Ha lesz oka annak, hogy a jövőben miért lesz nehezebb hazánkban újra az egyenlőtlenségek csökkentésről beszélni, akkor abban, szerepe lesz a most futó szocialista kampánynak. Ez alapján nem köttetik új társadalmi megállapodás különböző csoportok és osztályok tagjai között, hanem egy valós probléma kapcsán csak folytatódnak az ellenségképző politikai játszmák, amelyek mindig zéró összegűnek tüntetik fel közös társadalmi küzdelmeinket.

Pedig éppen ez utóbbin kell változatni annak érdekében, hogy valóban csökkenteni tudjuk az egyenlőtlenségeket, és meg tudjuk erősíteni a magyar középosztályt.

Az eltorzult politikakép az oka mindennek

Orbán Viktor magyar polgárok millióival hitette el, hogy plurális közéletünk kizárólag Carl Schmitt-i, konfliktusos politikai játszmák szerint szervezhető. Elhittük, csak a barát–ellenség szembeállítás, a vagy mi–vagy ők logikája szerint lehet politizálni. Orbán ennek részeként a nemzetből is kitagadta minden ellenfelét.

Én határozottan hiszek abban, hogy minden liberális demokrácia alapja a pluralizmus tisztelete. Tehát, hogy elfogadjuk a másként és mást gondolók létjogosultságát mindaddig, amíg ez kölcsönös.

A „Fizessenek a gazdagok!” kampány e meghaladandó politikaképen belül tartja a magyar közéletet. Mintha minden gazdag rossz volna. Mintha a mai magyar társadalmi, gazdasági és alkotmányos válság megoldható volna azzal, ha fizetnek a gazdagok. A gazdagként megjelöltek felelőssé tétele semmit sem old meg a valódi problémából.

Gazdagok, gazdagnak nevezetettek, gazdaknak hittek és gondoltak, valamint a nem gazdagok, a magukat nem gazdagnak tartók és a mások által nem gazdagnak hittek együtt tudnak csak olyan országot teremteni, amely úrrá lesz az elhúzódó növekedési válságon és csökkenti az egyenlőtlenségeket.

Az eltorzult politikai nyelv

Sokszor tapasztalom, hogy vannak, akik célszerűségi alapon fogadják el a politikai közösséget megosztó retorikai megoldásokat. „Bár én nem értek egyet ezzel a javaslattal, de értem én, hogy mindez nem is erről szól, hanem arról, hogy az általam leegyszerűsítő sztereotípiákkal leírt nép a róluk kialakított előítéleteim és részigazságaim alapján amúgy is alkalmatlan arra, hogy bármit befogadjon és maga számára értelmezzen, ami nem épül indulatkeltésre és törésvonalképzésre. Ezért jó a gazdagellenesség, hiszen a népnek ez kell.” – így tudnám összefoglalni egyesek önfelmentését. Ez, a magyar társadalom félreismerésén és lenézésén alapuló álláspont abból indul ki, hogy nem lehet semmit sem elmagyarázni.

Kattints, és kövesd a Kettős Mércét, hogy ne maradj le egyetlen hírről sem!

Ha szerinted is fontos, hogy ezt megírtuk, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

Fordulat csak akkor lehetséges hazánkban, ha változtatni leszünk képesek az általunk használt politikai nyelvi sémákon. Világos és érzelmileg megmozgató, közösséget teremtő ideológiákkal kell politizálnunk. Kinek-kinek meggyőződése szerint.

Az erős és ideologikus beszéd leegyszerűsít, mozgósít, de nem vitatja a másik létét. Ebbe még a baloldali rendszerkritika nyelvének osztályharcos szóhasználata is belefér, egészen addig, amíg a mennyiségi leegyszerűsítések nem csapnak át minőségi kirekesztésbe. El kell kerülni viszont a technokrata értékmentesség csapdáját is, mert az önnmagában is egy ideológia, és sok kárt okozott az elmúlt évtizedekben.

A populizmus ártalmas

A populizmust nem keverem sem a népbarát, sem a néppárti, sem pedig a népszerű politikával. Populizmusnak – Jan-Werner Müller meghatározását használva – azt a megtévesztő, indulatkeltő és megosztani akaró politikai gyakorlatot nevezem, amely bármilyen kérdésben, valamely csoporttal szemben, kizárólagosságra törekedve, a pluralizmust tagadva határozza meg magát.

A populisták szerint a bonyolultság, az árnyaltság ugyanúgy technokrata trükk, mint az értékmentesség. Miközben nincs értékrend nélküli közpolitika, addig igenis vannak bonyolult problémák és bonyolult megoldások. Manapság sokszor bonyolult valóságunk bonyolult problémáinak bonyolult megoldásait kell elmagyarázni, megértetni a választópolgárokkal. A bonyolult beszéd politikai technológusnak láttat, a leegyszerűsítő pedig populistának – ebből kell tudni kitörni.

A populisták nem törekszenek mindezek megértetésére, hanem megosztanak, törésvonalakat képeznek, és érveik hiányzó tégláit jól ragadó, populista habarccsal pótolják. Ez sem egészséges politikai közösséget, sem plurális, liberális demokráciát nem teremt. Márpedig a bonyolult problémák közös társadalmi megoldása érdekében a legjobb működő rendszer az egymás elfogadásán alapuló, alkotmányos, liberális demokrácia.

A kokrét kampányüzenet tévedése

Az MSZP internetes kampánya azt üzeni, hogy az Orbán által meggazdagított szűk, fideszes érdekcsoport sokat keres, ezzel nekünk kárt okoz, és nekik kell a jövőben többet fizetniük, hogy így tegyünk igazságot. Ezzel semmi baj nincs. Egyet is értek vele, megvalósíthatónak is látom, az Együtt eddig az egyetlen ellenzéki párt, amelynek kidolgozott igazságtételi és kárpótlási javaslata van.

A szocialista óriásplakát-kampány azonban mást üzen. Ott az igazságtétel már társadalompolitikai igazságtételt jelent, és ennek forrását pedig a „gazdagok”jelentik.

Költségvetési szempontból nem igaz, hogy az orbáni érdekkör lopott vagyonának visszaszerzése a kárpótláson túl bármilyen, hosszútávú újraelosztás forrása lehet. Ha pedig a köznapi értelemben gazdagnak gondolt felső néhány százalékról beszélünk, akkor az innen megszerezhető források nem elegendőek arra, hogy erős jóléti államot finanszírozzanak.

A szocialisták által gazdagnak nevezett ugyan vagyonosak, de még jó ideig nem gazdagok, hanem csak tehetős polgárok, európai összehasonlításban vett középosztálybeliek, magyar felső-középosztálybeliek. A költségvetési matematika és az éves többszáz milliárd forintos bevételi kényszer csak velük együtt jön össze a jóléti állam megerősítéséhez.

Nem felszólítani kell őket a színvallásra, ezt választópolgárként a szavazófülkékben meg fogják tenni, hanem megyőzni kell őket a jóléti állam megerősítésének szükségességéről. Különben az MSZP egyenlőtlenségcsökkentő szándékától függetlenül e kommunikáció valójában indokolatlan félelmet kell az érintett középosztályi csoportokban.

Ők ma leginkább attól félnek, hogy a válság hosszú évei után újra le fognak csúszni, és soha nem válik ismét valósággá a korábbi, megalapozott reményük, hogy stabil időskoruk és előrébb lépő státuszú gyerekeik lesznek – ahogyan ezt 1996 és 2006 között gondolhatták. Számukra a stabil jóléti állam és az új növekedési modell szerint gyarapodó magyar gazdaság egyszerre fontos.

A magyarországi modernizációs középosztály egy részének támogatása nélkül nincs kormányváltás Magyarországon, és nélkülük nem is számolható fel az Orbán-rezsim, hiszen ők fegyelmezett és tudatos szavazók. Így e populista kritika valójában felzabálja önmaga alapjait, és szavazatot veszít.

Az egyenlőtlenségek csökkentésének fontosságáról

Hazánk modernizációja fog megállni, ha nem változtatunk a magyar piacgazdaság működésének számos dimenzióján, és nem teszünk kísérletet a kétezres évek válságai után arra, hogy erősebb jóléti államot építsünk hazánkban.

Magyarország ma egy szegény ország. Rossz szerkezetben, korrupt módon ruháztunk be önmagunk megerősítésébe az elmúlt évtizedekben. Ezen forradalmi erővel kell változtani, és többet kell költeni a különböző okokból nehéz helyzetbe sodródott 4-5 millió magyar szegényre. A felső-középosztály sem lesz képes egy-másfél évtized múlva fenntartani életszínvonalát, ha nem teszünk annak érdekében, hogy jóléti forradalom menjen végbe. Erre a fordulatra nem a piacgazdaság ellenében, nem a gazdagok és gazdagnak bélyegzettek ellenében, hanem velük szövetségben, szükség esetén persze velük konfliktust vállalva van szükség. Nem igaz, hogy bármilyen adóemelés Rákosi Mátyást idéző politika volna. De az sem igaz, hogy kizárólag a szűk, magyar elittől beszedhető egy egyenlőség-elvű, igazságosságot teremteni akaró politika fedezete.

A 2008 óta követett fegyelmezett költségvetési politika következtében hosszú évtizedek óta először van lehetőség arra ma Magyarországon, hogy további fegyelem mellett költségvetési megszorítások nélkül lehessen többet költeni jóléti és oktatási kiadásokra. De ha mindezek mellett még az nyugdíjrendszer fenntarthatatlanságát és az egészségügyet is rendbe kívánjuk rakni, akkor ahhoz okos vagyoni-, társasági és jövedelemadó változtatások kellenek, több bevétellel.

Ehhez azonban szükséges az ajánlat másik fele is, ami a modernizáció és a nyugatias fejlődés megteremtése. A szükséges egyenlőtlenségcsökkentés csak a világazdaság és a világkereskedelem szövetébe szorosan illeszkedő Magyarország révén lehetséges. Új növekedési modell kell, a működőtőke-bevonás alkuinak megváltoztatása, sokkalj jobb oktatás, aktív munkaerőpiaci politikák, erősebb szakszervezeti és munkáltatói érdekképviselet, államilag ösztönzött kollektív, ágazai béralkuk, hosszútávú bérmegállapodások és tripartit érdekegyeztetési rendszer.

A rendszerváltás harminc évének hibáiból tanulnunk kell, de a kapitalizmus vagy a globalizáció visszafordítása káros volna. Meg kell értenünk végre azt is, hogy a szükséges piaci reformok mellett a jóléti állam és a korporatív érdekegyeztetési folyamatok együtt teremtenek csak nyugatias, skandináv szociális piacgazdaságokat.

Radikális átláthatóság és önmagunk megváltoztatása

A jóléti forradalmat radikális átláthatósággal kell kiegészíteni az állami költségvetés bevételei és kiadásai területén, valamint az állampolgári vagyonokat érintően. Nyilvános vagyonkataszter, nyilvánossá tett adóbevallások kellenek az elszámoltathatóság és a tisztességes verseny feltételeinek megteremtéséhez.

Végül pedig bátran kell merni beszélni arról, hogy önmagunkon, egymáshoz való viszonyainkon is változatni kell. Csak e fordulat együtt lesz képes megteremteni milliók biztonságérzetét és bizalmát, hogy érdemes adót fizetni, lehet számítani az államra, és a következő generációnak lesz esélye jobban élni.

Szemben a szocialisták populistán konfliktusteremtő megoldási javaslatával, inkább radikálisan józannak kell lenni: változtatni kell, de a középúton járni. Szakítani kell az elmúlt harminc év számos hibás tabujával, több konfliktust merni vállalni a tőketulajdonosokkal. De közben kerülni kell a populista ellenségképeket, és progesszív liberális értékrend alapján kell törekedni az egyenlőtlenségek csökkentésére, és a versengő, szociális piacgazdaság megerősítésére.

Mindez, amit leírtam egy, a mainál unalmasabb Magyarország modellje. Skandináv jellegű jóléti törekvéssel, a globális világkereskedelmbe és kapitalizmusba integrált, erős magyar nemzetgazdasággal, erős és stabil középosztállyal, csökkenő jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségekkel, javuló általános egészségügyi és mentális állapottal.

De ez az unalom a jólét és a versengő, szociális piacgazdaság skandináv unalma. Ami az egyetlen élhető alternatívája elmúlt évtizedeink populista hideg polgárháborújának.

Szigetvári Viktor

(A szerző az Együtt Országos Politikai Tanácsának elnöke.)

A cikk a Kettős Mércén korábban megjelent írásokra válaszként született, a szerkesztőség véleményét nem tükrözi.

Ez a cikk is a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!

Támogass minket bankkártyával:

Ha PayPalen vagy banki utalással támogatnál minket, klikk ide!

A Mércét nem támogatják oligarchák vagy pártpénztárnokok, csupán egyszerű magánemberek. Ez biztosítja a függetlenségünket. Támogass minket rendszeresen havi 1000, 2000 vagy 5000 forint átutalásával, hogy még több ilyen cikket írhassunk, és még több emberhez juttathassuk el, mi történik valójában az országban!

Kattints, és olvasd el, mit értünk el a ti támogatásotokból az előző hónapban!
Kattints, és támogass minket, hogy a Kettős Mérce tovább működhessen!