Ijesztő adatok jelentek meg az elmúlt napokban. Előbb az Economist publikált egy grafikont, amely szerint Magyarország vezet az európai betöltetlen állások ranglistájánn, majd a VS.hu-n jelent meg egy cikk, amelyben a dunántúli autóipari vállalkozások szövetségének elnöke, Gellén László mondta el, hogy már meg se hirdetik a cégek a üres álláshelyeket – felhagytak a munkaerő toborzással -, mert nincsenek az állás betöltésére alkalmas munkavállalók. Egy hűtőipari cég vezetője arra panaszkodott, hogy nincs elegendő mérnök, akiket fel tudnának venni. És ha már itt tartunk, nem árt felidézni, azt a nyári hírt, amely arról szólt, hogy a Balaton környékén hiány volt az idénymunkásokban, az állásokat főleg diákokkal töltötték fel. Volt olyan eset, hogy egy vendéglő teljes személyzete mondott fel és ment Ausztriába dolgozni. A kormány az idénymunkás-hiányra reagálva tette lehetővé a közmunkások kvázi kötelező munkaszolgálatát egy jogszabály módosítással – erről írtunk korábban.

És nem csak a privát szektorban ez a helyzet. A háziorvosi helyek nagy része évek óta betöltetlen, az alacsony bérezésű közalkalmazotti állásokból  is folyamatos a pályaelhagyás, kivándorlás. Gondoljunk csak az ápolókra, a szociális munkásokra, vagy közművelődési alkalmazottakra, ahol a nettó átlagbér nem éri el a 100 ezer forintot.

Lassan ott tartunk, hogy bizonyos területeken az ellátás biztonságát veszélyezteti a munkaerőhiány (kórházak), míg máshol a gazdasági bővülés korlátja a szakképzett munkaerő kivándorlása. Az elmúlt években, több nagy multinacionális vállalat a környező országokat választotta Magyarország helyett, mivel nem talált megfelelő mennyiségű szakképzet munkaerőt.

De mi okozza ezt a helyzetet?

A szakképzett munkaerő elvándorlása (kivándorlása) legfőbb oka a hazai gazdaság és a nyugat-európai gazdaságok között fennálló bérkülönbség – ami egyre inkább szakadéknak tűnik innen nézve. Az alacsony fizetések, megspékelve a rosszabb munkakörülményekkel és gyenge munkavállalói jogokkal önmagában is elegendő ok. Ha valaki a hazai fizetésének a sokszorosát keresheti meg külföldön, akkor ha egy kicsit is beszéli az adott nyelvet, mire várjon? A hatalomgyakorló elit sokáig nem hitte el, hogy a munkaerő elvándorlása (ilyen mértékben) bekövetkezhet, hiszen minden felmérés azt mutatta, hogy a magyar munkaerő nem mobil ehhez eléggé (például mert nem beszélnek a magyarok idegen nyelvet). De a közgazdaságtan és egyéb társadalomtudományok már csak ilyenek: könnyű pofára esni. Egy ideig nem látszik semmi, aztán ha eléri az egyik változó a kritikus pontot (ez esetben a bérkülönbség abszolút szintje), akkor beindulnak a dolgok. Ha elég nagy a tét akkor kínaiul is megtanul az ember három nap alatt, ugyebár?

Az elvándorlást felgyorsította, hogy Németország és Ausztria 7 éves moratóriuma a szabad munkavállalásra 2011-ben lejárt, így újabb kapuk tárultak szélesre a jobb élet reményében külföldi munkát keresők számára.

Az sem segített a helyzeten, hogy a 2010 óta hivatalban lévő kormány alacsony szakképzettségre építő összeszerelő üzemmé alakította/alakítja át a hazai gazdaságot. A magas korrupciós szint, az államigazgatás hatékonyságának hiánya, a kiszámíthatatlanság, a különadók és sok egyéb rossz gazdaságpolitikai elem miatt a hazai gazdaság versenyképessége az elmúlt években sokat romlott. A versenyképesség romlása együtt járt a termelékenység beragadásával. Az alacsony termelékenység pedig ha nem is határozza meg egy az egyben a lehetséges bérszintet, azért annak maximumát mindenképpen korlátozza. A régió több államához mérve az elmúlt 5 évben egyre-egyre kevesebb lett a magyar nettó átlagfizetés, Szlovákia például az év elején előzött le minket ebben a mutatóban.

A munkaerőhiány miatt elkerülhetetlennek látszik a hazai gazdaságban a bérfelzárkózás. Sokan állítják – például Pogátsa Zoltán, de mi is írtunk erről korábban -, hogy van tere a bérnövekedésnek, hiszen lehetséges jövedelmet akár a tőke, akár a jövedelmek túl magas részét elszívó állam felől átcsoportosítani a munka javára. Ugyanakkor tény, hogy amíg a magyar munkás nem tud olyan termelékeny lenni egy hazai gyárban, mint ugyanazt a munkát végezve egy németországiban, addig a fizetése sem lehet annyi, mint ott.

De ugyebár nem a munkás dolga, hogy azokat a viszonyokat kialakítsa, amelyek az ő munkatermelékenységét meghatározzák…

És itt jutunk el ahhoz a problémakörhöz, amelyik szorosan összefügg az elmúlt években tapasztalható versenyképesség romlással, termelékenység stagnálással/romlással. Ez pedig a hazai oktatási rendszer évek óta tartó rombolása, tönkretétele. 2010 és 2014 között a GDP 6%-ról 4,8%-ra csökkent az oktatásra fordított költségvetési keretösszeg. Nincs még egy ország az Európai Unióban, amelyik ilyen keveset költene az oktatásra, mint Magyarország!

Mindeközben pedig hiába ígérte a kormány a minőségi szakképzés kialakítását ez nem járt eredménnyel.  A felnőttképzés, az átképzési rendszerek az EU-s források lenyúlásának terepévé váltak, az érdemi tudásátadás helyett. Néhány nap alatt semmiből kinövő baráti cégek tarolnak a közbeszerzéseken, miközben a képzéseken résztvevők töredéke talál csak állást a képzést követően a piacon. Erre jó példa a nyár botránya az Első Magyar Szociális Szövetkezet, amely pár hónappal a megalakulása után nyúlta le az EU által a szövetkezetek munkahelyteremtésére, és felnőttképzésére fordítható magyarországi összeg majdnem teljes egészét, majd tűnt el a semmibe.

A büntető jelegű szociálpolitika, illetve maga a szegénység ugyancsak gátja az oktatásban való részvételnek, a képzettség növelésének. A munkába álláshoz nem csak a szándék szükséges. Üres gyomorral, utazásra elegendő pénz vagy megfelelő tömegközlekedés nélkül nehezebb tanulni és munkát vállalni...  És persze az ember a gyerekeire is gondol, amikor új hazát választ: ha lehetetlenné válik a tudás megszerzése és ezáltal egy jobb élet elérése idehaza, akkor menni kell Ausztriába, vagy Németországba, vagy akárhová, mert az még hogy nekem ne jusson, az csak-csak, de a gyerekemnek boldogulnia kell.

Hogy mi a megoldás?

A fentiekből következik, hogy  a munkaerő elvándorlását csak a hazai bérszint emelkedése állíthatja meg. Ez részben politikai akarat kérdése, de középtávon égető szükség van hozzá egy versenyképesebb és magasabb termelékenységgel termelni tudó gazdasághoz. A termelékenység növelésének a kulcsa pedig az államigazgatás rugalmassá tétele, a szabályozók és a szükséges infrastruktúra megteremtése mellett a korrupció elleni fellépés, új adórendszer, a közbeszerzések átláthatóvá tétele és a valódi gazdaságfejlesztő állam. Hosszú távon azonban csak az oktatásra öltött százmilliárdok, az egészségügy és a szociális ellátórendszer képességeinek helyreállítása, a szegénység felszámolása teremtheti meg a magasabb munkatermelékenységhez szükséges feltételeket.

A jelenlegi folyamatok egy lefelé tartó spirált jeleznek, amelynek az a vége, hogy az alacsony bérek miatti elvándorlás tönkreteszi a hazai gazdaságot. Azt kb. látjuk, hogy aki teheti és elmegy, azzal mi lesz. De vajon mi lesz azzal, aki itt marad?

B.F. és Jámbor András

Támogass havi 1000 forinttal:

További vállalásaink
és támogatási lehetőségek

A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét nektek írjuk, és fenntartásához a ti támogatásotokra számítunk! Ha szeretnél még több cikket olvasni a munakerő-elvándorlás megállításáról, támogass minket!