Botka László a múlt hétvégén óriási felhatalmazást kapott pártjától. 96 százalékkal választották az MSZP miniszterelnök-jelöltjévé. A kongresszus vétójoggal is felruházta Botkát: egyéni jelölt, vagy bejutó listás jelölt csak az ő egyetértésével lehet bárki. Botka ezzel megkapta a lehetőséget arra, hogy megkezdje a párt megtisztítását.

A napokban több helyütt is olvasható volt az a hír, hogy összefogott két kiskereskedelmi szakszervezet, és közösen terveznek fellépni (munkalassítással, szükség esetén sztrájkkal) annak érdekében, hogy magasabb béreket és jobb munkakörülményeket harcoljanak ki a Tesco-Global Zrt munkavállalói számára.

Lázár János csütörtökön a kormányinfón reagált az OLAF jelentésre, amely szerint akár 630 millió eurót is vissza kell fizetnie a magyar kormánynak a szabálytalanul vagy konkrét csalással kiosztott EU-s támogatások miatt. Lázár nem azt reagálta, hogy felháborító a korrupció mértéke, a minisztert azt zavarja inkább, hogy sok a feljelentés ezekkel a korrupciós ügyekkel kapcsolatban. Sőt Lázárnak sikerült a kormányzati korrupciót feljelentők és a Rákosi-, illetve a Szálasi-rendszer besúgói között párhuzamot húznia.

A bevett frázis szerint a prostitúció a legősibb szakma, ez azonban tévedés. A bábaság az. A modern orvostudomány viszont legyűrte a bábákat, hogy hozzáférést kapjon a szülésbizniszhez.

Sosem értettem, hogy egy párt, egy kormány vagy egy parlament miért hoz olyan törvényeket, amelyek egyetlen eredménye, hogy honfitársainknak nehezebb, rosszabb lesz ebben az országban élni. Kedden a parlament egy olyan törvényt fogadott el, amely nehezebb helyzetbe hozza a tanulási nehézséggel küzdő gyerekeket.

Talán már kevesen emlékeznek rá, de a második Orbán-kormány egyik első szexualitással kapcsolatos megnyilvánulása a „hadd éljek” szlogennel futó, meglehetősen nagyszabású, ráadásul uniós pénzből finanszírozott plakátkampány volt, egyértelműen hitet téve az abortuszok számának csökkentése mellett. Ezt követően a kormány elmúlt hét évének tevékenységén vörös fonálként fut végig az abortuszellenesség, mely ugyan a konkrét tiltásig nem jutott el, de a magzati élet védelmének beemelése az alkotmányba, vagy az abortuszok mellőzését kórházak számára támogatási kritériumként beállító kormányinfó, vagy éppen a megrögzött abortuszellenes előadók parádézása a héten tartott családügyi konferencián egyértelmű tendenciát jelez.

Műszak műszak hátán, másod- és harmadállások, alacsony megbecsültség, folyamatos áltatás – ez ma egy mentős élete Magyarországon. Mindehhez pedig jött még a miniszter vicce, egy kis lejárató kampány a holnapra szervezett tüntetés miatt az Origo jóvoltából, majd a főigazgatótól néhány intő szó, így talán nem csoda, hogy egyáltalán nem könnyű ma mentősökkel beszélgetni arról, hogy miért is akarnak holnap tüntetni.

Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, aki nem túl lelkes attól a gondolattól, hogy kevesebb mint egy év múlva el kell döntenie, hogy melyik jelenlegi ellenzéki pártra szavazzon, vagy esetleg csatlakozzon-e a távolmaradók táborához, ami szintén nem a legmotiválóbb gondolat. Nagyon úgy tűnik, hogy egy olyan helyzetben, amiben több millió ember befogott orral vagy egyáltalán nem megy el szavazni, Budapesten kívül már egy ezer fős tüntetés is ritkaságszámba megy, és a legtöbb közéleti kérdés maximum egy szűk réteget tud mobilizálni, szükség lenne a politikai cselekvés újragondolására az alapoktól kezdve. Nem akarom lebecsülni a szerveződésnek azokat a nyilvánvaló korlátait, mint például a Fidesz elképesztő médiafölénye vagy a hozzáférhető anyagi források szűkössége, de azért érdemes azt is átgondolni, hogy stratégiai, gondolati szinten milyen előfeltételei lennének egy kevésbé reménytelen magyar közéletnek. Biztos egy csomó szerzőt érdemes felhasználni ehhez, de én most egy olasz kommunistát, Antonio Gramscit szeretném ajánlani.

Magyarországon ma 4 millió háztartásból 1,2 millió gyermekes. A gyermekes háztartások legnagyobb részében 2 felnőtt nevel gyermeket: egyet (30%), kettőt (25%) vagy ennél többet (10%). További 15% az egyszülős háztartások aránya,  az „egyéb” gyermekes háztartásoké pedig 19 százalék. Egy nő átlagosan 1,49 gyermeket hoz a világra. Ez 2016-ban 100 nőre vetítve 5-tel több volt, mint egy-két éve. A növekedés a 20 év alatti és a 45 év fölötti nők magasabb gyermekvállalásából adódott.[1] A gyermekek azonban nagyon különböző társadalmi helyzetű, jövedelmű családokba születnek, s e különbségeket az utóbbi évek népesedéspolitikai intézkedései is nemhogy tompítanák, hanem tovább erősítik.

Pénteken Farkas Flóriánnal és a Lungo Drommal kötött szövetséget a Fidesz a 2018-as választásokra. Ez nem csupán azt mutatja meg, mit gondol a kormánypárt a magyarországi cigányságról, illetve a korrupcióról, hanem tökéletesen mintázza azt is, mi a cél a szegénységben és dolgozói szegénységben élőkkel: elnyomás, kifosztás.