„Az ember igazság és igazságra való törekvés nélkül másoknak és önmagának haszontalan, fájdalmas nyomorék, elvetélt élet, koraszülött, rossz álom, lidércnyomás, jajgató és ásító lyuk az élet testén.”

Karinthy Frigyes

Sokan sokféle megközelítésből elemezték már, hogy mit jelent a világ számára Donald Trump megválasztása. Gazdasági vagy politikai szempontból fogalmunk sincs, hiszen nem lehet tudni, hogy egy 11 éves gyerek szintjén érzékelt világképére adott hirtelen manőverei milyen hatással lesznek törékeny civilizációnkra. Feminista szempontból katasztrófa, hiszen egy minden jel szerint többszörös szexuális erőszaktevő készül a Fehér Házba költözni, évtizedekkel vetve vissza a nők elleni erőszak elleni harcot. Ezek aggasztó jelek, de én most egy másik témában szeretnék szót váltani azokkal, akik szerint adni kell Trumpnak egy esélyt, netalán azt gondolják, hogy megválasztása egy pozitív, reményre okot adó fordulat. 

Az utóbbi napokban világossá vált, hogy az a fajta dezinformáció és látszólag az elit, valójában az igazság és a felelősségre vonhatóság ellen vívott harc, ami olyan sikeresen szolgálta a republikánus párt rémálmát, majd később bajnokát is kampánya során, nem csillapodik. A zöld párt jelöltjének felhívására, miszerint három államban, ahol nagyon szoros lett a választás eredménye, újra kellene számolni a szavazatokat, a leendő elnök azzal reagált, hogy ellenfelei csak azért szívták fel magukat, mert november 8-án többmillió illegális bevándorló szavazott illegálisan, nyilvánvalóan egytől egyig Hillary Clintonra. Trump szerint csak így lehetséges, hogy a demokrata jelölt több mint két és fél millióval (1.9%-kal) több szavazatot kapott, mint ő. A New York Times egy újságírója erről úgy tudósított, hogy Trump valótlant állít, ami legjobb tudásunk szerint meg is felel a valóságnak. Trump erre – természetesen a Twitteren és természetesen agresszívan – mindennek elmondta az újságírót, aki udvariasan vissza-tweetelt, hogy rendben, de akkor hol vannak a bizonyítékok? Nincsenek bizonyítékok, és ez sok ember szerint nem baj. És ez a legnagyobb baj.

Ez nem az első, de még csak nem is a legdurvább eset, amikor Trumpot hazugságon éri a média, amire ő gúnyolódva és erőszakosan reagál, és a végén „megnyeri” a kört. Az első figyelemreméltó ilyen állítás az volt, hogy Barack Obama nem az USA-ban, hanem Kenyában született, amit ugyan nem Trump talált ki, de ő volt az, aki kiemelte az Internet sötét bugyraiból és bedobta a fősodorba. Ez az egyébként ízig-vérig rasszista, teljesen megalapozatlan koholmány indította be Trump egész politikai karrierjét. Mivel „jól sikerült”, a hazugságot sok hasonló követte, és ahogy valószerűtlenül, de mégis megállíthatatlanul menetelt az elnökség felé, ezek a hazugságok egyre gyakoribbá és egyre riasztóbbá váltak. Amikor Ted Cruz texasi szenátoron kellett átgyalogolnia a Fehér Ház felé vezető úton, Trump szemrebbenés nélkül bedobta, hogy a szenátor apjának köze volt John F. Kennedy meggyilkolásához. Amikor később Hillary Clinton volt az útjában, azzal vádolta ellenfelét, hogy több százezer bevándorlót akar Amerikába telepíteni, akik közül sokan „abszolút és nyíltan” terroristák. A trumplies.com oldal számítása szerint Trump 2016. június 3. és november 4. között 1432 alkalommal hazudott (9.3-as napi átlag), és ezek csak a dokumentált esetek.

Az amerikai társadalom azon része, akiket zavart, hogy Trump egész kampánya hazugságokra és kivitelezhetetlen hiperbolikus ígéretekre épül, szépen lassan érzéketlenné vált és az egymás közötti, illetve kommentekben való értetlenkedés és hőzöngés az idő múlásával rezignáltsággá tompult. A társadalom másik része viszont nagyon megörült, hogy végre itt van egy politikus, aki nem fél az igazságtól – függetlenül attól, hogy ez valójában azért van, mert nem gondolja, hogy az igazság egyáltalán létezik, vagy ha mégis, akkor releváns. Nekik az számított, amit érzelmileg megéltek Trump üzenetei kapcsán, és nem az, hogy ezekből mi reális, morálisan elfogadható vagy egyáltalán igaz.

És ezzel megérkeztünk a legnagyobb hazugsághoz, ami nem más, mint maga Trump. Az amerikai politika már egy jó ideje arról szól, hogy hogyan lehetne elterelni a figyelmet a pattanásig feszült társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségről, az oktatás szétveréséről, az összefogás és együttműködés hazug, ideológiai alapú szétrombolásával atomjaira bomlasztott társadalom kétségbeeséséről. A legalkalmasabb eszköz erre nyilván a megvezetett társadalomban felgyülemlő stressz, félelem és a gyűlölet valamilyen más irányba való terelése. Ennyit tud a Trump-deal: ideig-óráig a megszokottnál szabadabb utat enged az amerikai társadalomnak a gyűlölködésre a bevándorlók, feketék, muzulmánok, melegek, tudósok és feministák ellen.

Ezt részben az alapvető emberi jóérzés által a gyűlölet és otrombaság megfékezesére tett kísérlet (a hírhedt political correctness, vagy PC) félresöprésével és hiteltelenné tételével teszi, például amikor egy mozgássérült emberen gúnyolódik, részben pedig a gyűlölet nyílt szításával, például amikor szexuális erőszaktevőknek hívja a mexikói bevándorlókat, vagy azt mondja, hogy az iszlám „gyűlöl minket”. És a kettő nyilván összefügg, amennyiben PC-ellenességét arra használja, hogy a gyűlöletet legitimálja.

Rengeteg embernek, és ez nem függ össze osztályhovatartozással, jövedelmi helyzettel, hatalmas élmény, hogy végre kieresztheti magából a feszültséget és frusztrációt, ami egyre csak gyűlik benne, és ezt bárkire rázúdíthatja, akiről azt mondja a nagy ember a tévében, hogy azok tehetnek mindenről, ami rossz. Trump a győzelem érdekében a legaljasabb és legsötétebb emberi érzelmeket szította fel, és ehhez minden eszközt bevetett, a szemétdombra hajítva nem csak bármilyen morális megfontolást, de az igazságra való törekvést is.

Ez a világ, ahol a gyűlölet fontosabbá válik, mint az igazság, és ahol egy politikus attól sikeres, hogy ezt a folyamatot erősíti, bármilyen eszközzel, rettenetesen ijesztő, és egyáltalán nem gondolom, hogy ünneplésre vagy bizakodásra adna okot. Ehelyett egyrészt arra kellene koncentrálni, hogy hogyan lehetne minél előbb megállítani ezt az ámokfutást, mielőtt még túl nagy kárt okoz, másrészt pedig arra, hogy hogyan lehetne megreformálni azt a könyörtelen társadalmi és gazdasági rendszert, aminek ezt a szélhámost köszönhetjük. És aminek, nem mellesleg, ő valójában nem kritikus kívülállója, hanem belterjes és feketeöves élharcosa.

Mező András 

Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!

Támogass minket bankkártyával:

Ha PayPalen vagy banki utalással támogatnál minket, klikk ide!

A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.

Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!

A Kettős Mérce fennmaradásához 600 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 340 állandó támogatónk van.

Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!