26-27%-al az ANO lesz az első, a második helyen a szélsőjobboldali SPD és a...
  • A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasolják
    A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasoljákA néppárti spanyol kormány mai ülésén Katalónia autonómiájának felfüggesztésére tett javaslatot. Ha a jobboldali többségű szenátus rábólint a döntésre, akkor  a régió kormánya által gyakorolt...
  • Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshez
    Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshezA sajtóban nagy visszhangot kapott a Pew Research Center képviseleti demokrácia támogatottságáról szóló globális felmérése. Bombasztikus címeket olvashattunk: a magyarok negyede diktátort akar, csak...
  • A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?
    A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?Csehországban képviselőházi választásokat tartanak október 20-án és 21-én. Bár egyre kevésbé merünk a közvélemény-kutatásokra és felmérésekre szentírásként tekinteni, szinte biztos, hogy az új...
  • A német liberálisok nagy visszatérése
    A német liberálisok nagy visszatéréseA 2013-ra látványosan összeomló német liberális párt, az FDP az évtized európai politikai visszatérését hozta össze a szeptember 24-i német szövetségi választásokon. De milyen ez a párt, mit képvisel,...
  • Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi Lillától
    Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi LillátólPedig lenne miért. Van ugyanis, ami nem hit kérdése. Az ATV valamiért jó ötletnek gondolta, hogy A nap kérdése ez legyen: „Sárosdi Lilla színésznő azt állítja, hogy Marton László Kossuth-díjas...
  • Je suis KFC-s munkavállaló
    Je suis KFC-s munkavállalóPuzsér Róbert szerint proli pofon csattant Szabó Zoltán Indexes újságíró arcán, amelyet maga az újságíró állított elő. A Fidesz publicistája szerint pedig az Indexet ütötték meg a KFC-ben, és a...
  • Újabb sztrájk jön az Operaházban 
    Újabb sztrájk jön az Operaházban Három szakszervezet hirdetett meg munkabeszüntetést a Magyar Állami Operaházban csütörtökön, a dolgozókkal kötött kollektív szerződés hiánya miatt. A sztrájkra A hugenották október 28-i bemutatója...

Kettős Mérce

Támogatónk

A Kettős Mérce részt vesz a „Network 4 Debate” projektben. Támogatónk a Nemzetközi Visegrádi Alap.

Keresés

Archívum

  • 2017 október (55)
  • 2017 szeptember (61)
  • 2017 augusztus (63)
  • 2017 július (68)
  • 2017 június (58)
  • 2017 május (61)
  • 2017 április (68)
  • 2017 március (68)
  • 2017 február (61)
  • 2017 január (64)
  • 2016 december (65)
  • Tovább...
Creative Commons Licenc
Impresszum | Támogasd a Mércét! | About us | Egyesület | Átláthatóság
Facebook Tumblr Twitter Youtube
süti beállítások módosítása
Dashboard