Ma délelőtt a Ligetvédők folyatták a Közlekedési Múzeum védelmére felállított élőláncukat. Az egyik aktivistának sikerült átjutni az épület köré felállított kordonon és felmásznia az épületre. A rendőrség és a kordont tegnap hajnalban felállító biztonságiak már a helyszínre érkeztek. A Ligetvédők mindenkit várnak, aki segítene a Városliget védelmében! (Cikkünk folyamatosan frissül!)
Kétségtelen: a modern világ, de legalábbis a tágan értelmezett Nyugat (ami alatt valójában egyre inkább a „globális Északot” értjük) huszadik századának talán legfontosabb eseménysora, fordulópontja az a háború, amelyet azután a század közepe óta a második világháború vészterhes fényében „első világháborúnak” nevezünk. Ez persze kevéssé a józan érvelés, sokkal inkább a globálissá váló kapitalizmus egocentrikus szemléletének eredménye, amire mifelénk még egy sajátos, félperifériás hübrisz is rakódik. Hiszen az, hogy mit is tekintünk „a világnak”: alkalmazott valóság. 
A belga meccs után pár órával kopasz biztonsági őrök érkeztek a Városligetbe, hogy kordont vonjanak a Közlekedési Múzeum köré, és elkezdődjön annak bontása. A “biztonságiak” a kordonozást megakadályozni próbáló aktivisták köré is kordont húztak, majd azt állították a később kiérkező rendőrségnek, hogy az aktivisták átmásztak a kordonon, így jogosulatlanul vannak a területen, ezért ki is lökdösték őket. A 444 tudósítójának kérdésére, hogy milyen engedéllyel rendelkeznek a kopaszok, az egyik rendőr ezt válaszolta:
„Honnan tudjam, uram, hogy Budapesten kinek mire van engedélye? Hívja fel a BRFK sajtóosztályát!”
Ez a válasz már csak azért is biztató, mert akkor holnap én is körbekordonozhatom a Fidesz székházát, hiszen a rendőrség honnan tudhatná, kinek mire van engedélye. De mégis csak az történt, hogy nagydarab, kopasz emberek körbekordonoztak egy közteret, és építési területté nyilvánították. Méghozzá a magyar állam cégének megbízásából, ugyanis őket a Városliget zrt. által felbérelt építési vállalkozó bérelte fel, így közvetve adófizetői pénzből, hogy végezzék el ezt a feladatot. De milyen feladatot?
Két hétig ünnepelt az egész ország! Aki nem akart foglalkozni a focival, az is tudja, hogy amit a napokban a magyar válogatott a franciaországi EB-n elért, minden optimista (és pesszimista) jóslaton túlhaladó hatalmas siker. A fel- fellángoló vitában, hogy szabad-e örülni a magyar focicsapat sikereinek anélkül, hogy ezzel elkerülhetetlen politikailag is állást foglalnánk Orbán és rendszere mellett, többek és több helyen is adtak már okos válaszokat. (Csak kettőt emelek ki: a Kettős Mércén Jámbor András itt, a Focitippen Kiss Tibor Noé itt olvasható.)
Spanyolországban ma újra az urnákhoz hívták a polgárokat, mert a decemberi szavazás után 5 hónap alatt sem sikerült kormányt alakítani. Ezúttal a radikálisnak is mondott újbaloldal előzheti a szocialistákat: a közvélemény-kutatások szerint a választók szűk többsége baloldali koalíciót szeretne, jelentős többségük pedig kiebrudalná a hatalomból Mariano Rajoy néppárti államfőt. Azonban a választási rendszernek és a „régi elitnek” köszönhetően még az is előfordulhat, hogy a Néppárt (Partido Popular, PP) és Rajoy kormányozhat a következő néhány évben.
Mònica Oltra, Ada Colau, Pablo Iglesias, Xavier Domènech és Alberto Garzón (IU) a katalán En Comú Podem kampányeseményén június elején; Fotó: Robert Bonet, eldiario.es
A magyar állam 2020-ig több ezer fogyatékos embert fog kiköltöztetni nagylétszámú bentlakásos intézetekből kisebb, közösségi alapú ellátásokba. A több tízmilliárdos költséggel, EU-s támogatással végrehajtott program az egyik legnagyobb, az elmúlt évtizedek egyik legkomolyabb szociális szolgáltatásokat érintő reformja. Kozma Ágnes szociálpolitikussal, a University of Kent (Anglia) kutatójával beszélgettünk.
Május 26-án az Európai Bizottság több mint egy évig tartó gondolkodás után úgy döntött, hogy kötelezettségszegési eljárást indít hazánk ellen a 2000/43/EK faji irányelv elégtelen teljesítése és áthágása miatt. Tudjuk, ez amellett, hogy egy komoly procedúra és egyben szégyenfolt az országon, sokáig tart, és korántsem biztos, hogy a kívánt eredményt, tehát a szegregált oktatási gyakorlat megszüntetését és a deszegregációs folyamat elindítását képes lesz elérni.
Kitűzők a szegregáció elleni kampányhoz 2013-ból; Fotó: Balog Bea
„Képzeljük el, hogy június 24-én arra ébredünk, hogy Nagy Britannia a kilépés mellett döntött.” Mikor néhány hónapja ezt olvastuk egy-egy Brexitről szóló cikkben, nehéz volt komolyan venni a felvetést. Most itt vagyunk a Brexit szavazás után, és mindenki bőszen latolgatja az okokat, mérlegeli a következményeket, próbál rájönni, hogy hogy nyúlhattak így mellé a politikusok, közvélemény kutatók, bukmékerek. Valóban, egyáltalán nem könnyű felmérni a brit népszavazás politikai jelentőségét és azt, hogy mindez pontosan milyen teendőket ró ránk a közeljövőben.
Elég kellemetlen, ha az embernek Magyarország miniszterelnökeként egy órával azután kell rádióinterjút adnia, hogy eldőlt, a britek kilépnek az EU-ból. Persze, ha létezne értelmes magyar külpolitika, akkor Orbán Viktor nem csupán annyit mondott volna a Kossuth rádióban, hogy itt egy jogi procedúráról van szó, és a britek a népvándorlásra mondtak nemet. Szijjártó pedig pár órával később tudott volna mondani valami konkrétumot az angilai magyaroknak, annak a több tízezer munkavállalónak, aki most Angliában retteg, mi lesz a sorsa.
A Brexit eredménye, azaz, hogy a britek többsége az Unió elhagyása mellett döntött, nem csupán a brit politika és az Európai Unió válságát mutatja. Ennél jóval többet. Azt a politikai és gazdasági válságot, amelyre a politikai elitek Nagy-Britanniától Magyarországig, a Fülöp-szigetektől az USA-ig nem tudnak választ adni a 2008-as válság óta. Vagy rossz választ adnak.
