Rebellis magyarok, a szabadságszerető nép. Nemzeti önképünknek fontos eleme, hogy a magyarok hajlandóak fellázadni elnyomóik ellen és harcolnak szabadságukért. A kiállásra, politikai fellépésre való hajlandóságot azonban nem igazolják ez elmúlt évek eseményei. Bár megjelennek időről-időre széles részvételen nyugvó mozgalmak, a tiltakozó politikai részvétel még sem ér el olyan szintet, ami valódi nyomás alá helyezné a kormányokat.

Az korábban is ismert volt a kutatók előtt, hogy Magyarországon elmarad a választásokon túli politikai részvétel a nyugat-európai országokhoz képest, azonban olyan adatok jelentek meg az elmúlt egy hónapban, amelyek pontosítják ezt a képet. Először a Magyar Nemzet írt a Pew Research Center kutatásáról, amely szerint hazánkban 61 százalék gondolja úgy, hogy az átlagos emberek nem sokat tehetnek, hogy hatással legyenek a kormány politikájára. Ez az adat mintegy 20 százalékkal több, mint a kutatásban szereplő másik három európai országban (Görögország, Lengyelország és Olaszország).

(Fotó: Index)

A politikai fásultság okaiba enged némi belátást a Závecz Researchnek az Index számára készített közvélemény-kutatása Rogán Antal helikopteres kalandjának fogadtatásáról. A megkérdezettek csupán 30,6 százaléka vélekedett úgy, hogy Rogánnak le kellene mondania az ügy miatt, a 47,8 százalék szerint viszont nem, méghozzá a legnépszerűbb (54 százalék) indoklás szerint azért nem, mert ennél fontosabb ügyek miatt sem mondtak le politikusok.

A politikai tehetetlenség érzéséről árulkodik az a nemzetközi kutatás is, amit a korrupcióról készített a Transparency International. Ezek szerint a válaszadóknak csupán 14 százaléka gondolja azt, hogy a korrupció elleni harcban eredményt érhet el az átlagember. A lehangoló adatoknak nincsen vége: az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontja a múlt héten hozta nyilvánosságra a nagymintás nemzetközi European Social Survey kutatás legújabb hullámának eredményeit. A korábbi évekhez hasonlóan továbbra is alacsony a politikai, állami intézményekbe vetett bizalom, valamint a részvétel aránya. A legutóbbi adatfelvételben (2014-15) azonban szerepeltek új kérdések is.

Ezekből megtudható, hogy utolsó előttiek vagyunk a politikai érdeklődés tekintetében, valamint a magyarok a legkevésbé tartják magukat képesnek arra, hogy szerepet vállaljanak politikai kérdésekkel foglalkozó csoportosulásokban.

Az adatokból az olvasható ki, hogy a közéleti inaktivitás oka a politikába vetett bizalmatlanság, az eredményességgel kapcsolatos kételyek és az eszközök, képességek hiánya. Elgondolkodtató, hogy Magyarországon több mint két évtized sem volt elég ahhoz, hogy a kollektív cselekvéshez, az autonóm szerveződéshez szükséges tudás felhalmozódjon.

Akik az első szabad választások után ballagtak az általános iskolából, ma már 40 évesek és gyerekeik talán éppen most lesznek annyi idősek, mint ők voltak 1990-ben. A politikai részvétel tekintetében is elvesztegetett évekről lehet beszélni. Felvetődik az oktatáspolitika felelőssége, az állampolgári oktatás hiánya, bár az végezhető az iskolarendszeren kívül is, nem-formális keretek között, a politikai szocializációban ugyanis fontos szerepe van a civil társadalomnak, a médiának és természetesen a politikai pártoknak. Az erős politikai polarizáció miatt azonban nem alakult ki konszenzus az aktív állampolgárság tartalmát illetően, illetve a politikai pártok sem lettek ebben az állampolgárok partnerei.

Nem csak az állampolgárok bizalmatlanok a pártokban, de ez fordítva is igaz.

A Kádár-rendszerben jellemző demobilizáció megmaradt, a politikai kultúra részévé lett az a meggyőződés, hogy a politika rossz. A kortárs társadalmakra ráadásul egyébként is jellemző az individualizálódás, amelyet erősít a közösségi média, az internet is. Magyarországon azonban az individualizáció nem járt együtt az egyén felhatalmazásával (empowerment), az akár egyénileg is végezhető politikai cselekvési formák széles elterjedésével.

Az érdekérvényesítés így nemcsak, hogy nem a közösségre, kollektívumokra támaszkodik, hanem, amikor az egyénnek saját magának kell megtalálnia a nyertes stratégiákat, még akkor sem áll rendelkezésére megfelelő, bejáratott eszköztár.

Az „ügyeskedés” ugyanakkor lerontja a kollektív cselekvés még meglévő kereteit. A „szemesnek áll a világ” közkeletű bölcsességét a Fidesz-kormány is megerősíti azáltal, hogy egyénileg élvezhető, egyénileg érvényesíthető kedvezményeket ad.

Rezsit csökkent, minimálbért emel, a megspórolt pénzből így kifizethető a hálapénz, ami a központilag elhanyagolt egészségügy korrupciós felára. Nem csupán demobilizál, de bűnrészessé is tesz az ilyen politika. Az egyéni kompetenciák, illetve az állampolgári önbizalom hiányából ugyanakkor arra is lehet következtetni, hogy Magyarországon sokkal pártorientáltabb a politikai cselekvés.

Ez önmagában nem lenne probléma, azonban a magas bizalmatlanság miatt nem jöhet létre a politikai cselekvés. Az ellenzéki pártoknak tehát nagy felelősségük van abban, hogy megteremtsék ezt a bizalmat, hogy hitelessé váljanak, és a képviselet révén cselekvőképessé tegyék választóikat.

Ilyen körülmények között reflektálni kellene arra, hogyan képesek a politikailag aktív csoportok továbbadni tudásukat. Fontos munkát végez pl. a Közélet Iskolája, amikor a középosztály alattiak aktivizmusát támogatja, azonban a fenti számok azt mutatják, hogy a középosztály sincs a kollektív érdekérvényesítés eszközeinek, és az azokra vonatkozó tudásnak a birtokában. Az aktív, tudatos középosztály fontos szövetségese lehetne a kiszolgáltatott csoportoknak.

Érdemes azt is megvizsgálni, hogy mi a szerepe az apolitikus civil aktivizmusnak, tehát a sportegyesületekben, hagyományőrző, kulturális, lokálpatrióta, állatbarát, stb. civil mozgásoknak ebben a tekintetben. Mit használ a multicégek HR-esei által szervezett csapatépítő önkénteskedés vagy a pro bono munkák? Fontos továbbá, hogy az aktivizmus nem irányulhat olyan társadalmi csoportok ellen, mint az Egyesült Államokban. Nem sokat érnek az ott összerakott kézikönyvek, hiszen pl. szigorú értelemben nem létezik a privilegizált fehér férfi archetípusa. Itt nem a fehér férfi a privilegizált, hanem mások mellett Rogán Antal és egyetemi évfolyamtársai. Ez a politikai adottság nagyban befolyásolja az állampolgári politikai cselekvés kiszélesítésének, fejlesztésének lehetőségeit.

Mikecz Dániel

Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!

Támogass minket bankkártyával:

Ha PayPalen vagy banki utalással támogatnál minket, klikk ide!

A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.

Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!

A Kettős Mérce fennmaradásához 600 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 340 állandó támogatónk van.

Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!