Kettős Mérce

  • Munka
  • Szegénység
  • Egészségügy
  • Lakhatás
  • Sajtó
  • K/A
  • Brüsszel+/-

A Mérce legújabb cikkeiért és friss hírekért kattints ide!

A Parlament nem Kövér László vadászkastélya

A Parlament nem Kövér László vadászkastélya

JámborAndrás
Tetszik
0
2016. október 19. szerda, 20:09
parlament kövér 444

Alig néhány héttel az után, hogy a kitiltott indexesek visszatérhettek, kitiltották a 444 komplett szerkesztőségét a Parlamentből, mert pár méterrel az erre kijelölt területen kívül tettek fel egy kérdést egy, az ország népe által megválasztott politikusnak, míg a nép szolgái közül egy másik mintegy 4 másodpercig nem tudott továbbhaladni a kérdező riporter miatt.

d_as20151213038-1024x576_1.jpg

Fotó: Kovács Tamás / MTI

Tehát 2 politikus mintegy 3 percig tartó kényelmetlensége miatt a magyar választópolgárok sokasága által olvasott médium számára teszik lehetetlenné, hogy végezze a dolgát, kérdéseket tegyen fel a politikusoknak, amikre nekik válaszolniuk kell, amennyiben tisztelik a választópolgárokat.

Persze a problémák csak itt kezdődnek, merthogy láthatóan ezeknek a politikusoknak fontosabb a saját gombnyomogató kényelmük, minthogy újságíróknak válaszoljanak.

Pedig biztosan senki nem azért szavazott rájuk, amit csinálnak: hogy mellébeszéljenek, telefonálást színleljenek, némán elrohanjanak az újságíró elől. Hanem azért, hogy beszéljenek az ország fontos problémáiról, és megoldják azokat.

Persze néha kérdeznek zaklató módon az újságírók, de ennek talán pont bele kéne férnie az úgynevezett sajtószabadságba, ezen talán felül kéne emelkedniük a képviselőknek, ha hűek esküjükhöz.

Az viszont biztos, hogy nem úgy kéne viselkedniük mint az óvodás kisfiúnak, akit felvettek az alacsony bérek miatt kialakult üresedés következtében pedellusnak. Tehát nem úgy kéne viselkedniük, mint Kövér Lászlónak, aki azt gondolja, hogy a Parlament az ő birtoka, és kitilthat bárkit, korlátozhatja bárki munkáját, korlátozhatja a sajtószabadságot.

Ugyanis Kövért nem a Parlament tulajdonosának tették meg, hanem a ház vezetésével bízta meg a nép. És nem személyes, nem is a pártja érdekében, hanem a nép érdekében kell tevékenykednie.

Ez nem olyan, mint amikor az ember vesz magának egy vadászkastélyt az ellopott pénzből, és ott erőszakoskodhat a szolgálókkal, meg lelőheti az állatokat, mert azt gondolja, minden az övé. A Parlament nem Kövér Lászlóé, hanem a népé.

Persze az újságírók munkájának ellehetetlenítése nem most kezdődött, de Kövér és bandája tökélyre viszi a dolgot, akik lényegében pár négyzetméterre szűkítették azt a területet, ahol újságírók a dolgukat végezhetik a Parlamentben. Ezzel pedig akadályozzák azt, ami az újságírók munkája, megkérdezni az embereket leginkább érdeklő ügyekről a politikusokat, és akadályozzák azt a demokratikus folyamatot is, amelyben ezekre a kérdésekre a politikusoknak kutya kötelességük válaszolni. A nép kontrollját akadályozzák.

Úgyhogy lényegtelen, egyébként szereti-e valaki vagy sem a 444-et és stílusát, a lényeges kérdés az, akarjuk-e hogy a politikusokat az újságírók megkérdezzék, és nekik válaszolniuk kelljen az országot érintő, a közösségünk működése szempontjából legfontosabb kérdésekre.

Ha pedig egyetértünk abban, hogy a politikusoknak kötelessége alávetnie magát a nyilvánosságnak, és ezáltal a népnek, akkor erre a kitiltásra, és Kövér László sajtót korlátozó döntéseire csak annyit mondhatunk:

Gyalázat!

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!
Támogass minket bankkártyával:

Ha PayPalen vagy banki utalással támogatnál minket, klikk ide!
A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.
Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!
A Kettős Mérce fennmaradásához 600 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 297 állandó támogatónk van.
Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!
parlament kövér 444 JámborAndrás 2016. 10. 19. Tovább →
Tetszik
0
komment

Nyomj egy tetsziket, és olvasd a Kettős Mércét a Facebookon!

Ajánlott bejegyzések:

  • A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasolják A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasolják
  • A német liberálisok nagy visszatérése A német liberálisok nagy visszatérése
  • Itt az EU új menekültügyi tervezete, az együtt nem működő tagországok büntetésre számíthatnak Itt az EU új menekültügyi tervezete, az együtt nem működő tagországok büntetésre számíthatnak
  • Katalán válság: Nagyon úgy tűnik, a spanyol kormány felfüggeszti a régió autonómiáját Katalán válság: Nagyon úgy tűnik, a spanyol kormány felfüggeszti a régió autonómiáját
  • Bagdad átvette az irányitást a kirkuki olajfinomítók felett Bagdad átvette az irányitást a kirkuki olajfinomítók felett

A bejegyzés trackback címe:

https://kettosmerce.blog.hu/api/trackback/id/tr9911822073

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Semjén Zsolt elvtárs vörös csillaga 2016.10.20. 17:11:03

Jó elvtársakból jó katolikusok lesznek. Semjén Zsolt azzal védekezett, hogy ő nem a vörös csillaggal, hanem a bethlemeni csillaggal kapott kitüntetést.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leírás

Ide írhatsz levelet nekünk!

Hirdetés

Legfrissebb cikkeink

  • Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyertesei
    Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyerteseiEstefelé már szinte minden adat beérkezett Csehország választási központjába a voksolásról, így kimondhatjuk, hogy a nyertes a “korrupt elitek” ellen keresztesháborút hirdető, a rendszerváltás után...
  • Adjunk hitet magunknak október 23-án!
    Adjunk hitet magunknak október 23-án!Az október 23-i civil tüntetés valójában nem a rendező Közös Ország Mozgalomról és nem is a pártokról szól, amelyek majd 2018-ban indulnak. Fél évvel a választás előtt az a kérdés, megmutatjuk-e,...
  • Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat össze
    Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat összeA milliárdos Andrej Babiš és populista pártja  az ANO nyeri a cseh választásokat a Europe Elects modellbecslése szerint 26-27%-al az ANO lesz az első, a második helyen a szélsőjobboldali SPD és a...
  • A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasolják
    A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasoljákA néppárti spanyol kormány mai ülésén Katalónia autonómiájának felfüggesztésére tett javaslatot. Ha a jobboldali többségű szenátus rábólint a döntésre, akkor  a régió kormánya által gyakorolt...
  • Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshez
    Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshezA sajtóban nagy visszhangot kapott a Pew Research Center képviseleti demokrácia támogatottságáról szóló globális felmérése. Bombasztikus címeket olvashattunk: a magyarok negyede diktátort akar, csak...
  • A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?
    A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?Csehországban képviselőházi választásokat tartanak október 20-án és 21-én. Bár egyre kevésbé merünk a közvélemény-kutatásokra és felmérésekre szentírásként tekinteni, szinte biztos, hogy az új...
  • A német liberálisok nagy visszatérése
    A német liberálisok nagy visszatéréseA 2013-ra látványosan összeomló német liberális párt, az FDP az évtized európai politikai visszatérését hozta össze a szeptember 24-i német szövetségi választásokon. De milyen ez a párt, mit képvisel,...
  • Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi Lillától
    Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi LillátólPedig lenne miért. Van ugyanis, ami nem hit kérdése. Az ATV valamiért jó ötletnek gondolta, hogy A nap kérdése ez legyen: „Sárosdi Lilla színésznő azt állítja, hogy Marton László Kossuth-díjas...
  • Je suis KFC-s munkavállaló
    Je suis KFC-s munkavállalóPuzsér Róbert szerint proli pofon csattant Szabó Zoltán Indexes újságíró arcán, amelyet maga az újságíró állított elő. A Fidesz publicistája szerint pedig az Indexet ütötték meg a KFC-ben, és a...
  • Újabb sztrájk jön az Operaházban 
    Újabb sztrájk jön az Operaházban Három szakszervezet hirdetett meg munkabeszüntetést a Magyar Állami Operaházban csütörtökön, a dolgozókkal kötött kollektív szerződés hiánya miatt. A sztrájkra A hugenották október 28-i bemutatója...

Kettős Mérce

Támogatónk

A Kettős Mérce részt vesz a „Network 4 Debate” projektben. Támogatónk a Nemzetközi Visegrádi Alap.

Keresés

Archívum

  • 2017 október (55)
  • 2017 szeptember (61)
  • 2017 augusztus (63)
  • 2017 július (68)
  • 2017 június (58)
  • 2017 május (61)
  • 2017 április (68)
  • 2017 március (68)
  • 2017 február (61)
  • 2017 január (64)
  • 2016 december (65)
  • Tovább...
Creative Commons Licenc
Impresszum | Támogasd a Mércét! | About us | Egyesület | Átláthatóság
Facebook Tumblr Twitter Youtube
süti beállítások módosítása
Dashboard