A társadalmi egyenlőtlenségek etnicizálása a burzsoázia legrégibb taktikája, amelyet ma is sikerrel alkalmaz - fejti ki a baloldali gondolkodó, aki egy román és egy cseh lapnak adott interjút.

Két interjúban is erőteljes bírálatot és meglehetősen sötét jövőképet vázolt a dolgok kelet-közép-európai állásáról Tamás Gáspár Miklós a napokban. A filozófus a Critic Atac baloldali román folyóirat online felületén a bevándorlásellenes magyarországi referendumról, a magyar baloldal válságáról, a romániai „technokrata” kormány neoliberális lépéseiről beszélgetett Vlad Viskivel, illetve Jaroslav Fialával a cseh progresszív portálon, az A2larmon az európai liberális demokráciák sorsáról, a kapitalizmus brutalitásáról, a szolidaritáshiányról és az új politikai struktúrák kiépítésének szükségességéről (angolul lásd itt).

Magyarországon féldiktatúra épül, és meglepő módon az eredmény nem egy fegyelmezett állam, ehelyett a politikavezérelt kormányzással és személyi uralommal behelyettesített országos és regionális közigazgatás leépítésével a totális káosz, a diszfunkcionális állam köszöntött be – szól Tamás Gáspár Miklós diagnózisa. A filozófus úgy látja, egyre inkább befolyásolja a politika az igazságszolgáltatást, az intézményeket át- meg átszervezik, féllegális párhuzamos intézményeket ruháznak föl hatalommal, szélsőjobbos oligarchák vásárolják föl a médiát állami segédlettel, kritikai szemléletű kulturális folyóiratok szűnnek meg, a kiadókat különadókkal sújtják és ellehetetlenítik működésüket, folyamatban van egy párhuzamos kutatási intézmény- és „egyetem”-hálózat kialakítása az állam és a Magyar Nemzeti Bank támogatásával, a szélsőjobb „pszichotikus sámánjai” vezetésével; Orbán Viktor a budai várba költözik, ahonnan a Magyar Nemzeti Galériát a Városliget letarolásával kialakítandó múzeumi negyedbe költöztetik; a fizetések nem nőnek, lassan leépül az állami szociális szolgáltatások rendszere, elvándorolnak az orvosok és nővérek, egyes térségekben már gyakorlatilag megszűnt az egészségügyi ellátás, csillagászati méreteket öltött a kórházi korrupció, válság van az oktatásban, a pedagógusok az anyagi körülmények, a központosítás és a sovén ideológiai kontroll ellen tüntetnek. A „hivatalos” baloldalt képviselő hat magyarországi párt pedig haldoklik.

Kicsik között legnagyobbként a Magyar Szocialista Párt sem akar már semmit, maximum kihúzni a következő választásokat néhány képviselői hely megtartásával 2018-ban. Hogy még sötétebb legyen a kép, még egy adalék, hogy ha most lennének a parlamenti választások, a két "radikális jobboldali" politikai alakulat, a Fidesz-KDNP és a Jobbik megszerezné a szavazatok nyolcvan százalékát, sőt akár annál is többet – véli Tamás Gáspár Miklós. A kormány a kvótanépszavazás plakátkampányával uszít a közleményeikben csak „illegális gazdasági bevándorlóknak” nevezett menekültek ellen, szítja az etnicista gyűlöletet a „sötét, obskurus Kelettel” és az „illuminista Nyugattal” szemben egyaránt, utóbbi ugyanis e retorika szerint „tönkre akar tenni” bennünket, hiszen arra kényszerít, hogy „nemzeti szellemünket” beszennyezzük az arab idegenek befogadásával.

Romániában a technokrata kormány neoliberálisabbnak bizonyult, mint ahogyan vártuk volna: luxusnak nevezik a vonatközlekedést, a kommunizmus maradványának az ingyenes állami oktatást, nevetségesnek a magasabb bért követelők óhaját, sőt az igazságügyminiszter egyenesen kijelentette, az emberi jogok „semmiségek” – vázolta Viski a jelenlegi állapotokat, arról érdeklődve, Budapestről mennyire figyelnek a romániai folyamatokra.

A magyarországi közvélemény számára Románia közel láthatatlan, csupán azok a hírek érik el ingerküszöbét, amelyek a magyar kisebbség panaszairól, a korrupcióról és Ceauşescuról szólnak – válaszolta Tamás Gáspár Miklós. A jobboldal roppant elfoglalt az iszlamofóbia, antiszemitizmus, homofóbia és Európa-ellenesség gerjesztésével, a nyugatbarát liberális média ugyanakkor szuverén lenézéssel viszonyul az ortodox nemzetekhez (románokhoz, szerbekhez, görögökhöz, oroszokhoz), állandóan a „Balkán”, „Bizánc”, „fanarióta”, „pravoszláv” megbélyegző kategóriáit alkalmazza rájuk, a posztkolonialista orientalizmus sajátos változataként. Vannak ugyan véleményvezérek, akik csodálják a DNA (Korrupcióellenes Ügyészség - KM) és a DIICOT (Szervezett Bűnözés és Terrorizmusellenes Ügyészség - KM) teljesítményét, de visszhangtalanul;valójában Magyarországon összehasonlíthatóan nagyobb volumenű a korrupció, csak az állam által a jobboldali oligarcháknak juttatott „királyi adományainak” formáját öltve nagyrészt legalizált. Egyetlen éjszaka alatt válnak a csókosok milliárdosokká, majd ezeket a vagyonokat újságok, televízióadók, portálok megvásárlására fordítják, teljesen legálisan.

Románia bizonyos értelemben Magyarországéval ellentétes utat jár be: a közigazgatás, ügyészség, titkosszolgálatok, hadsereg, a bírói hatalmi ág egy része és az őket képviselő technokrata kormány próbálja csökkenteni a korrupció mértékét a politikai osztályon belül, még ha kevés sikerrel is, és, ami fontosabb, korlátozni próbálja a politikai-parlamentarista kormányzást. A filozófus szerint a romániai bürokrata-jogász dominancia „kemalista” kísérlete vagy kudarcba fullad, vagy kompromisszumban oldódik fel, ha kiegyeznek a politikai osztállyal, amely elfogadja, hol a helye.

Amúgy valójában a romániai technokrata kormány politikai, gazdasági, szociális intézkedései nem különböznek egyáltalán a többiekétől:ugyanúgy egy egyenlőségellenes kurzusról van szó, és egy szégyen és komplexusok nélküli politikai osztályról – szögezte le Tamás Gáspár Miklós. A helyi burzsoázia – ahogyan a többi jobboldali antidemokratikus rezsimben történik – nem gyakorol autonóm módon hatalmat; az állami büdzsétől függő középosztály – a hivatalnokok, rendőrök, orvosok, tanárok, művészek, katonák, civil szervezetekben dolgozók, egyetemi kutatók – a vállalkozói középosztálytól eltérően abban érdekelt, hogy a nyugat-európai országokból hiányzó „redisztribucionista bürokráciát” fenntartsák az országban.

Románia nagyon komoly válságon megy éppen keresztül, ott a Hexi Pharma-ügy, a börtöntüntetések, a helyi adminisztráció sztrájkja, a rabszolgatartás legutóbb leleplezett esetei, a „megváltó” viszont nem felel meg az elvárásoknak – vetette föl Viski. „A Iohannis-DNA-Cioloş kombináció valóban katasztrofális. De ahogyan a helyhatósági választásokon láthattuk, a politikai alternatíva is undorító. Végtelenül kicsi a különbség a kései neoliberális kapitalizmus bürokratikus és maffióta verziói között” – vélte a filozófus.

A Brexittel kapcsolatban hangsúlyozta: az igazi baloldalnak valójában nincs opciója, azt kellene felismerniük, hogy hibás a problémafelvetés. Valójában arról van szó a filozófus szerint, hogy Nagy-Britanniában ebben a formában, ilyen provinciális stílusban, ennyire sovén, kispolgári módon nyilvánultak meg a válság tünetei, de hasonló jelenségeket tapasztalhatunk Franciaországban és máshol is. „Miért foglaljunk állást a burzsoá dekadencia belső dilemmáival kapcsolatban?” – tette fel a kérdést. Ha mégis megtesszük, azt jelenti, elfogadjuk a mainstream diskurzust, és interiorizáljuk a kapitalizmus belső konfliktusait – baloldaliként a bennmaradás vagy kilépés ügyében állást foglalva úgy teszünk, mintha a „nyugati értékeket” hangsúlyozó Európa-pártiság nem a fehér felsőbbrendűségből indulna ki, vagy mintha a „függetlenségpártiak”, „szuveranisták” nem lennének maguk is imperialisták és újkonzervatívok.

„Én a baloldal autonómiája mellett vagyok. Végül is el kell döntenünk:az alapprobléma osztály- vagy etnikai jellegű? Ha az utóbbi, mi különböztet meg bennünket a liberálisoktól és posztfasisztáktól? Az Európai Unió lényege nagyon pontosan kifejeződött abban, ahogyan a görög demokratikus kísérlethez viszonyultak. Ugyanez az attitűd érhető tetten az összes európai nemzeti kormány politikájában a bérből élők, a prekariátus és az underclass irányában.”

Az Európai Unió darabokra hullik, mint ahogy ez történik az összes szupraetnikus struktúrával, magával a nemzetállamokkal is, hiszen ezek is valójában szupraetnikusak – vélte Tamás Gáspár Miklós. Jelenleg az egyetlen összekötő elem a népek és régiók között a tőke, hiszen az állampolgári faktor a hagyományosan polgári öntudattal rendelkező államokban is kezd felszámolódni, a politikai koherenciát egyre inkább csak diktatórikus módszerekkel tudják fenntartani kisebb-nagyobb sikerrel Franciaországtól Törökországig. Az emberi jogokat semmiségnek nevező román igazságügy-miniszter csak hangosan kimondott egy gondolatot, amelyet az európai politikai osztály sajátjának érez. Képesek ünnepélyesen bejelenteni, hogy az 1989-ben deklarált közös alapjai a demokratikus világnak már nem érvényesek. Franciaországban a tőke és az állam harcol a neoliberális és fasizálódó propaganda által etnicizált és radikalizált proletariátussal szemben, és nincs már szüksége humanista vagy „demokratikus” hivatkozási alapokra, hogy ezt tegye. Az iszlamista „terrorizmus” ideái nem sokban különböznek Donald Trump vagy Nicholas Sarkozy egyes gondolataitól. A cél minden muzulmán „kollektív felelősségvállalásának” újraélesztése, kivéve persze a közel-keleti és észak-afrikai iszlamista terror elől menekülőket, akik mindenhonnan kizáródnak. Erre az eszmére alapoztak a huszadik század népirtásainak kitervelői is. Az a tény, hogy az etnicista propaganda ma nem fajról, hanem „kultúráról” és „mentalitásról” beszél, nem változtat semmin: állandó és örökölt attitűdöket tulajdonítani egy népnek vagy etnikai, vallási csoportnak attól még rasszizmus, még ha a retorikája közben posztmodernizálódott is – szögezte le a filozófus.

Mindez odavezetett, hogy egész Európában megerősödött a radikális jobboldal: Franciaországban, Magyarországon, Nagy-Britanniában és Lengyelországban egyaránt. A filozófus szerint jelentősen hozzájárult a folyamathoz a kelet-európai mainstreambe bekerült fasizmusok rehabilitálása, amelyben Románia kitüntetett szerepet játszott a hetvenes évek második felétől a metafizikai és irodalmi legionárius kultusz kiteljesítésével, amely töretlenül folytatódott 1989 után is.

A liberális demokrata alkotmányosság leépítésének magyar és lengyel példáit a Nyugaton is követni fogják – jósolta Tamás Gáspár Miklós. „Nincs meglepetés: a kapitalizmus válságait mindig is represszív, gyakran diktatórikus jelenségek kísérték. Ma az a különbség, hogy hiányzik a szervezett, politikai (reformista vagy forradalmi) szocializmus és a szisztematikus nemzetközi ellenzék jelenléte. A múltban a polgári demokratizmus és liberalizmus a szociáldemokrácia (vagy annak „eurokommunista” változata) támogatását élvezte, ám időközben a mérsékelt középbal integráns részévé vált a népellenes jobboldalnak. (Az indiai vagy dél-afrikai „kommunista” pártok ma már neoliberális, autoriter és súlyosan korrupt pártokká váltak.) Tehát a liberális erők – azaz amelyek az emberi jogok, törvény előtti egyenlőség mellett, a faji, etnikai, nemi vagy szexuális orientáció miatti diszkrimináció ellen foglalnak állást – meggyengültek vagy eltűntek.Az amerikai és francia forradalom elvei ma már ’semmiségek’. A baloldali radikalizmus egyetemi specialitássá válik, és a művészkedő posztavantgardizmus kiállításainak és fesztiváljainak matériájává.”

A több száz áldozattal járó törökországi puccsról úgy véli, dilettáns próbálkozás volt, a régi kemalista „progresszív” nacionalizmus utolsó kísérlete hatalma visszaállítására, amely most a klerikális-fasiszta terror kiteljesítéséhez szolgál ürügyként. Erdoğan vegyesen alkalmazza e célból Nasser, Boumédiène, Suharto és Pinochet, valamint az iráni iszlamista diktatúra módszereit. Mivel Törökország szerepe kulcsfontosságú a menekültválság kezelésében, Erdoğan szabadon cselekedhet, akár a kínzást, kivégzéseket, a legkegyetlenebb önkényuralmat vezetheti be anélkül, hogy nemzetközi szinten elszigetelődne – véli Tamás Gáspár Miklós. Bármit megtehet, amit akar, akár a milliós nagyságrendű arab és afgán menekültek kiszorítását is végrehajthatja. „Minimálisak a béke, szabadság és jólét esélyei Európában és máshol” – ezzel a megállapítással zárul az interjú.

Európa veszélyes időket él: az eurózóna válsága, terrortámadások, a szélsőjobb felemelkedése, Brexit – azt jelenti mindez, hogy veszélyben van a liberális demokrácia? – ezzel a kérdéssel indít a cseh portál munkatársa. A liberális demokrácia vívmányait nem tagadhatjuk, hiszen néhány embert valóban fölszabadított, ám most komoly válságba került, nem véletlenül a szocializmus „halálával”. A liberális demokrácia ugyanis nem jöhetett volna létre a munkásmozgalom nélkül: egy olyan kompromisszum eredményeképpen alakult ki, amelyet a szociáldemokraták kötöttek, amikor a belső béke és stabilitás fejében lemondtak néhány forradalmi követelésről, és a burzsoá állam részévé váltak. Az alsóbb osztályok képviselethez jutottak, a nyugati jóléti államokban privilégiumokat kapott a proletariátus, annak szakszervezetei, a szociáldemokrata és kommunista pártok, nemzetközi szinten egyensúly alakult ki a reform- és a korlátozott kapitalizmus országai, valamint a szovjet tömb között, és ez vezetett oda, amit ma „liberális demokráciának” nevezünk, és amely valójában 1945 és 1989 között létezett. Paradox módon ma a liberális demokráciából a szocializmus hiányzik, ez az oka annak, hogy nincs már olyan erő, amely a liberális demokráciát továbbra is megtartaná demokratikusnak – fejtette ki Tamás Gáspár Miklós. Manapság az uralkodó osztályt semmi nem fenyegeti belülről, ezért bármit megtehetnek, lenyomják a béreket, nyugdíjakat, leépítik a szociális rendszer, a közoktatást, az ingyenes egészségügyet, az olcsó tömegközlekedést, a szociális lakásrendszert stb. Ki állítja meg az uralkodó osztályt ebben – ez a nagy kérdés.

A liberális demokrácia ugyanakkor nem megmenthető. Egy roppant komplex rendszer volt, amelyben az uralkodó osztályokat baloldalról a munkásmozgalmak, jobboldalról „a múlt erői”, az arisztokrácia, az egyház, a monarchia maradványai korlátozták. A liberális demokrácia önmagában nem valószínű, hogy túléli ezeket az időket – véli a filozófus.

A liberálisok azt hiszik, a szélsőjobb veszélyt jelent a kapitalizmusra, de ez téves: igen, veszélyes az életre magára, de ez nem érinti a tőkét és az államot. Ne felejtsük el, hogy Adolf Hitlerről még ellenségei is úgy tartották egy darabig, hogy megmenti a nyugati civilizációt a kommunizmus karmaiból: Friedrich-August von Hayek, a szabadpiac főideológusa, aki aztán elmenekült a nácizmus elől, azt mondta egyszer, Hitler szörnyeteg ugyan, de megmentette Európát a kommunizmustól. Az olyan ideológusok számára, mint Hayek, a fasizmus valójában egy megelőző jellegű antikommunista ellenforradalom volt. „És az is volt. Hogy lerombolta és kivégezte fél Európát? Sajnálatos. Gondolja, ma haboznék a burzsoázia? Nem hiszem” – jelentette ki Tamás Gáspár Miklós.

Magyarország helyzetére rátérve, a filozófus rámutatott, valójában Nyugat-Európa, elsősorban Németország és az ottani tőke tartja fenn az országot: az alacsony adók vonzóak a befektetők számára, a Mercedes és az Audi például remek egyezségeket kötött az állammal. A költségvetés kiegyenlített, az államadósság csökkent; az Orbán-rezsim azonban neoliberális kudarc, az emberek negyven százaléka éhezik, és a problémákat a kritikus hangok elhallgattatásával „kezelik”. A lakosság többsége apatikus, közömbös és reményvesztett, senki nem hiszi, hogy változtatni tudna. Valójában ez a titka Orbán Viktor hatalmának – mutatott rá.

A kelet-európai szolidaritáshiányról a közel-keleti és észak-afrikai menekültekkel szemben úgy gondolja, valójában ugyanaz okozza, mint a nyugat-európai rasszimust. „Először is, a kelet-közép-európai multinacionális államok, mint Masaryk és Havel Csehszlovákiája ésTito Jugoszláviája, eltűntek. Megcsináltuk a kis, etnikus, monokulturális, egynyelvű nem-köztársaságainkat, amelyekben élnünk kell. 1989 után úgy tűnik számunkra, a világnak ezen a részén az állam normális állapota az, ha egyetlen etnikai csoport lakja. Mégis, Prága és Budapest is tele van gazdag, nem fehér emberekkel. Turisták és üzletemberek telepednek itt le, és senki nem tiltakozik. Nem verik meg őket, amiért ’fajilag alsóbbrendűek’. Nincs rasszista antipátia. A gazdagok nem számítanak idegennek, muzulmánnak, feketének vagy migránsnak.”

Mi a magyarázat? „Az európai szegények számára a menekültek versenytársak a munkaerőpiacon. Ugyanakkor a jólétért folyó harcban is riválisaknak tekintik őket, ami társadalmi és morális pánikhoz vezet. Ám a menekültellenes hisztéria nem teljesen őrültség. A menekültek tömeges beáramlása nagy teher lenne a szociális rendszeren, főleg Kelet-Közép-Európában. Ezek szegény országok. Természetesen a problémát meg lehetne oldani. Ha azonban azt látjuk, hogy saját szociális rendszerünk jelenlegi állapotában a saját lakosságunkat sem képes ellátni, el tudja képzelni, mi történne? A jelenlegi magyar kormány nem képes fenntartani a vasutat, a postát, a kétszáz éve működő elemi iskolákat. Az emberek nagyon jól tudják, hogy országaik nem funkcionálnak. A pánikot a konzervatív értelmiség kulturalista vagy nyíltan rasszista terminusokban magyarázza, ám a valódi probléma a jóléti állam és a társadalmi szolidaritás felbomlása, és egy merev, népellenes osztálypolitika. A társadalmi egyenlőtlenségek fajivá tétele és etnicizálása a burzsoázia legrégibb taktikája. Amerikában a ’munkanélküli’ ’feketét’ jelent, Kelet-Európában ’romát’ vagy ’cigányt’. A segélyben vagy bármilyen szociális segítségben részesülők ’bűnöző elemek’, ’egyedülálló anyák’ (lásd inkább ’erkölcstelen nők’), és, ismét, a színesbőrű emberek. Még a rászorulók, az underclass tagjai is tolerálják a segélyrendszer lerombolását, mert az előnyökkel jár számukra, hiszen a fajidegen ellenfeleken csattan.”

Ha egy elkötelezett és egyenlőségelvű jóléti rendszerünk lenne, kiszélesíthetnénk és befogadhatnánk a menekülteket. Dehát nincs. Ám ha valaki azzal érvel, ne nyissuk meg a határt, mert szétbomlasztjuk a társadalom szövetét, válaszolhatjuk, hogy az már régóta megbomlott, és ez a fennálló uralkodói osztály hibája – szögezte le Tamás Gáspár Miklós. A rendszer sem szolidáris egyáltalán, hiszen az önzésre épül, miért is várnánk el tehát, hogy az emberek szolidaritást mutassanak? A mai Európában, különösen a szélsőjobb részéről érkeznek olyan ígéretek, hogy a keményen dolgozó, tiszteletreméltó (fehér) emberek számára ki kell találni valamiféle segélyezési rendszert, de ezek puszta ígéretek maradnak, hiszen a szélsőjobb esetében olyan középosztálybeliekből álló mozgalmakról van szó, amelyek rettegnek és megvetik az alsóbb osztályokat. Nem mondanak újat, csak védik az elnyomást, kizsákmányolást és igazságtalanságot. „Nézze a lengyelországi vagy magyarországi helyzetet. Nagylelkűbbek, befogadóbbak, kollektivistábbak lettek ezek a társadalmak legalább a fehér középosztályon belül? Természetesen nem. Mindez csak retorika.”

A régi munkásosztály egy része mégis a szélsőjobbra szavaz, például Ausztriában: egy relatív privilegizált csoportról van ugyanis szó, amely saját osztálypozícióját védi a munkaerőpiacon megjelenő versenytársaktól, a menekültektől, a munkanélküliektől, migránsoktól, a kevesebb fizetésért dolgozó nőktől. „A szavazók a nőket, az etnikai kisebbségeket és migránsokat hibáztatják, ahelyett, hogy kikövetelnék a magasabb fizetést, nyugdíjat biztosító rendszerbe való belépésüket. De ahhoz, hogy egy magasabb fizetésrendszerbe kerüljenek, erős baloldali szociáldemokráciára lenne szükség, ami nem létezik.”

És azt nem valószínű, hogy ki lehet ezek után alakítani. Ha egy új baloldali erő színre lép, nemcsak a régi ipari dolgozók osztályát kell mobilizálnia, hanem sokkal nagyobb tömegeket, a teljes proletariátust és prekariátust, akiknek nincs tőketulajdonuk. Ha nem sikerül ez, ezek a rétegek olyanná válnak, mint az ókori római proletariátus, amelyet ajándékokkal, állami adományokkal és látványsporttal tartottak életben, és amely könnyedén eszközéül vált a zsarnokok érdekeinek. „Egy olyan társadalomban ébredhetünk, amelyet az egymással versengő osztályönzés tép darabokra, amely még annál is csúnyább lesz, mint amiben most van részünk.” Lehet, mindez csupán tíz év múlva következik be, és ma a felszínen nem látszanak a nyilvánvaló jelei, de az kijelenthető, hogy a rendszer nagyon instabil, vonta le a következtetést Tamás Gáspár Miklós.

Európa legnagyobb ellenségei a jelenlegi kormányok, kivétel nélkül: „az Apokalipszis lovasai”, fogalmuk sincs arról, mit tesznek és miért, és ellentétben a régi konzervatívokkal, akik tudták, vannak dolgok, amelyekkel nem jó játszadozni, a mai vezetők, mint David Cameron, François Hollande, Miloš Zeman csak hebehurgyáskodnak össze-vissza.

„Ez nagyon komoly. És akkor nézzünk körül, lássuk meg a mindenhol jelenlévő dekadenciát – a legtöbb intézménynél a zuhanó intellektuális színvonalat, az általános kulturális válságot, a középosztály írástudatlanságát, beleértve az úgynevezett szakértőkét és értelmiségiekét. A jelenkori kapitalizmussal szemben egy kiegyensúlyozó erőre van szükség, egyszerűen azért, hogy túlélhessen az emberiség. A magára hagyott kapitalizmus erre nyilvánvalóan nem képes, és nem is akar tenni érte. Ez nem az a régi és rossz burzsoá rendszer már. Ez sokkal rosszabb. Új politikai struktúrákat kell megalkotnunk, ha egyáltalán van még rá időnk. Nem vagyok teljesen biztos abban, hogy van.”

A cikk eredetileg a Transindex portálon jelent meg.

Bakk-Dávid Tímea

Támogass havi 2000 forinttal:

További vállalásaink
és támogatási lehetőségek

A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 264 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!