Egy dolog szóban, az elvek szintjén kiállni a feminizmus mellett vagy a szexizmus ellen, és egy másik a hétköznapokban, a mindennapi élethelyzetekben vagy a különféle szervezetekben biztosítani a nők egyenjogúságát. Olykor éppen a legprogresszívebbnek tartott körökben szembesülünk vele, hogy sem az egyének, sem a kollektívák nem ügyelnek arra, hogy a férfiuralomból következő kommunikációs és működési rutint tudatosan megváltoztassák. A nőkkel szembeni diszkrimináció és az erőszak különféle formái ezekben a közegekben is jelen vannak, és az ellenük való fellépést még nehezítheti is, ha az adott csoportok feministának tételezik magukat. Erről a problémáról indult nemrég sorozat a Saját Szoba blogon, ebből adjuk most közre Harsha Walia, kanadai aktivista szövegét. Pontos leírását adja azoknak, a persze nem csak aktivista körökre jellemző problémáknak, amelyekkel már feltehetően mindannyian találkoztunk, és amelyek módszeres orvoslása nemcsak a nőket segíthetné hozzá egy szabadabb és teljes jogú léthez, de általában nyitottabb, toleránsabb, demokratikusabb és igazságos működést eredményezhetne minden szervezetben, legyen az egy munkahely vagy akár egy párt.

Példák a politikai aktivizmus során megtapasztalt szexizmusra:

•  A politikai szervezetek és találkozók többségét a mai napig férfiak uralják, és különösen a férfi előadók vagy megszólalók.
• A nőknek sokkal jobban meg kell küzdeniük azért, hogy bizonyítsák hozzáértésüket a politikához, és azért, hogy komolyan vegyék, és elkötelezett aktivistának tekintsék őket
• A nőknek gyakran elnyomó, uralkodó szerepeket kell magukra ölteniük azért, hogy elismerést vívhassanak ki a politikai szerveződésekben.
• A nőkre gyakran tekintenek szexuális tárgyként politikai aktivista-körökben (is).
• A szexizmust a nők ügyeként kezelik és nem közös ügyként.
• A feminizmust még mindig nem ismerik el széles körben a társadalmi haladás elválaszthatatlan részeként, ehelyett specifikus témaként, egy adott érdekcsoport ügyeként tekintenek rá.
• Gyakran bagatellizálják a nőket érintő ügyeket és másodlagosnak tekintik ezeket a „fontos” témákhoz képest.  
• A férfiakat gyakrabban tekintik kompetensnek az olyan, úgynevezett kemény témákkal kapcsolatban, mint a hadviselés és a gazdaság.
• A hagyományosan „női”-nek tekintett feladatok, mint az adminisztratív munkák, a takarítás, a gyerekek ellátása ma is nagyrészt a nőkre hárulnak.
• A nőket gyakran csak kirakják a kirakatba – felkérik őket egy beszélgetés moderálására vagy arra, hogy mondjanak beszédet egy nyilvános eseményen. Ez a stratégia (akarva vagy akaratlanul) elfedi a szervezetben jelen lévő férfiuralmat.
• Nők gyakrabban hívják fel férfiak figyelmét a szexista megjegyzésekre, mint más férfiak.
• Azokat a nőket, akik felhívják a figyelmet a szexizmusra, gyakran bélyegzik megosztónak.
• A nőkre általában is, de különösen akkor, amikor a szexizmusról van szó, gyakran rásütik, hogy „túlérzékenyek” illetve „túlreagálják” a dolgokat.
• Azokról a nőkről, akik szexizmusról beszélnek, eleve azt feltételezik, hogy a nőkkel szembeni diszkriminációra hivatkozva előnyre akarnak szert tenni, illetve alaptalanul vádaskodnak. Ez az előítélet elveszi a nők kedvét attól, hogy felhozzák ezeket a kérdéseket – lelkiismeretfurdalásuk lesz emiatt, vagy támadhatónak érzik magukat.
• A nők gyakran érzik úgy, hogy finomabban kell fogalmazniuk, nehogy a férfiak támadásnak vegyék, amit mondanak.
• Gyakran nem kapnak elég tiszteletet a nők, amikor a saját elnyomásukról beszélnek.
• A nők által felvetett témákat, illetve problémákat gyakran lekicsinylik vagy megkérdőjelezik, egészen addig, amíg férfiak rá nem bólintanak.
• Gyakran előfordul, hogy férfiak érzelmileg elzárkózóvá válnak, kiszállnak a beszélgetésből vagy védekezni kezdenek, amikor egy nő meg szeretne beszélni valamilyen konkrét esetet, amikor szexizmust tapasztalt, ahelyett, hogy meghallgatnák a nőt, és megpróbálnák megérteni, amit mond.
• A szexizmust nem tekintik nyilvánvalóan jelen lévő problémának a politikai csoportokon belül, miközben azt belátják, hogy a szélesebb társadalomban férfiuralom van.
• Az is nagyon frusztráló tud lenni, amikor az ember haladó szellemű férfiakkal dolgozik együtt, mert ők azt gondolják, hogy nem szexisták (gyakran pusztán azért, mert nem állt szándékukban szexistának lenni), és elmulasztják megvizsgálni, milyen előjogokkal élnek.
• Mivel a nők a patriachális társadalomban szocializálódnak, apró-cseprőnek tűnő megjegyzéseket vagy helyzeteket is érezhetnek megalázónak, dühítőnek vagy elszomorítónak, de a közösség gyakran elmulasztja kellő komolysággal kezelni ezeket.

 Néhány javaslat:

• Figyelj arra, hogy a közösségben felmerülő mindenfajta feladatot igazságosan osszatok meg a nemek között (pl. adminisztráció, takarítás, érzelmi gondoskodás, gyerekek ellátása).
• Ismerd el a tipikusan nők által végzett láthatatlan munkák értékét (pl. főzés, jegyzetelés).
• Tiszteld a nők aktivista tevékenységét.
• Válogasd meg tudatosan a szavaidat (pl. „kislány”).
• Kerüld a kirekesztő nyelvhasználatot. Az olyan nyilvánvaló példákon túl is, mint a nemileg meghatározott szavak helyettesítése nemileg semlegesekkel (pl. államférfi helyett politikus, óvónő helyett óvodapedagógus), figyelj rá, hogy ne használj mi/ők megkülönböztetésen alapuló nyelvet.
• Ismerd el, hogy az elnyomás elleni küzdelem nem csak az elnyomottak felelőssége.
• Tekintsd a szexizmus elleni küzdelmet a sajátodnak.
• Ne bagatellizáld a nők számára fontos ügyeket.
• Amikor látszik, hogy egy beszélgetést néhány ember ural, a moderátornak érdemes javasolnia, hogy menjen körbe a szó a társasaságban, hogy több ember szóljon hozzá a vitához, és ezáltal valóban demokratikus döntések születhessenek a csoportban.
• Önmagában nem jelent megoldást, ha célzottan nőket toboroz a szervezet. A férfiak számbeli többsége egy szervezetben pusztán a patriarchális berendezkedés egyik tünete.
• Hiába gondoljuk magunkat általánosságban jobbnak a társadalom nagy részénél, ez nem mentesít az alól, hogy a kevésbé feltűnő tűnő szexista megnyilvánulásokat is komolyan vegyük.
• Az, hogy egy férfi hisz a nemek közötti egyenlőségben, még nem jelenti azt, hogy nem élvezi a férfiak társadalmi előjogait.
• Vedd észre a különbséget a másik meghallgatását követő tisztelettudó kérdezés, és a között, amikor megkérdőjelezed egy ember tapasztalatainak érvényességét, és vitatod, hogy a neme miatt élt át elnyomást.
• Vedd észre, hogy a szexizmus – amelynek számtalan formája van – nagyon mélyen gyökerezik és bármilyen helyzetben kiütközhet.
• A változtatásban legyél kezdeményező, ne csak a problémákra reagálj.
• Alakíts ki olyan légkört, ami dinamikus, megerősítő és nyitott, különösen az új tagok számára.
• Oszd meg a nőkkel a tudásodat és a képességeidet, egyenlő partnerként kezelve őket, hogy vezetővé válhassanak.
• A nemi szerepek és a nemi szocializáció megkérdőjelezése és átalakítása nem a bűntudatról szól, és nem is arról, hogy kinek van igaza.

 Harsha Walia

(Író, aktivista, a vancouveri „Egy ember sem illegális” hálózat szervezője)

 Fordította: Dósa Mariann

Eredetileg megjelent a Feminizmus és szexizmus az anarchista mozgalomban című szöveggyűjteményben.

A sorozat korábbi darabjait itt olvashatjátok, a sajatszoba.hu blogon.

Támogass havi 1000 forinttal:

További vállalásaink
és támogatási lehetőségek

A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 263 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!