Az Index közölt egy elemzést arról, hogy nem volt túlságosan hatásos a Vona Gábor elleni buzizó hadjárat. A cikkben leírt számokból tényleg az rajzolódik ki, hogy a kampány nem érte el a célját, de biztosak lehetünk abban is, hogy nem ez volt az utolsó karaktergyilkossági kísérlet Vona ellen, ha pedig ebből a szempontból nézzük, akkor a hatékonyságot is máshogy kell vizsgálni.
Több, a hazai lakhatási mozgalmak szempontjából mérföldkőnek számító kezdeményezés köthető a nevéhez, de nagyban gondolkodik, ezért szeretné, ha más elnyomott csoportok is át tudnák venni az általa és társai által kidolgozott modellt. Nemrég derült ki, hogy ő a 36. magyar Ashoka-tag, január 12-én avatják. Különlegesnek tartja, hogy most először egy vállaltan politikai kezdeményezést díjaztak: Udvarhelyi Tesszával az Ashoka-tagság előnyeiről és a magyarországi mozgalomépítés lehetőségeiről beszélgettünk.
Ösztönösen vagy átgondoltan, érzelmi töltéssel, vagy érzelmek nélkül, de minden ember szókincsében ott van a „szegény” szó. Használjuk a hidegben fagyoskodó hajléktalanra, a szomszédunkban lakó idős betegre, a kiközösített kisgyerekre, anélkül, hogy az értelmező szótárt bújnánk. Döntően ez az oka annak, hogy a végtelenségig vitatkozhatunk azon, hogy hány szegény is van Magyarországon, s hogy nőtt-e, vagy csökkent a szegények száma. Az is igaz, hogy nem elég megszámolni a szegényeket. A szegények számbavétele azonban elengedhetetlen feltétele a társadalompolitikai döntéshozatalnak is, melynek fontos része a szegénység érdemi csökkentése, túl az egyéni jótékonyságon.
Sokszor hallhatjuk mostanság, hogy nincs értelme a tiltakozásoknak, a tüntetéseknek. Ennek a hozzáállásnak az az alapja, hogy a tiltakozások gyakran tényleg nem érik el konkrét céljukat, nem sikerül egy-egy intézkedést megakadályozni. Bár erre is van ellenpélda. A választási regisztráció elleni tiltakozás, Schmidt Pál lemondatása, a netadó bevezetésének megakadályozása, illetve több apró tüntetés is sikert ért el az elmúlt időszakban, még a Fidesz óriási hatalma ellenére is.
A magyarországi zöldmozgalom rendszerváltás utáni történetében a kezdeti amatőr lelkesedést fokozatosan váltotta fel a professzionalizálódás. A kora kilencvenes évek sarus-tarisznyás, madármentő, szemétszedő, faültető zöldjei rá sem ismernének a mai szakpolitikusokra és menedzserekre – ha nem ők maguk járták volna be ezt az utat.
Tavaly tavasszal Lengyelországban és világszerte tiltakozáshullám vette kezdetét miután a lengyel kormányfő arra tett utalást, hogy a kormány támogatná azt a teljes abortusztilalmat indítványozó törvényjavaslatot, amelyet egy „civil” bizottság nyújtott be és a lengyel katolikus egyház is erőteljesen propagált. A lengyel nőkkel szolidarizáló budapesti tüntetés résztvevői megemlékeztek arról, hogy az így is rendkívül szigorú lengyel abortusztörvény Lengyelországot a nők poklává tette, emellett a tüntetés részeként egy papi performansz hívta fel a figyelmet arra, hogy a teljes abortusztilalom propagálásában a lengyel katolikus egyház komoly szerepet játszik. A tüntetés utóélete - többek közt feljelentések sorozata és egy polgári peres eljárás - sok fontos tanulsággal szolgál azzal kapcsolatban, milyen csoportok érdekeit mennyire lehet képviselni a liberális identitáspolitika logikáján belül, és hogy hová vezet az ezen alapuló sértettségi politika.
Aki nem olvassa a Fidesz-sajtót, nem néz Tv2-t, az nem is láthatja, hogy hetente sarjadnak új ügyek a semmiből ebben a furcsa univerzumban. Ezekben az ügyekben az a közös, hogy az ellenzék, vagy egyes ellenzéki képviselők, esetleg más, a kormány számára kellemetlen entitások lopnak és csalnak bennük. Mindezt persze ellenzékből. Így működik ma a lejárató sajtó.
Felfoghatatlan adat: 4700-zal nőtt egyetlen év alatt a sajátos nevelési igényű gyerekek száma a közoktatásban. Hogy mennyire felfoghatatlan, azt talán azzal lehet a legjobban érzékeltetni, hogy az elmúlt években átlagosan „csak” ezerrel nőtt a számuk. Most pedig csaknem ötször annyian kapták ezt a besorolást. Ami gyakorlatilag az életüket teszi kényszerpályára.
Amikor télen hidegebbre fordul az idő, mindig kiemelt figyelem fordul a hajléktalan emberek felé. Ez egyrészt hasznos, hiszen ezzel akár életeket is menthetünk, másrészt viszont torz képet ad arról, hogy mi is az igazi baj a hajléktalansággal.
A helyszín: Elk, egy hatvanezres város a lengyel Mazúriában. Az időpont: az év utolsó estéje. Az esemény: kocsmai verekedés, ami egy huszonegy éves lengyel férfi halálával végződik. Sajnos ez közel sem elszigetelt eset: nem is olyan régen Sopotban, Radomban és Varsóban is hasonló halálos késelésekbe torkolltak kocsmai verekedések. Ennek ellenére az elki eset különleges, hiszen két napig tartó zavargást indított be. Majdnem lincselést okozott, több mint harminc embert letartóztattak, gyűlölethullám söpört végig a közösségi médián, nacionalista szervezetek bosszúra biztattak a feltételezett gyilkosság áldozatáért. És miért? Egyszerű: a baleset egy kebabos előtt történt, aminek dolgozói részt vettek a verekedésben.
