Ausztria elnökválasztásának második fordulóján két nagyon is ellentétes felfogás csap össze. Mondhatni a két véglet: az idegenellenes, populista, szélsőjobboldali jelölt és a befogadáspárti zöld.

A konzervatív és szociáldemokrata mainstream pártok már rég kiestek a versenyből. Per pillanat nagyon úgy néz ki, hogy a szélsőjobb áll nyerésre, bár még nincs minden teljesen lejátszva. A helyzet élét valamelyest tompítja, hogy az elnöki funkció alapvetően szimbolikus (még ha Hofer aktívabb is akar lenni elődeinél) – ennek ellenére legitim, és nyugtalanító a kérdés, hogy vajon reprezentatív-e az osztrák helyzet Európa egészére nézve.

Norbert Hofer, a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltje egy egészen fura jelenség. Végighaknizza a mainstream osztrák sajtót, viccelődik a közszolgálati tévé riporterével, bulvárlapokban mutatja be feleségét és kislányát, majd nyíltan beszél arról, hogy miképpen változtatta meg az életét egy kb. tíz évvel ezelőtti siklóernyő-baleset, amely miatt részlegesen lebénultak a lábai, és ami miatt máig is bottal tud csak járni (Hofer elmondása szerint sokkal jobb ember lett a halálközeli élménye után, akit már nem hajt a karriervágy és nem érdekel a sikerhajhászás, hanem az igazán fontos dolgoknak él: mint mondja, az elnökségért is csak azért indult, mert felesége noszogatta). Szimpatikus.

Norbert Hofer: a cukiságkampány, és ami mögötte van... (Kép forrása: alpenfeuilleton.at)

Sőt, még azt is állítja magáról, hogy annyira Izrael-barát, hogy hivatalosan fogadták őt a Knesszetben is nemrégiben (bár ennek hivatalos nyoma nincsen). De emellett többször előfordult az elmúlt években, hogy kék búzavirággal (ami Ausztriában a harmincas évek illegális nácijainak ismertetőjegye volt) a gomblyukában jelent meg a nyilvánosság előtt, a Guardian pedig arra emlékeztet, hogy tavaly még arról beszélt, hogy Dél-Tirolnak vissza kéne kerülnie Ausztriához (ma már csak olasz–osztrák kettős állampolgárságot szeretne az ott lakóknak kiharcolni), és részben Hofer nevéhez fűződik a párt kétezres évek eleji szélsőségesedése is (az ezredforduló előtt ugyanis Jörg Haider akkori pártvezér megpróbálta a pártot szalonképesíteni, ami miatt ők lehettek pár évig a kisebbik kormánypárt). Ezen kívül a parlamentben többször is felszólalt azért, hogy kérje: az illetékesek világosítsák fel végre az osztrák választókat, miért is húznak csíkokat maguk után a repülők, mert – mint azt a chemtrail-hívő Hofer is érzékelteti – erős a gyanú, hogy Amerika bizonyos vegyszereket enged a repülőkön keresztül a légtérbe, annak érdekében, hogy befolyásolja az időjárást. Arról meg nem is beszéltünk, hogy ugyanannyira EU-ellenes, menekült-ellenes és homofób, mint általában a szélsőjobberek, csak ő a gyűlölködést egy kedves mosollyal műveli.

Szóval cukiságkampány, és ami mögötte van...

Hiába tűnik a jelölt nagyon is dubiózusnak és vállalhatatlannak, az osztrák választók nagy számban neki adtak bizalmat az első fordulóban (még annak ellenére is, hogy az FPÖ hosszú évekig arról beszélt, hogy az elnöki pozíció felesleges, és el kellene törölni – ezzel a szélsőjobbos választóknak azt az érzetet adva, hogy az elnökválasztásokon akár otthon is maradhatnak). A választás április 24-i első fordulójában Norbert Hofer 35, a zöldek jelöltje, Alexander Van der Bellen közgazdász egyetemi tanár 22 százalékot kapott. Nem sokkal maradt le mögötte a független Irmgard Griss, a legfelsőbb bíróság egykori elnöke, aki 19 százalékot ért el, míg a két néppárt jelöltjeinek meg kellett elégedniük egyenként 11 százalékkal.

És tegyük hozzá: egy országgyűlési választáson is tarolna az FPÖ a közvélemény-kutatások szerint. Pedig a hetvenes években még a két néppárt, azaz az SPÖ (Ausztria Szociáldemokrata Pártja) és az ÖVP (Osztrák Néppárt), több mint kilencven százalékot ért el együtt, az FPÖ pedig épphogy bekerülhetett a parlamentbe. Ma a választók körülbelül harmada az FPÖ mellett áll – és ők csak azok, aki nyíltan bevallják, hiszen a szélsőjobbos választók nem feltétlenül kötik pártpreferenciájukat a közvélemény-kutatók orrára, így azok rendre alulmérik őket. Bár talán Ausztriában már ez is változóban van. Hiszen az FPÖ, minden bigottsága ellenére sikeresen győzi meg a választókat arról, hogy igenis szalonképes. Így például a menekültügy körüli vitában egyre gyakrabban próbál meg a nőjogok, és az egyenjogúság élharcosaként fellépni, és a nők érdekével indokolni azt, hogy ellenzi a menekültek érkezését, miközben konkrét lépéseket nem tesz a nők érdekében.

Az átlagos, politikával csak ímmel-ámmal foglalkozó emberek meg azt mondhatják, nincs nagy baj az FPÖ-vel hiszen látszólag jó és legitim kérdéseket tesz fel, még ha a megoldási javaslatai hagynak is kivetnivalókat maguk után. Ezért is nem üti ki elegendő embernél a biztosítékot az sem, hogy Hofer azzal fenyeget, feloszlatja a parlamentet, ha a kormánypártok nem megfelelően kezelik a munkanélküliség, az egészségügy vagy a bevándorlás kérdését. Oszlassa csak fel, ha nem dolgoznak rendesen, legyinthetnek.

Baj van a kormánypártokkal

Georg Maisser, osztrák zöld szerint az a baj, hogy az ÖVP azon „neoliberális mantra” rabja, amely szerint a jelenlegi rendnek nincs alternatívája, és amely még a karitatív fellépést, a jótékonykodást is megveti, így például nem tartja semmire a Caritas nemzetközi keresztény segélyszervezet munkásságát sem. Hasonlóképpen vélekednek a szocdemek is, csak náluk az az érv, hogy még mindig ők a legkisebb rossz, és a totális pusztulásnak elejét tudják venni, amíg ők vannak hatalmon.

A gazdasági válság, az eurózóna válsága, a politikai válság, a menekültválság és az összes többi válság teljesen illegitimmé tette a választók szemében a mainstream kereszténydemokrata, szociáldemokrata, stb. néppártokat. Részben azért, mert nagyon kevesen számítanak arra, hogy a gazdasági növekedés hosszabb távon működni fog, hogy a gyerekeiknek jobb életük lesz, mint nekik, hogy továbbra is nőni fog a jólét, stb. A munkások úgy érzik, magukra hagyták őket, miközben a középosztály kapaszkodik a status quo-ba, a nyugati néppártok választói köre pedig polarizálódik: van, aki jóléti államot akar, több újraelosztást, mások (akiknek még jól megy) kevesebb adót, vagy csak változatlanságot. Van, aki több menekültet akar, van aki kevesebbet – vagy nullát. A néppártok (legalábbis a szocdemek) pedig kétségbeesésükben mindannyiuk szavazatát szeretnék megszerezni. Még ha a lelkük mélyén tudják is, képtelenek ezeknek az igényeknek eleget tenni, hiszen lehetetlenség minden egykori potenciális választójukat megszólítani, főleg ha meg sem próbálnak egy sajátos víziót megfogalmazni.

Ebben a helyzetben tarol az FPÖ (meg a német AfD és társaik) a maga idealizált múltképével, és azzal az üzenettel, miszerint a változás elkerülhető. Ha elég hevesen tiltakozunk, és elég mélyen dugjuk a homokba a fejünket, akkor minden trend (legyen az globalizáció, vagy valamiféle válság) megállítható. Tehát maradhatunk a homogén társadalmunknál, és ezzel együtt megmarad a jólét, meg a gazdasági növekedés is. Ez sokaknak vonzó, hisz azt kell csak tenniük, amit szívük szerint is tennének, aztán ezzel minden meg is van oldva.

Szocdemek válságban

Az első forduló szocdem jelöltjének csúfos veresége után lemondott Werner Faymann kancellár, aki a nyáron még a merkeli utat követve próbálta megoldani a menekültválságot, és a Spiegelnek azt nyilatkozta, hogy szerinte kb. 7 millió menekült érkezhet Európába az elkövetkezendő években – akiknek az integrálása meg se fog kottyanni az EU-tagállamoknak. Hogy ezt mennyire komolyan gondolta, abból is látszik, hogy aztán pár hét múlva 180 fokos fordulatot vett, lezárta a határokat, és belement, hogy a menekültek számát évi 37,5 ezerben maximalizálják hazájában. Elemzők szerint Faymannak az tett be leginkább, hogy nem volt képes konzekvensen kiállni az elképzelése mellett, így teljesen hiteltelenné vált a választók számára.

Faymann utódja, Christian Kern, az osztrák államvasutak vezetője lett. Ő annyiban jó választás volt (átmenetileg), hogy politikusként nem kötődik a nevéhez annyi kudarcos és vállalhatatlan húzás, mint a legtöbb SPÖ-vezetőéhez. De neki se lesz könnyű dolga hosszú távon, hiszen, mint feljebb jeleztük, a párt választói rendkívül megosztottak, és aligha lehet nekik olyan alternatívát kínálni, amelyet mindannyian elfogadnak – és akik nem találják meg a számításukat a párt aktuális jelöltjében, azok hajlamosak lesznek otthon maradni, ahogy tették azt az előző elnökválasztási fordulóban.

Kern pedig biztos nem fogja megújítani a pártot, és nem lesz a menekültbarátok vagy a gazdasági kérdésekben nagyon balosok kedvence sem. Míg azzal a néppárti elvárással nem fog szembemenni, hogy nem nőhet évi 37,5 ezer fölé az új menedékkérők száma, a baloldali gondolkodású szocdemek amiatt kritizálják, hogy szocdemként részt vett állami cégek (részleges) privatizálásában, évi több mint félmillió eurót keresett az államvasutak élén, óragyűjteményének értéke pedig meghaladja egy átlag osztrák éves fizetését. Egy ilyen burzsujtól pedig nem lehet azt várni, hogy szociáldemokrataként viselkedjen – gondolhatják sokan.

A zöldek ideje?

Persze most még nem is az a kérdés, hogy mi lesz a szocdemekkel, hanem hogy lesz-e alternatívája a szélsőjobbos elnöknek. Van der Bellen, aki menekültgyerekként nőtt fel (anyja észt, apja holland, felmenői pedig még a 18. század elején vándoroltak a mostani Oroszország területére, majd a bolsevikok elől menekülve először Észtországba mentek, majd Ausztriában kötöttek ki) inkább csak a városokban képes jól teljesíteni. Az első fordulóban Bécsben, Grazban, Innsbruckban, St. Antonban, valamint otthonában, a tiroli Kaunertalban volt sikeres. Kérdés, hogy most képes lesz-e sokkal több helyen jól szerepelni, tudván, hogy a vidéki területeken pártja sem igazán van jelen. És kérdés, mennyire tudja megfogni a választókat (és mobilizálni az otthon maradt több mint egymillió szocdemet) a láncdohányzó, „klasszikus európai balliberális” értelmiségi (– ahogy őt Peter Pilz, az osztrák zöldek alapítója jellemezte). Teljesítménye, és vonzereje mellett szól, hogy a párt támogatottsága Van der Bellen vezetése alatt nőtt 4,8-ról 11 százalékra (amikor 2008-ban romlott az eredmény, Van der Bellen lemondott az elnökségről). Ráadásul az amúgy sokak által szélsőbalosnak, már-már extrémnek titulált zöldeket is könnyebben elfogadják a mainstream választók az okos, kimérten, és kicsit esetlenül beszélő Van der Bellen révén, aki soha nem volt egy hagyományos zöld jelölt, hiszen mindig sokkal inkább próbált a mainstreamhez közelebbi pozíciókat felvenni. Ennek a mainstream-közeliségnek a jele lehet az is, hogy a kampány során használta a „gazdasági menekült” kifejezést, vagy hogy a TTIP támogatója is volt már, nem csak ellenzője – számol be a der Standard. Ez pedig olyasmi, ami jelen helyzetben, amikor a szélsőjobb megállítása a cél, nem feltétlenül baj, de hosszabb távon jelzi: nem a zöldek voltak azok, akik igazán meggyőzték a kiábrándult választókat, és ha nyertek, az inkább köszönhető annak, hogy mindenki más rossz... Szóval, ha meg is állítják a szélsőjobbot, az csak tüneti kezelés lesz.

Na és akkor végül is mik az esélyek?

Pár nappal a választások előtt még úgy néz ki, hiába mérik alá folyton a szélsőjobbot, jelöltjük, Hofer pár százalékpontot ráver Van der Bellenre. Javíthatja ugyan a zöldek esélyeit, hogy a szocdemek az ország egyes pontjain átadták a plakáthelyeiket Van der Bellennek, valamint, hogy Griess, Kern, meg pár befolyásosabb SPÖ és ÖVP tag is jelezte, hogy Van der Bellenre fog szavazni, de idáig még senki nem kérte meg a választóit is, hogy kövesse ezt a példát. Ennek egyesek szerint az az oka, hogy a két néppárt nem zárkózik teljesen el attól, hogy esetleg majd koalícióban kormányozzon a szélsőjobbal, ha 2018-ban (vagy előrehozott választások esetén még korábban) tarolni fognak. Mások Kurt Waldheim egykori elnök esetére utalnak: amikor kiderült a jelölt náci múltja, hatalmas (részben külföldi) felháborodási hullám következett, többfelől jelezték, nem lenne jó, ha Waldheim lenne az elnök, az osztrákok meg erre juszt is rá szavaztak, mert nekik ne mondja meg senki, ki az elfogadható jelölt.

Szóval most csak abban bízhatunk, hogy a józanabb választók észbe kapnak, elmennek szavazni, Van der Bellent megteszik államfőnek, és közben az osztrák baloldal meg a zöldek nyernek még egy kis időt, amíg kitalálhatják, mi lehetne a vállalható progresszív alternatíva Ausztriában, amelyre építve akár egy társadalmilag igazságos és élhető rendszer is kialakulhat a populista gyűlölködőkkel szemben.

Támogass havi 1000 forinttal:

További vállalásaink
és támogatási lehetőségek

A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 238 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!