2010. július 28. Jegyezzük meg jól ezt a dátumot, mert fontos. Ez volt az a nap, amikor az ENSZ kimondta, hogy minden ember alapvető joga, hogy tiszta vízhez és megfelelő szennyvízelhelyezéshez jusson. Nos, ez Magyarországon nem mindig, és nem mindenki számára adott.
Víz nélkül nem lehet élni, így a víz hatalom, amivel vissza lehet élni.
Magyarországon a nagykép nem olyan tragikus mint akár más Közép-Európai országokban, de azok számára, akiknek mégis nehézséget jelent vízhez jutni, ez nem sok vigaszt nyújt. Hazánkban a lakások 95 százaléka csatlakozik a vízvezeték-hálózatra. 3-4 százalék él olyan környezetben, ahol 150 méteren belül elérhető valamilyen közkút. És a lakosság 1-2 százalékának ennél is nagyobb erőfeszítést kell tennie azért, hogy ivóvízhez jusson. Értelemszerűen ez éppen a legsérülékenyebb csoportokat érinti: a mélyszegénységben élőket, a hátrányos helyzetűeket, legkiszolgáltatottabbakat.
És még egy fontos dolog ezzel kapcsolatban: Magyarországon mindenkinek törvényben garantált joga van vízhez jutni.
És akkor jön a hír, hogy itt meg ott elzárják a közkutakat, ilyen-olyan indokokkal. Láttunk már ilyet, hogy ne menjünk messzire, 2013-ban Ózdon és a Lyukóvölgyben. Előbbiben azért zárták el a szegénysoron a közkutakat vagy korlátozták a kapacitásukat, mert túl sok víz fogyott, és így az akkori nyár legmelegebb napjain idősek, betegek, gyerekek szomjaztak (a 123 ózdi közkút évente 13 millió forintos költség volt a helyi önkormányzatnak).
Még beszédesebb talán a Miskolc melletti Lyukóvölgy esete. Itt egészen konkrétan „rendteremtés” zajlott, a Jobbik vezetésével markolóval vágták át a közüzemi számláikat fizetni nem tudó családok telkére vezető vízcsöveket. Nyár volt, rekkenő hőség, a szegénységet büntetendő tehát az emberi életet veszélyeztető retorziókhoz folyamodtak.
Akkor nyilván óriási botrány lett a dologból, aztán úgy, ahogy volt, el is felejtkeztünk róla. Persze nem azért, mert a vízellátást időközben megoldották. Azt meg a fene se tudja, azóta hányszor és hol esett meg hasonló.
Most viszont megint itt a hőségriadó, és megint itt vannak a közkútlezárások.
A víziközmű-szolgáltatásról szóló kormányrendelet előírja, hogy minden embernek a lakhelyétől számított 150 méteres körzetben biztosítani kell az ivóvíz ellátását. A jogszabály szerint a közüzemi ivóvíz-szolgáltatás felfüggesztésére vagy korlátozására csak olyan időpontban kerülhet sor, amiről a víziközmű-szolgáltató a lakossági felhasználót nyolc nappal korábban már értesítette. A vízhez való jog egyébként naponta, fejenként 20 liter vízhez való hozzájutást szab ki minimumként.
Gulácson a szegénysoron (hol máshol?) nem jött víz a közkútból, a rekkenő hőség kellős közepén. A helyi polgármester cáfolta, hogy elzárták volna, magyarázatból pedig volt három is: csőtörés, nem az önkormányzat üzemelteti ezt a közkutat, 100 méteren belül van úgyis másik. Délutánra a kút újra működött.
A Borsod megyei Onga legszegényebbek által lakott részén szűkítették a közkutat, a korlátozás két hónapja tart, a helyiek szerint a tartozások miatt vezették be ezt a rendszert, a polgármestert nem lehet elérni. Ám (nocsak!) nem sokkal azelőtt, hogy a híradóban megjelent volna a hír, a szolgáltatóra mégiscsak rászóltak, és újra folyt a víz rendesen a kútból.
És ez csak két eset, a közelmúltból. A legbeszédesebb pedig talán ez: Ongán a korlátozás miatt nem érkezett panasz az önkormányzathoz. Nem, hiszen aki ki van szolgáltatva, nem is bízik a hatalom segítségében, és nem, hiszen a kiszolgáltatottak nem merik sokszor felemelni a szavukat. Időről időre persze kamerák elé állnak, de panaszkodni, helyi szinten – ez olyasmi, amit kevesen kockáztatnak. Mert bőven van veszteni valójuk.
Ám érdekes, hogy amint egy-egy ilyen ügy napvilágot lát, nagy hirtelenjében újraindul a víz a közkutakban...
A vízhez való hozzáférés persze alapból sem egyszerű dolog, és a probléma nem akkor kezdődik, amikor egy közkutat elzárnak. Hanem sokkal hamarabb: a vízdíjak kifizetésénél, ami egyre több ember számára válik szinte megoldhatatlan feladattá. Mutogathatnánk persze Németh Szilárdra és az ő mindent vivő csodafegyverére, a rezsicsökkentésre. Mutogathatnánk, de nem érdemes. Ha ránézünk a mélyszegénységben, szegénységben, létminimum peremén élők egyre növekvő számára, arra, hogy hányan képtelenek ma befizetni a közüzemi számláikat, és hányan esnek ki emiatt egyes szolgáltatásokból, valamelyest tisztul a kép.
A magyar lakosság egyre kevesebb és kevesebb vizet fogyaszt. 2000 és 2015 között az egy főre jutó éves közüzemi lakossági vízfogyasztás több mint 10 százalékkal csökkent, ennek oka még a KSH szerint is a víz- és csatornázási díjak emelkedése.
Magyarországon a napi átlagfogyasztás amúgy fejenként 90-100 liter körül mozog, jelentős területenkénti eltérésekkel. Az eltérések egyrészt jövedelmi különbségekből adódnak, másrészt ahol kedvező adottságú, kismélységű vízadó réteg van, ott sokan saját, fúrt kutakból nyerik a vizet, és nem a csapból.
Az ivóvízfogyasztás 1990 óta évente több mint 50 százalékkal, közel 500 millió köbméterrel esett vissza.
Nem kapott túl nagy nyilvánosságot, de egy, az Alapvető Jogok Biztosa által kezdeményezett megbeszélésen egy szakértő éppen ezzel példálózott: csak az Alföldön évente egy településnyi embert zárnak ki a vízhasználatból tartozás miatt, és többségük soha nem kerül vissza a rendszerre. Ez egészen elképesztő szám, főleg akkor, ha belegondolunk, hogy ezeknek az embereknek is meg kell oldaniuk valahogy a vízhez jutást – ha életben akarnak maradni. A szakértő szerint az egységes közüzemi díjak helyett egy sávos fizetési rendszer bevezetése például segíthetne megelőzni ezt a problémát (ahol a legalacsonyabb jövedelmi kategóriába tartozóknak a szolgáltatásért nem kéne fizetniük), de felmerült az is, mint megoldás, hogy a megfizethetetlen kategóriába eső visszakötési díjat kellene szociálisan támogatni – ettől azonban még fényévekre vagyunk…
És mi van azzal, akit kikötnek a rendszerből? Ilyenkor persze a 150 méteren belül található közkutak jól jönnek. Egészen addig, amíg az önmaguk fenntartásáért folyamatosan küzdő önkormányzatok meg nem elégelik a vízpazarlást (rettenetes belegondolni, hogy ami az önkormányzatok számára pazarlásnak minősül, a lakosok számára az életben maradás eszköze). A szolgáltatók sincsenek jobb helyzetben. A rengeteg tartozás, be nem fizetett számla miatt ők maguk is a fennmaradásért küzdenek.
És hát végül is mit tehet ilyenkor egy önkormányzat vagy a szolgáltató? Elzárja a vizet. Szűkíti a csapot. Spórol, ahol tud, és egyben példát is statuál.
Így lehet aztán botrányos képsorokon mutogatni, ahogy az “ingyenélő cigányok” “lopják” a “közvizet”, miközben alapból megdöbbentő, hogy alapvető javak olyan nehezen megfizethetőek, hogy emberek ilyen méltatlan és kilátástalan helyzetbe tudnak kerülni, és az állam nem segíti őket abban, hogy ezekből a helyzetekből ki tudjanak lépni. A szegénység, és annak minden formája így termeli önmagát újra, és így gyökeresednek meg azok az élethelyzetek, amelyeket végül propagandacélokra is fel lehet használni, hivatkozási pontként arra, hogy miért kell ezeket a szankciókat bevezetni. Ördögi kör.
Aztán ha nagy ritkán botrány lesz az elzárásból, mert mondjuk akkora a hőség (érdekes, télen is vannak ilyen korlátozások, mégse nagyon hallunk róluk), akkor újraindul a kútból a víz. Ilyen egyszerű ez.
Csakhogy mindazoknak, akik ma Magyarországon anyagi helyzetükből fakadóan függenek a szolgáltatóktól és az önkormányzatoktól, épp emiatt soha nem lehetnek nyugodtak. Rendszabályozni, fegyelmezni lehet a vízzel, annak meglétével vagy elvételével. Egy közkút elzárása a szegénysoron bőven megmutatja, mennyire kiszolgáltatottak a társadalom legszegényebbjei, és milyen mostohán bánik velük a rendszer.
Büntető céllal megvonni valakitől az ivóvizet, pláne hőségriadó idején – az ilyen lépésekre nehéz mit mondani. Igen, a vízért fizetni kell jelenleg Magyarországon, a szolgáltatók által meghatározott árak érvényesek mindenkire. De azért azt érezzük, ugye, hogy mekkora a különbség azok közt, akik a létminimum alatt élnek, és azok közt, akik a közkutat autómosásra használják (és ezzel pazarolnak, amit az ön kormányzat persze nem néz jó szemmel)…
A víz hatalom, és régen rossz, ha valaki a közkutak használatára kényszerül. Hiszen mindenkinek joga van ahhoz, hogy elégséges mennyiségű vízhez jusson: a befizetetlen közüzemi számlákra talán nem a közkutak elzárása a végső megoldás, hanem az, ha a megfelelő minőségű ivóvizet megfizethetővé teszik mindenki számára.
Ez a cikk a Ti támogatásotok nélkül nem készült volna el.
A Kettős Mércét nem segítik oligarchák, pártok, nincs reklámbevétele nagy cégektől, a ti támogatásotoknak köszönhetően működik! Ez biztosítja a Mérce függetlenségét.
Támogass minket egyszerűen bankkártyával:
Támogatom!
Más támogatási lehetőségekért és több infóért kattints ide.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.