A Brexit, Norbert Hofer 49,7%-a és az amerikai elnökválasztás után újabb munkáslázadás készül!? Vagy Thatcher születik újjá? Esetleg Putyin szól bele a francia belpolitikába is?  Vasárnap volt a francia elnökválasztás első, jövő vasárnap lesz a második fordulója. Valójában csak a jobboldal tart most előválasztást, de a győztesből jó eséllyel elnök lesz. Bombameglepetés lenne, ha a tavaszi elnökválasztás második fordulójába nem a „jobbközép” és a szélsőjobb jelöltje kerülne be (kiütve a baloldalt), mint ahogy az is, ha nem a „mérsékelt” jobboldal jelöltje győzne végül.

A nyertes Fillon balra, középen a kiesett Sarkozy, jobbra a második helyezett, Alain Juppé 

A három dobogós közül kezdjük a bronzérmes Nicolas Sarkozyvel! Ő volt a legtrumpistább az összes jelölt közül. A tucatnyi korrupciógyanús ügyben érintett exelnök ideje jó részét a bíróságokon tölti, de ez nem akadályozta abban, hogy a nép nevében hirdessen harcot az „elit” ellen. Elvégre Trump szavazói sem akadtak fenn azon, hogy milliárdos hősük sem adót nem fizet az államkasszába, sem bért nem fizet a munkásainak. Az amerikai republikánusok majmolásának és a trumpizmusnak karikatúra-szerűen abszurd megnyilvánulása volt Sarkozy részéről a kampányban, hogy elkezdett klímaszkeptikus húrokat pengetni; pedig egykor a legzöldebb jobboldali volt. Végül túl sok volt a pálfordulás, nem jött be a trumpizmus: harmadik helyezettként elvérzett.

A 2. fordulóba jutott két jelölt: két ex-miniszterelnök. A győztes François Fillon épp a „mi” Sarkozynk miniszterelnöke volt, Alain Juppé pedig Jacques Chirac-é. Alain Juppé a mérsékelt jobbközép imázst építette a kampányban. Pedig ő volt az, aki 1995-ben az 1968-as diáklázadás és sztrájk óta legnagyobb tiltakozást váltotta ki TB- és nyugdíjreformjával. Az volt az az időszak, amikor – párizsi egyetemistaként – autóstoppal mehettem a kollégiumból az egyetemre: az általános sztrájk következtében a tömegközlekedés leállt, de a szolidaritás új formái születtek: luxuscitroënekbe ültek az iskolába autóstoppoló arab bevándorlógyerekek, a nagy szociológus, Pierre Bourdieu pedig sztrájkoló buszsofőröket agitált.

François Fillon Vlagyimir Putyin kedvence. Az első fordulóban, meglepetésre, ő végzett az élen. Méghozzá elég nagy előnnyel. És a második forduló előtt Sarkozy is támogatásáról biztosította. Ezzel mintha már el is dőlt volna a választás. Pedig eddig inkább afféle szürke apparátcsik, technokrata volt; azért is lehetett 5 évig miniszterelnök, mert hagyta Sarkozyt tündökölni. Korábban „szociális érzelmű gaullistaként” indult, de a mostani programja alig különbözik a többiekétől : ÁFA-emelés, társaságiadó-csökkentés, nyugdíjkorhatár-emelés, az elbocsátások megkönnyítése, a közalkalmazottak kiemelt munkajogi státusának gyengítése és tömeges elbocsátása, atompártiság, a környezet- és fogyasztóvédelmi szempontból kulcsfontosságú „elővigyázatossági elv” eltörlése vagy lazítása, új börtön-férőhelyek tízezres nagyságrendben stb.

Programszinten ez a klasszikus neoliberális/neokonzervatív agenda maga a jobboldali konszenzus. Amit Fillon thatcheri következetességgel képvisel, Juppé kicsit finomabban. A bevándorlóellenességről és terror-paranoiáról nem is beszélek, mert abban is szinte mindannyian próbálnak rálicitálni a baloldalra, ami viszont nem is olyan könnyű: az állandósított szükségállapot, a kormányzati szintre emelt iszlamofóbia nehezen überelhető (lásd: Manuel Valls szocialista miniszterelnököt, aki maga is beleállt a Burkini-vitába).

Még mielőtt a fürdővízzel és a fürdőruhával (azaz François Hollande-dal és Manule Vallsszal) együtt a francia baloldalt is kiöntenénk, szögezzük le: a fenti, neolib agenda tekintetében továbbra is markáns, bár egyre halványuló különbség van a francia jobb- és baloldal között, beleértve a most regnáló elnököt és kormányt is! A baloldal baloldali, a jobboldal jobboldali. Még ha a dicstelen munkaerőpiaci reformmal a szocialisták nagyon el is játszották a hitelességüket – erről még lesz szó. Minden jobbra tolódás dacára a klasszikus ideológiai törésvonalak tehát nagyjából a helyükön vannak. Az a kérdés, hogy a társadalmi törésvonalak is ott vannak-e? Azok már sokkal kevésbé.

A három élen végzett jobboldali jelölt mindegyike eltörölné a vagyonadót. Vagyis ők tényleg a felső 2%-ot képviselik (340 ezren fizetnek vagyonadót a 66 milliós országban), szemben a 98%-kal. És mégis rájuk fog szavazni a baloldalban csalódott „dühös nép”... Vagy mégsem?! Ahogyan Trumpra is – minden ellenkező híresztelés dacára – nagyobb arányban szavaztak a jómódúak, mint a szegények (bár korábbi szavazásokhoz képest a különbség csökkent, ez tény), úgy a francia jobboldalnak is a középosztály az elsődleges bázisa; márpedig Franciaországban meglehetősen széles a középosztály.

Hogy a lecsúszás rémétől fenyegetett alsó közép számára mennyire lett volna hiteles a Sarkozy-féle, elitellenes jobboldali elit, az nem fog kiderülni, de az biztos, hogy a munkásosztályt időközben elhódította a baloldaltól a szélsőjobb: a 2015-ös regionális választásokon 43:32-re megverte a szavazáson részt vett munkások között (az országosan győztes jobbközép 23%-kal csak harmadik). Itt tehát érvényesül a világtendencia, amiről a mainstream baloldal egyelőre nemigen vesz tudomást, vagy ha mégis, akkor „szoft-rasszista” szövegekkel próbál visszajönni: választói után az értékeinek is búcsút intve.

És akkor most magáról az előválasztásról! Ennek is vannak tanulságai, most amikor a magyar ellenzék is előválasztást fog talán szervezni. Először is: Franciaországban van elektronikus szavazás is, igaz, hogy csak a külföldön élők számára; vagyis talán mégsem lehetetlen ezt technikailag biztonságosan megoldani, mint azt egyes hazai szakértők állítják. Másodszor: a választás kétfordulós, tehát nem az fog győzni a hét jelölt közül, akinek a viszonylag legszélesebb a tábora, hanem az, akire jövő vasárnap a többség szavazni fog.

Baloldali választók a Facebookon nyíltan hirdetik, hogy ők bizony elmentek szavazni: ez az, amit „meghekkelésnek” szoktak nevezni; de ez nem szervezett hekkelés, egyszerűen az elkötelezett balosok egy része a kisebbik rosszra (többségük Juppére) szavazott a széljobbernek tartott Sarkozy ellenében, és e „szent” cél érdekében hajlandó volt aláírni a kétsoros jobboldali értéknyilatkozatot. Persze nem csak baloldaliak „hekkeltek”: a szélsőjobb hívei is valószínűleg szép számban elmentek Sarkozyre szavazni. Hogy kettőjük közül ki jutott a jövő vasárnapi döntőbe, az azon múlhatott, hogy balról vagy széljobbról „hekkeltek” többen.

Ez persze elsőre elég riasztó, de gondoljunk bele: ha ez nincs, akkor eleve a pártelnök Sarkozy a jelölt, mindenféle verseny nélkül. Így kaptak egy esélyt a félig-outsiderek, hogy a pártelit (és a párttagok) jelöltjét legyűrjék egy nyílt előválasztáson, és mozgósítsák a szavazókat. Apropó outsiderek: van egy magát „kereszténydemokratának” nevező jelölt, aki antiszemita megnyilvánulásaival hívta fel magára a figyelmet; „üde színfolt”. És van Nathalie Kosciusko-Morizet, az egyetlen női jelölt, aki messze lemaradva lett ötödik; ő is volt már miniszter, messze nem kívülálló, de legalább egy kicsit emberarcúbb politikát képvisel: ő az egyetlen, aki nem törölné el a vagyonadót, és – baloldaliak figyelem! – bevezetné az alapjövedelmet!

Egyébként a francia baloldal is rendez előválasztást, bár a szocialisták-szervezte előválasztáson nem mindenki fog részt venni. A radikális baloldal sztárja, Jean-Luc Mélenchon a surranópályán kúszik egyre feljebb a közvélemény-kutatásokban. A zöldek pedig már meg is rendezték a saját előválasztásukat (győztes: Yannick Jadot, a Daniel Cohn-Bendit fémjelezte zöldbalközép irányzat képviseletében). A szocialisták és legszorosabb szövetségeseik előválasztásán a bukott elnök, Hollande és a (bal)liberálisok üdvöskéje, Emmanuel Macron, fog összecsapni, meg néhányan mások.

A „baloldali” kormány hatalmas tiltakozást kiváltó munkaerőpiaci reformja épp ott és épp azoknak fájt, ahol és akiknél a trumpizmus és brexitizmus is arat. A francia szocialista kormány a – széles értelemben vett – munkásokból és alsóközépből csinált prekariátust: állását féltő, a lecsúszástól szorongó, létbizonytalanság-fojtogatta, jobboldali demagógok, neokonzervatívok és szélsőjobboldali bűnbakképzők szövegére fogékony embereket. Ennél nagyobb ostobaságot baloldali kormány nem csinálhat ma Európában. Hollande-ék előkészítették, ha nem is Marine Le Pennek, de a kőkemény neolib-neokon jobboldalnak – s egyúttal Vlagyimir Putyinnak is – a terepet. Ám mielőtt kardunkba dőlnénk: igaz, hogy egyre többfelé szorul ellenzékbe a baloldal, de ez esélyt ad az újratervezésre is. Már csak élni kellene vele.

Erőss Gábor

A szerző szociológus, a Párbeszéd elnökségi tagja

Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!

Támogass minket bankkártyával:

Ha PayPalen vagy banki utalással támogatnál minket, klikk ide!

A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.

Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!

A Kettős Mérce fennmaradásához 600 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 340 állandó támogatónk van.

Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!