Bár a szociális törvény legújabb változtatásai március elsejétől érvényesek, az ország jelentős részében még mindig nem egyértelmű, főleg az érintettek számára, mely ellátások szűnnek meg, melyek maradnak és milyen formában. A háromezernél is több önkormányzathoz a hatáskörök minden eddiginél nagyobb része került, és a különféle helyi rendeletekkel még a szakértők sem tudnak lépést tartani, nemhogy a segítségre szorulók.

Ami azonban nem változott 2015. március elsejével, az az, hogy nincsen olyan pénzbeli ellátás, amire a szegénység, a jövedelemhiány, anyagi nélkülözés önmagában jogosulttá tesz. A mai magyar segélyezési rendszer alapvetően nem a szükségletek elismerésén alapul, csupán egyes meghatározott élethelyzetben lévő személyek válnak segélyre jogosulttá. Léteznek ugyan olyan ellátások, amik tágabb jogosulti kör számára is elérhetők, de csak bizonyos esetekben, és csak hosszú – általában egy éves – együttműködés árán. Így a mai rendszerben sokan ellátatlanul maradnak: hazánkban különböző számítások szerint több százezren tengődnek  nulla forintos jövedelemmel.

A teljes ellátatlanságra adekvát megoldást jelentene a minimumjövedelem vagy pedig a feltétel nélküli alapjövedelem (FNA) bevezetése. Mindkét koncepció hívei egy igazságosabb és befogadóbb társadalom képét tűzik zászlajukra, és mindkét esetben fontos, bár nem kizárólagos szempont a teljesen nincstelenek helyzetének rendezése, miközben az, hogy a jogosulti kör tágabb, mindkét esetben a kirekesztődés ellen hathat.

Az elmúlt éveket jellemző kiszámíthatatlan, „unortodox” gazdaságpolitikai és egyre regresszívebb társadalompolitikai környezetben ezek a gondolatok egyelőre inkább csak megütközést keltenek. A hazai közvélemény, vagy akár a politikai teret domináló szakértői gárda olyannyira értetlenül áll előttük, hogy a kérdés körüli társadalmi párbeszéd megindítása is szinte lehetetlennek tűnik.

Hamarosan éppen hazánkban tesztelik majd éles társadalmi kísérletben az egyik verziót, „a PM unortodox dobását”. A Zuglóban elfogadott jogszabálynak megfelelően, ha a háztartásban az egy főre eső jövedelem nem éri el a 26 ezer forintot, az önkormányzat ezt  kiegészíti.

Alapjövedelem, minimumjövedelem - mi a különbség?

A minimumjövedelem azt jelenti, hogy senkinek a jövedelme nem eshet egy meghatározott összeghatár alá. A segélyekhez hasonlóan itt is szükséges a kérelmező háztartás jövedelemszintjének ellenőrzése, és ha az egy főre eső havi jövedelem alacsonyabb ennél a szintnél (26 ezer Ft), akkor kiegészítésre kerül.

Az elképzelés nyilvánvaló előnye, hogy – az új helyi szociális rendeletek egy jelentős részével szemben – valóban senkit „nem hagy az út szélén” – ez igaz lesz Zuglóban is, az itt bejelentett lakosok számára. Hátránya pedig az, hogy akárcsak eddig,  a felhasznált források egyáltalán nem csak a kedvezményezetteken segítenek: a drága és bürokratikus rendszer fenntartása, az adminisztráció személyi és dologi költségei is az adófizetőket terhelik.

A minimumjövedelem mellett azonban, ha az a zuglóihoz hasonlóan alacsony összegű, nagyrészt érintetlenül maradnak a már létező segélyezési formák is, azzal a feltételezéssel, hogy valamivel kisebb és kevésbé szegény kedvezményezetti kört kell ilyen módon ellátni. A Hatok szakértői csoport „a minimális szociális biztonság széles körű megteremtése érdekében” szintén a minimumjövedelem bevezetése mellett teszi le voksát.

A feltétel nélküli alapjövedelem abban különbözik ettől, hogy mindenkinek folyósít egy meghatározott összeget, állampolgári vagy más jogon. A legismertebb hazai alapjövedelem-koncepciót a LÉT nevű független szakértői csoport dolgozta ki, amely a „LÉT-pénzt” vezetné be, egy „a magyarországi lakosoknak az élet jogán járó havi rendszerességgel járó támogatást”. Mivel ehhez nem szükséges a rászorultság igazolása, ez a megoldás megspórolja a költségvetés számára a segélyezéssel (de a minimumjövedelem folyósításával is) együtt járó óriási adminisztratív költségeket. A csoport javaslata szerint az ellátás minden Magyarországon élő és itthon is adózó állampolgárnak járna, összege pedig gyermekek számára havi 25, felnőtteknek havi 50, várandós nőknek havi 75 ezer forint lenne.

Munkája során mindkét szakértői csoport arra törekedett, hogy a nemzetközi irodalomban tárgyalt koncepciókat a hazai lehetőségekhez igazítsa, és számításokkal támasztják alá a javasolt koncepciók megvalósíthatóságát. A továbbiakban azt villantjuk fel, hogy – miközben mindkét koncepciót elutasítóan fogadja a közvélemény jó része – hogyan lehetne társadalmilag elfogadottabb, és a lehetőségekhez képest hatékony, univerzális, de  méltányossági és elismerési kérdéseket is átfogó a rendszer. .

Ösztönzés és elismerés

A zuglói minimumjövedelem-koncepcióval kapcsolatban a legélesebb bírálatok talán a munkára ösztönzés hiánya és az érdemtelenek támogatása miatt merültek fel. Érdemes végiggondolni, mennyire megalapozottak ezek az érvek. Különösen az „érdemes és érdemtelen” szegények itt is megjelenő szétválasztása tűnhet olyan gondolatnak, amellyel a jelenlegi, egyre szegényellenesebb közhangulatban viszonylag könnyű támogatókat nyerni, politikai tőkét kovácsolni. Erősen kétséges azonban, hogy a közpénzek hatékonyabb elköltése, a szociális ellátás – vagy akár a gazdaság egésze – szempontjából az „érdemtelen” szegények beazonosításának és kizárásának van-e bármi tényleges haszna.

Egy ilyen típusú, helyi minimumjövedelem érintetlenül hagyja a speciális rászorultsági juttatásokat, azaz a klasszikus segélyezési rendszert, ezzel együtt viszont megmarad a költséges bürokrácia is, valamint a rászorulók jövedelemvizsgálatának sokszor megkérdőjelezett, esetenként megalázó gyakorlata, amelynek hatékonyságát is szinte lehetetlen biztosítani.

Ezzel szemben az alapjövedelem nem vizsgálja a kedvezményezett életkörülményeit, és megspórolja az ezzel járó óriási adminisztratív költségeket. Igaz, itt a „veszteség” ott könyvelhető el, hogy az alapjövedelmet nem csak a „rászorultak” kapják, viszont ez a megoldás is megszüntetné a teljes ellátatlanság problémáját, és radikálisan enyhítene az egyre súlyosabb mélyszegénységen. Az, hogy mindenkinek rendelkezésére áll egy kisebb összeg – akár létező jövedelem mellett is pár tízezer forintos támogatás – fogyasztásélénkítő és munkaösztönző hatású is.

Ma a legszegényebbek nem hónapról hónapra, hanem napról napra élnek, alapvető megélhetésüket napszámos munkákból vagy az informális munkaerőpiacról biztosítják. Ide tartoznak a kukázásból, „lomizásból”, fémgyűjtésből élők, de ilyen a bejelentett, de szerződést csak napról napra adó, olykor féllegális munka (idénymunkák esetén, de akár egyes közterület-fenntartóknál), miközben hasonló feltételekkel találkoznak a közfoglalkoztatottak tömegei is, akik szerény megélhetése a legjobb esetben is csak évi tíz hónapig biztosított, és szinte soha nem jutnak ki az elsődleges munkaerőpiacra.

Ilyen fokú nélkülözés mellett paradox módon sokan nem is engedhetik meg maguknak a hagyományos munkába állást, ugyanis nincsenek tartalékaik az első fizetésig. A kihivás nagyságát az érzékeltetheti, ha elképzeljük, hogy a „normális” társadalomba való beilleszkedésünk követelménye egy teljes évi fizetésük összespórolása lenne.

E problémával szemben mindkét vizsgált koncepciónak van tehát egy  munkába állást segítő hatása, ami a fogyasztásélénkítéssel együtt meggyőzhetné a kritikusokat is. Egyfelől arról, hogy ezek a koncepciók nemcsak kiadásokat jelentenek, hanem hosszú távon javíthatják a gazdasági helyzetet is, másrészt arról, hogy az „„ingyen pénz” valójában nélkülözhetetlen támogatást ad a társadalmi integrációhoz.

Családi ellátások, speciális élethelyzetek

A minimumjövedelem és az alapjövedelem összevetésekor azt is észben kell tartanunk, hogy hogyan viszonyulnak a segélyezési rendszer más elemeihez. A Hatok által ismertetett minimumjövedelem-javaslat elismeri a különleges helyzetű társadalmi csoportok szükségleteit, és támogatja őket az adott szükségletek kielégítésében, a mainál hatékonyabb, és jobban célzott megoldási javaslatokkal, ahol a pénzbeli támogatások mellett erőteljesebb és jobban szervezett szolgáltatásokat találunk.

Ezzel szemben a LÉT-csoport által javasolt alapjövedelem-koncepcióban a megszűnő segélyek és adminisztratív terhek együttesen több százmilliárd forintos megtakarítást jelenthetnének. Ez azonban a rendszeres szociális segély, az időskorúak járadéka, a lakásfenntartási támogatás, az adósságcsökkentés és egy sor további célzott ellátás megszüntetését is jelentené, amelyek helyébe sem pénzbeli, sem szolgáltatásbeli ellátás nem lépne. Az elképzelésben szerepel a jelenlegi pazarló és az esetek többségében értelmetlen munkára kárhoztató közfoglalkoztatás megszüntetése is.

Át kell gondolni azonban, hogy egyes ellátások megszüntetése nem vet-e fel morális vagy megvalósíthatósági aggályokat, és hogy milyen ellátások vagy jogosultságok megtartása maradna szükséges. Azt gondoljuk, hogy az ellátások differenciált voltának közel teljes megszüntetése – amellett, hogy az alapjövedelem koncepció valóban nagyon hatékony eszköz a teljes nincstelenség felszámolására – valójában az „ingyen pénz” elképzelésnél is nagyobb ellenállást válthatna ki, különösen az eddigi ellátásokra és szolgáltatásokra jogosultak körében.

Fontos lenne legalább egyes, például a lakhatás biztonságát erősítő támogatások megtartásával számolni, ahogy ezt a Hatok minimumjövedelem-koncepciójukban meg is teszik. A lakhatás biztonsága nemcsak – sőt nem elsősorban – adminisztratív okokból kap kiemelt szerepet: a stabil lakhatás a társadalmi részvétel alapja. A bejelentett lakcím nélküliek – pl. a jogcím nélküliek, vagy akár a szerződés nélküli bérlők – ugyanis nem szavazhatnak lakóhelyükön, de a helyi szolgáltatások vagy az ellátórendszer használatára sem jogosultak, nem beszélve a munkába állás során tapasztalt nehézségekről.

A lakhatás biztonsága tehát épp oly elengedhetetlen volna a szociális állampolgárság létrejöttéhez és a nincstelenség megszüntetéséhez, mint maga a pénzbeli jövedelem. A Hatok koncepciójában Győri Péter felvázolt egy verziót, amely az alacsony összegű minimumjövedelmet a rászoruló családok esetében egy képleten alapuló, normatív összegű, valódi lakhatási biztonságot szolgáló lakásfenntartási támogatással egészítené ki. Az alap- vagy minimumjövedelem  működéséhez egyaránt elengedhetetlen a lakhatással kapcsolatos elképzelések beemelése.

A LÉT alapjövedelem-koncepciója megszüntetné a családi ellátásokat és az ápolási díjat, ami ugyancsak komoly méltányossági aggályokat vethet fel. Jóformán teljesen megszűnne ugyanis a családos ellátások jövedelemhiányt kiegyenlítő hatása, és épp a legalacsonyabb jövedelműek lennének azok, akik a jelenleginél alig magasabb összegű ellátásra lennének jogosultak. Igaz, a családi pótlék jelenlegi összege alacsonyabb a gyermekek után járó havi 25 ezer forintos LÉT-pénznél, ami ráadásul a mostani ellátással szemben valóban univerzális.

Csakhogy a mai GYES vagy GYET az egyedülálló, két vagy több gyermeket nevelő szülők számára közel ugyanannyi támogatást biztosít, mint a LÉT-pénz tenné. Emellett jelenleg rászorultsági alapú segélyek is igényelhetők, a LÉT-koncepció azonban ezekről sem szól részletesen. Elsősorban a gyermekszegénység aggasztó súlya miatt, de a népességpolitika szemszögéből is elengedhetetlen volna akár az alapjövedelem, akár a minimumjövedelem koncepciójában a családosoknak járó támogatások  átgondolása.

Szintén fontos az ápolási díj kérdése. Ennek ma elérhető összege 29, 44 illetve 53 ezer forint lehet, ami nyugdíjjogosultságot is ad az igénybe vevőnek. Az ápolási díjra való jogosultság a gyermekneveléshez hasonlóan egy speciális élethelyzetet jelent. A súlyos betegek otthoni ápolása nagyon megterhelő munka, amely a kedvezményezett számára a teljes idős munkavállalást gyakorlatilag lehetetlenné teszi, miközben nem csupán emberségesebb a tartós kórházi vagy más intézményi ápolásnál, hanem jelentős költséget is megspórol a társadalombiztosítási rendszer számára.

Mennyire lehet elfogadható, ha a súlyos betegek ápolását végző személyek anyagi elismerése teljes egészében megszűnik? Ráadásul az ápolást végző elesik nyugdíjalapjának növelésétől is. Ma az ápolási díjakat, a gyermekellátáshoz hasonlóan, a jogosultak a „nullához képest” kapják, FNA bevezetése esetén pedig ugyanazt a díjazást nyerné el valaki alanyi jogon, mint ápolási díjjal – sokszor elképzelhetetlenül kemény munkával. Bár nem kerülne alacsonyabb összeg a jogosulthoz, a LÉT-koncepció bevezetése esetén ez egy olyan érzékeny pont lehet, amely komoly feszültséget jelenthet ebben a társadalmi csoportban.

Ez a dilemma felmerülne a fogyatékossági támogatásokkal kapcsolatban is, annak ellenére, hogy a fogyatékkal élők számára leginkább az alacsony színvonalú, vagy inkább hiányzó szolgáltatások jóval nagyobb problémát jelentenek a – szintén jelen lévő – jövedelmi szegénységnél. Így bármely alapjövedelem-koncepcióban számolni kell legalább a fennmaradó, de még inkább a megerősödő fogyatékossági támogatásokkal, és azzal a helyzettel is, hogy teljesen más elosztási minta az ápolási díjhoz hasonlóan az is, ha valaki a fogyatékossága jogán, vagy állampolgári jogon jut hozzá egy akár hasonló összeghez.

Összegezve: a médiában sokszor aránytalanul kihangosított, bár sokszor inkább zsigeri reakciónak tűnő ellenérvekkel szemben a nemzetközi szakirodalomra is támaszkodó, átgondolt érvek támasztják alá az elképzelések gazdasági hasznát, és a társadalmi részvételre gyakorolt jótékony hatását. A koncepciók vitathatatlan erénye a mélyszegénység és a teljes ellátatlanság azonnali enyhítése. Ahhoz azonban, hogy egy valóban reális és elfogadható elképzelés kerülhessen társadalmi vitára, szükség lenne a méltányossági szempontok alapos átgondolására, amihez az eddig tárgyalt két elképzelés fontos kiindulási alap lehet.

Horváth Vera és Kovács Vera