A Mérce legújabb cikkeiért és friss hírekért kattints ide!

A többsebességes EU a V4 végét jelentheti?

A többsebességes EU a V4 végét jelentheti?

A jelenlegi magyar kormányzat a Nemzeti Együttműködés Rendszere nevében arra törekszik, hogy minden kommunikációs fronton az aktuálisan vívott, valóságos elemeket csak nyomokban tartalmazó háborúját állítsa fókuszba. Kormányunk álláspontja szerint jelenleg az „egész nyugati civilizációt fenyegető” migrációs hullámmal, valamint a háttérben ördögi bábmesterként konspiráló Soros Györggyel folyik a harc. Ennek eleme volt az uniós kvótarendszer elleni, milliárdokba kerülő szélmalomharc, ennek gyakorlati megvalósulása pedig a hirtelen felerősödő lelkesedés és elkötelezettség-érzet a közös európai haderő és védelmi politika iránt. Nem meglepő tehát, hogy júniusban, a Visegrádi csoport éves elnökségének átvételekor, Orbán Viktor a határvédelemről és a „százezrek áramlásának megállításáról” beszélt. Szóba került az átfogó európai reformok szükségessége is, ám ezek is leginkább határvédelemmel kapcsolatos aspektusukban. Pedig az EU valóban átfogó gazdasági és politikai reformsorozat előtt állhat, amely hosszútávon meghatározhatja Magyarország és a V4-ek kollektív szerepét az integrációs folyamatban.

17580670_06b18a4b8f5b34dadd0e750d2b6e268f_wm.jpg

Miért nem jó ötlet az izraeli kormányt az európai zsidók képviselőjeként tételezni?

Miért nem jó ötlet az izraeli kormányt az európai zsidók képviselőjeként tételezni?

Néhány nappal budapesti látogatása előtt Benjamin Netanjahu Párizsban részt vett a holokauszt egyik legfontosabb franciaországi megemlékezésén, Emmanuel Macron meghívására. Az elnöki gesztus nemcsak az izraeli kormány politikájával kritikus csoportokban váltott ki heves tiltakozást, de a történelmi emlékezet kutatóinak körében is fenntartásokkal fogadták.

5_3.jpg

A politika, az ideológiák és a pártok védelmében

A politika, az ideológiák és a pártok védelmében

A magyarországi politikai kultúrát, a közbeszédet és a „civil kezdeményezések” politikai önmeghatározását két egymással összefüggő súlyos félreértés terheli. Az egyik „a politika” azonosítása mindazzal a rosszal – hataloméhséggel, hatalmi gőggel, elvtelen hatalomgyakorlással, korrupcióval – amit jó okból ellenzünk és elutasítunk a politikai hatalom jelenlegi birtokosaival (és a politikai hatalomért jelenleg vetélkedők jelentős részével) kapcsolatban. Ebből a politika-fogalomból egyenesen következik, hogy tisztességes ember, még ha másokkal közös céljaiért össze is fog és „civilként” közösen cselekszik, „politikával” nem foglalkozik. A „civil” és a „politika” közötti határvonal ugyanis nem csupán különböző eszköztárakat választ el egymástól, hanem az erkölcs, a jószándék és az önzetlenség birodalmát az erkölcsi romlottság, a cinizmus és a gátlástalan önérdekkövetés birodalmától.

veto.jpg

A lengyel kormánypárt végleg ráteszi kezét az igazságszolgáltatásra

A lengyel kormánypárt végleg ráteszi kezét az igazságszolgáltatásra

Múlt szerdán egy olyan törvényjavaslatot nyújtott be a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS), ami – durván ellentmondva a hatalommegosztás elvének – gyakorlatilag a kormány eszközévé degradálná a Legfelsőbb Bíróságot. A törvényt a parlamenti ülésszak utolsó ülésén akarják megszavaztatni – vagyis most.

jakubszafranski-sn-27.jpg

Beterelnék a diákokat a szakképzésbe, de a cél pont nem az, hogy a helyzetükön javítsanak

Beterelnék a diákokat a szakképzésbe, de a cél pont nem az, hogy a helyzetükön javítsanak

Pölöskeinéről akkor hallottunk érdemben utoljára, amikor eltávolították a Klik éléről. Bár persze az sem volt megoldás a rosszul központosított oktatási rendszer problémáira (a Klik regnálása alatt ugyebár csak kisebb részekre bomlott, de el nem tűnt…), legalább gondolhattuk, hogy egy szakemberrel kevesebb ül olyan pozícióban, ahol csak ront a helyzeten. Pölöskeiné viszont bebizonyította, hogy új posztján is hasonló vehemenciával tevékenykedik.

04_poloskeine_hz-600x400_0_1.jpg

Az ápolók alulfizetettsége és lefitymálása már a szakképzés alatt megkezdődik

Az ápolók alulfizetettsége és lefitymálása már a szakképzés alatt megkezdődik

A kormányzati kommunikációban egyre erősebben kerül előtérbe a szakképzés előnyben részesítése a gimnáziumi érettségivel szemben. Parragh László szerint szakképzett munkaerőre van szüksége az országnak. Ez részben igaz is, de a (néhol tényleg siralmas) gimnáziumi képzés leépítése és az egyetemek sarokba szorítása nem oldja fel a problémát: egyrészt, mert a felsőfokú, szellemi alapú munkaformára és képzettségre egyre nagyobb az igény Európában, másrészt pedig a kormány által propagált életpályamodell nem nyújt perspektívákat Magyarországon. Erre jó példa az egészségügyi dolgozók helyzete.

20150629lovasz-adel-apolono-beteg-dolgozik.jpg

A híresztelésekkel szemben az LMP harcol az LMBT emberek jogaiért - válasz Kállai Ákosnak

A híresztelésekkel szemben az LMP harcol az LMBT emberek jogaiért - válasz Kállai Ákosnak

Zajlik egy vita itt a Kettős Mércén arról, hogy a melegek jogegyenlősége alap-e vagy sem. Kállai Ákos írásával szintén ringbe száll ebben a körben, azonban okfejtése közben kioszt pár pofont az LMP-nek is, pontosabban az LMP volt frakcióvezetőjének, Schiffer Andrásnak. Akit egyébként talányosan a párt „jelenleg is meghatározó egykori politikusának” nevez, majd szövevényes logikai úton a Facebook-bejegyzése alapján próbálja levezetni az LMP témával kapcsolatos álláspontját.
szell_bernadett_nagy.jpg

Kállai Ákos azzal kezdi LMP-vel szembeni kritikáját, hogy  „az LMP mint párt nemhogy videóüzenetet, de sajtóközleményt sem adott (még) ki, és bár egyes politikusai feltűntek a megnyitón, mivel arról nem számoltak be internetes csatornákon, nem lehet tudni, hogy ezt magánemberként, vagy pártjuk képviseletében tették. Az egyetlen, széles nyilvánosság számára elérhető közlései a pártnak a melegfesztiválról Schiffer András megosztásai.”

szazalek-banner-anim2.gif

Iratkozz fel hírlevelünkre:
Kövess minket Facebookon:

A helyzet az, hogy Kállai téved. Az LMP alapítása óta nyilvánosan kiáll az LMBT közösség jogai mellett, harcol értük a Parlamentben, erre számos példát tudunk mutatni. Nézzük őket sorban.

    1. Amikor az LMP politikusai korábban feltűntek és most is feltűnnek a Pride rendezvényein, azt természetesen politikusként teszik. Meszerics Tamás, az LMP európai parlamenti képviselője és Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja politikusként jelent meg a Pride megnyitóján, amiről a sajtó munkatársait is értesítettük. Ha már Schiffer András került a szerző célkeresztjébe, annyit azért jegyezzünk meg, hogy Schiffer András volt az egyetlen frakcióvezető, aki eddig minden Pride-on ott volt.
    2. Az LMP közzétette videóüzenetét, amelyből világosan levezethető a párt álláspontja. Üzenetünk egyszerre szól a kisebbségekről és a többségről, közvetlenül is megszólítva utóbbit: https://www.facebook.com/lehetmas/videos/10155024049282013/
    3. Az LMP melegjogokkal kapcsolatos hozzáállásáról parlamenti munkánk és a melegjogi szervezetekkel való együttműködésünk is árulkodik. Az Alaptörvényhez benyújtott módosítónk az LMBT embereket is kirekesztő családfogalom elhagyását javasolta. A Polgári törvénykönyv tervezetéhez is benyújtottunk több módosító javaslatot, az egyik lehetővé tette volna a bejegyzett élettárs vér szerinti vagy korábban örökbefogadott gyermekének örökbefogadását. Legutóbb pedig Szél Bernadett adott be márciusban névhasználattal összefüggő és az azonos neműek külföldön kötött házasságának hazai élettársai kapcsolatként való elismerésére vonatkozó módosító javaslatokat. Megszólalásainkban javasoltuk, hogy a leszbikus párok számára is legyen elérhető a mesterséges megtermékenyítés lehetősége. Az LMP társelnökei, Szél Bernadett és Schiffer András pár éve sajtónyilvánosan tárgyaltak a Magyar LMBT Szövetséggel, és nem tudunk róla, hogy más párt tett volna ilyet. Mindez jól mutatja, hogy az LMP kezdettől alapnak tekinti a jogegyenlőséget, fokozatos jogkiterjesztés formájában.
    4. Kállai Ákos hozzáteszi még azt is, az „LMP megalakulása és négy évvel a részben a melegjogi ellentétek miatt is bekövetkezett pártszakadás után talán ideje lenne, ha a visszamaradók végre dűlőre jutnának a buzikkal”. Szerintem a „dűlőre jutás” elég világosan kirajzolódik, de annyit azért tegyünk hozzá, hogy amikor az az LMP-ből kiváltak a későbbi PM-esek (ma már P-sek), abban semmilyen szerepet nem játszottak a melegjogi kérdések. Az a kérdés játszott benne szerepet, hogy össze akarunk-e bútorozni Bajnai Gordon csapatával, megkapva a nyakunkba Gyurcsány Ferencet is a végén. Az LMP ebből nem kért, a P pedig kért belőle. A következményeket mindenki ismeri
    5. Amikor bármely szervezet kezdeményezésére vitára került sor, sose tértünk ki ez elől. Álláspontunkat, a fokozatos jogkiterjesztés formájában megvalósuló jogegyenlőséget soha nem változtattuk meg. Egyszerre dolgozunk azon, hogy az LMBT emberek jogegyenlősége megvalósulhasson, és a többségi társadalom nagyobb nyitottsággal és elfogadóbban forduljon feléjük. Hisszük, hogy a kettő csak együtt, egymást erősítve működhet.

 

Az LMP küzd a homofóbia és a különböző szexuális kisebbségek kirekesztése ellen, de az LMP-fóbiát sem tartjuk különösebben előnyösnek. Az LMP mint eddig is, ezentúl is harcolni fog az LMBT emberek jogaiért.

Kanász-Nagy Máté, az LMP ifjúsági szakszóvivője

Ez a cikk a Ti támogatásotok nélkül nem készült volna el.

A Kettős Mércét nem segítik oligarchák, pártok, nincs reklámbevétele nagy cégektől, a ti támogatásotoknak köszönhetően működik! Ez biztosítja a Mérce függetlenségét.

Kattints és támogasd havi 2000, 5000 vagy 10 000 forinttal a Mércét, és támogatásoddal erősítsd meg a független médiát Magyarországon!

Támogass minket egyszerűen bankkártyával:

Támogatom!

Más támogatási lehetőségekért és több infóért kattints ide.

Nem szívás, csak sztrájk: az önkormányzati dolgozók ma a bérükért küzdenek

Nem szívás, csak sztrájk: az önkormányzati dolgozók ma a bérükért küzdenek

Vegyes érzelmekkel futhatunk neki a mai napnak: bár a múlt héten úgy tűnt, hogy jelentős eredményeket sikerült elérni a közigazgatáson belül a bérharc terén, továbbra is maradt olyan terület, ahol óriási a feszültség. Ma reggel 8 és 10 óra között több mint száz önkormányzat dolgozói tartanak figyelmeztető sztrájkot. Kérdés, milyen eséllyel?

o1_focuspoint_926x504.jpg

Van-e menekvés a propaganda és az álhírek elől?

Van-e menekvés a propaganda és az álhírek elől?

Szeretnél képben lenni a nemzetközi politika, a világgazdaság kérdéseiben? Ehhez jól meg kell válogatnod, honnan szerzed be híreidet, messziről ki kell szagolnod a kormánypropagandát, a stratégiai célból terjesztett álhíreket. De ha kizárólag a legelismertebb hírforrásokra támaszkodsz, kivonhatod magad a manipuláció, a propaganda befolyása alól, igaz? Nos, van egy rossz hírem.

2017-07-10_2.png

süti beállítások módosítása