A Mérce legújabb cikkeiért és friss hírekért kattints ide!

Ha lesz népszavazás, megnyerjük - bíznak a győzelemben a Római-part védői

Ha lesz népszavazás, megnyerjük - bíznak a győzelemben a Római-part védői

Fordulat állhat be Budapest utolsó fövenyes partszakaszának ügyében. A Rómain építendő parti mobilgátat továbbra is ellenzi a budapestiek többsége, számos helyi lakos, és az ügybe egyre inkább beleálló urbanisztikai és árvízvédelmi szakértők is. Miután a múlt héten a mobilfal egyik támogatója zsidózva kelt ki a projekt kritikusai ellen, Tarlós István váratlanul bejelentette, hogy szeptember végén népszavazás kiírását javasolja a Fővárosi Közgyűlésnek. Mit jelent mindez, és mire számíthatunk: a parti közösségek összefogását végző Maradjanak a fák a Rómain csoport egyik aktivistáját, Tömör Miklóst kérdeztük.
21167386_1137893206355565_5624384576608713002_o.jpg

Így védhetik meg saját érdekeiket a dolgozók a nagy multikkal szemben

Így védhetik meg saját érdekeiket a dolgozók a nagy multikkal szemben

A multicégek által teremtett munkahelyek Magyarország és a régió gazdaságának meghatározó részét képezik. Azonban világos, hogy az olcsó munkaerő és a kormány által biztosított ösztönzők rendszere árán versenyképességüket növelő multik céljai és a munkavállalók érdekei számos ponton eltérnek. Az alacsony béreken foglalkoztatott és túlterhelt munkások itthon is egyre gyakrabban állnak ki a helyzetük javításáért, ahogy arról a Tesco dolgozóinak, a közszféra alkalmazottainak vagy épp a vasutasoknak a tiltakozásai is tanúskodnak. A hazai példák mellett a lengyelországi Amazon-dolgozók szakszervezetének működése is mutatja: az erősebb önszerveződés, a határokon átívelő együttműködés, az egymástól való tanulás még hatékonyabbá teheti a munkások érdekérvényesítését. Egy lengyelországi Amazon-dolgozó mesél tapasztalatairól.

amazon.jpg

2 év után se tudjuk, miért kellett a TEK-nek véresre vernie menedékkérőket és újságírókat a röszkei csatában

2 év után se tudjuk, miért kellett a TEK-nek véresre vernie menedékkérőket és újságírókat a röszkei csatában

2015. szeptember 16-án több ezer menedékkérő várakozott a röszkei határátkelőnél, hogy átjusson Magyarországra. Az előző nap életbe lépett magyar törvények szerint ezt már nem tehették meg. A kétségbeesett, rosszul tájékoztatott menedékkérők egy kis része előbb kövekkel dobálta meg a magyar rendőrséget, majd a TEK indult rohamra, és a videók és képek tanúsága szerint menedékkérőket, újságírókat, ártatlan embereket bántalmazott. A nap történéseit élőben nézhette végig a teljes magyar lakosság. Azóta pedig azt is tudjuk, ez a nap megváltoztatta a magyar lakosság, sőt még a média hozzáállását is a menekültekhez.

ahmed-h_1.jpg

Miért független a Mérce? - Segíts felépíteni Magyarország első kizárólag közösségi fínanszírozásból működő hírportálját!

Miért független a Mérce? - Segíts felépíteni Magyarország első kizárólag közösségi fínanszírozásból működő hírportálját!

Az elmúlt hetekben a Kettős Mérce kampányba kezdett, hogy létrehozhassuk Magyarország első, 100%-ban olvasói támogatásból működő, független hírportálját, a merce.hu-t. A kampány során sokan kérdeztétek, mit jelent ez a függetlenség, ha egy elkötelezett baloldali lapról van szó - mármint a baloldali értékek, nem a pártok felé vagyunk elkötelezettek.

tamogasd-a-mercet-hogy-fuggetlen-cikkep.jpg

Balog Zoltán a szegényeket és a romákat hibáztatja az egészségügy problémáiért

Balog Zoltán a szegényeket és a romákat hibáztatja az egészségügy problémáiért

Hogy mégis mit gondol Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a romákról, afelől nem sok kétségünk van, miután nem is olyan régen kifejtette, hogy nincs még eldöntve, a határon túli magyarul beszélő cigányság „tehertétel-e vagy erőforrás”. Így persze már az sem igazán meglepő, hogy az erőforrásminiszter a határon belüli cigányságot is hasonló módon kezeli. Inkább, mint hogy beismerje a felügyeletére bízott ágazatok hiányosságait.

mla_4667.jpg

8 dolog, amiről valódi nemzeti konzultációt kéne tartani a Soros-terv helyett

8 dolog, amiről valódi nemzeti konzultációt kéne tartani a Soros-terv helyett

Orbán Viktor szerda este bejelentette, nemzeti konzultáció indul a Soros-tervről. Hogy mi az a Soros-terv, azt lényegében csak a Fideszben tudják, mert ugye ez az ő kommunikációjuk agyszüleménye. És mivel ez a nemzeti konzultáció már bőven a választási kampányban fog lemenni idén év végén, nem lehet más vele a szándék, mint hogy ez a Soros-terv a Fidesz kampányának központi elemévé váljon. De biztos, hogy ez most Magyarország legégetőbb problémája, amiről döntenünk kell a 2018-as választáskor? Az ehhez a kérdéshez való viszonyulásunknak, és a pártok ehhez való viszonyulásának kéne eldöntenie, ki vezeti tovább az országot 2018 után?

soros.jpg

Így lett Mario vízvezeték-szerelőből egyszerű fogyasztó

Így lett Mario vízvezeték-szerelőből egyszerű fogyasztó

„Itt élünk mi! Idegünk rángó háló,
vergődik benn’ a mult sikos hala.
A munkabér, a munkaerő ára,
cincog zsebünkben, úgy megyünk haza.
Ujságpapír az asztalon kenyérrel
s az ujságban, hogy szabadok vagyunk -
poloskát űzünk lámpával s a kéjjel
s két deci fröccsel becsüljük magunk’.”
– József Attila: Munkások (részlet)

A kiszolgáltatottság sokáig kéz a kézben járt a munkássággal, ahogy József Attilánál is 1931-es versében. A kékgallérosok élete a vasbányák fuvallata, a gép rugdallása, a lendkerék szijja, és a sivalkodó transzformátorok volt. Itt élünk mi – mondja József Attila –  a munkabér, a munkaerő ára, cincog zsebünkben s két deci fröccsel becsüljük magunk.

super-mario-odyssey-d5def55b1efefeeec2df9a2f1db16af131d2b44f.jpg

Öt év alatt majdnem megduplázódtak a lakbérek, pedig lenne kiút a katasztrofális lakáshelyzetből

Öt év alatt majdnem megduplázódtak a lakbérek, pedig lenne kiút a katasztrofális lakáshelyzetből

Aligha lehet vitatkozni azzal, hogy Magyarországon az utóbbi években óriási problémák vannak a lakhatással, aminek számos és összetett oka van. Az tény, hogy jelenleg mintegy 840 ezer ember kerül szembe súlyos megfizethetőségi problémákkal, már ami az egyik legalapvetőbb emberi szükségletet, a lakhatást érinti. Ez a probléma azokat a háztartásokat érinti, ahol a rendelkezésre álló bevételek több mint 40%-át lakhatási költségekre fordítják.

32564304.jpg

Forradalmat írunk – Szépírói pályázat a Szabad Október Fesztivál alkalmából

Forradalmat írunk – Szépírói pályázat a Szabad Október Fesztivál alkalmából

A 20. századi magyar történelem két, talán leginkább inspiráló eseménysorozatáról emlékszik meg a Szabad Október Fesztivál, immár második alkalommal a Gólya Szövetkezeti Presszó, a Kettős Mérce blog és a Közélet Iskolája közös szervezésében. Az 1956-os és az Őszirózsás forradalom baloldali gyökereit szeretnénk feleleveníteni, újra élővé tenni. Különösen, hogy a két forradalom baloldali eszmeisége már szinte teljesen kikopott az emlékezetünkből, illetve az uralkodó jobboldali kurzus kisajátította ezek értelmezését. Ennek pedig súlyos következményei vannak: az eltorzított, meghamisított emlékezet könnyen igazol a forradalmak szellemiségével ellentétes, elnyomó rendszereket és intézkedéseket.szovegpalyazat.png

süti beállítások módosítása