Tavaly a Saul fia című film Oscar-díja kapcsán nagy volt a felbuzdulás, rengetegen vetették fel a kérdést, hogy miért nincsen film a Don-kanyarról is. Mintha magyar állampolgárok holokausztban halt halálát és a Don-kanyarban halt halálát szembe kéne állítani. Nem kell, mindkettő a nemzet tragédiája, és igen, ahogy tavaly is mondtam, a Don-kanyarról is kéne egy film. Már csak azért is, mert ami ott történt, körülbelül 100 ezer honfitársunk halála az, amiből tanulnunk kéne, a jelenre és a jövőre nézve is.
Német, olasz, román és magyar hadifoglyok, 1943 (Kép forrása: Wikipédia)
A Don-kanyarról tényleg nem lehet normálisan beszélni. Nem lehetett a Kádár-korszak alatt, mert nem volt szabad arról beszélni, hogy a szovjet katona ölte a magyart. De ma sem jobb a helyzet, hiszen ma meg nem lehet arról beszélni, hogy mi az a politikai vezetés és az a politika, ami a doni tragédiához vezetett.
Pedig ez sovinizmus. Nem patriotizmus, ami büszke a hazájára, örül a sikereknek és támogatja honfitársait a nemzeti kötelék révén, hanem az a sovinizmus, ami hamis jelszavak mentén ellenségeket keres, háborús retorikát űz, ember és ember élethez való joga között különbséget tesz, és elhiteti honfitársaival, hogy jobbak vagyunk más népek fiainál és lányainál.
A Don-kanyarban egy rosszul felszerelt magyar sereg a szövetséges nácik által végül magára hagyva omlott össze a szovjet túlerő súlya alatt. Miközben itthon ment a propaganda a bátor seregről, az óriási magyar hadi fölényről, a magyar katonák legyőzhetetlenségéről, kint mínusz 30 fokban, gyengébb fegyverzettel, akadozó ellátmánnyal, rossz infrastruktúrával, utánpótláshiánnyal, rossz politikai döntések közepette küszködött az a második és harmadik magyar hadtest, amely január 12 és 14 között nem bírt el a szovjet túlerővel, és felbomlott.
A 200 ezres hadseregből márciusra alig 70 ezer ért a 100 kilométerrel hátrább meghúzott új frontvonalig.
A többiek nagy része meghalt vagy hadifogságba került.
Mindez pedig egy olyan nacionalista politikai logika következménye volt, amely háborúval akart kárpótlást szerezni a trianoni tragédiáért. Előbb a Jugoszlávia elleni felesleges, majd a Szovjetunió elleni, szintén felesleges hadüzenettel a nácik oldalán keveredtünk bele egy olyan háborúba, ami nem a miénk volt. Persze lehet mondani, hogy belekényszerültünk ezekbe a háborúkba. De ez a belekényszerülés egyenes következménye volt a két világháború közötti revizionista politikának.
Annak a magát nagyobbnak mutató Magyarországnak, ami elhitette az emberekkel, hogy ez a nemzet jobb más nemzeteknél, ezért nem érheti vereség.
És hiába akarja most is a propaganda az ilyen helyzeteket hősiesnek beállítani, nincs benne semmi hősies. 74 évvel ezelőtt százezernél is több honfitársunkat egyszerűen halálba vezényelte a soviniszta politikai hatalom azzal, hogy a nácik oldalán, megfelelő felszerelés és ellátmány nélkül beküldte őket az orosz télbe, helytállni a szovjetekkel szemben, egy hiú politikai győzelem reményében.
A Don-kanyar nem hősies és hazafias, hanem egy a háború leggyászosabb történetei közül. A Don-kanyar története a mocskos háború története, a soviniszta politika története, a háborús uszítás története.
Most, amikor újra erősödik a sovinizmus szerte a világon, és újra háborús hangulat kezd uralkodni, fontos, hogy emlékezzünk a halottainkra, és arra, hogy miért haltak meg. Emlékezzünk arra, hogy egy ember se ér többet egy másiknál, és egyetlen nemzet se ellenségünk valójában.
Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!
Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!A Kettős Mérce fennmaradásához és fejlődéséhez 1000 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 368 állandó támogatónk van.Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.