Jelenleg 900 ezer magyar állampolgár ellen zajlik végrehajtási ügy. Ez a szám nem valami ellenzéki ferdítés, hanem az igazságügyi minisztérium közlése. A 900 ezer ember összesen 3,229 milliárddal tartozik. A 900 ezer ügyből 280 ezer behajthatatlan, mert a tartozók nem rendelkeznek ingatlannal vagy ingósággal, ami fedezné a végrehajtást. Csak idén ősszel, a decemberi kilakoltatási moratóriumig, 1100 családot fognak az utcára rakni.

Ez nagyjából azt jelenti, ha felülünk a 6-os villamosra, vagy felszállunk a távolsági buszra, 5-6 ember lesz a környezetünkben, akit a végrehajtás réme fenyeget. Ez azt jelenti, minden 10-11 honfitársunknak van valami nagyobb tartozása, amit a devizahitel, a dráguló bérlakás árak, a fizetéséből befizethetetlen rezsiszámla okoz.

Ezt hívják társadalmi katasztrófának.

A kormány mégsem vezet be különleges állapotot, nem indul konzultáció a megoldásokról, nincsenek óriási tüntetések, és még a média is hallgat ennek a 900 ezer embernek és a teljes társadalomnak katasztrófájáról. Az ellenzéki pártok próbálkoztak valamivel, de a társadalom szolidaritásának hiánya, az érdektelenség, az, hogy az egyszerű dolgozók, szegények problémái nem elég szexik, illetve a kormány sikeres taktikája a probléma elhallgatása érdekében együtt elérték, hogy ez a katasztrófa  ne lépje át az ingerküszöböt.

Augusztusban a devizahitelesekről is szóló rendkívüli parlamenti napra el se mentek a Fidesz képviselői. Az ellenzéki indítványokat rendre lesöprik a témában. És a fenti 900 ezres szám is csak azért lehetett nyilvános, mert Szabó Tímea, a PM képviselője kikérte a minisztériumtól.

Pedig lehetne más megoldás is ezeknek az ügyeknek a végén, mint a kilakoltatás.

Sosem felejtem azt a pár évvel ezelőtti történetet, ahol a rokkantnyugdíjas tűzoltó vetett véget önkezűleg az életének. Mert sose hallottam még ennyire fölösleges és értelmetlen halálról. A volt tűzoltó tudta volna fizetni a számláit, és akarta is. Csak a segítője, akit megbízott ezzel, egyszerűen nem fizette be a számlákat. Az önkormányzat pedig nem megnézte, hogy vajon miért nem fizet a tűzoltó, hanem egyből küldte a kilakoltatási végzést. A kilakoltatásra érkezők pedig már csak a kihűlt testet találták meg a lakásban.

Pedig ha az állam, az önkormányzatok azon dolgoznának, hogy a tulajdon szentsége helyett az embereket mentsék, lenne kiút. Ha nem a kilakoltatási végzés megy, hanem egy szociális munkás vagy egy pénzügyi tanácsadó, aki átütemezi a tartozásokat, és ezek a szakemberek segítenek jobb helyzetbe hozni a családot, akkor a számlák is sokkal több helyen lennének befizetve, és a kilakoltatás is kevesebb lenne.

Horvátországban pár éve az állam a bankokkal, közműcégekkel megegyezve egyszerűen elengedte a legszegényebb és a legnagyobb tartozással rendelkező állampolgárok adósságát, akiknél esély sem volt az adósságrendezésre, mert a horvát állam és a cégek, főként a társadalmi szervezetek tiltakozásának hatására rájöttek, sokkal jobban járnak azzal, ha az állampolgárok nem kerülnek tömegesen az utcára, mint a számláik behajtásával.

Ellenben itthon a lakhatással kapcsolatos intézkedések mindig felemásra sikerülnek. A rezsicsökkentés valóban sok embernek hagyott pénzt a számláján, de a sok ember közül pont a leggazdagabbaknál maradt a legtöbb. Nem beszélve arról, hogy azóta a szabott hatósági ár miatt, a világpiacinál már drágábban vesz gázt a lakosság.

Ahogy a devizahitelezés kapcsán is a forintosítás és a hitel egyszeri, egy összegben való kifizetése révén is azok jártak jól, akik nagyobb tőkével rendelkeztek. Míg a kisebb, szegényebb devizaadósokat csak még rosszabb helyzetbe sodorták a kormány intézkedései. A CSOK lakástámogatásról és barátairól pedig nem is álmodhat valaki, aki éppen adósságban úszik.

Pedig cselekedni kéne, mert egy élhető országban elképzelhetetlen, hogy százezrek éljenek anyagi helyzetük miatti rettegésben, és évente 2000 család kerüljön az utcára, úgy, hogy lényegében semmilyen segítséget sem kap. Azokról pedig nem is beszélünk, akik eladják a házukat, lakásukat, és inkább beköltöznek zsúfolt vagy elviselhetetlen lakásokba, hogy legalább a hitelt kinyögjék.

900 ezer magyar ember áll a tönk szélén, ideje lenne cselekedni, és ideje lenne beszélni róluk, mert az ilyen társadalmi katasztrófák nem olyanok, hogy ha nem figyelünk rá, nem beszélünk róla, “akkor majd elmúlik”. Nem, ezeknek az ügyeknek a szőnyeg alá söprése csak még durvább ügyeket szül. Növekvő hajléktalansággal, szegénységgel, a szegénység tovább örökítésével.

Ideje lenne kussolás helyett kiáltani és cselekedni. Odaállni azok mögé a pártok, társadalmi szervezetek mögé, függetlenül attól, hogy más kérdésekben mit gondolunk róluk, akik legalább üvöltenek, hogy a kormány ne tehessen úgy, mintha nem hallaná ennek a 900 ezer embernek a szavát.

Ez a 900 ezres szám azt jelenti, mindenkinek van egy barátja vagy munkatársa, ismerőse, esetlege családtagja, aki ebben a helyzetben van. Lehet, hogy szégyelli, és nem beszél róla, vagy lehet, hogy minden garast megszámolva, próbálja túlélni ezt a helyzetet. Melléjük kell állnunk, és értük kell küzdenünk, mert az ő helyzetük, a mi helyzetünk is, és az ő rosszul létük, mentális és anyagi állapota a mi életünkre is kihat.

Ez tényleg az az ügy, amelyben nem maradhatunk csendben.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

Ez a cikk a ti támogatásotokból készült el.

A Mérce cikkeit ingyen olvashatjátok, de nem ingyen készülnek, hanem a ti támogatásotokból és a mi munkánkból! A Mércét nem támogatják pártok, oligarchák, hanem 100%-ban az olvasók hozzájárulásából működik, ez biztosítja a függetlenségünket, és pont ezért csak akkor maradhatunk fenn, ha te is beszállsz!

Kattints és támogasd a Mércét rendszeres havi 2000, 5000 vagy 10 000 forinttal, hogy tovább működhessen és még jobb lehessen!

Támogass minket egyszerűen bankkártyával:

Támogatom!

Más támogatási lehetőségekért és több infóért kattints ide.