Mire jó egy közmunkás? Mielőtt bárki azt gondolná, hogy ez valami rosszízű tréfa kezdete, gondoljuk végig, mi mindent akartak már csinálni a közmunkásokból... Most éppen kéményseprőt. Késői, kapkodó megoldás lenne ez, egy óriási problémára. Megint.

Fotó: index.hu

Elöregedő szakma ma a kéményseprőké, ráadásul meglehetősen mostoha is. A politika természetesen igyekszik rátenni lapátkezeit az ágazatra, ehhez viszont egy sor rossz, átgondolatlan megoldással is kísérleteznek. Pedig nem játékról, hanem emberek életéről van szó. Mindazokéról, akiknek kémény van a házuk tetején.

Tudjuk, hogy országos szinten óriási a kéményseprő szakemberek hiánya. Központi képzés jó ideje nincs, így a cégek és a mesterek maguk nevelik ki a következő generációt. Csakhogy nem kifejezetten vonzó az életpálya, így nagy a fluktuáció is. Mindeközben azonban a munka nem lesz kevesebb: kémények mindig lesznek, így kell valaki, aki a gondjukat viseli.

És akkor jön a kormány, és itt is, mint oly sok helyen, megpróbál intézkedni. A legújabb ötlet az, hogy közmunkásokból töltenék fel a hiányt. Így több legyet is lehet ütni egy csapásra. Mivel a közmunkás-lufi lassan kipukkan, vagyis sikerült több százezer embert belekényszeríteni a közfoglalkoztatásba anélkül, hogy érdemi munkahelyeket létrehoztak volna (és itt most ne arra gondoljunk, hogy az iskolákban a takarítókat átminősítik közfoglalkoztatottakká, mert az nem más, mint egyszerű trükközés, amivel bérüket tartósan megalázóan alacsony szinten lehet tartani), muszáj újabbnál újabb ágazatokba benyomni őket. Így elkerülhető, hogy munkanélküliként a statisztikákat rontsák (hiszen aki nem fogadja el a megadott időn belül a közmunkát, attól megvonják az álláskeresési járadékot is), emellett pedig tartósan alacsonyan lehet tartani a bérüket, hiszen a közmunka egyik legsúlyosabb vétke, hogy a létminimumon tartja a foglalkoztatottakat.

Így tehát amikor – mint most, a kéményseprők esetében – kiderül, hogy egy szakmában már a szolgáltatást veszélyeztetően nagy a munkaerőhiány, közmunkásokat passzíroznak be az üres helyekre.

Nézzük, mi ezzel a probléma.

A kéményseprés nem az a vidám foglalkozás, aminek annyi a lényege, hogy az ember jár-kél az utcán, behahózik a kéményekbe, szilveszterkor meg koccint a köztársasági elnökkel.

Főleg akkor nem az, ha jelen kormány intézkedései mindent megtesznek azért, hogy még nehezítsenek is rajta. A rezsicsökkentés egyik fontos mézesmadzaga volt, hogy az állam átvállalta a kéményseprés és -ellenőrzés díját a lakosságtól. Cserébe azonban (hisz így, a közös zsebből fizetve már nem akaródzott olyan sokat költeni az ellenőrzésre) egyből jött a megoldás: a kémények évente egyszer, illetve gáztüzelés esetén kétszer legyenek csak ellenőrizve. Aztán persze valahol haszonnak is kell lennie, ezért az év közepétől már csak kondenzációs kazánokat lehetett az új építésű házakban elhelyezni – ami a korábbi, 100 ezer forintos téglakémény helyett máris félmilliósra emelte a költségeket, hátha lesznek, akiknek sikerül ebből meggazdagodniuk. Ennek veszélye épp abban áll, hogy akinek viszont nem telik a kötelező, de drága kéményre, annak is kell azért télen fűtenie. Valamilyen buherált eszközzel, ami viszont akár az életét is veszélyeztetheti. Vagyis a kormánynak köszönhetően kevesebb az ellenőrzés – ami a lakosságot nem zavarja, hiszen a költségeket már nem nekünk kell állni –, emellett pedig drágább ma egy kémény, amit viszont nem mindenki tud fizetni. De ilyen „csekélységek” ugyan nem szokták zavarni a döntéshozókat.

Persze, gondolhatnánk, hogy a kéményseprő dolga épp az, hogy ellenőrizzen, és az ilyen szabálytalanságokra fényt derítsen. Elméletben, persze, elképzelhető lenne. Csakhogy a valóság az, hogy olyan szintű szakemberhiány van, hogy az már amúgy is veszélyezteti az ellenőrzések szakszerűségét. A kéményseprők jellemzően már nem is párban járnak (ami kötelező lenne), hogy teljesíteni tudják az előírt normát, és mindenhova eljuthassanak. Mindenhova, ahol az alapos vizsgálat helyett épp csak rápillantanak a fűtési rendszerre, és ha szerencséjük van, ki tudják szűrni a problémákat. És ha nincs?

Budapesten egy kémény ellenőrzésére átlagosan 7 perc jut.

Szóval a helyzet alapvetően is tragikus volt. Aztán még rosszabb lett. Kiderült, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szárnyai alá akarják beterelni az ágazatot 17 megyében, 2499 településen. Tavaly májusban írtuk meg, hogy a katasztrófavédelem nincs felkészülve arra, hogy átvegye ezeket a feladatokat, a szakértők már akkor jelezték, hogy ebből óriási probléma lehet. S lám, mit tapasztalunk ma: beismerték, hogy tényleg nem készültek fel.

Persze, nem állt fel a katasztrófavédelem, és nem tárták szét a karjaikat, hogy bocs, ezt elbasztuk. A mód, ahogy erre fény derült, ennél jóval aggasztóbb: a Kéményseprők Országos Szakszervezete (KOSZ) ugyanis egy megyei munkaügyi központ hirdetéséből értesült arról, hogy a katasztrófavédelem így keres kéményseprőket úgy, hogy velük még csak egyeztetni sem egyeztettek. Tavaly decemberben, amikor már javában dúlt a fűtési szezon. A KOSZ szerint szinte bizonyos, hogy az OKF kéményseprői nem voltak képesek december végéig mindenhol elvégezni még az alapvető szolgáltatásokat, az úgynevezett sormunkákat sem. Állítólag már jelenleg is vagy 60 átképzett közfoglalkoztatott tevékenykedik kéményseprőként, és márciustól a megyei ellátó központok további 40-50 ember közfoglalkoztatását tervezik.

Hogy is néz ki ez az átképzés a gyakorlatban? 1 hetes oktatást, 3 hónapos területi szakmai gyakorlat, majd újabb 3 hónapos elméleti oktatás és egy sikeres vizsga: ennyi kell az OKJ-s végzettségű kéményseprő segédmunkának, hogy havi nettó kevesebb mint 120 ezer forintot vihessen haza. Korábban a szakmai képzés minimum 7-800 órából állt, ami 6-8 hónapot jelentett egy kéményseprő mester kezei alatt, pályakezdőként pedig 1 éven át csak tapasztalt szakember mellett lehetett dolgozni. Van azért itt egy kis különbség...

Ami bizony, veszélyeket hordoz magában: megfelelő képzés és tapasztalat nélkül ugyanis a kéményseprő valójában az emberi életekkel játszik. A szén-monoxid ugyanis nem válogat, az ellenőrizetlen, nem jó állapotú kémények pedig minden évben ölnek. Nyilván az ideális az lenne, ha minél kevesebbekkel történne tragédia. A jelen irány azonban nem erre mutat: ha a szakmát erővel, de nem megfelelő képzéssel, rohamtempóban átképzett közmunkásokkal töltik fel, akkor ki garantálja a megfelelő színvonalat? Vagy a katasztrófavédelem számára ez – mármint az emberi életek védelme – mellékes kérdésnek számít?

Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!

Támogass minket bankkártyával:

Ha PayPalen vagy banki utalással támogatnál minket, klikk ide!

A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.

Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!

A Kettős Mérce fennmaradásához és fejlődéséhez 1000 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 393 állandó támogatónk van.

Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!