A magyar baloldal másfél éve képtelen érthető és elfogadható válaszokat adni arra a számtalan kérdésre, amelyet a menekültválság felvet. Az eddig született válaszok nemes egyszerűséggel sorolhatóak a gyalázatos kategóriába. Mert az nem baloldali, aki elfogadja szükségszerűnek a vasfüggönyt, és az sem az, aki az Európai Unió jelenlegi torz menekültpolitikáját tartja követendőnek. Kalmár Szilárd írása.

Elolvastam Bayer Zsolt válaszcikkét a blogján, és nem lepődtem meg. Elolvastam még körülbelül 10-15 publicisztikát a Fidesz-sajtóban, és más jobboldali sajtótermékekben, és ezen már kicsit elszomorodtam. Merthogy nincs semmilyen válasz. Karaktergyilkolás van.

Egy héttel ezelőtt közöltük a húszéves Simai Dalma levelét, aki barátjával együtt Angliába készül költözni, reményeik szerint hosszú távra. Arra kértük az olvasókat, hogy Dalmához hasonlóan írják meg, miért maradnának, vagy mi kényszeríti őket arra, hogy elhagyják az országot. Hátha ezek a történetek is segítenek abban, hogy magyarok millióinak valós problémái, a mindennapokban megélt kilátástalanság kerüljenek a politika és a közéleti viták centrumába.  A beérkezett üzenetekből állítottuk össze az alábbi cikket.

Nem Bayer mester munkásságáról fogok írni, nem is Lázár úr államférfihoz méltó indokolásáról azzal kapcsolatban, hogy a sok gyűlöletre uszító és erőszakra felhívó cikk mellett miért érdemes mégis az öreg harcos az állami elismerésre. Ugyanis a sok, e tárgyban született írás és nyilatkozat között talán elsikkadt a kérdés, hogy miért adományozta Áder ezt a díjat, mikor előre tudhatta, hogy balhé lesz belőle.

Az elmúlt napokban elkezdett bimbózni az igazi értelmiségi vita, amelyben a Fidesz népszavazását bojkottálók, és az érvénytelen szavazat mellett kardoskodók egy része ahelyett, hogy azon dolgozna, minél több embert meggyőzzön a népszavazás érvénytelenítéséről, azon vitatkozik, hogy a két egyenértékű taktika közül melyik az ellenzéki igazság!

“Egy nemzet, egy zászló, egy haza, egy állam.” Ez a török demokrácia szlogenje. A történelem azt mutatja, urdok, örmények, alevik, baloldaliak, sőt, bárki, aki másként gondolkozik, más nyelven beszél, más kultúrát érez a sajátjának, nem tartozik ebbe az egységbe.

1. Az elmúlt hat télen, 2010 ősze óta összesen 161 hajléktalan vesztette életét kihűlés miatt – közölte Rétvári Bence, az Emmi államtitkára.

2. A kihűlés, mint halálok az elmúlt 10 évben körülbelül 2500 ember életét követelte – derül ki a KSH adataiból.

Nincs itt egy kicsit túl nagy különbség?

De, van. Rétvárit Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselő kérdezte arról, hogy vajon Magyarországon megyére lebontva hány ember hal meg télen a köztereken VAGY saját, fűtetlen otthonában, kihűlés miatt.

Rétvári nem sokat tökölt a kérdéssel, összegezve, területi vagy bármilyen egyéb bontás nélkül közölte, hogy 161 hajléktalan ember vesztette életét 2010 óta. Azokról, akik nem köztereken hűltek ki, szót sem ejtett. Miért? „Mert ezt lehetett lehívni a rendőrségi rendszerből.”

161 ember halt tehát meg az utcákon hat év alatt telente azért, mert nem volt tető a fejük felett, és kihűltek. Tragikus és borzalmas adat, hihetetlen, hogy ez ma Magyarországon még mindig megtörténhet: emberek fagynak meg az utcán. Tünete annak a siralmas állapotban lévő szociális védőhálónak, amely nem tudja védeni az otthonukat elvesztetteket, nem tud segíteni rajtuk.

De épp ennyire tragikus, és a számok alapján sokkal rejtettebb probléma (mármint Rétvári nem találta, amúgy nem nehéz kinyomozni), hogy van egy jelentős réteg, akiknek ugyan van otthonuk, de annyi pénzük már nincs, hogy fűteni is tudják azt. Gondoljanak bele: emberek halnak meg zárt ajtók mögött, telente, mert olyan hideg van a lakásukban. Rettenetes.

Az pedig, hogy a kormány még csak számba sem veszi ezeket az embereket, olyan szintű hanyagság, ami megkérdőjelezi: van-e bármilyen emberség azokban, akik a döntéshozó székekben ücsörögnek, jól fűtött irodáikban?

Hogy mennyire nincs, azt megint csak az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egy új előterjesztéséből olvashatjuk ki. Ennek értelmében a sérülékeny csoportokba tartozó emberek számára a szélsőséges időjárási viszonyok között „a települési önkormányzat szükség esetén az érintett személy hozzájárulásának hiányában is gondoskodik szálláshelyről.” Magyarán a megoldást abban látják, hogy ha jön a farkasordító hideg, akkor akár akaratuk ellenére is bekényszeríthetnek embereket szálláshelyekre, amelyeket az önkormányzat tart fent. A sérülékeny csoportokba az előterjesztés szerint a kiskorúak, várandós anyák, nyugdíjkorhatárt betöltött, krónikus beteg vagy önmaga ellátására nem képes személyek, valamint hajléktalan emberek tartoznak. A többieknek mindegy, milyen hideg van, maradhatnak ott, ahol vannak.

Persze, mondhatnánk, hogy hát legalább bekényszerítik őket, tetszik vagy sem, egy helyre, ahol nem fagynak halálra. De hát emberekről van szó, nem ládában nevelt balkonnövényekről, amiket ha jön a hideg, beteszünk a szobába, ha meg jön a meleg, akkor megint kipateroljuk az erkélyre!

Ráadásul nem világos az sem, hogy akkor ki és milyen módon intézkedhet erről a „gondoskodásról”. Rendőrök fogják becipelni a sérülékenyeket a szálláshelyre? Akár személyiségi jogaik megsértése árán is? És az sem teljesen tiszta, hogy mit jelent a „szükség esetén”. Ha nagyon hideg van? Ezt ki dönti el? Nagyon nem mindegy ugyanis: lehet, hogy a következő tél nem lesz extrém hideg, csakhogy a kihűlésbe akkor is belehal az ember, ha a testhőmérséklete tartósan csökken néhány fokot. Ez pedig nem csak a farkasordítóban lehetséges, hanem akkor is, ha valaki huzamosabb ideig egy fűtetlen lakásban tartózkodik.

A legtöbben azt hiszik, hogy a fagyhalál az utcára kényszerülő embereket érinti leginkább. Csakhogy tudjuk, ez nem így van: míg hosszú távon a közterületen élők kihűlésének száma nem nagyon változik, az otthonukban kihűlt emberek aránya folyamatosan nő. 2011-ben már a halálesetek több mint fele saját otthonukban érte az embereket.

Ők pedig egyre többen vannak: Magyarországon az Eurostat adatai szerint a lakosság 11,2 százaléka (több mint egy millió ember) él olyan háztartásban, amelyet anyagi okok miatt nem tud megfelelően kifűteni. Ráadásul a kihűlés nem csak anyagi okokra vezethető vissza: veszélyeztető tényező emellett a rossz egészségi állapot és a társas kapcsolatok hiánya, azaz a magány is.

Vagyis a kihűlés miatti halálozások kifejezetten komplex okokra vezethetők vissza. Ezt nem lehet azzal megoldani, hogy ha nagy a hideg, akkor behurcolunk kiválasztott („sérülékeny”) embereket a szállóhelyre, később meg szélnek eresztjük őket. Nem véd ez az elképzelés attól, hogy minden ember számára máshol van a tűréshatár, hiszen más-más egészségi állapotban vannak, más korúak, más körülmények között élnek. Hogyan lehet így dönteni arról, ki kap szálláshelyet és ki nem?

Ha a kormány valóban felelősségteljesen akarna tenni valamit az ellen, hogy telente emberek fagynak meg, akkor átfogóbb intézkedésekben kellene gondolkodnia.

Nem kérdés, hogy a jelenlegi szociális szolgálat megerősítése az első lépés. Az önkormányzatoknak és a kormánynak gondoskodnia kell arról, hogy a hajléktalanszállók be tudják fogadni azokat, akik a hideg elől menekülnek. Ehhez viszont megfelelő támogatás lenne szükséges, hogy az önkormányzatok képesek legyenek kialakítani a megfelelő számú férőhelyet, méghozzá a megfelelő színvonalon. Ez jelenleg nem kivitelezhető, a hajléktalanszállók pedig most is zsúfoltak, és méltatlan körülmények közé kényszerítik az embereket. Vagyis első lépésként a szociális szférát kéne megtámogatni.

Ami pedig még ennél is fontosabb lenne: olyan, a kérdést megnyugtatóan rendezni képes megoldásokra lenne szükség, amelyek garantálnák, hogy a hajléktalan emberek számára se legyen lehetetlen bekerülni egy lakásba, és ne az legyen a fagyhalál alternatívája, hogy ideig-óráig bekeüljön valaki egy szállóba. Az államnak biztosítani kellene a megfelelő forrást arra, hogy szociális bérlakásokkal és más támogató programokkal (ahogy teszi azt például az Utcáról Lakásba Egyesület) segíthessék azokat, akik az utcán élnek. Mert nem, egyáltalán nem természetes az, hogy emberek élnek az utcán. Az viszont nem mondható el erről a kormányról, hogy a hajléktalansággal kapcsolatos kérdésekben előremutató politikát folytat - számukra az otthontalanok rendészeti kérdéskörbe tartoznak, rendőrök által vegzálható társadalmi réteget képeznek, akiket jobb a mutatós közterekről a város szélére száműzni. Ha valamin, akkor ezen a mentalitáson kell sürgősen változtatni, nem üldözendő, kényszerítendő, elkerülendő problémaként kezelni a hajléktalanokat, hanem emberekként, akiken segíteni kell.

És ha már emberekről van szó: még mindig nincs megoldás arra sem, mi lesz azokkal, akik otthonaikban hűlnek ki azért, mert nem tudják azt fűteni. Rájuk épp annyira, ha nem jobban kell vigyázni, hisz bizonyos szempontból ők még azoknál is veszélyeztetettebb csoportnak számítanak, mint akik az utcákon élnek, mivel nehezebb rájuk találni, észrevenni, hogy bajban vannak. Velük viszont úgy tűnik, egyáltalán nem számol a kormány, a csukott ajtók mögé már nem akarnak belátni. Persze, még mindig egyszerűbb ezt a kérdést is a “hajléktalan-problémák” közé sorolni, hisz az kevésbé fájdalmas, mint belátni, hogy a lakásszegénység már a szomszédjainkat fenyegeti. Így viszont mindenki megnyugodhat, hogy a kihűlés csak az utcákon élőket sújtja (ami nagyon nem igaz), és végül is 161 ember hat év alatt (pláne hajléktalanból) még csak nem is hangzik olyan soknak...

Ám ha a kormány végre felhagyna ezzel a káros szómágiával, talán beismerhetnék: telente százezrek küzdenek napról napra az életükért, saját otthonaikban. Megfelelő pénzbeli ellátásokkal persze ezt a rászoruló réteget is lehetne segíteni. Első lépésként viszont el kéne ismerni: ők is léteznek, ők is emberek, nekik is szükségük van a segítségre. Mert senki sem érdemli meg, hogy a saját lakásában fagyjon halálra.

Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!

Támogass minket bankkártyával:

Ha PayPalen vagy banki utalással támogatnál minket, klikk ide!

A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.

Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!

A Kettős Mérce fennmaradásához 600 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 265 állandó támogatónk van.

Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!

Orbán Viktor a 21. század Zrínyijének szerepében tetszeleg. Ő lenne az, aki ma megvédi Európát és Magyarországot, ahogy anno próbálta Zrínyi Szigetvárnál. Igaz, Zrínyi egy ellenséges török hadsereggel szemben vette fel a küzdelmet, míg Orbán kampánya a háború elől menekülő gyerekekkel és nőkkel szemben is küzd hősiesen.

Fotó: Pozsonyi Zita

Hiszen szerinte bárki lehet terrorista, és a kultúrák keveredése egyébként sem kívánatos számára. A szíriai polgárháborúban elpusztult emberek százezreinek sorsa ebben az országban – a több ezerszer leadott tévés kampányposzt és soha nem látott plakátözön után – elhanyagolható kisebbséget érdekel. De azt talán még kevesebben gondolták végig, hogy Orbán küzdelme az Európai Unió és Schengen tagjaiként eleve halálra ítélt kísérlet.

Ha komolyan vesszük – persze, miért tennénk – hogy Orbán hisz a népfelség elvében, akkor arra kell jutnunk, hogy pár millió magyar ember szavazata semmire nem kötelezi az 510 milliós Európai Unió lakosságát. Vagyis mindegy, mit üzen a magyar nép Brüsszelnek, Európát az semmire nem kötelezi. És a tagállamokat sem. Ők továbbra is befogadhatják a menekülteket, mindegy mi a magyar népszavazás eredménye október másodikán. Sőt, Németország és Svédország már eddig is befogadott több mint egymillió menekültet. Ezek az emberek már itt vannak az Unión és a schengeni határokon belül. Mi történik velük?

Vegyük Németországot. Az elismert menekültek a menekült útlevél és német tartózkodási engedély birtokában szabadon utazhatnak a schengeni zónán belül. Vagyis a nemzetközi kötelezettségnek és a minimális szolidaritásnak eleget téve befogadott menekültek az Unión belül maradnak majd, és az általános uniós szabályok szerint három hónapos időtartamig szabadon utazhatnak is a schengeni zónán belül.

A védelem csak a szükséges ideig szól természetesen, de a német szabályok szerint hat év után azon jogszerűen ott tartózkodó menekültek, akiknek a megélhetése biztosított, beszélik a német nyelvet, rendelkeznek német alkotmányos ismeretekkel, büntetlen előéletűek és kötelezettséget vállalnak a német alkotmányos rend tiszteletben tartására, állampolgárságra jogosultak. És ezzel uniós állampolgárságra.

Vagyis mindazok a menekültek, akik eddig érkeztek, és még érkeznek majd Európába, és akiket Németország elismer, jogosultak szabadon mozogni az Unió schengeni határain belül, és hat év múlva uniós állampolgárként minden más, itt született uniós állampolgárral azonos jogokat fognak élvezni.

Így Orbánnak egyetlen lehetősége van megvédeni Európát: uniós polgári kezdeményezésen kell feltennie azt a kérdést, hogy „Egyetért-e azzal, hogy az Európai Unió minden, menekültként befogadott személyt deportáljon vissza abba a háborús övezetbe, ahonnan elmenekült?”, és az „Igen” szavazatok többségét meg kell szereznie ehhez. Sok sikert hozzá.

Magyarországot könnyebb megvédenie: csak ki kell lépnie az Európai Unióból, van már erre példa, a bölcs britek erről már döntöttek. A kilépés esetén mások uniós állampolgársága itthon jelentéktelenné válik, és persze a schengeni zónán belüli szabad mozgás is. Természetesen a nép erről a kérdésről nem szavazhat, mert az nemzetközi szerződés és az Alaptörvény módosítását is igényelné, és az Alaptörvény szerint mindkettő tiltott népszavazási tárgy. Hogy ez helyes-e vagy sem, azt zárójelbe teszem, azt viszont nem, hogy ez azért van így, mert a Fidesz Alaptörvényéről sem kérdezték meg a népet. Vagyis ma arról lehet népszavazást tartani, amit a Fidesz lehetővé tett az egypárti alkotmányában, és persze amit ezután megenged a Fidesz által uralt Nemzeti Választási Bizottság és Alkotmánybíróság. A népnek ebben a kérdésben nincs szava.

Tehát Orbán Viktor dönt. És ha komolyan gondolja a népszavazást (nem a feltett kérdést, mert az értelmetlen, hanem mindazt, ami a köré épített kampányban elhangzik üzenetként), akkor egy számára sikeres októberi népszavazás után ki kell lépnie az Unióból.

Kérem, szavazzanak!

Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!

Támogass minket bankkártyával:

Ha PayPalen vagy banki utalással támogatnál minket, klikk ide!

A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.

Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!

A Kettős Mérce fennmaradásához 600 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 265 állandó támogatónk van.

Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!

Az adott keretek között a legjobb tiltakozási forma Bayer Zsolt munkásságának állami kitüntetése ellen a kitüntetések visszaadása. De ezzel is van probléma. Ugyanis nem fog célt elérni. A kereteket pedig mi alakítjuk. A gond épp az, hogy nincs keretünk valódi változás elérésére.

Október 2-án a határon túli magyar állampolgárok is szavazhatnak majd, és az egyes országokban a különféle társadalmi-politikai kontextusok a menekültekkel és a bevándorlással kapcsolatos vitát is más fénytörésbe állítják.  A következő hetekben több írást közlünk majd határon túli magyar szerzőktől e témában. Az első a menekültlétet és a menekültekkel való együttélést is több ízben megtapasztaló Vajdaságban született, Kocsis Árpád az Autonómia portálon megjelent cikkének rövidített változata.