November 5-én ismét a világ több száz városában, köztük Budapesten is utcára vonultunk az Anonymous hacktivista közösség akciónapján. Nem, az Anonymous nem „hackercsoport”, hiszen nem csak hackerekből áll – az egyszerűség kedvéért nevezzük mozgalomnak. A cél: felhívni a figyelmet a közbeszédből kimaradó rendszerszintű problémákra, alternatív megközelítésekre és saját felelősségünkre.

Fotó: Az Anonymous csoport budapesti demonstrációja.

A demonstráció magyar (al)címe RendszerKRITIKUS TÖMEG volt. Azért ezt választottuk, hogy érzékeltessük: egy folyamatról van szó, amelynek kulcsfontosságú mozzanata a kritikus tömeg elérése. Pontosabban a rendszerkritikus tudatosság, és főleg az alulról szerveződő körök közti együttműködés kritikus szintjének elérése.

Trump győzelmével ismét bebizonyosodott: a fennálló rend tarthatatlan, a változatlanság politikája pedig megbukott. Vagy hagyjuk, hogy a világ végképp a bűnbakkereső demagógok ölébe hulljon, vagy felépítjük az alulról szerveződő alternatívát.

A 2008-as pénzügyi krízis óta egyértelmű: a hiba a rendszerben van. Erre már akkoriban sokan rámutattak, de a globális oligarchiát építgető, összefonódó gazdasági és politikai elitek erről hallani sem akartak. Inkább közpénzen kimentették a válságot előidéző megabankokat, és tovább erőltették a krízishelyzet kialakulását lehetővé tevő piacpárti, neoliberális/neokonzervatív gazdaságpolitikát - a nagyvállalatok javára, és a „keményen dolgozó kisemberek” kárára.

Nyolc viharos év után mindez már a globális rend központjaiban is politikai földindulást eredményezett a Brexit és Trump győzelmének formájában. Az elitista, piacpárti gazdaságpolitika kárvallottjainak indulatait mindkét esetben sikerült az egyszerre elit- és idegenellenes demagógia csatornájába terelni.

Miközben már a mainstreamben is kezdik elismerni, hogy rendszerszintű válsággal nézünk szembe, a legfőbb következtetés még mindig az, hogy a köznép túl hülye a demokráciához, és csak egyre hülyébb lesz. Véletlenül sem egyre lecsúszottabb és kiszolgáltatottabb, vagy kiábrándultabb és dühösebb, netán egyre inkább elszigetelt és félrevezetett. A hiba véletlenül sem a rendszerben van. Az megkérdőjelezhetetlen.

A nacionalista demagógok sem a rendszeren változtatnának, inkább bűnbakokra mutogatnak. Meglovagolják, és külső, vagy belső ellenségek felé irányítják az elégedetlenséget. Ismerős történet: az orbáni „szabadságharc” is csak a politikailag kifizetődő frontokon zajlik, az alapvető gazdasági kérdésekben megalkudnak.

Magyarországon tömegek ábrándultak ki a rendszerváltozás ígéretéből. Hamar megszületett a jellegzetes pesti frázis: "Kimentek a tankok, bejöttek a bankok." Ez nagyjából mindent összefoglal. A viszonylagos szabadság nem sokat ér, ha a többség számára ez állandó létbizonytalansággal párosul. Látszik ez azon is, hogy manapság mennyire becsülik az emberek a "szabadságjogokat" és a "demokráciát" - hiszen a többség számára ezek mindig is csak üres szavak maradtak, amiket az elmúlt 26 év kiváltságosai szajkóztak. Az összefonódó politikai és gazdasági elitek kizárják az állampolgárokat a döntéshozatalból és csak a saját kiváltságaikat védik. Ami azt illeti, itthon már korábban megtörtént az a fordulat, ami a globális centrumban csak idén nyilvánult meg: Gyurcsányék elkúrt 8 éve után jött a kétharmados orbáni „unortodoxia” és „illiberális demokrácia”.

A közbeszéd továbbra is vakvágányon: az egyik oldalon mondvacsinált ellenségképek, manipuláció és uszítás, a másikon a 2008 után végképp levitézlett “népképviselet” és “szabad piac” idealizálása. Az nem demokrácia, vagyis népuralom, hogy négyévente, marketingkampányok hatása alatt beszavazhatunk egy rakás politikust a testületekbe, akik aztán szinte mindig a pártjuk, a gazdasági holdudvaruk és az oligarchák – ahogy nyugaton mondják, a felső 1 százalék, illetve a különleges érdekcsoportok - érdekeit részesítik előnyben a választóké helyett. Ha látszatok és lózungok uralják a nyilvánosságot, még a legalapvetőbb problémákat is képtelenek vagyunk megragadni, megoldani meg pláne. Nagyon súlyos, egymással összefüggő problémák, „rendszerhibák” sikkadnak el így a pártpolitikai és gazdasági érdekek által gúzsba kötött közbeszédben. Ezeket vettük sorra a november 5-i menet során, olyan szimbolikus helyszínek érintésével, mint a Parlament, a Szabadság tér, a Bank Center, az Opera, vagy a Városliget.

Mindezt nem azért hoztuk fel, hogy másokra mutogassunk. Éppen azért tettük, mert a probléma széleskörű felismerése és elismerése nélkül megoldást sem találhatunk. „Egyesek felelőssége nyilván nagyobb, rajtuk majd egyszer számon kérik. Persze igaz, hogy amikor a bűnöst keressük, először tükörbe kell tekintenünk.” – hangzik el a november ötödikei „Million Mask March-ot” is ihlető filmben.

Igen, a hatalmi piramis csúcsán súlyos gondok vannak, de nem tehetünk úgy, mintha az alsó részén minden rendben lenne. Cselekedni pedig éppen itt tudunk, alulról építkezve!

A látszatát is el akartuk kerülni annak, hogy a hatalmasoktól várnánk a változást, ezért ezúttal távolodtunk a Parlament épületétől, szimbolikusan is hátat fordítva a demokratikusnak mondott, korrupt és elavult képviseleti rendszernek. A valódi demokrácia lehetséges, de nem ott bent, hanem itt kint! A technikai lehetőségek adottak. Még a valóságshow-k és tehetségkutatók esetében is kifinomultabb, korszerűbb szavazási szisztéma van, mint a választásokon, népszavazásokon. Létezik például részvételi költségvetés – kipróbált, nagyvárosok esetében is bevált módszer, amiben a lakosságnak valódi beleszólása van az életét meghatározó döntésekbe. A helyi közösségek és a mozgalmak szintjén egyre gyűlnek a tapasztalatok az önszerveződést elősegítő technikákról, egyre terjednek a szemléletváltást hirdető megoldási javaslatok: a gazdaság demokratizálása, pénzhelyettesítők, alapjövedelem vagy alapjuttatás, nemnövekedés stb.

Azt beszélik, hogy a válságba jutott rendszernek nincs alternatívája, de valójában két út áll előttünk: vagy vissza a nyílt zsarnokságba és vadkapitalizmusba, vagy meghaladva a jelenlegi rendszert a valódi szabadság, a valódi beleszólás, a társadalmi igazságosság és a fenntarthatóság felé kell haladnunk.

Globálisan már megmozdult valami. Éppen öt évvel ezelőtt világszerte zajlottak a rendszerkritikus térfoglaló mozgalmak akciói. Miután nem sikerült egy csapásra megváltoztatni a rendszert, a legtöbben sikertelen próbálkozásként könyvelték el az egészet. Akik így gondolták, abban tévedtek, hogy egyszeri, viszonylag gyors lefolyású eseményként tekintettek a dologra, nem pedig egy hosszabb folyamat – egyébként kulcsfontosságú – részeként.

Mára jól látszik, hogy 2011 ősze volt az a fordulópont, amikor a régóta bontakozó, globalizációkritikusból éppen rendszerkritikusba forduló nemzetközi mozgalmak elérték azt a kritikus tömeget, ami a nyugati – és így a globális – közbeszéd megváltoztatásához kellett.

Megbomlott a „létező világok legjobbika” és a „nincs alternatíva” dogmája. A fősodorban is egyre többen és többet kezdtek foglalkozni az addig tabutémának számító ügyekkel: a pénzügyi-gazdasági szektor antidemokratikus hatalmával és a növekvő egyenlőtlenségekkel. Csak két példát említve: Thomas Piketty egy csapásra sztárrá vált az egyenlőtlenségekről szóló könyvével, Magyarországon pedig már lehet komolyan beszélni az oligarchákról, pedig a téma korábban az összeesküvés-elméletek gettójával volt határos.

Mára a rendszerkritikus mozgalmak által fölvetett témák megkerülhetetlenek a nyugati közbeszédben. Bár e témáknak a mainstreambe betörő képviselői (Sziriza, Podemos, 5 Csillag Mozgalom, Jeremy Corbyn, Bernie Sanders, Jill Stein stb.) egyelőre fennakadtak az elitek ellenállásán, illetve intézményeiken, de a folyamat nem áll meg, hanem ahogy mindig, új mederben zajlik tovább. Például rendkívül reményteli az az Európa-szerte egyre erősödő civil együttműködés, ami – legalább egy ideig – sikeresen akasztotta meg a szabadrablási szabadkereskedelmi egyezmények (TTIP, CETA) úthengerét. Több országban is az utóbbi idők legnagyobb megmozdulásait valósították meg, éppen a demokratikus vívmányok védelmében szállva szembe a brüsszeli és a nagyvállalati elittel – fokozódó idegengyűlölet ide vagy oda, például Németországban is ez az ügy vitte, illetve viszi utcára a legnagyobb tömegeket.

Itthon a mainstreamben még nem látszik ez a perspektíva, de tehetünk róla, hogy változzon a helyzet. Hisszük, hogy ennek kulcsa a (köz)tudatosság és az együttműködés kritikus szintjének elérése. Éppen ezért november 5-én kiemelt hangsúlyt fektettünk az alulról szerveződő csoportok, egyének közötti együttműködésre: több vendégfelszólaló kapott lehetőséget a menet során, hogy ismertesse az általa képviselt ügyet, illetve gondolatait. A szervezők, az Anonymous mozgalom három hazai csoportja mellett szerepet vállalt Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének programvezetője, Puzsér Róbert médiahacker, az Eleven Emlékmű és a 42 közösségek képviselői, a Klu(b)éla közösségi tér csapata és a Ligetvédők is.

Ahogy Puzsér fogalmazott, NEM kell mindenben egyetértenünk! A nagytőke zsebre vágta, majd berántotta a politikát maga és a társadalom közé, lökhárítónak. Létrehozták azt a helyzetet, amelyben a valódi kérdés már nem az, hogy jobb vagy bal, hanem a kint vagy bent.

Ha vissza akarjuk venni a politikát, ha azt akarjuk, hogy valóban rólunk szóljon és minket képviseljen, elengedhetetlen, hogy képesek legyünk együttműködni azokkal, akikkel ebben a célban egyet tudunk érteni. Az összes többin ráérünk akkor vitatkozni, miután ezt megoldottuk.

Hogy mire elég, ha két-háromszáz rendszerkritikus demonstrál Budapesten, dacolva az esővel egy globális akciónapon? Reméljük, arra igen, hogy felhívja a figyelmet: ha ennél többet akarunk, együttműködésre van szükség.

Célozzuk meg, és érjük el a tudatosság és az együttműködés kritikus tömegét!

Szemléletváltásra, alapvető megújulásra, új rendszerváltásra van szükség!

Mi magunk vagyunk, akikre mindig is vártunk. Legyünk hát mi magunk a Változás!

Anonymous – Rendszerhiba Akciócsoport

A cikk 2016. november 11-én íródott.

Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!

Támogass minket bankkártyával:

Ha PayPalen vagy banki utalással támogatnál minket, klikk ide!

A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.

Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!

A Kettős Mérce fennmaradásához 600 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 330 állandó támogatónk van.

Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!