A Mérce legújabb cikkeiért és friss hírekért kattints ide!

Egy drága órán többet bukhat egy politikus, mint a közpénzlopáson

Egy drága órán többet bukhat egy politikus, mint a közpénzlopáson

A megyei lapok piacának letarolása mellett kevesebb figyelmet kapott, hogy a Bors is kormányközelbe került, miután július végén Andy Vajna megvette a Lapcom kiadót. Az üzlettel az egyik legolvasottabb tabloiddal bővült a kormányhoz köthető bulvárportfólió, ami 2015 óta soha nem látott méretűre növekedett. Érdemes megnézni, hogy miért és mire használja a Fidesz a médiája ezen részét.

hirlap.jpg

A liberálfasiszta erőszak mítosza

A liberálfasiszta erőszak mítosza

Az amerikai fajvédők és neonácik charlottesville-i demonstrációja és Heather Heyer halála nyomán a nemzetközi jobboldal Donald Trumptól Németh Szilárdig harsogta a világos és egyértelmű üzenetet: mindkét fél hibás. Az erőszakos – és mint láttuk: gyilkos – szélsőjobboldal (alt right), a faji felsőbbrendűség hívei nem kevésbé, mint az ellenük tüntető, ámde szintúgy erőszakos, provokatív, bujtogató baloldal, mely saját világnézetét akarja erőszakosan a „békés többségre” kényszeríteni. E tekintetben olyanok, akár azok, akik ellen tüntetnek: liberálfasiszták.

598f5987dda4c8de208b4567.jpg

Képzeljünk el egy olyan választási rendszert, amiben nem az oligarchák, hanem a nép akarata számít!

Képzeljünk el egy olyan választási rendszert, amiben nem az oligarchák, hanem a nép akarata számít!

Hamarosan indul Gulyás Mártonék Közös Ország mozgalma, ahol az elképzelések szerint a pártokkal közösen egy új választási rendszer alapjait akarják kidolgozni. A Momentum már közzé is tette reformjavaslatát. Korábban én is utaltam arra egy cikkben, hogy  a kampány és pártfinanszírozás rendszerét át kellene alakítani. Most le is írom, hogyan. Radikálisan.dmoha20140406002-1500_1.png

Tényleg nem érdekli az ügyészséget, hogy 2010-ben választási csalás történt?

Tényleg nem érdekli az ügyészséget, hogy 2010-ben választási csalás történt?

Pár hete, miután a Fidesz megszavazta alkotmányellenesen, hogy korlátozza a pártok köztéri plakátolását, arra hivatkozva, hogy Simicska Lajos kedvezményt adott a Jobbiknak, kiderült, hogy 2010-ben Simicska Lajos sokkal durvább kedvezményt adott a Fidesznek, mint most a Jobbiknak. Ezt a kedvezményt pedig a Fidesz nem vallotta be a 2010-es ÁSZ-jelentésben. Sőt, az egész plakátbérlés kimaradt belőle.

simicska-orban.jpg

A magyar szakszervezeti mozgalom talán utolsó esélye

A magyar szakszervezeti mozgalom talán utolsó esélye

A rendszerváltást követően a hazai gazdasági viszonyokat lanyhuló dolgozói érdekképviselet, szerves módon gyengülő szakszervezeti mozgalom jellemezte. A természetes leépülés oka egyrészt a „kommunista” rezsim szakszervezeti struktúrájának szervetlenségéből (kiüresedett szakszervezeti mozgalom az állampárt ölelő karjában) és a gazdasági – munkapiaci helyzetből (termelés visszaesése, növekvő munkanélküliség) fakadt. A nem hozzáértő vezetés – miért is lett volna, hiszen korábban nem kellett valódi érdekvédelmi vezetőként működnie –, és a vezetők egy részének különalkui (személyes jólétük, egzisztenciális biztonságuk érdekében) ugyancsak hozzájárult a szakszervezetek erodálódásához.
52000_1.jpg

Kipróbáltuk, és meg voltunk elégedve az orvosi kender hatásaival!

Kipróbáltuk, és meg voltunk elégedve az orvosi kender hatásaival!

Szerte a világon, így Európában is sorra döntögetik a tabukat, és legalizálják a már bizonyíthatóan gyógyhatású orvosi kendert: néhány hete épp a lengyelek szavazták meg. Itthon viszont néhány hete ismét meghurcoltak egy gyógyíthatatlan beteget, aki tüneteit illegális, de gyógyhatású kenderrel enyhíti. Honnan az ellenszenv, és mi a hazai szakorvosok gyakorlata? Miközben egyre izgalmasabb válaszokat kaptam a kérdéseimre, egyúttal ki is próbáltam az EU nagy részén, így hazánkban is legális orvosi „kenderolajat”. 2017-08-14_5.png

Magyarországot képviselik, a Külügy titkolja őket, az LMP perel

Magyarországot képviselik, a Külügy titkolja őket, az LMP perel

Beperli az LMP a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, mert közérdekű adatigénylésük ellenére nem kapták meg a tiszteletbeli konzulok (tb-konzul) szakmai életrajzait. A Külügy arra hivatkozott elutasításában, hogy a tb-konzulokkal nem létesül kormányzati jogviszony, ezért életrajzuk személyes adatnak minősül. Kanász-Nagy Máté, az LMP szóvivője szerint viszont ez nincs rendben, és szeretné, ha átláthatóbb lenne, hogy kik is a tb-konzulok. Megfontolandó gondolat, mert magyarországi tb-konzulok körül volt egy-két botrány, legutóbb akkor, amikor kiderült, hogy Jordánia képviselője hozta össze a terroristákkal üzletelő Pharaont Orbán Viktorral.

6ubtkijr81hgqhuys.jpeg

Benépesíti-e egyedül a Momentum Orbán elnéptelenedett pusztáját?

Benépesíti-e egyedül a Momentum Orbán elnéptelenedett pusztáját?

A Momentum küldöttgyűlése döntött: a párt senkivel sem működik együtt a 2018-as választásokon. Nem lesz közös lista, és egyéni jelöltek szintjén sem kooperálnak másokkal. Nem csupán a DK-val és az MSZP-vel, hanem az úgynevezett Új Pólus pártjaival sem. Bár ahogy korábban az LMP-nél, most is sokan úgy értelmezik, az egyedül indulás egyenértékű a Fidesz mellé való beállással, ez nem biztos, hogy így van. A kérdés az, hogy a Momentum lehetséges szavazói elégedettek lesznek-e ezzel a döntéssel.

14727933_b9efe5fcd5ad6f8d4de1b37aa6aead04_t.jpg

süti beállítások módosítása