Kettős Mérce

  • Munka
  • Szegénység
  • Egészségügy
  • Lakhatás
  • Sajtó
  • K/A
  • Brüsszel+/-

A Mérce legújabb cikkeiért és friss hírekért kattints ide!

“Hogy minden fogyatékos gyerek családban nőhessen fel…”

“Hogy minden fogyatékos gyerek családban nőhessen fel…”

Petri Gábor
Tetszik
0
2016. december 28. szerda, 9:42

Az állami gondoskodásba kerülő fogyatékos gyerekek számára előnyösebb lenne, ha nem intézetekben, hanem nevelőszülőknél élhetnének. Sok nevelőszülő szívesen vállalná is, hogy fogyatékos gyerekekkel foglalkozzon, ha elegendő segítséget kapna, és nem kellene pluszban megküzdenie az állami ellátórendszer hiányosságaival. A gyermekvédelmi rendszerben sodródó, fogyatékossággal élő gyerekekről Kovács Évával, a Kézenfogva Alapítvány szakmai vezetőjével beszéltünk.

_har6189_1_1.JPG

A fotó csupán illusztráció

A nevelőszülőségről sokaknak Móricz Zsigmond Árvácska c. regénye vagy a film juthat eszébe : a gyereket pálcával verő, a pajtába záró, csak a pénzt leső emberek, akik nem foglalkoznak a hozzájuk kerülő árvával.

Szerencsére Árvácska története messze nem jellemző ma már: sokan figyelnek arra, hogy a nevelőszülők jól végezzék a dolgukat. A Kézenfogva Alapítvány ’Otthont mindenkinek’ programjában nagyon sok nevelőszülővel dolgoztunk együtt, és munkájukat nagyon komolyan vevő embereket ismertünk meg. A nevelőszülők a saját családjukba egy vagy több „idegen” gyereket fogadnak be, akik aztán velük élnek, és sokakat felnőttkorukig kísérnek. Vannak biztosan, akik rosszul végzik a munkájukat, de ez mindenkire igaz: ahogyan van rossz nevelőszülő, ugyanúgy van rossz vér szerinti szülő, rossz gyógypedagógus, rossz újságíró és rossz miniszter is.

Kikből lesznek nevelőszülők?

A nevelőszülő nemcsak a vér szerinti szülőtől, de az örökbefogadó szülőtől is különbözik. Amikor valaki  örökbe fogad, akkor ugyanolyan szülői jogviszony létesül, mint a hagyományosan létrejövő családok esetében. A nevelőszülőség viszont a gyermekvédelem egy sajátos formája, amikor a gyereket nem intézetben helyezi el az állam, hanem nevelőszülői családoknál. Ha az adatokat nézzük, akkor a nevelőszülők szinte kivétel nélkül nők, nagy többségük szegényebb településeken, régiókban él. A nevelőszülőség ugyanis munkalehetőség is, és munkaviszonyként elismeri az állam.

És kik kerülnek ilyen családba? Egyáltalán, jobb egy nevelőszülőnél, mint intézetben vagy lakásotthonokban?

A modern jogszabályok Magyarországon és sok más országban is, helyesen, a nevelőszülői ellátást előnyben részesítik az intézeti vagy több fős, bentlakásos ellátáshoz, azaz a lakásotthoni  formához képest. Olyan gyerekekről beszélünk, akiket valamilyen ok miatt a gyermekvédelem kiemelt a családjukból. A háttér lehet abúzus, bántalmazás, mélyszegénység, alkoholizmus – sokféle ok, ami miatt a vér szerinti szülő nem tudja vállalni már a gyerekeket. Az állam és a jóléti rendszer  azt biztosítja, hogy fellép a gyerek érdekében, és megvédi, ha kell, saját családjától is. Persze a rendszer sok hibával dolgozik, és az elkötelezett szakemberek ellenére sem mindig sikerül jó megoldást találni. Egyes esetekben a szülő nem akarja nevelni a gyermeket, sokszor például a gyermek fogyatékossága miatt. A fogyatékos gyerekekkel pedig jellemzően nem is nagyon tud mit kezdeni a gyermekvédelem.

Hogy viszonyulnak a nevelőszülők fogyatékos gyerekekhez?

Nem egy nevelőszülő van, aki szívesen fogad családjába fogyatékos gyereket, és ennek oka az, hogy a fogyatékos gyerekeknél nagyobb eséllyel alakul ki erősebb kötődés a nevelőszülő felé. A gyerekek hálásak és bizalommal vannak a nevelőszülő felé, és ez nem kis dolog, tekintve, hogy a legtöbb, gyermekvédelembe kerülő gyerek nagyon kemény történeteken van túl. Súlyos, keserű, traumatikus családi eseményeket ismerünk, amik után érthetően nehéz bízniuk bárkiben is. Azonban  azok a nevelőszülők, akik már neveltek fogyatékos gyereket, nem ritkán újra fogyatékos gyereket „választanak” maguknak, mert szeretik csinálni.

Pedig fogyatékos gyerekekkel hagyományos szülői viszonyban sem könnyű. Egy megindító levélben egy autista fiú például arra kéri a szülőket, „ne sirassák” őket.

Ez igaz, de ismerünk például olyan családot is, ahol az édesanyának már volt autista gyereke, és emellé vállalt a gyermekvédelemből nevelőszülőként egy kicsi autista fiút, mivel „ő már pontosan tudja, mit kell tenni” autista gyerekekkel. A nevelőszülők többsége tudja, hogy a gyereknevelés a sok öröm mellett rengeteg fáradságot is jelent, minden esetben.

A gyermekvédelembe kerülő gyerekek esetében a sok-sok nehéz családi történet által okozott érzelmi sérüléshez képest egy értelmi fogyatékosság vagy mozgássérülés nem is tűnik feltétlenül annyira nehéznek. Egyszerűen az a tapasztalat, hogy sok-sok rosszabb dolog is történhet egy kisgyerekkel, mint az, hogy fogyatékos, és ezt a nevelőszülők jól tudják.

Van tipikusnak mondható eset, amit megismertetek?

Volt egy Down-szindrómával élő kisfiú, nevezzük Balázsnak, aki nem beszélt, de nagyon tudott kötődni. Szerethető kisfiú volt, akiről születése után lemondtak a szülei fogyatékossága miatt, gyermekotthonban élt. Kétéves korában Balázs súlyos betegségen esett át, és visszamaradó halmozott fogyatékossága után nem sok reménye volt arra, hogy családba kerüljön, ahol megkaphatta volna azt a személyes figyelmet, amely fejlődését a legjobban támogatja. 5 éves korában nevelőszülőhöz került. Csakhogy a nevelőszülő nagyon egyedül maradt a gyerekkel. Két saját gyereke is volt, és mindent megpróbált, de hiába kért segítséget a nevelt kisfiúhoz, nem kapott. Balázs közben sokat fejlődött a családban, és sok dolgot megtanult, amit intézetben nem tanult volna meg. Azonban a helyi iskola sem tudta fogadni, és később a megjelenő kiskamasz magatartásproblémák is nehezítették a dolgot – ilyen magatartás-gondok nem ritkák a gyerekeknél, és nem megoldhatatlanok, de ha a szülő, nevelőszülő nem kap segítséget, akkor nagyon el tud súlyosodni a helyzet. Ez ebben az esetben addig fajult, hogy a nevelőszülő „visszaadta” az akkor már kamasz kisfiút, és Balázs azóta is intézetben él.

Ez a történet bizonyos szempontból tipikus: a legtöbb nevelőszülő nem kap elegendő segítséget ahhoz, hogy fogyatékos gyerekeket neveljen, így a fogyatékos gyerekek intézeti létre vannak szorítva, holott ugyanúgy családra lenne szükségük, mint minden gyereknek. A szándék sok nevelőszülőben megvan, de támogatás és megfelelő tudás hiányában sokszor mégsem jól végződnek ezek a történetek.

És a Kézenfogva Alapítvány programja miben segített?

Nem szeretnénk, ha Balázs története tipikus maradna: minden gyereknek, fogyatékos gyereknek is legyen lehetősége családi közegben felnőni. Megpróbáltuk felmérni azt, hol hiányzik és milyen segítség, mind a nevelőszülők, mind a gyermekvédelmi hálózatok szintjén.

A célunk az volt, hogy segítsük a nevelőszülőket abban, hogy ne kelljen „visszaadni” egy gyereket se intézetbe. Van, akinek egy fogyatékossággal kapcsolatos képzés, szakkönyv segít, van, akinek kapcsolattartás más, hasonló gyereket nevelő szülőkkel. Családterápiát is biztosítunk, amit szinte lehetetlen átlagos családoknak piaci áron megfizetni. Nem szabad elengedni a nevelőszülők kezét, mert igazi tragédia, ha a gyereknek újra vissza kell menni intézetbe.

Segítség nélkül nem megy…?

Segítség nélkül nem elvárható, hogy menjen. Például egy középkorú házaspár úgy döntött, nevelőszülőként fognak dolgozni. Megkapták a szükséges tanfolyamot, fogadhattak gyereket, boldogan vágtak bele. Egy másfél éves kisfiú került hozzájuk, akinél a nevelőszülő fedezte fel, hogy van valamilyen mozgásproblémája: nyakukba vették a kisvárost, ahol éltek, és vadul kutatták, hogy hol kaphatna a kisfiú megfelelő szaksegítséget, ún. korai fejlesztést. Ők kitartóan keresték a megoldást, mert szerették a kisfiút. Mivel azonban azon a településen nem volt ilyen ellátás, ezért a gyermekvédelmi rendszer elvette tőlük a gyereket, és egy intézetbe helyezte, ahol a rendszer szerint a fejlesztése jobban megoldott. A nevelőszülőt, akiről szó van, nagyon mélyen bántja azóta is, hogy az általuk szeretett gyereket elvették tőlük – és biztosan tudjuk, hogy egy gyereknek rosszabb intézetben nevelkedni.

Mi lehet ilyen esetben a megoldás?

A megoldást az jelentené, ha nem a gyereket dugnák vissza intézetbe ilyen esetekben, hanem az állam gondoskodna arról, hogy legyen elérhető szakellátás, korai fejlesztés a gyerekeknek, és megfelelő támogatás az őket nevelő szülőknek településeken. Ez nem csak a nevelőszülőknek, de minden fogyatékos gyermeket nevelő szülőnek segítség lenne.

 

Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!
Támogass minket bankkártyával:

Ha PayPalen vagy banki utalással támogatnál minket, klikk ide!
A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.
Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!
A Kettős Mérce fennmaradásához és fejlődéséhez 1000 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 356 állandó támogatónk van.
Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!
Petri Gábor 2016. 12. 28. Tovább →
Tetszik
0
komment

Nyomj egy tetsziket, és olvasd a Kettős Mércét a Facebookon!

Ajánlott bejegyzések:

  • Újabb sztrájk jön az Operaházban  Újabb sztrájk jön az Operaházban 
  • Itt az EU új menekültügyi tervezete, az együtt nem működő tagországok büntetésre számíthatnak Itt az EU új menekültügyi tervezete, az együtt nem működő tagországok büntetésre számíthatnak
  • Végre vezethetnek a szaúdi nők – de az elnyomásuknak még nagyon nincs vége Végre vezethetnek a szaúdi nők – de az elnyomásuknak még nagyon nincs vége
  • Megint Orbánék állhatnak az EU fejlődésének útjába Megint Orbánék állhatnak az EU fejlődésének útjába
  • Kormányra kerülhet-e újra Ausztriában a szélsőjobb? Percről percre az osztrák választásról! Kormányra kerülhet-e újra Ausztriában a szélsőjobb? Percről percre az osztrák választásról!

A bejegyzés trackback címe:

https://kettosmerce.blog.hu/api/trackback/id/tr1712074381

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leírás

Ide írhatsz levelet nekünk!

Hirdetés

Legfrissebb cikkeink

  • Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyertesei
    Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyerteseiEstefelé már szinte minden adat beérkezett Csehország választási központjába a voksolásról, így kimondhatjuk, hogy a nyertes a “korrupt elitek” ellen keresztesháborút hirdető, a rendszerváltás után...
  • Adjunk hitet magunknak október 23-án!
    Adjunk hitet magunknak október 23-án!Az október 23-i civil tüntetés valójában nem a rendező Közös Ország Mozgalomról és nem is a pártokról szól, amelyek majd 2018-ban indulnak. Fél évvel a választás előtt az a kérdés, megmutatjuk-e,...
  • Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat össze
    Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat összeA milliárdos Andrej Babiš és populista pártja  az ANO nyeri a cseh választásokat a Europe Elects modellbecslése szerint 26-27%-al az ANO lesz az első, a második helyen a szélsőjobboldali SPD és a...
  • A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasolják
    A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasoljákA néppárti spanyol kormány mai ülésén Katalónia autonómiájának felfüggesztésére tett javaslatot. Ha a jobboldali többségű szenátus rábólint a döntésre, akkor  a régió kormánya által gyakorolt...
  • Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshez
    Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshezA sajtóban nagy visszhangot kapott a Pew Research Center képviseleti demokrácia támogatottságáról szóló globális felmérése. Bombasztikus címeket olvashattunk: a magyarok negyede diktátort akar, csak...
  • A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?
    A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?Csehországban képviselőházi választásokat tartanak október 20-án és 21-én. Bár egyre kevésbé merünk a közvélemény-kutatásokra és felmérésekre szentírásként tekinteni, szinte biztos, hogy az új...
  • A német liberálisok nagy visszatérése
    A német liberálisok nagy visszatéréseA 2013-ra látványosan összeomló német liberális párt, az FDP az évtized európai politikai visszatérését hozta össze a szeptember 24-i német szövetségi választásokon. De milyen ez a párt, mit képvisel,...
  • Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi Lillától
    Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi LillátólPedig lenne miért. Van ugyanis, ami nem hit kérdése. Az ATV valamiért jó ötletnek gondolta, hogy A nap kérdése ez legyen: „Sárosdi Lilla színésznő azt állítja, hogy Marton László Kossuth-díjas...
  • Je suis KFC-s munkavállaló
    Je suis KFC-s munkavállalóPuzsér Róbert szerint proli pofon csattant Szabó Zoltán Indexes újságíró arcán, amelyet maga az újságíró állított elő. A Fidesz publicistája szerint pedig az Indexet ütötték meg a KFC-ben, és a...
  • Újabb sztrájk jön az Operaházban 
    Újabb sztrájk jön az Operaházban Három szakszervezet hirdetett meg munkabeszüntetést a Magyar Állami Operaházban csütörtökön, a dolgozókkal kötött kollektív szerződés hiánya miatt. A sztrájkra A hugenották október 28-i bemutatója...

Kettős Mérce

Támogatónk

A Kettős Mérce részt vesz a „Network 4 Debate” projektben. Támogatónk a Nemzetközi Visegrádi Alap.

Keresés

Archívum

  • 2017 október (55)
  • 2017 szeptember (61)
  • 2017 augusztus (63)
  • 2017 július (68)
  • 2017 június (58)
  • 2017 május (61)
  • 2017 április (68)
  • 2017 március (68)
  • 2017 február (61)
  • 2017 január (64)
  • 2016 december (65)
  • Tovább...
Creative Commons Licenc
Impresszum | Támogasd a Mércét! | About us | Egyesület | Átláthatóság
Facebook Tumblr Twitter Youtube
süti beállítások módosítása
Dashboard