A Mérce legújabb cikkeiért és friss hírekért kattints ide!

Ungvári Tamás úgy védte meg az ATV-ben a kormány kulturális pénzszórását, hogy eltitkolta, ő is milliókat kap

Ungvári Tamás úgy védte meg az ATV-ben a kormány kulturális pénzszórását, hogy eltitkolta, ő is milliókat kap

Az Átlátszó újságírója, Becker András írta meg hétfőn, hogy az év végi kormányzati kulturális pénzszórásból 27 millió forintot kapott a Scolar Kiadó és Ungvári Tamás a szerző két régi könyvének újbóli kiadására. Azt viszont Becker már nem vette észre, hogy január első hetében Ungvári volt az ATV…

Lukács György és a városi tér – egy befejezhetetlen küzdelem

Lukács György és a városi tér – egy befejezhetetlen küzdelem

„Törvénytelen a Lukács-alapítvány” – ezzel a felkiáltásszerű címmel jelent meg egy írás 2016. október 21-én egy magyar, „mindig ellenzékben” konzervatív napilapban. Szerzője ismerteti a törvényt: „A szervezet elnevezésében nem szerepelhet olyan személy neve, aki a 20. századi önkényuralmi politikai…

Ha ver, azt jelenti, szeret: az ország, ahol már nem bűncselekmény a családon belüli erőszak

Ha ver, azt jelenti, szeret: az ország, ahol már nem bűncselekmény a családon belüli erőszak

Január 25-én az orosz parlament második olvasatban elfogadott egy olyan törvénymódosító javaslatot, amely adminisztratív szabálysértésnek minősítené a családon belüli erőszakot. Ha ez a módosítás valóban életbe lép (és miért ne lépne - a szavazáson megjelent 388 képviselőből csupán kettő szavazott a…

Népszavazási aláírásnak álcázott adatgyűjtéssel nehezíti a DK az olimpiaellenes kampányt?

Népszavazási aláírásnak álcázott adatgyűjtéssel nehezíti a DK az olimpiaellenes kampányt?

Kedd este rakott ki a Facebook-oldalára és a honlapjára a DK egy aláírásgyűjtő ívet, amellyel a párt az olimpia ellen gyűjt aláírást. Az aláírás helye fölött a Momentum olimpiaellenes népszavazási kérdése olvasható, illetve az, hogy az aláíró, aki megadja adatait, ezzel támogatja, hogy a DK…

Évente több mint 10 ezer ember korai halálát okozhatja a szmog, még sincs ellene hatékony kormányzati fellépés

Évente több mint 10 ezer ember korai halálát okozhatja a szmog, még sincs ellene hatékony kormányzati fellépés

Hazánk élen jár Európában a légszennyezés miatti elhalálozást tekintve: közel tizenháromezer magyar ember hal meg évente a rossz levegő miatt. Fontos, hogy szmog idején kerüljük az autók használatát, és minél kevesebb időt töltsünk a szennyezett levegőn. A szmog és az általa okozott…

süti beállítások módosítása