Férfigyűlölő erőszakkultusz és uszítás az Indexen címmel jelent meg pár napja egy blogbejegyzés a Fent és lent blogon. A szerző azt az igen csak komoly feladatot tűzte ki maga elé, hogy még az olyan ostoba emberek is megértsék az írását mint a CEU-s feministák, azaz többek között én is. Nem tudom, vajon a leegyszerűsítés szándéka az oka annak, hogy a végeredmény elég nagy zagyvaság lett, mindenesetre van benne néhány nagyon gyakori félreértés, berögződés, ami miatt érdemes rá reagálni. Nem is annyira a nem túl hízelgő „személyes” megszólítottság miatt, hanem mert a feminizmusellenesség olyan toposzait sűrítette egybe a szerző egyetlen blogbejegyzésben, amelyek nagyon is jellemzőek még az olyan magukat baloldalinak tartó fórumokra is mint a Fent és lent blog.


Néhány hónapja egy szociológia szakos PhD hallgató közölte velem, hogy férfi és nők között nem léteznek egyenlőtlenségek. Próbáltam rámutatni, hogy a kutatások nem ezt mutatják és példaképpen a bérek közti különbségeket hoztuk fel. Erről ment egy kis vita, amelyet az említett hallgató azzal zárt, hogy különben is, minden genderrel foglalkozó kutató feminista, tehát elfogult és férfiellenes. Erre én megkérdeztem, hogy például ki? „Hát mindegyik.” „Na jó, de akkor néhány nevet tudnál mondani?” „Mindegyik.” „Jó, de azért egy nevet mondj...” És persze név az nem volt, csak az elképzelt férfigyűlölő, adatok manipuláló feminista. Ahogyan a Fent és lent cikkben is ugyanez a rejtőzködő, megfoghatatlan férfiellenes feminista szellem bújik meg, amelyet csak az tud felfedezni (és ezáltal a szöveg „logikáját” is), aki azonosulni tud ezzel az ellenségképpel.

Az említett vita ugyan nem lett volna több délutáni kellemetlenségnél, ha nem találkoznék szinte minden hasonló vitában, nyilvános beszélgetésben azzal, hogy „a feminizmust” kritizálóknak fogalmuk sincs arról, ki az a feminista, mi az a feminizmus, akinek és amelynek a puszta említésétől hihetetlen indulatok szabadulnak fel bennük. A Fent és lent cikk tehát részben azért zavaros, mert hasonlóan nem képes megnevezni a kritikája alanyát. Néha az Index az, néha azok, akik Balogh családon belüli erőszak ügyéből politikai kampány csinálnak, néha feministák, akik „rámenős civilek”, később meg CEU-sok.

Valójában két, egymással összefüggő gondolatvilág áll ennek a kirohanásnak a hátterében. Az egyikről Vári György írt már itt korábban: sokan, de elsősorban a rendszerváltás környékén születettek a liberalizmust és a liberálisokat okolják a rendszerváltás utáni politikai-gazdasági rendszer kudarcáért, és ezért elutasítanak mindent, amit liberálisnak gondolnak. Míg a lakhatási szegénység „belefér” az egyenlőtlenség kategóriába és ki kell állni ellene, addig az LMBT jogok és a nők jogai automatikusan a liberális középosztállyal azonosítódnak. A liberálist pedig sokkal inkább egyfajta szitokszóként kell értelmezni mint jelzőként azokra, akik valóban liberálisnak tartanák magukat. Jó példa erre, hogy a cikk után magát a bejegyzés szerzőjét is leliberálisozza az egyik kommentelő.

A másik gondolatvilág az a fajta feminizmusellenesség, amely a feminizmust „nyugatról” importált liberális termékként írja le, amely szükségszerűen orientalista (a „liberális” „nyugatnak” próbál megfelelni), szükségszerűen középosztáybeli és az alsóbb osztálybeli férfiak ellen irányul. Tehát nem csak férfiellenes, hanem osztályellenes is. A feminizmus mint férfiellenesség nézet népszerűségét mi sem mutatja jobban, hogy rögtön az első kommentben eldördül egy jó kis feminácizás. Igaz, a kommentelő femininácit ír, mert még nem vette át a helyes terminológiát a republikánus Rush Limbaugh-tól, aki a sors iróniájaképpen pont aznap jelentetett meg kirohanást Obama „kommunista” egészségügyi reformja iránt, amikor a Fent és lent feminizmuskritikája megjelent.

Persze, a szerző nem kontrollálhatja a kommentelőit, de azért nyilván nem véletlen, hogy a cikkel egyetértők kb. az amerikai férfi jogi aktivisták szintjén érvelnek. Azaz a férfiak és a nők közötti hatalmi különbséget ignorálva, a feminista beszédmódot átfordítva (nőgyűlölet helyett férfigyűlölet, a férfi privilégiumra rámutatás mint uszítás, szexizmus, stb.) érvel a feminizmus ellen. Ilyen például a cikknek az a része, ahol a szerző azért támadja a feministákat (és az amúgy nem feminista, de liberális, ezért automatikusan egy kalap alá vett Indexet), mert általában férfi erőszakról írnak. Ennek hátterében nem csak az áll, hogy a szerző nem ismeri a statisztikákat, amelyekkel bizonyítható (nem félreveztő femináci-statisztikák ezek amúgy, hanem rendes, jóravaló bírósági, rendőrségi adatok): a bántalmazók többsége férfi, az erőszakot elszenvedők többsége nő. A probléma az, hogy nem látja, a feminizmusok többsége alapvetően rendszerkritika, de egyik sem férfikritika.

A feminizmusok döntő többsége nem úgy tekint a társadalmi nem alapú egyenlőtlenségekre mint egyéni döntésekre, hanem mint egy társadalmi nem alapján létrejövő hatalmi szerkezet működésére. A férfigyűlölettel, -megbélyegzéssel (minden férfi potenciális támadó) kapcsolatos paranoiák azért nem megalapozottak, mert itt nem arról van szó, hogy minden férfi erőszakos, hanem arról, hogy férfinak lenni privilégiumokkal jár ugyanúgy, ahogyan közép- vagy felsőosztálybelinek, fehérnek, heteroszexuálisnak, egészségesnek lenni is. A privilégiumok része, hogy bizonyos erőszakfajtákat nekik nem kell megtapasztalniuk és bizonyos erőszakfajtákat nekik elnéz a társadalom. Ahogyan fehér nőként kevés az esélye, hogy a rendőr igazoltasson a belvárosban (fehér férfiként is az lenne, megjegyzem), úgy mondjuk több az esélyem nőként, hogy megerőszakolnak, megjegyzéseket tesznek a külsőmre, kevesebb fizetést adnak azonos munkáért, stb. Mindez nem azért történne meg velem, mert nem öltöznék fel rendesen, mert nem néznék ki jól vagy rosszul, mert rossz döntéseket hoznék, provokálnék, hanem azért, mert nő vagyok. Nem arról van szó tehát, hogy a nőknek mindig mindenkinél rosszabb, hanem arról, hogy létezik egy társadalmi nem alapján szerveződő hatalmi struktúra, amelyben a férfit megilletnek bizonyos privilégiumok, a nőket pedig nem.

A szerző arról ír, hogy az Indexen megjelent női önvédelmet oktató gifeken és az Index szóhasználatában a bántalmazó mindig atlétatrikós férfi és ezáltal a rendszerváltás veszteseivel azonosítható. Bár a rendszerváltás vesztese kép igen nagy logikai ugrásnak tűnik (és az is), a már említett liberalizmus=feminizmus=férfigyűlölet=elitizmus=kizsákmányolás vonalba abszolút beleillik. A feministák civilek és ezzel a liberalizmus által propagált civil társadalomhoz tartoznak, de elitisták, mert kicsi a támogatottságuk (ld. az erre utaló ironikus megjegyzést az első bekezdésben) és CEU-sok, tehát nyilván Soros György pénzelte liberálisok (bár vannak nem feltétlenül feminista marxisták is a szociológia tanszéken – a világ már csak ilyen bonyolult).

A feminizmus liberalizmussal, férfiellenességgel, elitizmussal való azonosítával az a baj, hogy egy teljesen hamis dichotómiát hoz létre: valaki vagy érzékeny az osztályalapú egyenlőtlenségek iránt és eluasítja a feminizmust, vagy pedig feminista és akkor érzéketlen marad az osztályhelyzet iránt. Egyrészt a társadalmi nem alapú egyenlőtlenségek, elnyomás elismeréséből nem következik semminek a tagadása, sőt, az elnyomásoknak ezek a rendszerei összefüggenek, általában éppen egymást erősítik, hozzák létre. Másrészt a feminizmusnak rengeteg irányzata van, és a baloldali feminizmusok (például a radikális, szocialista, posztkolonialista feminizmus, queer elmélet) az elnyomó rendszerek összessége ellenében jöttek létre.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nincs a feminizmusnak liberális ága, amelyik ne lenne vak más társadalmi egyenlőtlenségekre és ne feltételezné azt, hogy egy társadalomban mindenki azt kapja, amit megérdemel, így az alacsony keresetű dolgozzon keményen, a nő pedig küzdjön meg az elismerésért. Csakhogy általában a feminizmust támadva a magukat baloldalinak tartó kritikusok éppen azokat a nézeteket démonizálják, amelyek baloldali alternatívát kínálnak a feminizmus neoliberális gondolatokat propagáló vonalára.

A Fent és lent blog szerzője kifejezetten azért, mert a Magyarországon a családon belüli erőszak ellen küzdő feminista emberek, csoportok abszolút nem a feminizmus liberális ágát képviselik. Sőt, a magyarországi feministák nagy része valószínűleg éppen úgy problémásnak tartják az Indexen megjelent gifeket, ahogyan a szerző is, de ők azért, mert az Index újságírói ezzel azt sugallták, a nőn múlik, meg tudja-e védeni magát a támadóval szemben, miközben a családon belüli erőszak alapvetően nem azért történik meg, mert a nő nem tudja megvédeni magát, tehát hibázik, vagy mert a férfi fizikailag erősebb, hanem mert hatalmi pozícióban van. Emellett azok a feministák, akiket a szerző „rámenős civileknek” hív, éppen amellett érvelnek (lásd a NANE, Patent kiadványait), hogy a nők elleni erőszak oka nem az osztályhelyzet, hiszen a kifinomult középosztálybeliek ugyanúgy bántalmaznak nőket mint az alsóbb osztálybeliek. Az, hogy a figyelem most a bántalmazó politikusokra irányul, szintén ezt bizonyítja. A családon belüli erőszak ellen „rámenős civilek” ráadásul az esetek döntő többségében teljesen ingyen végeznek olyan szociális munkát (segélyvonalak, csoportterápia, képzés) többek között alsó osztálybeli nők számára, amelyet az állami intézményektől és más civilektől nem kaphatnának meg. És van olyan feminista aktivizmus is Magyarországon, amely kifejezetten a legszegényebb nők elnyomása ellen küzd. Az persze igaz, hogy a feminizmus láthatóságát növelni kellene, de láthatóság nem azért nincs, mert a feministák elitisták és nem foglalkoznak alsóbb osztálybeliekkel, hanem pontosan azért, mert az emberek nem kifejezetten viselik jól, ha megkérdőjeleznek bizonyos privilégiumokat, hatalmi viszonyokat. Legyen szó akár osztályhelyzetből, akár társadalmi nemből fakadó hatalomról.

A cikk és a feminizmuskritikának ez a vonala egy baloldali blogon azért problémás, mert ezzel a „liberálisok már a spájzban vannak” paranoiával hierarchiát teremt egyenlőtlenségek között (az osztály számít, a társadalmi nem nem számít), úgy, hogy teljesen érzéketlen az elnyomások összefüggéseire (mi van a családon belüli, szexuális erőszakot elszenvedő alsóbb osztálybeli nőkkel, az emiatt hajléktalanná váló nőkkel, a gazdasági függésbe kényszerített nőkkel, a szinte kizárólag nők által végzett, el sem ismert házimunkával, a prostitúcióval, stb.?) és vak bizonyos fajtáira (mi van a férfiak, fehérek, stb. privilégiumaival?). A baloldaliság mint a társadalmi igazságosság melletti és a strukturális egyenlőtlenségek elleni elköteleződés pont ezeknek az egymást erősítő hatalmi viszonyoknak a megkérdőjelezését és leépítését kellene, hogy célozza, nem pedig egy retorikai elemekből megkonstruált liberális közellenség elleni küzdelmet.

Ámon Kata