Az április 2-i szerbiai elnökválasztást Aleksandar Vučić, távozó kormányfő nyerte meg. Elsőkörös, 55%-os győzelme azt sugallja, hogy Szerbia legnagyobb politikai befolyással bíró politikusának, valamint pártjának, a Szerb Haladó Pártnak, sikerült megerősíteni egyébként is domináns pozícióját, melynek jellegzetességei a mérsékelt nacionalizmus, az Európai Unióhoz való csatlakozás szükségszerűségének hirdetése, az Oroszországgal ápolt szoros kapcsolatok és a liberális gazdaságpolitika poligám házassága. Mégis, már a választást követő nap estéjén Szerbia számos városában tüntetők vonultak az utcákra, közösségi hálókon, főként A diktatúra elleni tiltakozás (Protest protiv diktature) elnevezésű Facebook csoport körül szerveződve. 
A tüntetések azóta minden este ismétlődnek, mindössze három nap alatt a tüntetők száma Belgrádban egyes források szerint már 30.000-re nőtt (de a legszkeptikusabbak szerint is legalább 10.000-en tüntetnek), míg nagyságrendben a fővárost követő Újvidéken és Nišben több ezren fejezik ki napról napra elégedetlenségüket.
De mi váltotta ki ezt a lázadó szellemet az egyébként a választások iránt nagy arányban érdekeletlenséget mutató nyilvánosságban?
Aleksandar Vučić győzelme nem tartható meglepetésnek, hiszen a jelenlegi kormánykoalíciót alkotó pártok, közöttük a Vučić mellett aktívan kampányoló Vajdasági Magyar Szövetség, a vajdasági magyarság legbefolyásosabb és országgyűlési képviselettel rendelkező pártja az eddigi miniszterelnök jelölését támogatták, a parlamentáris ellenzék politikai erejéről pedig szinte már csak idézőjelekben beszélhetünk. Persze voltak ún. párton kívüli jelöltek is, kiket elvileg nem burkol az ilyen vagy olyan politikai múlt homálya, viszont ezek sem tudtak tömeges bizalmat nyerni, és ha van olyan jellemző, ami az összes jelöltre egyaránt áll, akkor az, hogy nem képviseltek bizalmat keltő alternatívát.
Magát a “polgárok jelöltjének” valló Saša Janković az udvariasság mellett a jogállamról mantrázott, megfeledkezvén arról, hogy a Nemzetközi Valutaalap tervezete alapján stancolt törvények ugyan a jogállamiság normáinak megfelelnek, de a szabadságot, demokráciát, esélyegyenlőséget – és ezáltal a polgárok életminőségét – a legtöbb esetben nem szolgálják. A volt ombudsman a szavazatok 16,4%-át szerezte.
Luka Maksimović alias Ljubiša Preletačević harmadikként való befutása a választások legtöbb fejtörést kiváltó aspektusa, figyelembe véve, hogy egy politikai bohócról van szó, aki még a kampányra előirányzott pénzt sem fogadta el az államkasszából. A szerbiai politikai színtéren egyedi Beli (Fehér, hiszen fehér öltönyben és gyakran fehér lovon járta az országot) becenevű jelölttel kapcsolatban azonban vitathatatlan tény, hogy felüdülést hozott a szerbiai politikai színpadra a parlamentáris demokráciát és a választási folyamatot cirkuszi porondként kezelve (Szabadka polgárainak például metrót, nemzetközi repülőteret és egy folyót ígért). A szavazástól tartózkodókat azonban különösebben ő sem tudta mozgósítani, és végül kevesebb mint 10%-ot kapott, holott leginkább éppen erre számított azok többsége, akik nem vádolták azzal, hogy ő a Szerb Haladó Párt trójai falova. Szerbia polgárai számára tehát Beli sem tudta képviselni a szükséges alternatívát, azonban a mód, ahogyan ez a vicces és szimpatikusan nihilista figura a politikát kezelte megsejtette a változás lehetőségét.
Miért is tüntetnek az emberek?
A választásokat követő napon nem láthattunk artikulált politikai álláspontokat, hiszen a jelöltek programjai lényegileg azonosak voltak.
A városokban, a jelek szerint tényleg spontánul összegyűlt kisebb-nagyobb tömegek közös nevezője a választási folyamatba vetett bizalom hiánya, valamit az újonnan megválasztott elnök iránti harag volt, azt a benyomást keltve, hogy ha folytatódik is, a tüntetés az apolitikusság küszöbén fog inogni.
A kérdés, hogy legitim-e a választási visszaélések miatt post factum tüntetni, szinte magától vetődik föl, hiszen a kampány idején nyílt titok volt a szavazatok vásárlása, a zsarolások és a fenyegetések. Bár politikailag valóban nehezen védhető álláspont a győztes kihirdetése után tüntetni a folyamat ellen, társadalmilag érthető, hogy sok polgárban csak Vučić elsőkörös győzelme tudatosította a visszaélések mértékét, és az elkeseredettség az ország előtt álló következő évek miatt a választások másnapján tetőződött.
A távozó kormányfőt nem izgatják különösebben a demonstrációk, legalábbis látszólag. Mint mondja, Szerbia demokratikus ország, ahol bárki tüntethet, akinek nincs jobb dolga. „Nekünk erre nincs időnk, dolgoznunk kell és még szorgalmasabbaknak kell lennünk”- nyilatkozta Aleksandar Vučić), hű maradva cinikus, protestáns munkaetikát és neoliberális fanatizmust tükröző retorikájához.
Kattints, és kövesd a Kettős Mércét, hogy ne maradj le egyetlen hírről sem!
A Haladó Páthoz hűséges média viszont nem ült tétlenül. Így például az Informer, a hatalom legsötétebb oldalának szócsöve, a Kelet-európai jobboldal immár szabványos és Magyarországon is fölöttébb aktuális eljárásával élve, a napról napra növekvő tüntetéseket Soros György démoni játékának minősítette. Egy másik internetes lap társadalmi katasztrófát jósolt, előrevetítve, hogy a tüntető fiatalokhoz csatlakozni fog a rendőrség és a katonaság is (az állítás alapjául a rendőr- és katonaszakszervezetek április 8-ára tervezett sztrájkját használták ki). Ezt a jóslatot egyébként a Rendőrségben Dolgozók Szakszervezetének április 5-i közleménye részben be is váltotta, amely a fiatalok békés tüntetése mellett állt ki.
Természetesen bevetésre kerültek a már megszokott internetes trollok, valamint a spontán reakciók szimulálására szolgáló eszköztár egyik prototípusa, az újvidéki Pokret (Mozgalom) nevű fantomszervezetet, amely ellentüntetésre hívta Újvidék lakosságát, azt hangoztatva, hogy A diktatúra elleni tiltakozások törvénytelenek.
Az újonnan megválasztott államelnök első tisztje, Nebojša Stefanović belügyminiszter sem hagyta magyarázat nélkül az ügyet. Szerinte a pártok és szervezetek a tüntetések semlegességet sugalló ikonográfiája csak kamu, vagyis az ellenzéki pártok ezzel próbálják palástolni, hogy ők maguk állnak a tiltakozások mögött.
Stefanović belügyminiszter nincs egyedül gyanakvásaival. Még a demonstrációkkal szimpatizáló polgárok is fölvetik a magyar olvasó számára nem ismeretlen kérdést: valóban lehet-e ekkora tömegeket szinte kizárólag az internet nyújtotta lehetőségek, ill. személyes kapcsolatok által, egy vezető személy vagy szervezet nélkül megmozgatni? Míg az idősebb korosztály ‘68-ról elmélkedik, a középgeneráció a ‘90-es évek tüntetéseire emlékezik, elképzelhető-e, hogy a főként, de nem kizárólag fiatalokból álló tömeg önnállóan, alulról szerveződött meg és áll ki követeléseiért? Míg az elemzők bizonytalanok, a politikum és a média kepviselői azt állítják, hogy ez nem lehetséges.
Mégsem bízna tehát a kormány saját fölényes győzelmében?
Nem tudhatjuk. Viszont Vučić elsőkörös győzelmének okait keresve, azon túl, hogy sokan szimpatizálnak politikájával és az ország stabilitását az eddigi kormányfő ill. új államelnök erős személyiségében látják, meg kell említeni, hogy a Vučić-kampány elképesztő intenzitással propagált mind a hagyományos, mind az internetes médiában szinte teljesen dominálva a médiateret.
A szavazásra jogosult polgárok kb. 55%-a élt szavazati jogával, a már említett rendellenességről köröző hírek közül pedig kiemelkedik a Blic napilap által közzétett, mely szerint Szerbia szavazói adatbázisában 800.000-rel több név szerepel a hivatalosan számontartott nagykorúaknál.
És ami talán többet, vagy fontosabbat mond el: maguk a tüntetések is napról napra változnak, mind jellegükben, mind szerkezetükben, és a helyi kontextustól függően. Az első napok után hamarosan megjelentek a követelések is, és annak ellenére, hogy a valószínűleg nem kis számban jelenlevő politikai középvonalasok mellett szélsőjobboldaliak is észlelhetőek a tömegekben, mégis az Újvidéki Hallgatói Mozgalom (Studentski pokret Novi Sad) követelményei kerültek, legalábbis egyelőre, a tüntetések előterébe. E mozgalom a kezdetleges mérsékelt követeléseit hamar radikalizálta, így immár az egyes állami intézmények (például a Köztársasági Választási Bizottság és Szerbiai Rádió és Televízió) vezetőinek leváltása mellett médiaszabadságot, a gazdasági megszorítások megállítását követelik, valamint szolidaritást hirdetnek a szakszervezetekkel és egy folyamatban lévő munkássztrájkkal.
„Felismerjük,” írják az egyetemisták „hogy a probléma nem csupán az aktuális kormányban rejlik, hanem abban a gazdasági rendszerben, amelyet e kormány támogat.”
Az egyetemisták követelményeit több városban felolvasták a tüntetők helyeslő reakciói mellett.
Tehát, miért is tüntetnek az emberek?
A választásokat megelőző hónapokban a köz- és magánszektorban dolgozók, valamint nyugdíjasok is szerveztek tünteséket. A megszorító intézkedések és a törvényi szabályozás hozadékaképpen a társadalmi bizonytalanság és a prekárius munka- és életkörülmények tömegeket érintő mindennapi valósággá váltak; a fiatalok körében a munkanélküliség 40 és 50% között mozog.
Míg az új elnök a külföldi tőkének kedvező föltételek biztosításával, valamint a beruházások által teremtett új munkahelyekkel dicsekszik, a valósag az, hogy a leskovaci Jura munkásai pelenkát viselnek a WC-szünetek kiiktatása érdekében, a nagybecskereki Dräxlmaier üzemben a futószalag jóval gyorsabb, mint a gyár németországi székhelyén, a 2007-ben magánosított smederevska palankai Goša egy munkása öngyilkosságot követettel el elviselhetetlen anyagi helyzete miatt, ugyanis 30 havi bér kifizetésével késik a tulajdonos – és e felsorolást még hosszan folytathatnánk.
Nem csoda hát, hogy a tüntetők helyeselik az egyetemisták követeléseit – felismerik bennük a problémákat, amelyek mindenkit (vagy legalábbis a túlnyomó többséget) kisebb, nagyobb, vagy éppen elviselhetetlen mértékben érintenek – vagyis mindazt amit az ellenzéki elnökjelöltek nem találtak érdemesnek politikájuk alapjául venni.
A cikk nagyban támaszkodik a Mašina internetes magazin honlapján megjelent írásra: http://www.masina.rs/eng/protest-serbia-rising-dissatisfaction-degrading-living-conditions/
Juhász András és Rácz Krisztina
Ez a cikk is a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!A Mércét nem támogatják oligarchák vagy pártpénztárnokok, csupán egyszerű magánemberek. Ez biztosítja a függetlenségünket. Támogass minket rendszeresen havi 1000, 2000 vagy 5000 forint átutalásával, hogy még több ilyen cikket írhassunk, és még több emberhez juttathassuk el, mi történik valójában az országban!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.