Emlékszünk a pesti rakpart pár év előtti lezárására, amikor még homokot is leterítettetett pár napra a Városháza elé, hogy az arra járók a plázson érezzék magukat. A nagy sikerű rendezvény mintája egy rendszeres párizsi nyári esemény volt, a „Paris Plages”. Július közepétől augusztus közepéig – idén…
Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője a minap azt mondta, az 500 ezer forintos helikopterezést a magyar középosztály bármelyik tagja megengedheti magának. Erre csütörtökön Rogán Antal helikopterügyi államtitkár azt bírta válaszolni, hogy egy városnéző helikoptertúrát azért sokan megengedhetnek…
Letartóztattak és ki akarnak toloncolni egy iraki egyetemistát Lengyelországból. Az egyetlen bűne, hogy nem kívánt együttműködni az őt megzsaroló és ráadásul teljesen amatőr titkosszolgálattal. Egy jogállamban elvileg elképzelhetetlen történet következik, ami mégis megtörténhet ma, Európában. Főleg…
1918 novemberében egy csoport szüfrazsett körbeállta a lengyel államfő, Józef Piłsudski villáját, és addig döngették esernyőikkel a tábornagy ablakait, amíg az végül beengedte őket az esőről, és megígérte nekik választójoguk törvénybe iktatását. November 28-án pedig valóban megkapták a lengyel nők a…