A választások után sorozatba kezdünk, amely megpróbálja felfedni a baloldal vereségének okait, és megkeresni a változás lehetőségeit. Ennek harmadik részét olvashatjátok.
1. rész: Egy vallásháború veszteségei - a NER és a baloldal
2. rész: Lebontani a túlburjánzó nemzet-beszédet

Nagyon nehéz ma Magyarországon ezt a kérdést felvetni, pláne nehéz érdemben beszélni róla. Azért nehéz, mert a rendszerváltást követően nem történt meg az 1948-1989 közötti időszak feldolgozása a baloldalon és feldolgozás alatt most nem bűnbánatot értek (az volt), hanem az ideológiai tisztázást segítő kritikai szembenézést. Igaz a jobboldalon sem, de nekik ezzel kevesebb dolguk van, ők szimplán kommunistáznak egy jóízűt, bemondják Recsket, meg a Gulágot és ezzel el van intézve a dolog.

A magyarországi baloldalnak azonban muszáj nem csupán elítélnie és megtagadnia az 1948-1989 közti évtizedek alapvetéseit, de tisztáznia kell viszonyát az akkori ideológiához is. A Rákosi-, majd a Kádár-rendszer diktatúra volt, elnyomó, embertelen rendszer, a szabadság megszüntetése. A totális központosítás, állami tulajdon és tervgazdaság nem volt hatékony szervezési módja a gazdaságnak, a piacok, a motiváció, a verseny hiánya előbb működési zavarokat, majd gyakorlati működésképtelenséget okozott. A szocializmusnak hívott gazdasági-társadalmi alakulatban sem a kizsákmányolás, sem az osztálykülönbségek, sem az egyéb hatalmi-politikai egyenlőtlenségek nem szűntek meg, csupán új alakot öltöttek. 

A klasszikus forradalmi munkásmozgalom – Marxtól Rosa Luxemburgon át Leninig – alapvetése az, hogy a polgári forradalmak (1789 etalon) pusztán meghirdették, de nem hozták el a valódi szabadságot, mert nem valósították meg az egyenlőséget és a szolidaritást. A proletárok számára maradt a bérmunka szolgasága és a (tőke)tulajdon egyenlőtlenségéből fakadó gazdasági és politikai elnyomás. A hajdan volt elvtársak ideológiája és politikai programja a szabadság-egyenlőség-testvériség programjának végigvitelét hirdette, ám a kizsákmányolástól és osztályoktól mentes földi paradicsom helyett a cinikus terror rémálma valósult meg. Jó, nagyon jó, hogy ez a rémálom szertefoszlott!

Fel kell tennünk azonban a kérdést: a rémálom szertefoszlása azt is jelenti-e, hogy az a valóság, amelybe felébredtünk már túljutott azokon a problémákon, amelyek a francia forradalom álmának továbbálmodására ösztönözték munkások és mozgalmárok millióit a 19. századi Európában. Mi a helyzet a tőke – munka ellentéttel a 21. század elején? Megszűnt-e a kizsákmányolás, amíg Kelet-közép Európa a „szocializmus” álmát aludta? Igen, minket itt átvertek, de túl vagyunk rajta, felébredtünk, hát mi a helyzet, hogyan alakultak a dolgok közben a vasfüggönyön túl?

A rendszerváltás mámora azt az illúziót keltette, hogy vége a történelemnek: a kommunista rendszerek bukásával a liberális demokrácia és a piac nem csupán győztesként került ki a világtörténelmi maratonból, de a való világok legjobbikaként tündökölt. Valóban így lenne? Nincs akkora vagyoni és tőkekoncentráció, hogy beleroppan a világgazdaság és már gyermekkorban belegörnyednek az emberi gerincek? Nincsenek éhező százmilliók? Szegénységben élő milliárdok? A tőke(tulajdonosok) közben emberbaráttá váltak és jobban érdekli őket a helyi közösség jóléte, mint a profitmaximum? A vállalati felelősségvállalás azt jelenti, hogy inkább emeljük a munkabéreket a futószalagnál, mintsem, hogy bónuszt adjunk a menedzsment tagjainak? Nincsenek kiszolgáltatott, kirekesztett, elnyomott társadalmi csoportok, közösségek, népek?

Nem biztos, hogy folytatnom kell, talán ennyiből is egyértelmű: attól, hogy a kommunizmusnak hívott ígéret egy jobb világról megbukott, a kapitalizmus még nem lett frankóbb! (Megkockáztatom a kapitalizmus akkor volt a legfrankóbb, amikor a létező szocializmussal versenyve létezett.) A világ nem lett jobb hely. Sőt! A jelen valóságát nagyjából ugyanazok a problémák gyötrik, ugyanazok az ellentmondások feszítik, mint az 1800-as évek kapitalizmusának valóságát. Plusz egy kis visszafordíthatatlannak tűnő globális környezeti katasztrófa.

Nem hiszem, hogy ma egy baloldali másként kellene, hogy gondolkodjon a kizsákmányolásról, a tőkéről, a társadalmi különbségekről, stb., mint 100-150 évvel ezelőtt. A mai baloldalnak ugyanúgy a tőke működési módjának a korlátozása, a tőke, illetve annak működése feletti társadalmi (közösségi) kontroll megteremtése kell, hogy legyen a zászlajára írva, mint 100-150 évvel ezelőtt. Ki kell mondani, hogy a szocializmus az elérendő cél! És azt is, hogy számunkra a szocializmus szabad emberek szabad közösségét jelenti, nem pedig a kizsákmányoló tőke uralmát. A közösségi érdek elsőbbségét jelenti a magánérdekkel szemben, amely közösségi érdek azonban nem felülről jövő diktátum, hanem a (részvételi) demokrácia politikai folyamataiban megmutatkozó akarat. A szocializmus gazdaságtana a politikai közösség által korlátozott magántulajdont jelent, jogokon és kötelezettségeken alapuló tisztességes versenyt és a közösség által felügyelt piacokat. A gazdasági hatalmat a politikai közösség (a demokrácia) alá kell rendelni, hiszen a  tulajdon, a verseny és a piac nem lehet cél, csakis eszköz, a közjó megvalósítsának eszköze. 

Az MSZP tragédiája az, hogy nem bírt (nem akart?) az ellen a világ ellen fordulni, amelynek a létrehozásában (rendszerváltás, majd a Horn-kormány) tevékenyen részt vett. Nem volt képes baloldali pártként viselkedni: egyszerre akarta a tesco-pénztáros és a vállalattulajdonos érdekeit képviselni. Ez így sajnos nem megy! 

Milyen konkrét politikai célokat fogalmazhat meg egy valóban baloldali párt a mai Magyarországon? 

1. A vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenségek csökkentése.
Progresszív jövedelemadóval (különös tekintettel a tőkejövedelmekre) és progresszív vagyonadóval, valamint egyéb eszközökkel korlátozni a tőke gazdasági hatalmát, illetve alapjövedelemmel, vállalható minimálbérrel, a tulajdon nélküliek tulajdonossá válásának támogatásával és a kis-magántulajdon fokozott védelmével újraosztani a termelő vagyont, megadva a széles tömegek számára a társadalmi mobilitási lehetőségét.

2. A közösségi tulajdon primátusának megteremtése. 
Közösségi tulajdonformák és gazdasági működésmódjaik megteremtése és elterjesztése. A non-profit működésmód, a helyi közösségi gazdálkodás, a közösségi vállalkozási formák, a szövetkezetek, az önkormányzati vállalkozások helyzetbe hozása adókedvezménnyel és egyéb szabályozókkal. 

3. A magántulajdonosi érdek politikai korlátozása, a demokrácia kiterjesztése
A demokratikus közösségi kontroll kiterjesztése a magántulajdon felett. Valódi munkavállalói jogokat, valódi beleszólást a vállalat életébe, demokráciát a gazdaság világában. A munkavállalók mellett a helyi közösségek is nagyobb beleszólást kell, hogy kapjanak a vállalatok irányításába. Részvételi demokrácia kiterjesztése, partnerség a tőke, a munka és a helyi közösség között.

4. A természet kizsákmányolásának megszüntetése.
A természet védelme a tőke és a munka, a termelők és a fogyasztók általi kifosztástól. Komolyan vehető mértékű zöld adók bevezetése a szennyező és környezetkárosító tevékenységekre, a természeti vagyon amortizációjának számszerűsítése és nemzetgazdasági elszámolása, zöld jogok alkotmányba emelése, stb. Kiváló anyagok állnak rendelkezésre világszerte, a lényeg, hogy a modern baloldalnak ökopolitikailag is progresszívnek és elkötelezettnek kell lennie.

5. A jogfosztottság, kirekesztettség(ek) elleni fellépés.
Oktatás, egészségügy, magas szintű közszolgáltatások mindenki számára. A tudáshoz, a információhoz és az egészséghez való jog kinyilvánítása. Egyenlő bánásmód, jogok, részvétel és képviselet. Innentől kb. a máshol és másoktól is hallható, olvasható szokásos dolgok jönnek: a szegénység felszámolása, a hozzáférések kiterjesztése, integrációs politikák, stb. (Lásd még északi modell.)

 Természetesen mindez a nemzetközi környezetbe ágyazódva fogalmazódik meg: offshore paradicsomok felszámolása, globális vagyonadó, európai minimálbér, pénzügyi tranzakciós adó, a nemzetközi tőkeáramlás szabályozása, a fejlett és a fejlődő országok viszonyának újragondolása, stb. A baloldali gondolkodás, amennyiben továbbra is a kapitalizmus, mint társadalmi-gazdasági rendszer meghaladását tűzi zászlajára szükségképpen globalista. Ennyiben a globális kapitalizmust támadó baloldali civil szerveződéseket antiglobalizációs mozgalomnak nevezni terminológiai bukfenc. A tőke működési logikája és az ebből fakadó kizsákmányolás ugyanis világrendszer-logikaként létezik, amely ellen való fellépés sem elméletileg, sem gyakorlatilag nem maradhat meg nemzeti keretek között.

Még egy megjegyzés a baloldal ideológiai újragondolása kapcsán. Nem egyszer hallottam már azt a praktikusnak tűnő tanácsot egy „program” elkészítésekor, hogy, „ááá, ezt úgy sem lehet megvalósítani, ezért ne írjuk bele!” Ismerős? Akár egyéni élettervet készítünk, akár a kisvállalkozásunk céljait definiáljuk, vagy (ritkább esetben) politikai terveket gyártunk - mindig legyünk realisták! Szeretném leszögezni, hogy szerintem ennél nagyobb marhaság nincs a világon! Ez a gondolkodás összekeveri a rövid távú operacionális működést a stratégiai tervezéssel. Ha lemondunk arról, hogy megfogalmazzuk azokat az alapvető célokat, amelyek kijelölik számunkra a haladási irányt, és csak máról holnapra jó eséllyel megvalósítható tennivalókat fogalmazunk meg, akkor jó eséllyel leszünk elégedettek a sikeres napi célelérés okán, de egy idő után elveszetten fogunk ténferegni, mert fogalmunk sem lesz róla, hogy merre van az előre.

Kattints ide és íratkozz fel a Kettős Mérce hírlevelére