Pénz és politika – nagyjából ez a két dolog minden baj forrása mostanában. De hogy már a kéményseprők is népszavazást akarnak kezdeményezni, az talán jól jelzi: ez a kormány nem éri be azzal, hogy egyszerűen ráteszi a kezét egyes, jövedelmező ágazatokra. Valamilyen különös okból még sikerül tovább rontaniuk is a helyzeten.
Nem újdonság, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szeret trükközni a számokkal, ha arról van szó, hogy a kormány győzelmi jelentéseit kell egy kicsit hátulról megtámasztani. De hiába a hivatal igyekezete, ha a kormánytagok egy párhuzamos valóságból nyomják a propagandát. Íme, egy újabb gyönyörű példa.
Az elmúlt években mintha kikopott volna a magyar politikából egy apró szempont. A nép szolgálata. Mármint nem a saját szavazótáboré, és nem is valamelyik elit pénzzel való kiszolgálása, hanem minden egyes itt élő emberé.
Feri, nem a május 26, hanem a szeptember 17. az a dátum, amit keresel. Az őszödi beszéd elhangzásának tizedik évfordulójára emlékezett ma Gyurcsány Ferenc. Pedig nem az elhangzás évfordulója az, ami a ma baloldala számára lényeges, hanem a kiszivárgásé. Az előtte eltelt fél év a 2006-os kampánytól kezdve, és az utána következő hónapok. Szeptember 17-e az a dátum, ami máig meghatározza és vereségben tartja a baloldalt.
Az atv.hu közölt egy furcsa riportot Soros György vélt magyarországi tevékenységéről. És itt kérdezték a Miniszterelnökséget vezető minisztert Sorosról, és állítólagos magyarországi kormányellenes tevékenységéről kérdezték. Lázár János pedig nem csak a szokásos formát hozta, hanem két ponton még rá is tromfolt az eddig mondottakra:
Ma nincs olyan, az ellenzékhez köthető szervezet, amely mögött ne Soros György pénze állna. E finanszírozásoknak köszönhetően pedig a hazai civilek a valós erejüknél nagyobb befolyásra tesznek szert a magyar társadalomban.
Jó ideje tudjuk, hogy a Budai Várnegyed nagy tettekre hivatott: ide költözik fel nagyságát reprezentálandó az Orbán-kormány színe-java, még akkor is, ha ezért tűzön-vízen (könyvtáron, múzeumon, kutatóintézeten, stb.) kell átgázolnia.
Milyen a mai női szakszervezeti aktivizmus? Hogyan látják a szakszervezetekben a nők saját jogaik és érdekeik érvényesülését? A Magyar Szakszervezetek Szövetsége (MASZSZ) kilencvenes évek óta működő Nőtagozatának tagjait kérdeztük.
Míg össztársadalmi szinten sokat beszélünk a nők és férfiak közötti esélyegyenlőségről, addig a szakszervezeti szférában alig esik szó róla. Ott, ahol a munkások, tanárok és ápolónők jogairól szól a harc, beszélhetünk-e nők és férfiak közötti egyenlőségről?
Struktúrák és esélyek - Azt gondolják, hogy képviselnek minket, de nem
Egy szakszervezetben, akárcsak minden professzionális szervezetben vagy cégben, feminista szempontból nézve strukturális esélyegyenlőtlenséget tapasztalhatunk. Az elsőként Joan Acker, amerikai szociológus által megfogalmazott tétel a gyakorlatban azt jelenti, hogy bizonyos formális és informális struktúrák megnehezítik a nők előrejutását a férfiakhoz képest.
Például, ha egy állásinterjúban megkérdezik a nőt, hogy tervez-e, és mikor gyermeket szülni, és ennek alapján kapja meg (vagy sem) az állást. Ugyanígy, egy megbeszélés késői időpontja is kiközösíti a nőket a szervezetből vagy cégből, mert nem veszi figyelembe a gyakran tőlük elvárt családgondozói szerepet; de egy nagyon macsó cégkultúra is meggátolhatja az előrehaladásukat.
A szakszervezeti világban is léteznek még hasonló struktúrák. A Magyar Szakszervezetek Szövetsége (MASZSZ) Nőtagozatának egyik képviselője így fogalmazza meg ezt a jelenséget: “Hölgyként abszolút nem hagynak teret, hogy elmondhassuk a véleményünket. Azt gondolják, hogy képviselnek minket női kérdésekben, de nem.” Ezek a gyakorlatok befolyásolják, hogy hogyan látják a nők saját magukat a szervezetben, és azt is, hogy a szervezet milyen, más és más szerepet juttat a nőknek és férfiaknak.
Ezért fontos tudni, mind a nők, mind a férfiak szempontjából, hogy milyen struktúrák alapozzák meg a cég vagy szervezet gender-hierarchiáját.
Elméletileg létezik egy válasz az esetleges egyenlőtlenségekre. A Magyar Szakszervezetek Szövetsége, az ország legnagyobb szakszervezeti szövetsége, már a kilencvenes évek óta fenntart egy tagozatot, amelybe csak nőket delegálnak. A delegáltak mindenféle szakmákban dolgoznak, különböző ágazatokat képviselnek, és havonta összejönnek. Ahogy egy telekommunikációs szakszervezeti képviselő mondja: “Nagyon segíti {a munkámat}, mert ott olyan munkáltatótól jönnek a kolléganők, akik egész más területen dolgoznak, de a problémáik nagyon sokszor olyanok, mint a mieink. Tényleg tudunk egymásnak segíteni.”
A Nőtagozat fontos a tagoknak, hogy a nők érdekeiket érvényesíthessék, például erősítsék a szakszervezeten belüli esélyegyenlőséget, és a női aktivistákat döntéshozó pozíciókba segítsék. Ezzel remélhetőleg az esélyegyenlőségről szóló követelések is előrébb kerülnek a szakszervezetek céljai között - mivel a döntéshozók még mindig túlnyomóan férfiak. “Nekem a MASZSZ Nőtagozat, kicsit olyan volt mint egy dopping” - mondja egy másik résztvevő. “Annyi különböző szakmából jövünk, és mégis annyi mindenben egyetértünk.”
Sajnos nincs nyílvános adat arról, hogy milyen arányban vannak jelen nők a MASZSZ tagszervezeteinek vezető pozícióiban. De a 13 meginterjúvolt tag közül csak egynek szervezetét vezeti nő (a Pedagógusok Szakszervezetét), míg a többiben a vezetőségnek legfeljebb a fele nő, a legtöbben pedig kevesebb mint 30%. (Ez a politikai arányokhoz képest nem is rossz, hiszen pl. a parlamentben 9% a nők aránya). Egy konzervipari szakszervezeti képviselő így fogalmaz: “Ebben nem állunk jól, de nem is lehetünk nagyon elégedetlenek. Van egy-két női tisztségviselő, de attól függ, hogy melyik szervezetről beszélünk. Hát a többség férfi, természetesen.”
Rangsor a szakszervezetben és társadalmi elvárások - “Hétvégén főz, mos, takarít”
Mivel a nőkre jut még mindig a családi és az ápolási feladatok nagyobb része és felelőssége, kevesebb idejük marad az aktivizmusra; egy 2015-ös EU-statisztika szerint a dolgozó magyar nők közel 70 százaléka dolgozik naponta egy órát a háztartásban, míg a férfiaknak ezt csak 16 százaléka teszi.
Főleg a nem-függetlenített szakszervezeti tagok - vagyis akik munka mellett folytatják a szakszervezeti aktivizmust - veszik észre azt, hogy a teljes állású munka és a “második műszak” - a család és a háztartás mellett - sok terhet jelent a szakszervezeti tevékenység vállalása. “Gyakran csak a nyugdíjkor, vagy mikor már kiköltöztek a gyerekek, az az időpont mikor maga lehet a nő” mondja egy (nyugdíjas) résztvevő. Ekkor tudja idejét az aktivizmusra szánni.
“Hétvégén főz, mos, takarít” - mondja egy pedagógus képviselő a kollégáiról, “Ezért nagyon nehéz őket egy szakszervezeti akcióra kimozdítani.” Többen is sajnálják, hogy milyen nehéz szakszervezeti kolléganőiket motiválni, akciókba bevonni, vagy épp a helyi nőtagozatba beszervezni. Néha egy tagszervezetben azért nincs nőtagozat, mert nem akarnák tovább terhelni a kolléganőket, akik már amúgy is eleget dolgoznak otthon és a szakszervezeten belül, a főállású munka mellett. “Nem szeretném a tisztviselőimet egy nőtagozattal terhelni” – jelzi egy képviselő, “mivel már olyan kevés szabadidejük van”.
Egyenlőtlen döntéshozók és visszatartott követelések
A MASZSZ Nőtagozat tagjai azt is felvetették, hogy a nők másképp oldanak meg egy problémát a szakszervezeten belül, másképp állnak hozzá, és ezért hiányzik az ő jelenlétük a tárgyalásoknál.
A nők (és más alulreprezentált csoportok) képviselete nem csak a nőket segíti az egyenjogú bánásmód és érdekük képviseletében, hanem a szakszervezetet is segíti megtalálni a helyét egy új, változó világban. Mivel a női munkavállalók máshogy tapasztalják meg ugyanazt a munkahelyet, mint a férfiak, mást követelnek. A nők küzdelme a munkahelyen gyakran nehezebb, mint a férfiaké, ezért külön figyelmet érdekel az ő érdekük védelme.
“A GYES, a GYED, hogy meddig maradhat otthon, meddig nevelheti gyermekét, ezek már speciális dolgok - egy versenyszférában dolgozó cégnek nem dolga, hogy ezzel foglalkozzon, hogy lesz-e bölcsöde a munkavállalóknak” – mondja egy szakszervezeti veterán. Attól eltekintve, hogy a férfiakat is be kell vonni a gyermekgondozásba, az interjúkból kiderült, milyen gondokkal küzdenek a női munkavállalók ma, és miért kell a szakszervezetnek, illetve a cégnek ezekre külön odafigyelni. Egy bányászati szektorban dolgozó képviselő példájával élve: a GYES után nincs biztosítva a női munkavállalók állása.
Ha kevés a nő a szakszervezetek és cégek döntésszerkezetében, kevésbé jutnak el oda nők követelései, pedig a szakszervezeti aktivisták szerint erre nagy szükség lenne. Egyik képviselő a cég új esélyegyenlőségi tervét kritizálja: “Az a szó, hogy “nő” nem szerepel benne. Nincs nő a felügyelőbizottságban és seholsem. Nem teljesítjük az európai normát sem [a kvótát]. Az esélyegyenlőségi tervnek, melyet a szakszervezet támogat, arra kell ösztönözni a vállalat vezetőit, hogy keressünk női vezetőt, keressünk női jelölteket.”
Sokan úgy látják, hogy nőket jobban érdeklik a család körüli és a szociális témák, mivel a társadalom ezt a szerepet osztja rájuk - és a nők maguk is gyakran ezt a szerepet vállalják fel. Ha a szakszervezet komolyan venné a nők érdekeit és ezeket képviselné, ez növelné a női tagok bizalmát a szakszervezetben, erősítené magát a szakszervezetet, és segítene újabb női tagok beszervezésében. Ezért is fontos felépíteni a nők kompetenciáit, hogy sikeresen meg tudják fogalmazni és védeni az érdekeiket.
Külön struktúrák - több szolidaritás?
Egy lehetséges megoldás egy olyan szervezeti struktúra kiépítése lenne, amely csak a női és esélyegyenlőségi érdekekre koncentrál. Elvileg erre találták ki a MASZSZ Nőtagozatát is. Mikor összejönnek, a delegált nők mindenféle témával foglalkoznak, a nőktől a férfiakig, az ifjúsági szervezettől kezdve a nyugdíjasokig. Így sok mindenről szó esik, nem csak az esélyegyenlőségről, hanem pl. bértárgyalásokról, kollektív szerződésekről vagy közös petíciókról is. Ez erősíti a női szakszervezeti képviselő önbizalmát és együttműködését a szektorális és szakszervezeti határokon átívelően.
A szolidaritás és összetartás, melyet a Nőtagozatban tapasztalnak, nagyon fontos számukra. A legkülönbözőbb ágazatokon keresztül is érzékelik az összefogást, hogy vannak tapasztalatok, amelyekről lehet beszélgetni, egymásnak segíteni. A nők úgy érzik, hogy ez az összefogás nagyobb a Nőtagozaton belül, mint a konföderáció felsőbb szintjén. Ebből önbizalmat merítenek, és saját nőtagozatot indítanak a tagszervezetükben, ha van rá támogatás.
Ha pedig nincs, akkor a már sűrű napjuk és sok műszakjuk (munka - szakszervezet - család) mellett nehéz a nőknek időt keríteni egy külön nőtagozatra is. Mivel ma még nem kötelessége a szakszervezeteknek a női kvóták felállítása, csak akkor lehet erősíteni a nők képviseletén, és csak akkor kerülnek az ő követeléseik a felszínre, ha a nők maguk tesznek érte. Ehhez pedig sok elhivatottság és erő kell, plusz családi és szakszervezeti támogatás.
Német és osztrák szakszervezetek már sikeresen bevezették a női kvótát, mely kutatások szerint hosszan tartó egyenlő női képviselethez és a nők követeléseinek jobb képviseletéhez vezetett a kollektív szerződésekben és a szakszervezet irányvonalaiban.
A pedagógus- és egészségügyi megmozdulásoknál is ezt láttuk: kevés a nő az első fronton, Sándor Mária vagy pl. Törley Kata kivételével. A kilencvenes évek derekán mindkét szakmában 70% felett volt a női dolgozók száma, de az igazgatói pozíciókban arányuk átlagosan 50% alatt maradt a közoktatásban, a középiskolákban pedig alig 36% alatt. 2009-ben az origo.hu járt utána, hogyan lehetséges, hogy az egészségügyi szektorból tízszer annyi nőt bocsátottak el, mint férfit - ekkor vizsgálták meg 39 véletlenül választott kórház vezetőségét is, és azt találták, hogy 34 intézményben férfi volt az igazgató.
Mivel a munkavállalók több mint 45% nő, a részvételük az utóbbi 15 évben pedig folyamatosan nőtt, fontos, hogy az ő érdekeik ugyanúgy képviselve legyenek, mint a férfiaké. Ez pedig csak akkor működik, ha szembenézünk a szakszervezeten belüli strukturális egyenlőtlenségekkel - és erősítjük a nőket minden szinten. Hiszen a szakszervezeteknek is jobb, ha a női tagok is ugyanúgy felismerik magukat a szakszervezet akcióiban, mint a férfiak.
A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod! A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 242 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!
Gyerekkoromban egy vidéki városban úsztam, későn kezdtem, így komoly eredményekre nem számíthattam, de lelkesen jártam edzésre négy éven át, soha sem bántottak minket semmilyen formában. Imádtam és rajongtam a sportágért. Sportolókkal volt kitapétázva falam, minden cikket elolvastam és minden ereklyét, aláírást gyűjtöttem. Az összes versenyt megnéztem a tévében, ha tehettem élőben.
Felnőtt koromban valószínűleg ezért úszóedző képesítést szereztem, felkerültem Pestre és óriási élmény volt, hogy ehhez a média torzításán átszűrődött, gyerekként csodának hitt világhoz közel kerülhettem.
Aztán jöttek a csalódások, kisebbek, nagyobbak. Oktatóként a szövetséghez nem sok közöm van, de perifériáról vizsgálva összeállt egy iszonyúan lesújtó kép.
Ma reggel jelent meg a hír, miszerint Pukli István ellen nyomoz a rendőrség, „közfeladati helyzettel visszaélés bűntett gyanújával". A feljelentő pedig nem más volt, mint a Fidesz korábbi tagja, Tényi István, aki onnan lett közismert, hogy számtalan feljelentést tett korábban ellenzéki, újabban már kormánypárti ügyekben is. Persze valahogy csupán az ellenzéki feljelentéseit vizsgálja érdemben a rendőrség vagy az ügyészség. Annak idején például Tényi feljelentése után indult el a nevetséges nyomozás a norvég civilek ügyében az Ökotárs ellen, amelynek keretében rendőrök vitték el a civil szervezet vezetőjét, Móra Veronikát.
Meglehetősen nyomasztó a gondolat, hogy bár még el sem értünk ennek az évnek a feléig, már tudjuk, hogy jövőre sem lesz jobb a helyzet. Márpedig ez van: borítékolhatóan tovább fog nőni a szakadék Magyarországon a jómódúak és a szegények, a nők és a férfiak, a családosok és a gyermektelenek, a gyerekek és a felnőttek között. Biztató kép, ugye?