Nemzetközi rangsorok, statisztikák és elemzések régóta mutatják, hogy baj van a magyar gazdasággal. Leszakadunk, lemaradunk a régiós versenytársakhoz képest. Romlik a versenyképességünk. A képzett munkaerő elhagyja az országot, a gazdaságpolitika kiszámíthatatlansága és az intézményrendszer inkompetenciái nehézkessé teszik a vállalkozások életét, elriasztják a működő tőkét. Magasak a növekedést terhelő adók, nem javul a termelékenység. A hazai KKV szektor fele a szürke zónában várja, hogy egy-egy multi-szigetbe kapaszkodhasson. A kormányzati oldal hurrá-optimizmusa eddig töretlennek tűnt: növekszünk, jól vagyunk üzente Orbántól Kósáig mindenki, aki csak üzenni szokott ilyesmit. A hamisan optimista kormányzati kánont a jegybank márciusi inflációs jelentése megtörni látszik. Az MNB szerint a termelékenység stagnálása hosszú távú lemaradási kockázatot rejt.

Általában magas szakmai színvonalú, tárgyilagos és az intézményi függetlenség jegyében gyakran kritikus elemzéseket találunk jegybanki kiadványokban szerte a világon. Magyarországon sem volt ez másképp. Az átlagnál messze jobban fizetett és ebből fakadóan az átlagosnál magasabb szintű szaktudással rendelkező elemzőgárda jellemezte a hazai jegybanki viszonyokat is. Bizony, pár éve még, ha igazán színvonalas makrogazdasági elemzést akart valaki olvasni, akkor célszerű volt az MNB kiadványok között keresgélnie.

Aztán Matolcsy György lett az MNB elnöke, aki képes olyanokat mondani, hogy a magyar és a japán csecsemők fenekén egyaránt megjelenő piros pötty bizonyítja a két nép rokonságát. Hm… A új jegybankelnökkel együtt érkezett még egy álláshalmozó szerető, pár talpnyaló a minisztériumból, egy jobbikos jelölésű taggal kiegészült fideszes felügyelőbizottság (elnöke Papcsák Ferenc), és többek között olyan tag a monetáris tanácsba, akinek egyetlen érdeme, hogy Parragh László felesége.

A jegybank pedig ingatlanokat kezdett el vásárolni, 200 milliárdot tolt alapítványokba nyereségéből, ami továbbra sem veszítette el közpénz jellegét, bármennyire is szerette volna ezt Matolcsy úr. Drága műkincseket, zongorát vásárolt, támogatott kétes és még kétesebb egyéneket és szervezeteket, önálló tényezővé avatta magát a hazai közgazdasági felsőoktatásban. Csinált mindent és még többet, mint amit egy jegybanknak tennie kell. És közben a szakmai nívó – hogy is fogalmazzunk? – kétessé vált.

Nem tűnt el teljesen, nem lett oda, hiszen maradtak jócskán hozzáértők az állományban, de az MNB szakmai anyagaival kapcsolatban a kétely azonnal felütötte a fejét és növekszik azóta is nap, mint nap. Szavahihető-e még az MNB? Elhihetjük-e az elemzéseit, az állításait, az igazságait? Igazít-e csak azért egy előrejelzésen, hogy a kormány kedvére tegyen vagy mert Matolcsy úr ragaszkodik egy számhoz? Lehet-e hiteles az MNB, ha a vezetője nem az? Maradt-e szakmai hitelessége a Magyar Nemzeti Banknak?

Nos, ami volt, az megkopott erősen. Szomorú ez.

Mindezek ellenére most mégis azt mondom, hogy érdemes elolvasni a jegybank legutóbbi inflációs jelentését, mert igaz és kritikus megállapítások vannak benne a hazai gazdaság versenyképességet is meghatározó termelékenységgel kapcsolatban. A termelékenység (pl. GDP/munkaóra) alakulása mutatja meg, hogy tudunk-e, képesek vagyunk-e egyre többet termelni, van-e, lesz-e gazdasági- és bérfelzárkózás, növekvő jólét és világbéke, vagy marad a megye III és a lábszag (már elnézést). Egyelőre nem állunk jól, sőt egyre rosszabbul állunk termelékenység ügyben.

Forrás: OECD

Ezt írja az MNB:

Összességében hazánkban a termelékenység érdemben nem javult az utóbbi években, ami mind rövid, mind hosszabb távon kockázatokat jelezhet. A lassan javuló termelékenység rövid távon a fajlagos munkaerőköltségek növekedését és ezzel az inflációs nyomás erősödését okozhatja, míg hosszabb távon a termelékenység alakulása a potenciális növekedés egyik legfontosabb tényezőjeként a gazdaság hosszabb távú felzárkózási pályáját is befolyásolja.

Forrás: OECD

Szóval rövidtávon és hosszú távon egyaránt szívás az alacsony (romló) termelékenység. De miért is tartunk ott, ahol?

„A hazánkban tapasztalt, válságot követő lassú kilábalás lehetséges okai között említhető a tőkeberuházások visszaesése, a humán tőke nem megfelelő minőségű bővülése, az alacsony innovációs aktivitási ráta, valamint a reallokációs folyamatok lelassulása” – mondja a jelentés, majd hozzáteszi, hogy a munkaerő-állomány minőségi összetételének romlása is negatívan hat a munkatermelékenység alakulására. Vagyis a beruházási aktivitás lanyhasága (nincs bizalom, nincs hitelezési aktivitás), az oktatás-képzés rendszerének elégtelenségei, a technológiai lemaradás konzerválódása (innováció-képtelenség), ráadásul csökkent a kevésbé termelékeny (hazai KKV-szektor) felzárkózása a termelékeny nagyvállalatokhoz (multik) [ezt takarja a reallokációs folyamatok lelassulása kitétel].

Már csak az a kérdés, hogy ha ennyi területen nem sikerült előrelépést produkálni, sőt adott esetben öles léptekkel haladunk hátrafelé, akkor mégis mit tett(tek) Orbán Viktor kormánya(i) az elmúlt 7 évben a termelékenység javítása, a versenyképesség növelése, vagyis a magyar gazdaság jövője érdekében? Mármint azon kívül, hogy százmilliárdokért stadionokat építettek?

Ja igen! Államosítottak egy sor ágazatot (pl. nemzeti dohányboltok), ész nélkül szórták az Uniós milliárdokat képtelennél képtelenebb ötletekre (főleg a baráti kört kipárnázva susogó bankjegyekkel). Lerohasztották az egészségügyet és bezárták az oktatást a XIX. századi KDNP-s rémálomba. Napi gyakorlattá tették a korrupciót, a személyre szabott közbeszerzéseket, a különalkukat. Szép volt fiúk, köszi Orbán!