Nemrég valaki azt a kérdést tette fel nekem, hogy miért nincs a baloldalnak igazi vidékfejlesztési stratégiája? Olyan igazi, komoly program. Ami megáll a lábán, amit olvasva csettint az ember, hogy igen, ez az a program, ami megmenti (felemeli!) a magyar vidéket.
Az európai baloldal jónéhány éve tartó válságában választások idején egyre kíváncsibban figyeljük, tudnak-e sikeres alternatívákat felmutatni a baloldali pártok a konzervatív, neoliberális választási programokkal szemben. Noha Németországban a konzervatív CDU kormányzása szinte biztos, a baloldalon várható némi átalakulás. Ezen folyamatok során a 10 százalékos támogatással bíró Die Linke (A Bal) is igyekszik a legjobb pozíciót megcsípni.
Álmainkban se gondoltunk volna, hogy ennyi kedves szót, támogatást kapunk tőletek, hogy ennyien járultok hozzá a merce.hu létrejöttéhez! 11 nappal a kampány indítása után közeledünk a szükséges összeg feléhez, a 2,5 millió forinthoz. Ha így haladunk tovább, a szeptember 30-i határidő előtt is összejöhet a remélt 5 millió forint! Persze ehhez – és egyáltalán ahhoz, hogy a jó kezdés mellett tényleg teljesítsük a célt – a ti segítségetekre van szükségünk: a pénzbeli támogatásotokra, amennyiben meg tudjátok tenni; a megosztásaitokra, hogy vigyétek a kampány hírét.
Bizony, kezdődik. Kezdődik az új tanév, és ezzel egy újabb ámokfutás is, az oktatási kormányzat ugyanis nem bír leállni az iskolák szétverésével.
A nyár nagyjából azzal telt, hogy számolgattuk, hány iskolában cserélték le az igazgatókat. Palkovics László oktatási államtitkár most ünnepélyes keretek között ki is nevezett párat – ki is bújt a szög a zsákból...
A nyolcadik kerületi önkormányzat vagy a BKK, esetleg együtt, előre megbeszélve, karókat helyeztek ki a Rákóczi téri metrómegálló mellé, hogy elüldözzék az ott dekkoló embereket. Helyi lakosként hetente többször is jártam a környéken, és azt tapasztaltam, hogy valóban zavaró volt az ott élő emberek jelenléte. De tényleg az a megoldás, hogy elkergetjük őket, hogy egy másik helyen éljék le hasonló körülmények között az életüket, ameddig onnan is elüldözik őket?
Fotó: 8ker blog
A Rákóczi téri karók helyzete nem egyedi, több ilyen próbálkozás is volt már a városban. Az V. kerületi Bástya utcánál például egy teljes rácsrendszert raktak ki annyi pénzből, amennyiből hónapokig lakhatna egy ember albérletben. Az eredmény: az óvoda oldaláról a szemben lévő kert oldalához költöztek az ott lakók.
Aztán ott volt Tarlós István hadjárata is a hajléktalan emberek ellen, lényegében kitiltotta őket a közterekről, pénzbüntetésre vagy elzárásra ítélve őket. Az eredmény: egy költségesen felállított, azóta a semmire fenntartott rendszer. Ugyanis a rendőrség és a közterület felügyelők nem alkalmazzák ezt a büntetést, mivel tudják, hogy az égvilágon semmi értelme.
Most a Rákóczi téren is csupán átköltöztek az ott élő emberek a padokra, a fűre. Nekik rosszabb lesz, mert esőben nem lesz védelem a fejük felett, mindenki másnak pedig ugyanolyan. Semmi se történt, csak a hatóságok szórakoztak egyet pár emberrel.
Pedig értelmetlen büntető intézkedések helyett lehetne segíteni is, már csak azért is, mert amikor ránézünk ezekre az emberekre, nem látjuk a sorsot, ami az utcára vezette őket. Könnyen lehet, hogy saját hibájukból jutottak oda, de sokkal többen vannak, akiket személyes tragédia, netán az állam, az önkormányzatok kegyetlensége, vagy a társadalom szegénységet újratermelő mechanizmusa juttatott oda, ahova. Akkor pedig tényleg még egy büntetést kell kapniuk?
A jól működő állam azért tart fenn szociális ellátórendszert, egy védőhálót a társadalom szegénységtől veszélyeztett tagjainak, mert tudja, a szegénységnél nincs költségesebb számára. Egy szegény ember jó eséllyel újratermeli a szegénységét, a gyerekei sokkal nehezebb helyzetből indulnak, hogy kibontakoztathassák a tehetségüket. Egy szegény ember egészségügyi ellátása (ha egyáltalán igénybe tudja venni), tömegszálláson tengődése, de még a megbüntetése is mind olyan költség az állam számára, amiket segítésre fordíthatnának. És akkor az elveszett élet költségéről még nem is beszéltünk.
A legtöbb nyugati országban nem is létezik az a tömeges ellátórendszer, ami Magyarországon van, a bajba jutott családok ehelyett lakhatási támogatást kapnak. Egy nyugati szociális ellátórendszerben nem nettó 120 ezerből dolgozik egy szociális munkás 50 ügyféllel, hanem 2-3 ügyfél napi gondjait tudja megoldani, olyan fizetésből, amiből mondjuk neki is telik lakhatásra. De van olyan része is az ellátórendszernek, ahol a mentális nehézségekkel küzdő ügyfeleknek pszichológusi segítséget biztosítanak, mert ez is elengedhetetlen ahhoz, hogy újra hasznos tagjai lehessenek a társadalomnak.
Itthon viszont ha meglátnak egy hajléktalan embert, akkor az állam kirak pár karót, egy kerítést, egy rácsot, hogy takarodjon.
Csakhogy hiába megy az így elüldözött 10 méterrel vagy akár egy egész kerülettel arrébb, létezni fog. És ott is kellemetlen látvány lesz. És mindaddig kellemetlen látvány lesz, ameddig az állam hozzáállása nem változik meg. Pedig nem beszélünk óriási pénzekről. Egy stadionépítési programból vagy némi ellopott pénzből már tízezreket lehetne megmenteni.
Csak az akarat ma nem ez Magyarországon. Itt karóval kergetik el a hajléktalan embereket, megbélyegzik őket, és a társadalmat a szegények ellen uszítják ahelyett, hogy közösen átgondolnánk, mi is a jobb megoldás.
A segítés, mindig a segítés, soha nem a büntetés.
A Mérce cikkeit ingyen olvashatjátok, de nem ingyen készülnek, hanem a ti támogatásotokból és a mi munkánkból! A Mércét nem támogatják pártok, oligarchák, hanem 100%-ban az olvasók hozzájárulásából működik, ez biztosítja a függetlenségünket, és pont ezért csak akkor maradhatunk fenn, ha te is beszállsz!
Támogass minket egyszerűen bankkártyával:
Más támogatási lehetőségekért és több infóért kattints ide.
Hogy még alig bír a föld egy zugot,
Egy kis virányt a puszta homokon
Hol legkelendőbb név az emberé,
Hol a teremtés ősi jogai
E névhez "ember!" advák örökűl -
Kivéve aki feketén született,
Mert azt baromnak tartják e dicsők
S az isten képét szíjjal ostorozzák.
Vörösmarty: Gondolatok a könyvtárban (részlet)
A múlt heti, halálos áldozatot is követelő szélsőjobboldali zavargások a Virginia állambeli Charlottesville-ben és Donald Trump azokra adott reakciója éles emlékeztetői annak, hogy mennyire megosztott az amerikai társadalom, és hogy ennek a megosztottságnak mennyire mélyek a történelmi gyökerei. A neonáci és fajvédő csoportok az amerikai polgárháborúban (1861-1865) a déli rabszolgatartók oldalán harcoló Lee tábornok szobrának eltávolítása ellen tiltakoztak. Köztük és az eltávolítás támogatói közt utcai harcok bontakoztak ki. Augusztus 12-én pedig az egyik szélsőjobbos tiltakozó autóval hajtott az antifasiszta tüntetők közé, egy embert megölve.
Semjén Zsolt keményen beszólt azoknak, akik szerinte nem fizetnek adót, és az általa említett “népcsoportot, pontosabban olyan csoportokat”, valószínűleg legalább részben a cigánysággal azonosította. De ki az, aki 0 forint személyi jövedelemadót fizetett 2012-ben? Hát Semjén Zsolt.
Szombaton elment Arthur Finkelstein. A meleg házasságban élő, zsidó republikánus politikai tanácsadó, a gyűlöletkampányok nagymestere, Orbán Viktor és Benjamin Nethanjahu tanácsadója. Egy ember elment, örülni ennek akkor sem érdemes, ha teljességgel szemben állunk mindennel, amit Finkelstein képviselt és átadott legjobb magyar tanítványainak: Habonynak, Orbánnak és a többieknek. Már csak azért sem érdemes örülni, mert az öröksége itt marad.
Sokan gondolják, hogy a társadalmat sújtó megannyi probléma – szegénység, egyenlőtlenségek stb. – megoldásában központi szerepe kell, hogy legyen a jóléti újraelosztásnak, azaz olyan intézkedéseknek, amelyek keretein belül az állam a társadalom bizonyos javait egyszerűen szétosztja a lakosság közt. Az újraelosztásnak ma is számos elterjedt módja létezik, például munkanélküli segély vagy családi pótlék de az újraelosztás egy rendszere lehet a feltétel nélküli alapjövedelem vagy bizonyos szolgáltatások – egészségügy, oktatás – ingyenessé tétele is.
A Szerb Kormány egész gazdaságpolitikája két feltételezésen alapul, mind a kettő hamis. Először is, hogy a munkaerőpiacon fennálló problémákat hazai beruházásokkal nem lehet orvosolni, másodszor pedig, hogy a külföldi tőke bevonzásának legmegfelelőbb módja a munka árának leszorítása és a munkajogokra intézett csapások. Az első figyelmen kívül hagyja a munkanélküliség szerkezetét, ami a belföldi kutatások szerint minden iskolai végzettségből és szakmai képességből elegendő tartalékkal rendelkezik ahhoz, hogy a munkaerőpiac jelenlegi problémáira választ adjon; a második eltekint afölött a tény fölött, hogy a külföldi tőke, mely valójában éppenséggel hazafelé áramlik, nem képes varázsütésre megoldani a vánszorgó szerb gazdaság problémáit. 