A csapból is a kvótanépszavazási (kényszerbetelepítési) kampány folyik, a Fidesz kimaxolja a mozgósítási lehetőségeit: lakossági fórumokon vonulnak fel a párt nagyágyúi, hogy egy általános útmutatással, de a helyi „igényeknek” megfelelően lelkesítsék híveiket. Csütörtökön és pénteken a főváros két szomszédos kerületében, Terézvárosban és Erzsébetvárosban is tartottak ilyen fórumot. Előbbin Kovács Zoltán, utóbbin Deutsch Tamás lépett fel. Kíváncsiak voltunk arra, mennyiben hasonlít, és miben különbözik a két előadás. Páros riport a helyi Fidesz-szervezetek bugyraiból.

Forrás: Rónaszékiné Keresztes Mónika Facebook-oldala

Diószegi-Horváth Nóra – Pap Szilárd István riportja

Szilárd: Budapest 6. kerületében, a Jókai utca egész hosszában nem látni egy dohányboltot sem. Pedig még van negyed óra a Fidesz csütörtöki lakossági fórumának kezdetéig, amelyen Kovács Zoltán kormányszóvivő a kvótanépszavazásról fog fejtágítást tartani a helyi szimpatizánsoknak. A cigimet magammal hoztam, de nincs nálam gyújtó: mi sem mutatja jobban, hogy készültem az eseményre, szépen fel is öltöztem, ahogy illik, csak hát az ünneplő nadrág zsebében nincs öngyújtó. Miközben próbálok vadászni egyet, Hassay Zsófia, Terézváros polgármestere megy el mellettem, talpig ünneplőben. Megfordul a fejemben, hogy letámadom egy tűzért, de az mégsem járja, meg hát, ki tudja, dohányzik-e.

A Jókai utcai bérház félemeletén lesz a buli, tehát inkább fölmegyek, a gangon Hassay Zsófia üdvözöl, cigizik. Bent már úgy negyven ember gyűlt össze. Aki olvasott már tudósítást ilyen lakossági fórumról, az tudhatja, hogy ebben a műfajban a közönség átlagéletkora kb. Schmuck Andor támogatói bázisáéval egyezik meg, de ezek a korsztereotípiák engem nem igazán mozgatnak meg, úgyhogy ne is fecséreljük erre az időt.

Nóra: Rutinosan sok cigivel és öngyújtóval futok neki egy nappal később az erzsébetvárosi etapnak. A Klauzál téren lévő Fidesz-szervezetben azonban nem viccelnek a szépkorúak, 20 perccel a kezdés előtt már a székek többsége foglalt, úgyhogy kihagyom a dohányzós kört és egyből bevetem magam a pogácsák közé. Majszol a helyi fideszes kör, szépen bongyorított hajú nénik flangálnak inges-nyakkendős bácsik karján, jól láthatóan mindenki ismer mindenkit, így elsősorban nem a közelgő előadás a téma, hanem a hétköznapok nyomorúsága. Irgalmatlan ütemben fogynak a pogik. Bevetem magam Ibolya és Béla közé, előbbi valamiféle főnénije lehet a helynek, utóbbi viszont azt meséli, 25 éve nem tud belépni a pártba (az okok homályosak, némi összeesküvés-felhangot vélek felfedezni), de mégis eljött, mert kétszer is rátelefonáltak, hogy jönnie kell.

„Ne mocorogj” – szól rá Ibolya türelmetlen és a pártpolitikára egyelőre (sajnos) még nem túl fogékony unokájára, majd amikor berobog a terembe az este főattrakciója, az EP-képviselő és Fidesz-alapító, MTK-elnök és családapa Deutsch Tamás, és lekezel vele is, bizalmasan belesúgja a kissrác fülébe (csak hogy az egész terem hallja) „ez itt a főnök.” Pogácsáimmal a kezemben hátradőlök, és várom, hogy elkezdődjön a műsor.

Leülök a hátsó sorba, kinyitom a kis szórólapot, amely a migráció veszélyeire hívja fel a választópolgár figyelmét. „Ön újságíró, ugye?” – egy pillanatra meg is örvendek, hogy a Kettős Mércét a terézvárosi fideszes bázis is olvassa – „az Indextől vagy a 444-től jött, nem?” – idáig tartott az örömem, gyorsan kiderül, hogy az életkor-sztereotípiákkal nem csak az újságírók operálnak, a viszony kölcsönös. A Kettős Mércéről sajnos nem hallott az úr, de megígéri, megnézi, ha hazamegy, és vissza is fordul az izgalmasnak tűnő Candy Crush játszmájához.

Két nyugdíjas korú úr a közelemben gyorsan felfedezi egymással a csöppet sem politikai kapcsolatot: az egyik úr a másik háza mellett szokott parkolni, így utóbbi felajánlja, hogy olykor az ablakból ránéz, minden rendben van-e az autóval. Gyorsan számot is cserélnek, a migránsellenes szórólap kiváló felület erre a cserére. Multifunkcionalitás.

Ezen a ponton már eldöntöttem, hogy bármit is mond majd a kormányszóvivő, biztos, hogy nem lesz annyira érdekes, mint itt, ezek a hús-vér emberek, saját történetekkel, saját élettapasztalatokkal, és politikai elkötelezettséggel. Kovács Zoltán nem is cáfolja meg ezt a sejtésemet, egy órán keresztül pedáns tanár módjára mondja fel a kormányzati kampánypaneleket, semmi kitérő, semmi bulvár, semmi izgalom. Kételkedem, hogy lenne ma olyan honfitársam, aki ne találkozott volna már ezekkel a panelekkel, és reménykedem, hogy másnap Nóri az erzsébetvárosi lakossági fórumon nagyobb izgalmakkal találkozhat, mert hát lássuk be, Deutsch Tamás sokkal színesebb karakter, mint a pedáns Kovács úr.

De amíg várom, hogy 20 perces késéssel Hassay Zsófia és a körzet parlamenti képviselője, Rónaszékiné Keresztes Mónika felkonferálásával színre lépjen a „központból” érkező vendég, a közönség továbbra is lefoglal. „Ekkora intellektuális fölénnyel nem lehet veszíteni” – állapítja meg egy nemrégiben érkezett úr a hátam mögött, ami után szomszédjával együtt sorra dicsérik a kormány képviselőit. Lázár Jánosnak „még humora is van”, és tényleg, nem tudok nem egyetérteni velük, a csütörtöki kormányinfó sok újságíró hetének fénypontja. Változó, hogy egy-egy kormányzati szereplő hogyan tudja előadni a Habony-konyhában kotyvasztott kommunikációs paneleket, Kovács Zoltán például a pedáns tanár urat választja, Gulyás Gergelyről látszik, hogy izzad és nyel közben, valami szőrcsomó van a torkában minden alkalommal, Kósa Lajos pókerarccal közli még a legnagyobb hülyeséget is, de Lázár, ő más. Kisfiús kópésággal mosolyodik el, viccelődik, és látszik, hogy sokszor ő sem hiszi, amit mond. Ez a hideg cinizmus nyilván szörnyen ijesztő, de humorérzéke, az tényleg van neki.

Támogasd a Kettős Mércét, hogy ne csak a kormányzati gyűlöletpropaganda jusson el az emberekhez, hogy a Mérce cikkei még több emberhez eljuthassanak a népszavazás kapcsán. Támogass minket 1000, 2000 vagy 5000 forinttal (ezekből az összegekből plusz 1000, 2500, vagy 7000 emberhez juthatunk el), és írd be a közlemény rovatba, hogy népszavazás; az így beérkező pénzeket a Népszavazással kapcsolatos cikkeinek, posztjaink Facebook-hirdetésére fogjuk fordítani.

támogatás bankkártyával

 Ha Paypalen vagy banki utalással támogatnál minket, ide kattints.

A Fidesz nagyágyúi után az ellenzék kerül sorra, ők is megkapják a magukét. „A múltkor láttam azt a Karácsony gyereket az Oktogonon. Úgy nézett ki, mint egy csöves” és sajnos, „azt a gazdag 14. kerületet is csövessé változtatja.” A politikai korrektség látszatát is kerülni akaró stíluskritikából Tamás Gáspár Miklós is kap egy adagot, „teljesen meghülyült”, mondja az egyik.

Gyurcsány neve csak egyszer merült fel, még jelzőt sem érdemel, csak jóízű nevetést. Ezzel megint nem tudok nem egyetérteni.

Időközben kiderül, hogy az egyik úr ős-MDF-es, közvetlenül a rendszerváltás után, valamelyik külső kerület pártszervezetét vezette. Herényivel és Dávid Ibolyával romlott el minden az MDF-ben, meséli, ha ők nem kerültek volna a párt élére, „ma mások lennének az erőviszonyok”. Persze gyorsan hozzáteszi, hogy a Fidesz ugyanitt lenne, de az erőviszonyok mégis mások lennének.

Mosolyogva belép Kovács Zoltán, és újra belém hasít a kérdés, amely régóta foglalkoztat: vajon ő festi a szemöldökét, vagy természetesen maradt ilyen ébenfekete? Az előadás részét meghagyom Deutsch Tamásnak, remélve, hogy ő tényleg izgalmasabban csomagolja azt, ami látszólag egy központilag, profin előkészített prezentáció.

A Főnök nem is okoz csalódást – ha Kovács pedáns tanár, akkor Deutsch a nagydumás portás, aki mindenkivel jóban van, és terjeszti az infókat ezerrel, nehogy bárki lemaradjon róluk. Barátsággal üdvözli a tömeget, körbenézve megállapítja, hogy a jelen lévők több mint felét ismeri innen-onnan, a pártból vagy a focilelátóról (itt egy pillanatra megáll a szívem, mert mintha a klubelnök úr felém is biccentett volna, de hát ebben nem lehetek biztos, bár a szurkolói kártya majd kiugrott a zsebemből örömömben), ő maga Erzsébetvárosba hazajön, hiszen ez az ő anyaszervezete (vagy hogy hívják ezt), úgyhogy tényleg baráti hangulatban fogunk itt fecserészni olyan kérdésekről, mint migránsok, betelepítés, Brüsszel, satöbbi.

Deutsch nagy formában van, láthatóan remekül rátréningezték az előadásra. Nem dagályos, közérthető, és igen, emberközeli. Lendületesen gesztikulálva magyaráz, néha elragadja a szenvedély, Brüsszelt látott emberként sok személyes példával színesíti mondanivalóját, időnként önironikus megjegyzései pedig szerethetővé teszik (a kedvenc részem az volt, amikor kijelentette, hogy valószínűleg semmi újdonságot nem fog mondani), szépen vezeti végig a témát.

Azzal kezdünk, hogy megtudjuk, mi jogi szempontból a különbség bevándorló, illegális bevándorló és menekült között. Dr. Deutsch mindenkit meg is nyugtat egyből, hogy a menekültekkel szemben kötelességünk emberségesnek lenni, ezzel nincs semmi gond, de az illegális bevándorlókkal szemben fel kell lépni, és ezzel sincs gond. S miután ilyen szépen megnyugodtunk, valószínűleg csak keveseknek tűnik fel, hogy ettől a ponttól kezdve maga Tamás (mert hát ugye, barátok közt...) is keveri a menekültek, migránsok, bevándorlók kategóriáit.

Ugyanilyen megnyugtató viszont megtudni, hogy Magyarország teljesen jogszerűen járt el, amikor lezárta a határt, és hogy valójában a mi menekültügyi rendszerünk a legjobbak közé tartozik Európában. Innentől jöhet a riogatás.

Tamás az illegális határátlépést kétszer is „csibész dolognak” nevezi, nála a willkommenskultur „józan észt megerőszakoló” dolog, az olasz haditengerészetet pedig a legnagyobb tranzitútvonalnak titulálja (utalva ezzel arra, hogy a Földközi-tengeren lélekvesztőkben nyomorgó menekülteket az olasz hatóságok próbálják a haláltól megmenteni), és nyomatékosan felhívja mindenki figyelmét, hogy egy nőt soha, semmilyen körülmények között nem lehet szexuális tárgynak tekinteni. A Gyurcsány-kártyát viszont mindössze kétszer húzza elő, egyszer az éppen évfordulós Őszödre utaló verbális poén, egyszer pedig (zseniális dramaturgiai húzás!) egy hirtelen felvillanó, óriási, vetített Fletó-fotó borzolja fel a kedélyeket.

Fő riogatásként pedig az iszlám radikálisok zsidókkal szembeni kíméletlenségét hozza fel (kitűnő választás ez a belváros ezen részén), az itt is lelkesen konferáló Rónaszékinével matekolnak egy kicsit, majd közlik, hogy ha a betelepítési kvóta érvényes lesz ránk is, Erzsébetváros és Terézváros 270 menekültet fog befogadni (be kell valljam, itt egy kicsit elvesztettem a fonalat, fogalmam sincs, honnan jött ki ez a szám), de aztán Deutsch felhúzza a szemöldökét, és drámai hangon rámutat: ha egyre többen jönnek, lehet ez a szám akár 2700 vagy 27000 is! A félelemtől szinte lelapulnak a bongyorított hajak, hát még, amikor kiderül, hogy ha ezeket betelepítik ide, akkor sokba fognak kerülni, és akkor bizony nem csak a Kövér László által vizionált rettenet történik majd meg, és nem csak a cigányok segélyét viszik a bevándorlók, de a fiatalokét és a nyugdíjasokét is! Nem is beszélve arról a pénzről, amit az egészségügyre és oktatásra kellene fordítani, de helyette az is ezeknek megy majd. Azt sajna nem tudjuk meg, hogy az egészségügyre és az oktatásra most, amikor még nem kell olyan sokat költeni a bevándorlókra, miért nem szán eleget a kormány - de hát ez egy lakossági fórum, itt ilyen lényegtelen dolgokkal nem kell foglalkozni...

És a végéhez közeledve Tamás előhúzza az épp reggel, Orbán Viktor által használt kifejezést: „Nem babra megy a játék!” – mondja, és felhívja mindannyiunk figyelmét arra, hogy már az a tény, hogy véleményt nyilváníthatunk a kvótakérdésben átüt egy falat, függetlenül attól, mi lesz a végeredménye. „Falat ütünk át, nemzetek nagyjai vagyunk” – szól költőien Deutsch, majd befejezi az előadást, a szó a közönségé.

A közönségkérdésekről nyilvánvaló, hogy tartogatnak ínyencségeket, Kovács azokat is profizmussal veszi. Magasan kiemelkedik a felszólalók közül egy, az átlagnál fiatalabb férfi eposzi, történelmi párhuzama. Komor és pesszimista párhuzamra mutat rá a felszólaló: 1912-ben elsüllyedt a Titanic, 2012-ben a Costa Concordia, 1914-ben tört ki az első világháború, 2014-ben „jelent meg az iszlám hadoszlop Európában”, és bizony „2018-ban lesznek a parlamenti választások, és az őszirózsás forradalom száz éves évfordulója, ’20-ban pedig Trianon, úgyhogy erre érdemes lenne odafigyelnie a hatóságoknak is”. A fenyegető tablóra a kormányszóvivő elképesztő zsenialitással válaszol: „nincs szükségünk összeesküvés-elméletekre, annyi összeesküvés van körülöttünk, hogy ezek bőven kárpótolnak.” A Fidesz esszenciája sűrűsödött össze ebben a riposztban, az, hogy hogyan lehet egyszerre respektábilis konzervatív pártnak és szélsőjobboldalinak is lenni.

Persze a közönség nagy részéből a felszólalás rosszalló kuncogást vált ki, itt tisztességes pesti polgárok gyűltek össze, nem chemtrailes alufóliasisakosok. Még pár kérdés, aztán szép libasorban mindenki kisétál a teremből. Az ajtóban Rónaszékiné fog kezet mindenkivel, és arra buzdít, hogy menjünk el szavazni, és győzzünk meg másokat is erről. „Jó lenne, ha meglenne az ötven százalék” – mondja, mire a lépcsőházból valaki visszaszól: „Meglesz az hatvan is!”.

Rónaszékiné az előző napi fiaskóból tanulva ma már ügyesen megmoderálja a kérdezőket, mindenki legfeljebb egy percben szólhat, Tamás pedig a végén válaszolja meg az összegyűjtött kérdéseket. A hallgatóság pedig nem szerénykedik, rákérdeznek az előadás összes gyenge pontjára, kiaknázzák az összes olyan forrást, amivel még egy kicsit hergelhetik magukat és egymást a migránsok ellen.

Sorolom:

1. Járványveszély;
2. Drogot hoznak be;
3. A legmodernebb telefonokat használják, a legdivatosabb ruhákban járnak;
4. Tapogatják a lányokat, asszonyokat;
5. Miért nem lehet szabályozni, hogy hány gyerekük legyen? (ez azért már a jelen lévők egy részének is sok);
6. Nincsenek megelégedve a kajával, de ingyen utaznak, és még 6300 forintot is kapnak;
7. Nekik jár egészségügyi ellátás, mi meg elsorvadunk.

Kedvenc felszólalóm egy fiatal nő, aki arra kéri a tisztelt EP-képviselő urat, hogy próbáljanak már meg a baloldali sajtóban is erőteljesebben megjelenni, mert attól tart, hogy „baloldali barátaink” nincsenek megfelelően tájékoztatva a kényszerbetelepítés veszélyeiről. Itt jegyezném meg, hogy köszönöm, én a magam részéről az elégnél is jóval többnek érzem azt a mennyiségű kormánypropagandát, amivel napról napra találkozom, s félek, többet már nem bírnék elviselni.

Deutsch viszont vérprofi, barátságosan bólogat, többnyire mindenkivel nagyon is egyetért. Miután az előadásban lendületesen és elegánsan kerülte ki a kényesebb témákat, és saját szavaival ezek közül egyet sem idézett meg, most rutinos semmitmondással üti el a dolgot, válaszol is meg nem is, meg senkit sem nyugtat, de hagyja, hogy mindenkiben kivirágozzanak az újabbnál újabb félelmek.

Vegyük például a járványveszélyt. Deutsch közli, hogy hát igen, ha másfél millió ember érkezik hirtelen 500 millió közé, akkor semmi sem lehetetlen, de azt praktikusan elfelejti megemlíteni, hogy valójában a határátlépők, legyenek legálisak vagy illegálisak, szinte azonnal átesnek egy orvosi vizsgálaton... Nos, így működik ez az összes kérdésnél. Nagyot nem kamuzik a tisztelt képviselő úr, de az igazságnak is csak szeleteit tárja a nagyérdemű elé. Végül egy huszáros vágással véget is vet a fórumnak, este 8 van, két óra rettegés legyen elég mindenkinek.

Házi feladat: mindenki menjen el szavazni, mert a demokráciánk egyik legfontosabb alappillére a népszavazás, emlékezzetek a „kétigenesre” – bólogatnak a kontyos asszonyságok vadul –, ne hagyjuk, hogy Brüsszel a megkérdezésünk nélkül erőszakolja ránk a bevándorlókat, és ne dőljünk be a baloldali össze-vissza kampányoknak, amik hol igenre, hol érvénytelen szavazásra (nagy megnyugvásomra és a kiskorúakra tekintettel Tamás a „fütyit rajzolni a szavazólapra” kifejezéssel él), hol meg bojkottra buzdítanak. És ne feledjétek – emeli fel az ujját a tisztelt EP-képviselő úr –, Magyarország ma példa a többi ország előtt, mutassuk meg nekik, hogy velünk nem lehet csak úgy, büntetlenül kibabrálni.

Taps.

Az előadás után a tömeg egyik fele Tamást, a másik pedig a maradék pogácsákat rohamozza meg – mivel újságíró vagyok, értelemszerűen én is ebbe az irányba indulok, s miközben elégedetten csúsztatok zsebre két töpörtyűset (az sokkal jobb volt a sajtosnál), konstatálom, hogy a tömegben van még némi elégedetlenség – azt hiszem, ők azért egy fokkal erősebb megnyilvánulásokra számítottak Tamástól, de hát ízlések és pofonok, az én szemszögemből még ez a lakossági fórum is felért egy agymosással, a kormányzati klisék élőszavas nagymonológba ágyazva még kísértetiesebben szólnak, a tömeg viszont jól láthatóan rezonál ezekre a klisékre is. Márpedig nekik kell is rezonálni, hisz ők lesznek azok, akik az utcán szórólapoznak, a helyi kötőklubban kampányolnak, hívogatják az ismerőseiket, és elzavarják a férjüket szavazni a vasárnapi ebéd után. Hogy mennyire lesz sikeres a Fidesz ezerrel nyomott kampánya, az ezeken a lakossági fórumokon dől el, ahol barátságos klubdélutánokon, pogácsázva, a “központból” leküldöttekkel kezet fogva érezhetik a szimpatizánsok, hogy a párt számít rájuk, fontos előremozdítói az ügyeknek, meg vannak becsülve.

Mert bizony a politika itt történik, nem pusztán a pártközpontban és a tévéstúdiókban. Itt él a politikai közösség, ahol az emberek automatikus jóhiszeműséggel fordulnak egymáshoz. A közös politikai elkötelezettség miatt magától értetődő a bizalom, egymás autójának felvigyázása. Itt adja át a pártközpont azokat a tudnivalókat, amikkel majd az utcán meg lehet vívni a politikai érvek harcát. Itt erősít rá a központ arra a kölcsönös bizalmi légkörre, ami szükséges ahhoz, hogy emberek a politika részének érezzék magukat.

A tartalom, a mondanivaló nyilván fontos, de fontosabb az a hit, hogy a politika révén el lehet érni valamit, hogy a politika a polgárok eszköze, amivel dolgokat lehet megvalósítani. A menekült- és baloldalellenes panelek mögött felsejlik a koherens narratíva, amelyben a történelem visz valahová. 2004-ben volt népszavazás a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról, ez adta a lelki töltetet a Fidesz számára, hogy 2010-ben bevezesse az egyszerűsített honosítás intézményét – mondja Rónaszékiné Terézvárosban – a mostani népszavazás is ezért fontos, mert megadja a töltetet ahhoz, hogy a kormány Brüsszelben a nemzet érdekét képviselje. Ez bizony egy érthető, összefüggő fonal, ahol a dolgok között egyenes ok-okozatiság van, és van fejlődés, haladunk valamerre. Orbán Viktor Európában mindenki előtt figyelmeztetett a migrációs válságra, és Európa sorra veszi át a mi intézkedéseinket. De mindezért harcolni kell – így Kovács. Ki ne értené itt az összefüggéseket, ki ne látná itt az irányt?! Van értelme a dolgoknak, és van értelme a politikai cselekvésnek.

És a dolog tragédiája épp ez. Ugyanis mindannyian szeretnénk egy olyan világban élni, ahol van értelme a politikai cselekvésnek, ahol az átlagpolgár tudja, a politika az övé is, nem csak a hatalmasoké. De ez ma csak a Fidesz szimpatizánsainak adatik meg. Mindenki mást a kormánypárt ismert módszerekkel – sorosozással, lejáratással, megosztással, az apátia generálásával – demobilizál. A centrális erőtérben a politikacsinálás a centrális erőtérhez tartozók kiváltsága. Nekünk, többieknek, a többségnek, nem adatik meg a lehetőség arra, hogy összefüggő, az élet jobbá tétele felé mutató narratívánk legyen. Hogy legyen politikai motivációnk. Hogy legyen értelme cselekedni, beállni a hétköznapi politizálásba.

Persze, mindez nem kizárólag a Fidesz hibája, de már csak mérete és hatalmi pozíciója miatt is a felelősség egy jelentős része az övé. Október harmadikán nem lesz semmi sem más. Ahogy az elmúlt évtizedekben már többször, a Fidesz most is felrázta a bázisát, és ez elegendő is lesz egy darabig, de aztán újabb felrázó stratégia után kell néznie, újabb projekt után, ami értelmet ad szavazóinak a politikai cselekvéshez, a szavazáshoz, az aláírásgyűjtéshez, az utcai kitelepüléshez. És ami minden alkalommal egyre ijesztőbb, hiszen az állandó érdeklődést csak így lehet fenntartani. A centrális erőtéren kívüliek kihívása, hogy képesek-e ebben az ellenszélben is valami hasonlót csinálni. Hasonlót, de mégis olyat, ami nem pusztán a hatalomszerzés és -megtartás céljára mobilizálja a polgárokat, hanem az egész ország megjavítására.

Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!

Támogass minket bankkártyával:

Ha PayPalen vagy banki utalással támogatnál minket, klikk ide!

A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.

Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!

A Kettős Mérce fennmaradásához 600 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 265 állandó támogatónk van.

Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!