Még márciusban, a Kiss László-ügy kapcsán írta Bayer Zsolt, az egyik cikkemet kiemelve, hogy mindenki, aki egy tisztes úszóedzőt egy régi affér miatt meghurcol, az patkány. Bayer Zsoltot augusztus 20. alkalmából a magyar állam a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntette ki.
A mai magyar állam érdemesnek talált kitüntetésre egy embert, akinek az elmúlt években újságírói munkássága csupán annyiból áll, hogy gyűlöl. Gyűlöl menekülteket, cigányokat, buzikat, másként gondolkodókat, baloldaliakat, liberálisokat, és bárkit, akit éppen kell a Fidesz érdekében.
Valljuk be, ez a kitüntetés pontos, és érdemmel teli. Megdolgozott érte. Pontos, hiszen nem nekem kell ezután jellemeznem, mit gondol teljesítménynek a ma a magyar államot, a hazámat elfoglaló politikai erő, és mit gondol Bayer Zsolt eszméiről. És érdemmel teli, hiszen Bayer Zsolt tényleg sokat tett a rendszerért, része volt abban a győzelemben, amely után szinte jelentősége sincs annak, hogy ő kitüntetést kap-e vagy sem. Lesz egy kis felháborodás, ami után tényleg csupán annyit mondhatunk el, ez a gesztus “jól jellemzi a rendszert”. Semmi több, még kirívónak sem mondható jelenleg ebben az országban, hogy egy gyűlöletkeltő állami kitüntetés kap.
A győzteseknek mindent szabad, és Bayer a tipikus példája a győzteseknek. Az állami hirdetésekből élő Fidesz-média vezéralakja, aki milliós fizetést kap, és bármit megtehet. Jó, néha megbünteti a Médiatanács gyűlöletkeltés miatt. Na és? Pár hónap múlva kitüntetik.
És igen, mondjuk ki, vesztettünk, elfoglalták a hazánkat, ahol születtünk, és amit ezek saját magukénak tekintenek, és saját képükre formálnak. Ennek a hírnöke Bayer Zsolt, és erről szól ez a kitüntetés.
Már csak partizán utóvédharcokban kiabálunk, hogy hé ez a mi hazánk is, a mi országunk is, a mi gondolatainknak, érzéseinknek, véleményünknek is számítania kéne a döntésekben, és közben nap mint nap látjuk, ahogy próbálnak minket kitessékelni innen, ahogy megpróbálnak kitörölni minket Magyarország múltjából, a jelenéből és a jövőjéből.
Persze a mai győztesek tragédiája, hogy ez nekik sose fog sikerülni igazán. Mert a múltunk, az ittlétünk és a jövőnk is hozzátartozik ehhez az országhoz. Ez valószínűleg iszonyatos frusztrációt okoz azoknak, akik elhiszik Bayer Zsolt hazugságait, a Fidesz gyűlöletének igazságait, és ez a frusztráció tovább tetőzi a gyűlöletet. De hiába, mert, ha hazaárulók vagyunk is, sőt, még ha Londonba is menekültünk, az itt élned, halnod kellt nem tudják elvenni tőlünk.
Úgyhogy nincs más választásunk, mint folytatni a partizánharcot, bízva abban, hogy egyszer megszerveződünk, és visszavesszük a helyünket a hazánkban. És akkor olyan ember soha többé nem kaphat majd a hazánktól kitüntetést, mint Bayer Zsolt. És akkor mi jólelkűek leszünk és kegyelmesek, és nem végképp eltörölni fogjuk az ő múltjukat, jelenüket és jövőjüket, hanem egy olyan országot fogunk építeni, ahol közös a múltunk, a jelenünk, a jövőnk. És ezért se a győztesnek, se a vesztesnek nem kell majd frusztrálódnia, mert ha véget ér a végképp eltörölni háborúja, nem lesznek többé örök győztesek és vesztesek sem.
Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!
A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 264 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.