Kicsit belezakkantunk ebbe a menekültkonfliktusba mindannyian, azok, akik személyesen részesei, de talán mindenki, aki kinyitja a tévét, a rádiót, a netes portálokat. Persze valahol ez is a cél. Amikor az Index szerzője péntek éjszakai cikkében leírja azt a mondatot, hogy “a modern idők legsúlyosabb államközi konfliktusa Budapest és Zágráb között”, mert a horvátok áttoltak Magyarországra pár ezer menekültet, a magyarok meg lefegyvereztek 40 rendőrt, csak pár évvel a szlovák nyelvtörvény (hogy csak egy Magyarországhoz kötődő példát említsek), két évtizeddel a délszláv háború után, jól mutatja milyen idegállapotban vagyunk, és mennyire túltoltuk a biciklit egy egyébként igen fontos, és sok mindent meghatározó politikai vitában.
Most nem is arról szeretnék írni, kinek van igaza, mi történik a menekültekkel, az európai politikával, a magyar jogállammal, hanem arról, mi történik velünk.
Nyilvánvalóan a magyar társadalom szolidaritás- és empátiahiányos, és ebből a szempontból lehet nem változott jó irányba az elmúlt hetekben. Amit hozott a menekültek segítése, azt pont elvitte a hihetetlen gyűlölet, ami a kormányzati kommunikációból indulva, az indulatok, a tétek, az események felkorbácsolásával végigsöpör a társadalmon. Pedig ha lesznek menekültek, ha nem, akkor is együtt kell élnünk.
És nyilván ebben én is követtem el hibákat, bár soha nem minősítettem senkit a véleményéért, de keményen támadtam, a saját nézőpontomból teljesen joggal a kormány politikáját (és ettől a szívemnek kedves hagyománytól nem is szeretnék eltérni, ameddig a kormány nem tér el a kijelölt iránytól).
Jelenleg a Facebook-falam egyik része a bőröndjét csomagolja, a másik része pedig Európa, és Magyarország sírját ássa, és nagyjából mindkettő könnyek között. Nem örömből.
És nem kéne sok ahhoz, hogy ez ne így történjen, egyszerűen túllépve a saját bőrünkön érzett politikán, meg kéne érteni, a másik mit érez, és úgy cselekedni, hogy az, ami történik, neki a legkevésbé fájjon. Mert ha a másikra egy percig se vagyunk tisztelettel, akkor, ha még azt is gondoljuk, hogy a menekültek, vagy a kormány politikája majd kivégzik az országot, erre nem lesz szükség, hiszen előbb végezzük mi ki egymást.
Meg kell érteni, hogy aki a jogállamot próbálja védeni, és azt gondolja, hogy nem minden menekült bűnöző, terrorista, a menekültek érkezése pedig nem okozza az ország pusztulását - nem azért teszi ezt, mert gonosz, hanem azért, mert teljesen más értékeket tart fontosnak, más médiából tájékozódik, más információk jutnak el hozzá, máshogy építi fel a világképét.
És fordítva is így: aki óriási veszedelemnek gondolja a menekültek érkezését, inkább kizárna mindenkit, csak hogy félelmei ne igazolódjanak be, ő is egy teljesen más világot épített fel maga köré.
Természetesen van igazság, és szabad is ebben hinni, csak azt nem szabad, hogy a másik igazságát bűnösnek, értéktelennek vagy hazaárulónak tartsuk. Én is az egyik igazságot gondolom morálisan és racionálisan is helyesnek, és sokat küzdök azért, hogy megértsem a másik igazságát, és ebben az segít, hogy mindkét igazság a félelemből táplálkozik.
Az egyik a veszélyes ismeretlen emberek, és a más kultúrákkal szembeni félelemből, és saját kultúrájának és jólétének elvesztésétől. A másik az egyes emberek szenvedéseit látva, ezeknek az embereknek a veszélyeztetésétől fél, illetve fél attól, hogy feladjuk azokat a jogokat és értékeket, a szabadságot és a szolidaritást, amiben hiszünk, a félelmek oltárán .
Nem fogok hazudni, ezek az elképzelések nem hozhatók közös nevezőre a jelenlegi légkörben, amikor mindkét fél (illetve nincs két fél, baromi sok fél van majdnem tízmillió, nagyon különböző félelmekkel, megoldási javaslatokkal, csak könnyebb beazonosítani ilyen “csupasz, két félre való lebontással” a problémát és a megoldást), a jövendő generációk és a Föld sorsának tragikus végkifejletétől fél - akkor nincs közös nevező.
De ahhoz, hogy a jelenlegi helyzetből jobban kijöjjünk, sőt, ahhoz, hogy jól kijöjjünk, már az is nagy segítség lenne, ha elkezdenénk megérteni, mitől fél a másik, mi az, ami az ő politikai véleményét létrehozza és megmozgatja. Nem gondolom azt, hogy ez lebontja a falakat, amik létrejöttek és racionális vitát tud rövid távon eredményezni, de azt gondolom, könnyebb lenne ebben az országban jelenleg létezni.
Én megpróbáltam már párszor így érvelni, ezt tudatosítani (és többen is így tettek, itt a Mércén), és meg fogom próbálni még többször a jövőben.
Egyszerűen meg kell érteni, nem feltétlenül a gonoszság (bár tegyük hozzá, a gonoszság is jelen van ebben a szituációban) mondatja az emberekkel azokat a rémes mondatokat, hanem a saját félelmük, a saját világ elvesztésének képe. Én például azt gondolom, ha a kegyetlenkedés, a rend egyoldalú, szabadság nélküli uralma válik Európában a mértékadóvá, ha a szolidaritás és a humánum másodrendű vagy lényegtelen értékké válik, akkor, még ha félünk is a menekültektől, fölösleges lesz, hiszen saját magunk hozzuk létre az Európa-erődben a keresztény-konzervatív dzsihádot.
Persze más pedig azt gondolja, ha most beengedünk egy embert is, akkor még többen fognak jönni, és 20 év múlva akkora muszlim kisebbség lesz, amely meghatározóan átalakítja a kontinens képét, ha ez nem történik meg már korábban (és persze ahány ember, annyi mondatot lehetett volna beírni az előző kettő helyére). Nyilván én ezt utóbbi mondatot hülyeségnek tartom. De megértem a félelmeket, és meg kell próbálnom olyan érveket hozni, amelyek meggyőzik a másik embert: nincs igazad, barátom.
Tehát nem azt mondom, hogy adjátok fel politikai álláspontjaitokat, vagy legyetek még apolitikusabbak, ellenkezőleg: vitatkozzatok, érveljetek, csak figyeljetek oda a másik érveire, és ne sértésből, gúnyból, értetlenségből válaszoljatok, hanem odafigyelve, háromszor átgondolva. És kerüljétek azokat az érzéketlen prófétákat, akik két szélsőségről beszélnek, és egy középen lévő hamis elefántcsonttoronyból akarják megmondani az igazságot. Mert valójában nekik is van politikai álláspontjuk, csak könnyebb mások nemlétező álláspontján keresztül saját igazságot fabrikálni..(Észrevették, hogy aki középről osztja az igét, mindig hamisan fogalmazza meg, mit mond a két szélsőség?) És soha, de soha ne fogalmazzátok meg úgy az állításaitokat, hogy én nem értek egyet a liberálisokkal, nácikkal, katolikusokkal, konzervatívokkal, balosokkal, jobbosokkal, mert ők azt mondják, hogy. Neked is van saját álláspontod, és ahogy te se gondolod pontosan ugyanazt, mint amit a hozzád közelállók gondolnak, úgy a liberálisok, balosok, jobbosok, konzervatívok, katolikusok, nácik se gondolkodnak mind egyformán.
Ha viszont nem fogjuk tisztelni egymás álláspontját, nem értjük meg a másik félelmeit, dogmáknak hiszünk, ahelyett, hogy megtapasztalnánk, mit gondol a másik, akkor nem kell semmilyen kataklizma, mert előbb fogunk végezni magunkkal.
Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét nektek írjuk, és fenntartásához a ti támogatásotokra számítunk! Ha szeretnél még több cikket olvasni arról hogyan tudnánk jobban együttélni,
támogass minket!