Megjegyzések egy lehetséges baloldali politikához
I.Analízis
I.1. A nyugati jóléti modell és a szociáldemokrata gondolat válsága
I.2. A szegénység és a demokratikus alapok viszonya
I.3. Mi lenne ma egy baloldali párt küldetése és érdeke?
2. Megoldási javaslat egy paradoxonra
2.1. Túllépni a szakszervezeti hagyományokon

A két háború közötti baloldali hagyományok sokféleképpen összefonódnak a szakszervezeti érdekképviselettel és az agrárius mozgalmakkal. A szakszervezeti hagyománnyal kapcsolatban két dolgot fontos megjegyezni. Az egyik az, hogy a kádári állam szakszervezeti öröksége folytán a szakszervezetek 1989 után is hosszú ideig a pártok csatolt intézményei maradtak. A másik dolog az, hogy érdemleges méretű szakszervezetek egyelőre csak az állami alkalmazottak számára léteznek. A két tényező együttesen arra vezetett, hogy az állami szférában működő szakszervezetek aktuális politikai érdekeik szerint két magatartásmód között válogatnak a rendszerváltás óta.

Amennyiben az őket befolyása alatt tartó párt éppen kormányon van, akkor annak szolgalelkű eszközeivé válnak és így tulajdonképpen kiszolgálják a tőkésosztály és az állam korrupción alapuló összefonódását.  Ha pedig a „gazdapárt” ellenzékbe kerül, akkor összekeverik a munkavállalók érdekképviseletét a zsarolással, és vezetőik eközben gyakorta a politikusi életpálya felé kacsingatnak. A Gaskó István vezette VDSzSz mindkét magatartásra emlékezetes példát adott. A magánszférában, a multinacionális cégeknél nem létezik munkás érdekképviselet. Reményt keltő viszont az MSZOSZ, az Autonómok és a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának minapi egyesülése. Olyan konföderáció jött így létre, amely valódi tárgyalási helyzetbe juttathatja a versenyszférában dolgozókat. 

A közelmúlt másik szervezeti kezdeményezéséről, a Szolidaritásról sajnos hamar kiderült, hogy nem hordozza magában a szakszervezeti szféra megújulásának reményét, mert kezdeti ígéretei ellenére csatlakozott egy pártszerű formációhoz, így még azelőtt felszámolta magát, hogy bármit elért volna. Valódi eredményt az utóbbi időszakban egyedül a Hallgatói Hálózat tudott elérni, nemcsak a puszta létrejöttével, hanem egyrészt azzal, hogy olyan kommunikációs és munkaszervezési kultúrát honosított meg, amely más területeken is mintául szolgálhat, másrészt azzal, hogy tárgyalásra kényszerítette több egyetem vezetését és az oktatási kormányzatot, megakasztotta a politikai gépezet mozgását, és a tárgyalások során néhány célért meg is tudott harcolni.

Ha léteznének is klasszikus értelemben vett független és erős szakszervezetek, azok is csak a munkával rendelkezőket, vagyis a társadalmi-politikai közösségen belül élőket érnék el, az ő képviseletüket vállalnák, a munkanélküliekét, a nincstelenekét nem. Ez persze nem kevés. Ne feledjük, hogy a munkával rendelkezők közül is sokan nélkülözésben, szegénységben élnek.  A baloldali politikának, ha el akarja érni a társadalmi közösségen kívül élőket is, ma Magyarországon túl kellene lépnie saját hagyományain. Ilyen típusú problémákra az elmúlt két évtizedben a dél-amerikai baloldalnak az a része volt képes érvényes válaszokat megfogalmazni, amely a szovjet világrendszer összeomlásából adódó következtetéseket is levonta. Ezért bármennyire is szokatlan a magyar politikai gondolkodásban, hogy valaki Európán és Észak-Amerikán kívüli tapasztalatokra hivatkozik mintaként, alighanem sokat tanulhatnánk a 90-es években szárba szökkenő latin-amerikai szociális mozgalmak elveiből és gyakorlatából.

Dél-Amerikában a 60-as, 70-es években világossá vált, hogy a hidegháborús környezetben a fegyveres emancipációs küzdelmek ellenhatásképpen már rövid távon is katonai diktatúrákat segítenek hatalomra. És mivel a diktatórikus államok könnyen váltak szűk tőkéscsoportok foglyává, az egész kontinens rettenetes adósságválságba sodródott. A Világbank hiteleiért cserébe a csődközelbe jutott államok vállalták a gazdaság liberalizálását és a privatizáció felgyorsítását, a korábbi szociális reformkezdemények leépítését, a környezeti értékek pedig ugyanúgy a kereskedelmi érdekek áldozataivá váltak, mint az emberi jogok és maga a demokrácia is. Ismerős helyzet, amelyre Kelet-Európában csak liberális és etatista, vagyis az állam központi hatalmát növelő válaszok érkeztek.

A hidegháború megszűnése új esélyeket kínált Dél-Amerikának. A '90-es évektől a társadalmi önsegélyezés programjának alapján álló új mozgalmak elindulásának lehettünk tanúi. A helyi önsegélyezés programjai, amelyek ekkor indultak be, alkalmasnak tűntek a politikai közösség demokratikus bővítésére és az életminőség érzékelhető javítására. Érdemes néhány példát említenünk, mert ezek és az ehhez hasonlók Magyarországon is példamutató tanulságokkal is járhatnak. Ezeket a cikksorozat következő, utolsó részében veszem sorra.

 Schein Gábor

A sorozat tartalomjegyzéke:

Analízis
I.1. A nyugati jóléti modell és a szociáldemokrata gondolat válsága
I.2. A szegénység és a demokratikus alapok viszonya
I.3. Mi lenne ma egy baloldali párt küldetése és érdeke?
2. Megoldási javaslat egy paradoxonra
2.1. Túllépni a szakszervezeti hagyományokon
2.2 A hiányzó baloldal - A lokalitás és a központ paradoxonja