Úgy néz ki, az Európai Központi Bank (EKB) azzal próbálja hamarosan menteni az euróövezetet a gazdasági összeomlástól, hogy a másodlagos piacokon kormányzati kötvényeket vásárol. Görögország már régóta várta, hogy egy ilyen programnak köszönhetően fellélegezhessen kicsit. Erre mi történik? Az EKB megüzeni, hogy a görögök kimaradnak a buliból. A görög választások előtt megkezdődik tehát a gazdagabb tagállamok nyomásgyakorlása.

(kép: Alekszisz Ciprasz, a Sziriza vezetője, ha minden igaz, hamarosan kormányt alakíthat)

Hogy miért igazságtalan ez? Hiába kezdett el mostanában valamelyest nőni a görög gazdaság, jelen pillanatban nyugodtan kimondhatjuk, hogy Görögország az egyik legnyomorultabb hely ez eurózónában. Hatalmas a szegénység, nő az öngyilkosságok száma, a fiatalok pedig sorra elvándorolnak. Hatalmas államadósságuk, és a hitelek feltételeként megszabott megszorítások pedig nem afelé mutatnak, hogy itt hamarosan jobbra fordulna a görögök sorsa.

A Kettős Mérce is írt róla, hogy az úgynevezett trojka (az Európai Unió, a Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap) 240 milliárd eurós hitelével megmentette ugyan a görögöket a totális összeomlástól, de ezért hatalmas árat kellett fizetniük. A megszorítások miatt ugyanis csökkentek a nyugdíjak és a bérek, rengeteg közalkalmazott pedig az utcára került. A szegények aránya 23 százalékról 40,5-re nőtt, hatalmas a munkanélküliség, a munkaképes lakosság negyede pedig hiába keres állást. A fiatalok nagy száma munka nélkül tölti húszas éveit, mert egyszerűen esélye sincsen elhelyezkedni, a tehetősebb tagállamok meg közben másról sem beszélnek, csak a lusta görögökről, akik a munkaidejüket sziesztákkal szakítják meg (holott az OECD adatai például azt mutatják, hogy az átlag görög többet dolgozik, mint a németek, vagy épp a magukat agyonhajtó amerikaiak), nem fizetnek adót, nem beszélnek nyelveket, de elvárják, hogy olyan színvonalon élhessenek, mint a németek vagy a hollandok.

A hóvégi választásokhoz közeledve minden közvéleménykutatást magasan vezető, újbalos Sziriza azt ígéri, véget vet a teljesen kilátástalan megszorításoknak, amelyek minden keménységük ellenére (vagyis inkább épp amiatt) nem tudták megakadályozni azt, hogy a válság kirobbanása óta eltelt időben a GDP 128 százalékáról 175-re nőjön az államadósság. A Sziriza nem hiába mondta azt, hogy az uniónak segítenie kellene abban, hogy ettől a hatalmas adósságtól megszabaduljanak, hisz egy ekkora mennyiséget belátható időn belül visszafizetni alig lenne lehetőségük.

Hasonlót emlegetett pár éve már az IMF is, amikor azt írta egy tanulmányában: át kellett volna már rég ütemezni a görögök adósságát. A mennyiségi lazítás most valamelyest enyhíthetett volna a görögök problémáin, az amerikai tapasztalat alapján ugyanis az államadósságra is pozitív hatása lenne, és csökkenne tőle a munkanélküliség is. Nem hiába hívta fel rá a Sziriza többször is az európai jogalkotók figyelmét, hogy ideje lenne ezt a módszert alkalmazni.

Hogy mi is az a mennyiségi lazítás?

„A QE (quantitative easing) – azaz mennyiségi lazítás egy olyan jegybanki eszköz, amivel a központi bank úgy növeli a rendszerben levő pénz mennyiségét, hogy eszközöket vesz a piacon. Teszi mindezt úgy, hogy a saját hatáskörében növeli a pénz mennyiségét (pénzt nyomtat), és abból vásárol. A Fed esetében ez úgy zajlott, hogy részben a pénzintézetektől vásárolt mérgező (folyamatosan romló értékű) eszközöket, részben közvetlenül az amerikai államtól vásárolt - többnyire hosszú lejáratú - állampapírokat, azaz gyakorlatilag közvetlenül finanszírozta az amerikai államadósságot. A módszert a brit és a japán jegybankok is alkalmazták (...).

Az amerikai Fed célja a QE-program(ok) beindításával az volt, hogy kiszívja a pénzügyi rendszerben forgó „mérgező eszközöket” (toxic assets), hogy ezzel növelje a likviditást, és növelje a pénzintézetek hitelezési hajlandóságát.” – írja róla a Privárbankár.hu.

Európában, ha minden igaz, egy közel egybillió eurós programra számíthatunk, amely jórészt állampapírvásárlásra fog építeni. Mivel viszont a német kormány fél attól, hogy felelősséget kellene vállalnia más tagállamokért – a Spiegel információi szerint – nem az EKB fogja intézni a vásárlásokat, hanem az eurózóna tagállamainak nemzeti bankjai kapnának helyette felhatalmazást arra, hogy a saját államadósságuknak 20-25 százalékát felvásárolják.

Az eurózóna összes tagja élhet a lehetőséggel, kivéve Görögország, amelyről a kiszivárgott információk szerint az EKB-ben úgy ítélik meg, hogy adóssága túlságosan rizikós (annak ellenére, hogy napokkal ezelőtt az elemzések [pl. ez.] még teljesen evidensnek vették, hogy Görögország is a programban lesz).

Pedig decemberben azt lehetett látni, hogy az ilyetén „pénznyomtatásnak” már a pusztán a kilátásba helyezésétől új történelmi mélypontra estek egyes spanyol államkötvény hozamok decemberben. Életbe lépve pedig a QE indirekt módon csökkentené a görög államadósságot is, hiszen nemcsak az államkötvény hozamok csökkennének, hanem az ország gazdasági aktivitása is növekedne, csökkenne a munkanélküliség is, ez pedig nagyobb adóbevétellel járna.

Azt persze nehéz megmondani, hogy ugyanígy kimaradtak volna-e a görögök a buliból, ha nem január 25-én kerülne sor arra a görög országgyűlési választásra, amelyet szinte biztos, hogy a Sziriza fog megnyerni (míg az EKB három nappal korábban, január 22-én dönti el, hogyan nézzen ki a mennyiségi lazítás végleges formája).

Gondolhatjuk azt, hogy a német kormány így üzen a görögöknek, ne is reménykedjenek abban, hogy véget érhetnek a megszorítások. De szó lehet arról is, hogy a gazdagabb tagállamok így akarják sakkban tartani a görögöket, aztán a választások után ők is lehetőséget kapnak majd a QE programban való részvételre, amennyiben a Sziriza még tovább puhítja megszorítás-ellenes programját (az előzményekről itt és itt olvashattok).

De lehet úgy is érvelni, hogy Görögország nem egyszerűen likviditási problémáktól szenved, hanem évek óta a csőd szélén táncol, így igaza van az EKB-nek, és a QE tényleg nem sokat segítene neki. Ha utóbbi az igazság, akkor reméljük, hogy az Unió bizonyítani fogja: igenis egy fair és szolidáris közösség, amely valamilyen módon, ha az új görög kormány tárgyalóasztalhoz ül, segít majd az országnak valódi megoldást találni a problémáira. Azaz olyan megoldást, amely nem az egyenlőtlenségek növelésével és a görög lakosság további sanyargatásával jár. Hiszen lehet érvelni, hogy a Sziriza programja, mostani megfogalmazásában, destruktív a görög és az uniós gazdaságra nézve (amennyiben például elijeszti a befektetőket, és olyan jóléti programokat ígér, amelyeket nem feltétlenül fog tudni biztosítani), de ugyanennyire – ha nem méginkább – destruktívak az évek óta tartó megszorítások is – így valami emberi megoldásra mindenképp szükség van. Nem lehet a végtelenségig keménykedni.

Oké, hogy a többi tagállam QE programjai valamilyen szinten hatással lesznek a görög gazdaságra is, hiszen a mennyiségi lazítás minden bizonnyal gyengíteni fogja az eurót, ami cserébe drágítja az importokat, és lökést ad az exportoknak. De azért ez Görögországnak édes kevés.

Ha ennél többet nem ajánlanak a görögöknek, az azt fogja jelenteni, a németek (és a többi gazdag tagállam) azért gyakoroltak nyomást az EKB-re, hogy Európát olyannak tartsák meg, amilyennek per pillanat ismerjük. Azaz: egy olyan „értékközösségnek”, ahol a szolidaritás fogalma ismeretlen, ahol az erős zsarolhatja a gyengébbet, és ahol mindenki csak a maga boldogulásával van elfoglalva. De még azzal is csak rövidtávon.