Az EU-népszavazás után az elmúlt években élőhalottnak tetsző munkáspárti közép- és jobbszárny most ismét föltámadtak, és végre elszánták magukat arra, hogy az általuk „szektavezérnek” és „megválaszthatatlannak” bélyegzett munkáspárti vezetőt, Jeremy Corbynt eltávolítsák. Ezzel azonban minden bizonnyal végveszélybe sodorják saját pártjukat is.

A gondosan összehangolt képviselői, PR- és médiaakció már hónapok óta készen állt, a szerdai sikeres bizalmatlansági szavazáson 81% utasította el Corbynt), a hatalomátvétel mégis akadozik. Hiába egyértelmű ugyanis, hogy a gyenge EU-párti kampány miatt a képviselők bizalma megrendült a vezetőben, kihívót nagyon nehezen találnak. Pedig épp azért, mert a népszavazás a munkásosztály lázadásaként is értelmezhető, gyorsan rendezni kellene a baloldal sorait, ha egyáltalán parlamenti erő akar maradni egy talán közelgő előrehozott választáson.

Az ellenzék EU-párti parlamenti képviselőcsoportja mindig is egészen más világot képviselt, mint Jeremy Corbyn (akit eddig sosem látott, 59,5%-os többséggel választottak meg) és az őt tavaly ősszel a párt élére repítő alternatív baloldali mozgalmak. A Munkáspárt vezetőjelölési rendszere azonban rendkívül bonyolult. Miután Ed Miliband párvezető lett 2010-ben,, épp a párt jobbszárnya kívánta jobban bevonni a tagságot is a döntésekbe, azaz demokratizálni. Ennek eredményeként a jelenleg több mint 200 fős baloldali képviselőcsoport (nagyrészt a Tony Blair és Gordon Brown miniszterelnökök fémjelezte neoliberális és globalizációpárti vonal másod- és harmadvonal) legalább 40 tagja, illetve 10 uniós képviselő jelölésével indulhat el valaki hivatalosan az elnöki posztért. Ezek után azonban a Munkáspárt teljes tagsága egyszerű többséggel választ vezetőt a jelöltek közül.

A mostani pártválságot az okozza, hogy a Brexit az átléphetetlenségig szélesítette az eddig is elég mély árkot a parlamenti alsóházi képviselőcsoport (pártarisztokrácia) és a párt egyszerű, 3 font tagdíjat fizető bázisa között. Az ún. „baloldali” (valójában polgári-liberális) média már a szavazás másnapján Jeremy Corbyn ellen fordult. A BBC tényfeltáró anyagot jelentetett meg arról, hogyan „szabotálta” Corbyn és híres-hírhedt szürke eminenciás jobbkeze, Seumas Milne, a munkáspárti képviselők és aktivisták EU-párti kampányát. Egyrészt Corbyn eleve nagyon későn jött ki a farbával, csupán idén áprilisban mondta el egy sajtótájékoztatón, miért kellene a maradás-kampányt támogatni. A kampány aktivistái azonban állítólag képtelenek voltak Corbyn irodájával kommunikálni, vagy bármit egyeztetni vele, és a legkritikusabb időkben a munkáspárti vezető szabadságot vett ki. A népszavazáson a Tory párt szavazóinak 58%-a állt a kilépés mellé, de így tett a munkáspártiak kb. egyharmada is. A párt alsóházi Corbyn-ellenzékének vezetője, Hilary Benn ezért már szombaton lépett: kifejezte bizalmatlanságát Corbynnal szemben, aki elbocsátotta kabinetjéből. Benn ezek után rekord-nézettségű BBC-interjúban közölte, hogy Corbyn „nem igazi vezető”, hozzátéve viszont azt is, párttársai arra kérték, ne induljon a vezetőválasztáson.

Benn távozása lavinát indított a Corbynt addig is épp csak megtűrő árnyékkabinetben, egymás után születtek a felmondólevelek, és a Westminsterben a pártvezetőnek alig 20 nyílt híve maradt. Eközben azonban az őt megválasztó munkáspárti szervezet, a Momentum, és a pártonkívüli trockista Alliance for Workers Liberty, de még az EU elhagyását pártoló Socialist Workers Party is a londoni parlament elé vonult egy hétfő esti tüntetésen, ahol kiálltak Corbyn mellett.

Szerdára a helyzet valóban tarthatatlanná vált: a Munkáspárt parlamenti képviselői – a szélsőbalos tagok kivételével – egyesült erővel álltak ki a szocialista Corbyn ellen, mondván, hogy politikájával talán „egy szűk klikknek” megfelel a párton belül, de új többséget képtelen létrehozni. A Munkáspárt vezetői most szinte mind azon a véleményen vannak, hogy a Brexit utáni Anglia „erős ellenzéki vezetőt kíván”. Ez ugyan bújtatott nyelv, de akik használják, minden bizonnyal úgy értik, ahogy Zoe Williams Guardian-publicista: jobbra kell tolni a Munkáspártot, nemzeti köntöst kell neki adni. Ugyanakkor össze kell fogni a Skót Nemzeti Párttal és a Liberális Demokratákkal – amelyek tagsága a hirtelen támadt EU-párti szimpátia miatt most megnőtt – és egyfajta „progresszív” (értsd: jobb-liberális) szövetség alapját kell képezni. Mások már egyenesen arról írnak, hogy a Munkáspárt „baloldali kísérletének” vége, liberális kapitalista irányba kell fordulnia, és a maradásra szavazó tömeget bevonzania.

Corbynék persze irgalmatlanul dühösek a puccs után. Alapvetően baloldali-szocialistákként természetes, hogy abban hisznek, politikájuk a válság vagy akármilyen gyökeres kataklizma ellenére továbbra is alapvetően helyes. A Munkáspárt kezdi teljesen elveszíteni az északi munkásosztályt, akik a György-keresztes zászlók alatt sorakoznak fel Farage UKIP-jában, ahol a kisvárosi középosztály radikális „kisangol” nemzeti sovinizmusához csatlakoznak. Jeremy Corbyn, Andy Burnham (árnyékbelügymniszter) és John McDonnell természetesen úgy gondolják, őket kell megszólítani, őket kell visszaszerezni, attól függetlenül, hogyan szavaztak a népszavazás során. Nem lehet folytatni azt a politikát, ami hátat fordít nekik.

A munkáspárti képviselők puccsa azonban élő bizonyítéka annak: ők észak- és dél-angliai parlamenti helyeik birtokában is inkább a teljes hátraarcra szavaznak: piacpárti, nacionalista, és sokkal hevesebben EU-párti mozgalmat kívánnak építeni, épp az EU elutasításának pillanatában. Az új mozgalom élére most úgy tűnik, Gordon Brown volt miniszterét, Angela Eagle-t kívánják állítani. Eagle a 400,000-es munkáspárti tagság legutóbbi választásán 4%-ot ért el, míg Corbyn felmérések szerint ma is 59%-ot kapna.

A cikk írásának pillanatában még nagyban folyik a krízis, nem tudni még, mi lesz a vége. Gordon Brown épp néhány perce azonban igen őszinte nyilatkozatot tett: miután a Guardianen egy esszében kifejtette, hogy „olyan globalizmus kell, amely a többség számára is működőképes”, most Edinburghben azt nyilatkozta, „Jeremy Corbynnak mennie kell, és menni fog, mert nem érdekli a hatalom”.

Valóban lehet, hogy kevésbé érdekli a hatalom. Viszont talán pontosan tudja, hogy őt megpróbálhatja kicserélni a pártelit, de a szavazókkal ezt nem tudja megtenni.

Támogass havi 1000 forinttal:

További vállalásaink
és támogatási lehetőségek

A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 256 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!