Alig néhány napja derült ki, hogy a magyarok több mint fele azt sem engedheti meg magának, hogy akár csak egy egy napos belföldi pihenést megfinanszírozzon magának, vagy családjának. De akkor mégis mire tudunk költeni?
Azt rögtön az elején érdemes leszögezni: az évi egyhetes üdülés, illetve annak a hiánya az anyagi depriváció (nélkülözés) kilenc tételéből az egyik. Akire három ilyen tétel is igaz, az már súlyos megélhetési problémákkal küzd. Vagyis az, hogy a magyar lakosság több mint fele egy éjszakát sem töltött lakhelyétől távol kikapcsolódási céllal, meglehetősen komoly problémára világít rá.
Csak hogy lássuk, kik és hol nem tudnak főként nyaralni:
– A Közép-Magyarországon, a Közép-, illetve Nyugat-Dunántúlon lakók turizmusban való részvétele meghaladta az ötven százalékot, ez az arány az Észak-Alföldön lakóknál már a negyven százalékot sem érte el.
– A nagyvárosi népesség gyakrabban engedheti meg magának a többnapos belföldi utazást, mint a kisebb településeken élők.
– A diplomások több mint kétharmada, a középfokú végzettségűeknek már csak 48 százaléka utazott el több napra, az alapfokú végzettségűeknek pedig alig 28 százaléka engedhette ezt meg magának.
– Legalább négy éjszakás üdülésen a magyaroknak csak negyede vett részt tavaly, a lakosság több mint fele pedig egyetlen éjszakát sem töltött sehol.
– Tízből négy esetben az indok az anyagi lehetőségek hiánya volt.
– A turizmusból kimaradók közül a Nyugat-Dunántúlon élők 32, az Észak-Magyarországon lakók 53 százaléka hivatkozott erre.
Szóval akkor mire van pénzünk?
A KSH adatai szerint átlagosan Magyarországon havonta egy fő 74.608 forinttal gazdálkodhatott. Mire költötte tehát a magyar lakosság tavaly a jövedelmét? Nos, leginkább a létfenntartásra. Élelmiszerekre, lakhatásra, közlekedésre: ez a három, ki nem kerülhető tétel vitte el a havi egy főre jutó jövedelmünk csaknem 60 százalékát.
És még így is – havonta kevesebb, mint 19 ezer forintunk jutott fejenként ételre és (nem alkoholos) italra. De csak hogy ezen belül is lássuk az arányokat: míg húsra, húskészítményekre fejenként 5600 forintot, addig zöldségre már csak 2000 forintot, gyümölcsre pedig 1300 forintot tudtunk költeni (halra pedig már csak 207 forint jutott átlagosan). Mindez már csak azért is fontos és tanulságos, mert a rendkívül rossz egészségi állapotunk egyik fő oka épp az, hogy nem megfelelően táplálkozunk. (Írásunkat erről itt olvashatod.)
Természetesen attól függően, hogy ki mennyi jövedelemből él, egészen máshogy is osztja be a pénzét. Míg a leggazdagabbak (akik csaknem kétszer annyi pénzből gazdálkodhatnak havonta, mint az átlag) havi 28 ezer forintot költöttek élelmiszerekre, s ez jövedelmüknek csupán az ötödét vitte el, addig a legszegényebbek alig 13 ezer forintot fordítottak ugyanerre a célra, ám ez fizetésük több mint 30 százalékát vitte el.
De érdemes egy kicsit még az egészségügynél maradni: a háztartások 75 százalékában fordítottak erre külön összeget, és átlagosan 3500 forintot költöttek havonta fejenként, ám ebből több mint 2600 forint gyógyszerekre és egyéb gyógyárukra ment el. Ami pedig a hálapénzt illeti: ennek az átlagos, egy főre jutó havi összege 141 forint volt, viszont az a 116 ezer háztartásban élő 217 ezer személy, aki ténylegesen adott is pénzt orvosnak, ápolónak, mentősnek, közel 6300 forintot fizetett ki erre havonta.
És amire kifejezetten kevés jut: kultúrára, szórakozásra egy főre számítva 4097 forintot tudtunk tavaly költeni havonta, ezen belül szórakozásra és sportszolgáltatásra, illetve moziba, színházba, koncertre és hangversenyre 1686 forint jutott. Ruházatra, cipőre pedig még kevesebb: havonta kevesebb mint 2500 forint.
Ami viszont nem a KSH statisztikáiból derül ki: bizony, a magyar lakosság meglehetősen el van adósodva, ez pedig komoly érvágást jelent a pénztárcákon. A magyar felnőtt lakosság 45 százaléka, azaz csaknem a fele jelenleg is törleszt legalább egyfajta hitelt. A TÁRKI egy korábbi kutatása szerint pedig az adóssággal rendelkező magyar háztartások átlagosan 55 ezer forintot költenek havonta hiteltörlesztésre, a többség havonta 20 és 60 ezer forint közötti összeget fizet be a bankoknak. Ami pedig külön elgondolkodtató: azokban a háztartásokban, ahol van valamilyen hitel, jóval nagyobb azok aránya (12 százalék), akik a közüzemi díjaikkal is elcsúszásban vannak – vagyis görgetik maguk előtt tartozásaikat és a csekkbefizetést is. Ebből a körből pedig nehéz kiszállni.
A hiteltörlesztéssel vagy lakással kapcsolatos fizetési hátralék is az anyagi depriváció egyik fontos tétele, amely egyébként a legtöbbeket (a szegénységben élők több mint harmadát) érinti.
Ha tehát összegzünk, nem túl biztató képet látunk: a magyar lakosság leginkább élelmiszerekre, lakhatásra, közlekedésre költ. Ezen belül is azok, akik nem keresnek jól, minden más kiadást igazi luxusnak élnek meg, és ebbe egy doboz gyógyszer ma éppúgy beletartozik, mint egy pár cipő, nemhogy egy egyéjszakás üdülés bárhol az országban. A fentebb felsorolt száraz tények, adatok ugyanis az átlagot mutatják meg. És ez az átlagos kép is nagyon, de nagyon lehangoló. Ami pedig az átlag alatti helyzetet illeti: itt van igazán okunk a kétségbeesésre.
Nem újdonság számunkra, hogy az ország lakosságának lassan közel a fele az anyagi nélkülözők közé tartozik. Több mint 4 millió ember él szegénységben. És ez a szám folyamatosan nő. Lehet, hogy egy pár új cipő, vagy egy párnapos nyaralás nem tűnik olyan fontos dolognak, mint az, hogy minden nap kerüljön valamilyen étel az asztalra. De az emberi méltósághoz ezek a dolgok, javak ugyanúgy hozzátartoznak, ahhoz, hogy valaki teljes életet élhessen éppúgy szüksége van a megérdemelt kikapcsolódásra, szórakozásra, mint arra, hogy legyen hol laknia. Ha ezeket a dolgokat nem engedheti meg magának az ember, valóban nem marad más, mint az örökös taposómalom, a szüntelen harc az életben maradásért. És mi van azokkal, akiknek minderre már nem telik?
Egyre többen vannak, egyre szomorúbb helyzetben. S miközben az ő érdekeiket kellene a leginkább szem előtt tartani, ma nem ezt látjuk, a szegénységpolitika nem ebbe az irányba halad. A nyomor konzerválása ugyanis ma látható politikai irány, a közmunkaprogramba kényszerített százezrek számára ez a kilátástalan küzdelem a mindennapok csendes, beletörődő tragédiája. Meddig lehet ezt még folytatni?
A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 264 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.