Április 2-án volt az első nagy tüntetés, még a CEU-ellenes törvény kapcsán, azóta pedig hat nagyobb (1000 főtől több tízezer főig) és több kisebb tüntetés is volt Budapesten és más városokban (de még Londonban és Berlinben is) a CEU-ért, a felsőoktatás szabadságáért, a civil szervezetekért és az ellenük folyamatban lévő “ügynök-törvény” miatt, vagy éppen legutóbb általánosabban, “ruszkik haza” jelszóval. Ideje tehát levonni a tanulságokat.

Amiben szinte minden tüntetés megegyezik, hogy egyiknek sem ott lett vége, ahol a tüntetés szervezői tervezték, azaz ameddig a hivatalos program tartott. Szinte minden demonstráció után elindult valamerre a tömeg. És itt kezdődnek a problémák.

A legtöbb esetben ezek a “spontánnak” nevezett ottmaradások vagy vonulások ugyanis megtörténnének mindenképpen, akármit csinál az eredeti tüntetés szervezője, de azért abban mindenképpen van felelőssége annak, aki egy-egy ilyen demonstrációt megszervez, hogy hogyan ér véget a hivatalos, bejelentetett tüntetés.

Legutóbb, az Orosz Nagykövetség előtt tartott tüntetésnél még a bejelentett demonstráció keretein belül vonultak át az emberek a Fidesz székházhoz, de ott a tüntetés lezárásán kívül már semmiféle hivatalos program nem volt, azaz átvitték oda az embereket anélkül, hogy bármit adtak volna a résztvevőknek. Ezután teljesen természetes, hogy a tömeg marad és a maga urává válik, ha elengedik a szervezők a kezüket.

Viszont április 15-én a Szabadság téren tartott tüntetés után szintén vonultak a tüntetők, méghozzá először a Kossuth térre. Ezen a demonstráción akármit tehettek volna a rendezvény szervezői, akkor is átment volna a tömeg, hiszen annyira adott volt, hogy közel a Parlament és sokan eleve arra távoznak, hogy talán ez áll a spontán tüntetéshez a legközelebb, és ezzel valóban nem tud egy szervező mit kezdeni.

Ez a két, egymástól különböző eset jó példa arra, hogy egy demonstráció után a magára hagyott tömeg hogyan kezdi el spontán módon “foglalkoztatni” magát.

Csakhogy a legtöbb esetben (mármint a mostani tüntetéshullám több, kisebb-nagyobb demonstrációján) egyáltalán nem nevezhetőek a hivatalos rész utáni vonulások, ott maradások spontánnak. Mert más az, amikor valaki csak úgy bekiabálja, hogy “Kossuth térre”, vagy “körútra” és a menet elején lévő fiatalok véletlenszerűen találják ki, hogy merre menjen a tömeg. Ilyenek voltak például azok a vonulások, amik az április 15-i tüntetés után történtek. De ez nem mondható el a legtöbb esetben Oktogonra vitt tüntetésekről, vagy a már említett CEU-s élőlánc utáni vonulásról, ahol láthatóan azzal a céllal érkezett egy-egy csoport, hogy a tüntetés végén elvigye az embereket egy konkrét helyre. Itt viszont igenis felmerül a felelősség kérdése, nem az eredeti tüntetés szervezői részéről, hanem azok részéről, akik “viszik” a tömeget, hiszen bármi, ami történik, az az ő felhívásuknak a következménye. Azonban sajnos ezt a felelősségérzetet eddig nem nagyon lehetett látni ezeknél az embereknél, az Oktogonra vonuló, egyre kevesebb ember ugyanis továbbra is cél nélkül ül, áll, táncol. És ezzel is van némi baj.

Kattints, és kövesd a Kettős Mércét, hogy ne maradj le egyetlen hírről sem!

Ha szerinted is fontos, hogy ezt megírtuk, támogass minket, hogy tovább működhessünk!

Természetesen ezekkel a többé-kevésbé szervezett, többé-kevésbé spontán vonulásokkal alapvetően nem lenne semmi gond. Nincs azzal baj, hogy emberek nem akarnak hazamenni és úgy érzik, felháborodásuknak még nem adtak elég hangot, nem értek még célt.

Viszont ezeknél a vonulásoknál az nagyon nem mindegy, hogy mi a céljuk. Vannak szimbolikus helyszínek, ilyen a Kossuth tér vagy a Fidesz székház, ahol közvetlenül azoknak lehet üzenni, akiknek a döntéseivel probléma van. De nem ilyen az Oktogon. Az Oktogonnak nincs szimbolikája, az Oktogon Budapest egyik legforgalmasabb és tömegközlekedési szempontból is az egyik leginkább kulcsfontosságú tere. Nem arról van itt szó, hogy nem lehet az Oktogonon tüntetni, vagy áthaladni rajta egy vonulás során, hanem arról, hogy mi a célja annak, hogy valaki elfoglalja az Oktogon villamossínjeit, és hogy arányos-e a foglalás mértéke azzal, hogy mi a pontos követelés, mi az elégedetlenség oka. Az Oktogon “elfoglalásával” nem az valósul meg, hogy a döntéshozóktól követelnek az emberek valamit,  de nem is nekik okoznak költségeket, hanem a budapesti embereknek. A budapestiek nem tudnak eljutni A pontból B pontba, ők nem érnek be a munkába, ők nem tudnak hazajutni vagy bármit elintézni.

Persze, tüntetni alkotmányos és alapvető emberi jog, de ez nem azt jelenti, hogy ezzel bármilyen mértékben vissza lehet élni, és mindenki más jogait, életét figyelmen kívül lehet hagyni. Az Oktogonhoz nem ezrek szoktak vonulni, ezrek a Kossuth térre vagy a Fidesz székházhoz vonulnak át. Az Oktogonon néhány tucatnyian, néha pár százan “ülősztrájkolnak”, többnyire konkrét cél és követelés nélkül, és leginkább techno zenét hallgatva söröznek a sínek közepén.

A baj ezzel az, hogy amellett, hogy nagyon sok ember közlekedését akadályozzák, nem fogják azoknak a szimpátiáját sem kivívni, akik még nem álltak be akár a CEU vagy a civilek ügye mellé, mert ők nem fognak tudni hazajutni.

Eközben viszont a kormányt egy percig nem fogja érdekelni, hogy százan ülnek az Oktogon közepén, mert ettől nekik nem lesz rosszabb, nem lesznek kevésbé népszerűek, sőt, remek alkalmat biztosít nekik arra, hogy a tüntetéseket komolytalan buliként mutassák be.

Ugyanez vonatkozik azokra a hídfoglalásokra is, amiket egy-két fős, maximum pártucatnyi emberből álló csoportok próbáltak csinálni áprilisban. Egyáltalán nem a kormánynak okoztak vele problémát, hanem még azok haragját is kivívták, akik szimpatizálhatnak egyébként az ügyükkel. Az pedig, hogy néhányan úgy foglalnak hidat, hogy autók ragadnak fent utasaikkal menet közben, kifejezetten szerencsétlen  eljárás, és ha jogilag nem is állná meg a helyét, de mindenképpen mások szabad mozgásának korlátozásával jár. Csak abba gondoljon bele, aki hidat foglal, hogy mit szólna ahhoz, ha ő ragadna a híd közepén az autójával, miközben menne a gyerekéért az óvodába… Vagyis a hídfoglalásnál is az a kérdés, amit minden esetben mérlegelni kell: arányos-e a követelések súlyosságával az, amit a demonstrálók tesznek, illetve van-e mögöttük akkora, velük, céljaikkal szolidáris tömeg, aki lényegében felhatalmazza őket arra, amit tesznek. Erre a kérdésre úgy az Oktogon néhány százfős tömörülései, mint a hídfoglalás ennél is kevesebbeket megmozgató csoportjai esetében a válasz igencsak a nem felé húz. De ha már mégis, akkor legalább annyira figyeljen mindenki oda, aki ilyenben gondolkodik, hogy a hídon ne ragadjon autós, és inkább ne engedjen fel senkit, de mindenkit engedjen le onnan.

Ami viszont pozitívum, hogy a tüntetések utáni vonulások is - ha a teljes tömeget nézzük - megtartották békés jellegüket. Persze sok olyan helyzet volt, amikor egy-egy ember már bőven átlépte az erőszakmentesség határát, megtörtént az is, hogy a Kossuth téren 1-2 ember palackokkal vagy például kenyérrel dobálta a rendőrsorfalat. Fontos azonban, hogy ilyen helyzetekben nem egyszer a tömeg válaszreakcióként a “Ne dobáld a rendőrt” skandálásba kezdett, vagyis az erőszak bármilyen formáját a tüntetők többsége elutasítja.

De még ennél is fontosabb, hogy a hivatalos tüntetések utáni vonulások és ottmaradások is megtartsák békés jellegüket és ne adjon a tömeg teret ezeknek a provokációknak, az erőszakos cselekedeteknek.

Ez nem csak azért fontos, mert törvényi következménye lehet annak, ha valaki rendőrt dobál, és nem is csak azért, mert nem a rendőrök az ellenségei a tömegnek. Hanem azért, mert szerintem ezeknek a tüntetéseknek valójában az a legfőbb célja, hogy megmutassák: egy normális országban szeretnénk élni, ahol nem erővel nyomja le a kormányzó csoport az embereket, hanem ahol békés egymás mellett élés és szolidaritás valósul meg. Ehhez pedig a tüntetőknek példát kell mutatniuk, és ebben nagy felelőssége van mindenkinek, aki részt vesz bármilyen demonstráción.

Ez a cikk is a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!

Támogass minket bankkártyával:

Ha PayPalen vagy banki utalással támogatnál minket, klikk ide!

A Mércét nem támogatják oligarchák vagy pártpénztárnokok, csupán egyszerű magánemberek. Ez biztosítja a függetlenségünket. Támogass minket rendszeresen havi 1000, 2000 vagy 5000 forint átutalásával, hogy még több ilyen cikket írhassunk, és még több emberhez juttathassuk el, mi történik valójában az országban!

Kattints, és olvasd el, mit értünk el a ti támogatásotokból az előző hónapban!
Kattints, és támogass minket, hogy a Kettős Mérce tovább működhessen!