Ki az aktivista? Nemcsak az, aki a napi politikával tökéletesen tisztában van, és egy atombiztos ideológiai alapról indulva küzd valamiért, hanem egy-egy fontos probléma érintettjeként áll ki a saját ügyéért… És az is biztos, hogy ezeknek a tapasztalati szakértőknek a jelenléte nagyon fontos, és az is fontos, hogy felfedezzük őket, odafigyeljünk rájuk, épp mert sérülékeny helyzetükből fakadóan ki tudja, meddig tehetjük meg ezt. Szlovák Dorina fotómodell, egyetemi hallgató, tapasztalati szakértő. Élt 23 évet.

Kép: Szlovák Dorina / Facebook

Alkotni szeretnék... úgy, hogy másoknak is jó legyen. Ha az emberek elé tárom a tökéletlenségemet és azt, hogy ezzel együtt vagyok teljes egész, akkor talán kevesebb ember marcangolja magát a tökéletességért... ami, elárulok egy titkot, nem létezik! Az emberek különböző implantátumokat rakatnak a testükbe, hogy szépnek érezzék magukat! Erről persze nem Ők tehetnek... én is szerettem volna izmokat, hogy járhassak, ugrálhassak vagy ki tudja rúd táncoljak - Nem lehet, de már nem is kell! Szeretném megmutatni a tökéletlen-tökéletességemet!

Vallott a blogjában Dorina, aki többször vállalta a nyilvánosságot, hogy megmutathassa, igenis a kerekesszékes emberek is mindenre képesek. Híres modell szeretett volna lenni, az első kerekesszékes Playboy címlaplány. Nagy bátorság volt tőle, hogy épp a szépségipar világába betörve szerette volna megmutatni, hogy ki is ő, mit jelent az egyenlőség, és hogyan is érdemes ezért harcolni. Dorina nem egy klasszikus aktivista volt, sőt, lehet azon elmélkedni, hogy az volt-e egyáltalán, vagy sem, de az biztos, hogy fontos szereplője volt a fogyatékos emberek közösségének, és tudatosan is sokat tett elfogadásukért, de ösztönösen még többet.

És nem csak saját magáért állt ki: Fotózkodott az erőszak ellen, szerepelt az EgyeNlő című dokumentumfilmben, tapasztalati szakértő volt a Nem Adom Fel alapítványnál, ahol emellett énekelt is és sok terve is volt még. Most mégis búcsúznom kell tőle.

Amikor elkezdtem a Mozgássérültek intézetében dolgozni, egy darabig azt gondoltam, hogy talán onnan megyek majd nyugdíjba egyszer. Ez nem így lett, de az tuti, hogy sok mindenben életre szóló hatás ért az ott töltött idő alatt. Sokat tanultam volt kollégáktól, de velük együtt ezerszer többet az ott élő mozgássérült emberektől, túlnyomórészt fiataloktól, köztük Dorinától.

Elsősorban a küzdést, bátorságot, és az egymás iránti szolidaritást csodáltam az ott élők körében, hiszen a legtöbb hasonló intézménnyel szemben ez Budapest közepén van, így a többség konkrét célokkal, tanulni, dolgozni jött ide, ez gondolom most is így lehet. Ebben az intézmény, a maga nyilván tetten érhető korlátaival is, támogatta az ott élőket, de azt gondolom, hogy még fontosabb lehetett és lehet ma is a bentlakóknak a kialakuló sorstársi közösség, és az épület elhelyezkedéséből adódó lehetőségek. Itt ismertem meg Szlovák Dorinát, aki szintén tanulni, és kollégistaként lakni jött ide. Akkor találkoztunk, mikor a gimit kezdte, majd ott voltam a szalagavatóján is sok mindenki mással együtt pár éve...

Dorina személyében különleges embert ismerhettem meg. A kerekesszékében igazi kis szélvész-királykisasszony volt, aki a lázadás sok lépcsőfokát járta meg, és mindegyiken hiteles volt. -Tizenévesen vadóc rockerként lázadt a felnőttek világa ellen, azután felnőttként azt fogadta meg, hogy megmutassa, hogy a mozgássérült emberek igenis minden téren azonos vágyakkal és célokkal bírnak, mint az épek. Sajnos azt tudhatjuk, hogy ez ma igencsak komoly lázadás, amit Dorina csodás életöröme tett igazán meggyőzővé. Dorina blogolt, szerepelt, és hasonlóan gondolkodó barátaival együtt elindította az Ability Fashion nevű kezdeményezést, amiben más fogyatékos emberekkel együtt ő is fotómodellként állt a kamerák elé. A fotókon, amik ebben a kezdeményezésben készültek róla, nemcsak Dorina szép kis arca marad fenn, hanem megőrződik valami a bátor lényéből, kiállásából is. És ez nagyon fontos. Főleg, hogy Dorina vasárnap reggel, 23 évesen meghalt. Az ő betegségével sokan mennek el ilyen fiatalon, ő mégis ezt írta blogján - saját magáról: „Küldött magának egy puszit a tükörben és úgy döntött, hogy inkább alszik egy hatalmasat. Hiszen megérdemli. Pihennie kell.

Rá még nagy és fontos dolgok várnak...” Az elmúlt években csak ritkán beszéltünk, mégis nagyon megrendített a halálhíre, nem tudtam nem megsiratni őt.

Köszönöm, hogy ismerhettelek, Dorina, és nem szeretnék múlt időben beszélni rólad, mert azt gondolom, hogy mindenkiben, akivel csak találkoztál, meg tudtad változtatni azt a képet, ami azzal kapcsolatban élt bennünk, hogy mire lehet képes egy fogyatékos ember. Mert te azt mondtad: mindenre. És tökre igazad van. Barátaid, sorstársaid a te kedves személyed, erőd, és bátor kiállásod eredményeképp akár csak egy kicsit is javuló helyzetében, és a küzdelmedet, és vidám perceidet is megörökítő fotóidon tovább élsz Dorina Szlovák, és szerencsére vannak olyan barátaid, akik nemcsak emlékeikben őriznek meg, hanem továbbra is képviselik mindazt, ami neked is fontos volt.

Kovács Vera

Támogass havi 1000 forinttal:

További vállalásaink
és támogatási lehetoségek

A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 800-an támogattok minket, jelenleg 70 támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra mint a Mérce, támogass minket!

Megtámadtak egy futónőt vasárnap este 9 és 10 óra között a Margitsziget pesti oldalán. A sötét ruházatú férfi a futópálya mellett állt, amikor hirtelen megragadta a nőt, és többször megütötte. A nő végül el tudott menekülni, és segítséget tudott kérni egy futótársától. Vasárnap pont ebben az idősávban terveztem én is elmenni futni a Margitszigetre, de nem mentem, mert féltem. Ma délután is mentem volna, de mivel 4-kor már elkezd sötétedni, lemondtam róla.

A francia köztársasági elnök első reakciói a párizsi merényletek után nem csak lelkesedést váltottak ki a közvéleményben. Sokan vitatják, hogy a háborús retorika és a nyomában érkező döntések, a belpolitikai jellegűek éppúgy, mint a szíriai bombázások megfelelő és megnyugtató válaszokat adnak-e a terrorizmus által jelentett veszélyekre. Alább David Van Reybrouck belga történész, archeológus és író François Hollande-nak szóló nyílt leveléből közlünk részleteket. A Le Monde-ban megjelent írást eddig 175 ezren osztották meg a Facebokon, ami finoman jelzi, hogy a politikai konszenzus a háborús retorika és cselekedetek mögött korántsem teljes Franciaországban.

Elnök úr,

A szombat délután tartott beszédében alkalmazott, elképesztően meggondolatlan szóhasználat, amikor azt ismételgette, hogy „háborús tettről” van szó, amit „egy terrorista hadsereg” hajtott végre, elgondolkoztatott.

Szó szerint a következőket mondta:

„Ami tegnap Párizsban és Saint-Denisben történt, a Stade de France közelében, egy háborús tett, és a háborúval szemben az országnak meg kell hoznia a megfelelő döntéseket. Háborús tett, amelyet egy terrorista hadsereg hajtott végre, Daesh [A francia állam 2014 szeptembere óta ezt az elnevezést használja, amely a szervezet arab nevének rövidítése; KM], egy dzsihadista hadsereg, Franciaország ellen, azok ellen az értékek ellen, amelyeket szerte a világban védelmezünk, az ellen, amik vagyunk, egy szabad ország, amely a bolygó egészéhez szól. Háborús tett, amelyet kívülről terveztek, szerveztek és készítettek elő, belföldi cinkosokkal, amit majd feltár a nyomozás. Az abszolút barbárság tette.”

Ha az utolsó mondattal teljesen egyet is értek , kénytelen vagyok megállapítani, hogy beszédének többi része az aggasztó és majdnem szóról-szóra való elismétlése annak a beszédnek, amelyet George W. Bush tartott az amerikai kongresszus előtt, nem sokkal a szeptember 11-ei merényletek után. „A szabadság ellenségei háborús tettet követtek el országunk ellen.”

A régió destabilizációja

E történelmi szavak következményei jól ismertek. Egy államfő, aki egy eseményt háborús tettnek minősít, kénytelen reagálni és csapásra csapással válaszolni. Ez vezette Bush urat Afganisztán inváziójáig, ami még elfogadható volt, hiszen a helyi rezsim menedéket nyújtott az al-Kaidának. Még az ENSZ is egyet értett. Ezt követte Irak teljesen esztelen lerohanása, ENSZ mandátum nélkül, amelynek egyetlen oka az volt, hogy az Egyesült Államok arra gyanakodott, hogy az ország tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik. Idővel kiderült, hogy tévedtek, de ezt az inváziót a régió teljes destabilizációja követte, amely máig is tart.

Az amerikai csapatok távozása 2011-ben hatalmi vákuumot hagyott a térségben. És kevéssel ez után, amikor az „arab tavasz” nyomán egy polgárháború tört ki a szomszédban, megállapíthattuk, milyen mértékben volt káros és veszélyes az amerikai katonai megszállás. Irak észak-nyugati és Szíria keleti részén a kormányzati hadsereg és a Szabad Szíriai hadsereg között nyilvánvalóan elegendő tér nyílt egy harmadik fontos szereplőnek, az Iszlám Állam szervezetének vagy Daeshnek.

Azaz, Bush idióta iraki inváziója nélkül soha nem hallottunk volna a Daeshról. Milliók tüntettünk 2003-ban e háború ellen, többek között én is, és szinte az egész világon elítélték. És igazunk volt. Nem azért, mert meg tudtuk volna jósolni a jövőt, nem voltunk annyira éleslátóak. De ma teljesen tudatában vagyunk annak, hogy az, ami péntek éjszaka történt Párizsban, annak a háborús retorikának indirekt következménye, amelyet az ön kollégája, Bush alkalmazott 2001 szeptemberében.

És ennek ellenére, mit tesz ön? Hogyan reagál akkor, amikor még 24 óra sem telt a merényletek óta? Ugyanazt a szóhasználatot alkalmazza, mint az amerikai ex-államfő, ráadásul ugyanabban a hangnemben, az isten szerelmére!

Szörnyű kockázatok

Ön besétált a csapdába, méghozzá tágra nyitott szemmel. Besétált a csapdába, elnök úr, mert égeti tarkóját az olyan héják, mint Nicolas Sarkozy és Marine Le Pen forró lehelete. És már oly régóta tartják önt gyengének. Franciaország választásokra készül, december 6-án és 13-án, és ugyan csak regionális voksolásról van szó, de e merényletek után semmi kétség, a nemzetbiztonságról fog szólni. Besétált a csapdába, méghozzá leszegett fejjel, mert szó szerint azt tette, amit a terroristák vártak öntől: meghirdette a háborút. Lelkesedéssel fogadta el felhívásukat a dzsihádra. De ez a válasz, amelyet ön határozottnak szánt, azzal a szörnyű kockázattal jár, amely csak súlyosbítja az erőszak spirálját. Nem tűnik bölcs választásnak.

Ön „terrorista hadseregről” beszél. Először is, ilyesmi nem létezik. Maga a kifejezés is ellentmondást hordoz. […]

A Daesh közleménye a merényletek „gondosan megválogatott helyszíneiről” beszélt, az ön rendvédelmi szervei is aláhúzták az elkövetők professzionalizmusát - ezen a ponton hadd jegyezzem meg, hogy ismét ugyanazon a nyelven beszélnek. De mi igaz ebből a valóságban? Az a három ember, aki a Stade de France-hoz ment, ahol ön is részt vett a francia-német barátságos mérkőzésen, inkább tűnik amatőrnek. Feltehetően be akartak hatolni a stadionba, akár ön ellen is terveztek merényletet, könnyen lehet. De az, aki egy McDonald’s közelében robbantja fel magát, és „mindössze egy” áldozatot ránt magával a halálba, elég pocsék terroristának tűnik. Az, aki 3 öngyilkos merényletből „összesen 4” halottat tud kihozni, miközben kicsivel később egy nyolcvanezres tömeg árad ki a csarnokból, alkalmatlan a feladatára. Az, aki 4 társával együtt akarja egy koncertterem tömegét lemészárolni, de nem jut eszébe lezárni a vészkijáratokat, nem mondható zseniális stratégának. Aki beül egy autóba, és onnan lövöldözik ártatlan és fegyvertelen polgárokra, akik bisztrók teraszán üldögélnek, nem egy képzett taktikus katona, csak egy gyáva, egy őrült, aki sorsát hasonló típusú egyének sorsához láncolta. Magányos farkasok hordája, ilyesmi is létezik. [Van Reybrouck levele a merényletek után 2 nappal született, amikor még nagyon kevés információ állt rendelkezésre az elkövetők személyéről. Bár a támadások összehangolása valóban egyedinek mondható Franciaországban, ahol eddig az merénylőket általában az ún. “magányos farkas” típusba sorolták, és pl. a robbanó szerek alkalmazása szakértelemre vall, a terroristák egyes esetekben (a szemtanúk szerint a Bataclan koncertteremben is), valóban “amatőr” módon improvizáltak, pl. a rendőrökkel való tárgyalás folyamán.KM]   

Az ön analízise tehát, a „terrorista hadseregről” nem meggyőző. A kifejezés, amit alkalmazott, különösen tendenciózus, bár a holland miniszterelnök, Mark Rutte is szégyentelenül átvette, akárcsak Jan Jambon, belga belügyminiszter. Az ön próbálkozása, hogy megnyugtassa nemzetét, a világ biztonságát fenyegeti. Az energikus szóhasználat csak a gyengeségét mutatja.

Létezik másféle határozottság is, mint a háborús retorika. A norvégiai merényletek után Jens Stoltenberg norvég miniszterelnök rögvest és kitérők nélkül arra hívott fel, hogy „legyen több demokrácia, nagyobb nyitottság és nagyobb részvétel”. Ön a szónoklatában célzott a szabdságra. Megemlíthette volna a Köztársaság két másik értékét is, az egyenlőséget és a testvériséget. Nekem úgy tűnik, hogy az utóbbiakra nagyobb szükségünk van jelen pillanatban, mint a kétes értékű háborús retorikára.

Támogass havi 1000 forinttal:

További vállalásaink
és támogatási lehetőségek

A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét nektek írjuk, és fenntartásához a ti támogatásotokra számítunk! Ha szeretnél még több cikket olvasni az európai országok politikájáról, támogass minket!

Orbán Viktor állítása, mely szerint “gyakorlatilag minden terrorista migráns, a kérdés csak az, hogy mikor vándoroltak be az Európai Unióba”, könnyen cáfolható. Pénteken robbantottak fel Németországban egy evangélikus épületet, amely a menekültek találkozóhelye volt; múlt hónapban a menekültek befogadását nem elutasító kölni polgármester-jelöltet szúrták nyakon; de emlékezhetünk Breivikre vagy a magyar cigánygyilkosságokra (és akkor az ír, a baszk, az olasz és a német terrorizmus példáit, vagy Matuska Szilveszteréket ne is említsük). Kivéve persze, ha a terrorizmust úgy definiáljuk, hogy azt csak muszlim követheti el.

„Férőhelyhez juthat az összes hajléktalan a télen” - ezzel a címmel jelent meg egy cikk nemrég a Magyar Nemzet Online-on. Azon túl, hogy a cikkben ezt az állítást semmilyen konkrétum sem támasztja alá, maga a cím három tévképzetet erősít meg egyszerre: 1. a hajléktalanság elsősorban téli probléma, 2. van elég férőhely a hajléktalan embereknek és 3. a hajléktalanság megoldása a férőhelyek számától függ. A három feltételezés nemcsak hamis, de káros is, hiszen megakadályozza, hogy eljussunk a lakhatási szegénység valódi megoldásához.

Európa biztonságát nem vasfüggönyök és nem is a totális rendőri mozgósítás garantálja.

Ha valahol, hát Franciaországban felkészülteknek kellett volna lenniük a hatóságoknak arra, hogy elhárítsanak készülő terrorcselekményeket. Megdöbbentő tény, hogy a terror elleni védelemre szerződött sok ezer ember nem tudta megelőzni mindazt, ami történt. Annak ellenére sem, hogy az elkövetők nem kívülről érkeztek, hanem egy részük már évek óta a hatóságok látókörében voltak, jellemzően uniós állampolgárok.

Ma már vezetőink retorikájában a „biztonságot” (aligha véletlen, hogy a legnagyobb kóklerek – a közgazdászok mellett, hogy a válság másik aspektusáról is szóljunk – éppen a „biztonságpolitikai szakértők”), felváltotta a „háború”. Lényeges különbség mindenképpen, ki tagadná: az „antiterrorizmus” többé nem „biztonságunk” szavatolására tett meglehetősen kétes kísérletek sora (a szabadság-ellenes törvényhozástól a másutt vívott háborúkig), hanem maga a háború felvállalása. Mindenütt. Ez hatalmas különbség.  Mindent elárul politikusaink szemében az a kicsiny büszkeség és alig leplezett eksztázis, hogy kijelentik: „háborúban állunk”. Balázs Gábor a Red News portálon november 17-én megjelent cikkét közöljük újra.

Bár adogmatikus és eklektikus világképében a baloldaliak mellett konzervatív és liberális értékek is megférnek, saját szakmai területén leginkább olyan közegyetemet szeretne, ahol a jellemformáló tudás és a szabad művelődés önértékét sem ideológiai, sem üzleti alapon nem kérdőjelezik meg. Az eszményi egyetemen olyan független állampolgárok születnek, akik korántsem csak a profitmaximalizálás, hanem jóval inkább egy igazságosabb társadalom megteremtése érdekében mozgósítják tehetségüket. Szentpéteri Márton írása WTF-baloldal sorozatunkban, amelynek korábbi darabjai itt olvashatók.

Valamelyest rövidebb és személyesebb leszek, mint az előttem szólók. Hogy miért? Talán mert egyáltalán nem olyan világos számomra, vajon baloldali vagyok-e, vagy sem; jóllehet általában így szoktam meghatározni magam a nyilvánosságban. Persze mindig sietek leszögezni egyúttal, hogy nem a magyar pártpolitikai paletta értelmében beszélek baloldalról. A világért sem szeretnék ugyanis azonosulni mindazzal, ami a baloldal nevében a rendszerváltás óta történt; a baloldali értékek teljes körű leértékelődésével – azzal, hogy végül valaminő harmadik utas, blairista, Neue Mitte-s szociáldemokrácia jegyében a neoliberalizmus és a szociáldemagógia sajátos miskulanciáját nevezték baloldali politikának idehaza is.

Egy magát meglehetős határozottsággal konzervatív liberálisnak valló atyai jó barátom szerint azért vagyok baloldali, mert zavar a szegénység, másoké és a magamé is adott esetben. Természetesen nem arra gondolt, hogy kocsis máték mintájára nehezen viselném a hajléktalanok jelenlétét városomban, hanem arra, hogy a világnézetemet alapvetően határozza meg a nélkülözők iránti szolidaritás, s az az idealista vágyam, hogy a szegénység egyszer majd végleg eltűnjék földgolyónkról. Essék szó akár a fejlettebb országok prekariátusáról, az egyre kiszolgáltatottabb bérből és fizetésből élők tömegeiről, illetve a mélyszegénységben nyomorgókról; avagy a harmadik világ szegényeinek százmillióiról.

Nem tudom, mindez baloldalivá tesz-e. Kedvenc antik filozófusaimhoz, az éliszi Pürrhónhoz és az alexandriai Potamónhoz fordulok hát tanácsért most is. Az előbbivel általában előbb felfüggesztem az ítéletem, és szemlélődöm; az utóbbival pedig ezt követően kedvemre válogatok a nekem rokonszenves eszmék világából. Az adogmatikus szkepszis és az eklektikus bölcselet siet segítségemre akkor, amikor eligazodni vágyom valamelyest a mai világ labirintusában.

Szabadság, egyenlőség, testvériség! – hangzik a felvilágosodás hármas jelszava, melynek jegyében a modernitás három, egy tőről fakadó nagy ideológiája megfogant: a liberalizmus, a szocializmus és a konzervativizmus. A három jelszó összehangolása nem bizonyult könnyű feladatnak az elmúlt bő két évszázadban. A társadalmi egyenlőség képmutató túlhajszolása, a testvériség álszent, illetve faji alapú mitizálása és a piaci szabadság korlátok nélküli fetisizálása egyaránt súlyos egyensúlyvesztéshez, katasztrofális társadalmi igazságtalanságokhoz és az emberiség tragédiáihoz vezettek el. Ezeknek a katasztrófáknak tanulságul kell szolgálniuk. Éppen ezért, úgy vélem, ma a három jelszó termékeny összhangjának megteremtésére kell törekednünk, mégpedig az eredeti szándék szerint.

Úgy vagyok tehát baloldali, ahogy sok esetben egyúttal szabadelvű és konzervatív is. Nem köt egyik tábor sem, mindegyiknek az értékeire koncentrálok csak. Valahogy úgy, ahogy – az egyébként konzervatív – Angela Merkel tette azon a sajtótájékoztatón, amelyen Orbán Viktorral az illiberális állam Magyarországot bejáró kísértetéről is nyilatkoztak, persze igen eltérő módon. A miniszterelnök mondandója során szemlátomást egy neki ma már ellenszenves, a magyar politikai mezőnyből amúgy nem épp ok nélkül, ám már vagy öt éve eltűnt politikai alakulatot tekintett a liberális értékek kizárólagos honi birtokosának. Az illiberális fogalmával e valaha volt konkurenseinek világnézetétől kívánta megóvni a magyar államot, miközben a liberális demokráciák szabadságjogokra vonatkozó alapvetéséről meglehetős nagyvonalúsággal egy szót sem ejtett. A német kancellár ezzel szemben nemes egyszerűséggel szögezte le, hogy nem tudja értelmezni a fogalmat, hiszen ő egyfelől természetesen konzervatív, ám ugyanakkor kereszténydemokrataként éppúgy kötődik a szociálisan érzékeny gondolkodásmódokhoz is, és mivel perelhetetlenek számára az egyetemes emberi jogok, ezért értelemszerűen liberális is a maga módján.

Liberálissá engem az egyetemes emberi jogok – rassztól, kultúrától, társadalmi állástól, világnézettől és nemi hovatartozástól független – tiszteletben tartásán túl kulturális eklektikusságom tesz, amelybe természetesen számos baloldali és jó pár konzervatív érték is beépült az idők során. Baloldaliságom talán ott ragadható meg ugyanakkor a legmarkánsabban, hogy nemigen hiszek a szabadpiac igazságos társadalomszervező voltában, s fontosnak tartom a kapitalizmus valaminő társadalmi kontrollját például a közszolgáltatások terén, így a felsőoktatásban is. Olyan közegyetemben hiszek következésképpen, amelyik független minden politikai, vallási és gazdasági befolyástól, s ahol a jellemformáló tudás önértékét és a szabad művelődés autotelikus [öncélú; KM] voltát nem csupán ideológiai alapon nem kérdőjelezik meg, hanem üzleti alapon sem.

Mivel designegyetemen tanítok, a fentiek képviseletére főként úgy törekszem, hogy a designkultúra sajátos szerepére hívom fel a figyelmet a szabad oktatás és művelődés (liberal education and learning) összefüggésében, szemben a ma divatos piacorientált szakképzések (vocational education and training) világával. Ebben a felfogásban az eszményi egyetemen olyan független állampolgárok születnek, akik valamelyest mind a természettudományokban (numerikus kód), mind a bölcsészetekben és a társadalomtudományokban (verbális kód), mind pedig a designkultúrában (designkód) járatosak, s ily módon szavatolnak egy szebb, jobb és igazabb világért. Jóllehet, meggyőződésem szerint az adófizetők pénzén működő egyetemnek ez a legfontosabb társadalmi legitimációja, a kérdés azonban akár konkrétabb módon is megközelíthető egy designegyetemen. Mégpedig a társadalmi értelemben elkötelezett tervezés (socially responsible design) összefüggésében. Olyan designoktatás keretei között tehát, amelyik globális szellemi kontextusban, de főként a helyi – rászoruló – közösségek problémáira keres válaszokat. Félreértés ne essék, az egyetem pluralizmusának nem kell sérülnie akkor, amikor bizonyos preferenciákat fogalmazunk meg. Egyszerűen csak arról van szó, hogy az egyetemünkön végző tervezők tehetségét nem elsősorban a profitmaximalizálást szolgáló üzleti innovációkban, hanem egy igazságosabb társadalom megteremtésében látom célszerűnek kamatoztatni. Ha ez baloldali megfontolásra vall, akkor készséggel elfogadom, hogy baloldali vagyok.

Szentpéteri Márton

A sorozat korábbi darabjait ide kattintva lehet elolvasni.

November 25-én Sebály Bernadett írását közöljük.

Támogass havi 1000 forinttal:

További vállalásaink
és támogatási lehetőségek

A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét nektek írjuk, és fenntartásához a ti támogatásotokra számítunk! Ha szerinted is fontos, hogy legyenek még olyan sorozatok, mint a WTF Baloldal, támogass minket!

Az elmúlt pár hónapban iszonyatosan gyorsan változtak a történések, változott a tudásszintünk a menekültkérdésben, csilliárdnyi információt kellett befogadnia annak, aki reális képet kívánt alkotni a történésekről. Ezért nem is ildomos számonkérni egy vagy két hónappal ezelőtti nyilatkozatokat embereken.

Fogyatékos emberek tömegei tiltakoztak az elmúlt hetekben az őket érintő megszorítások ellen Európa több országában – a magyar média egyik tüntetésről sem számolt be. A kontinensen végigsöprő megszorítások a fogyatékos embereket érintették talán a legkomolyabban.