Ha eddig reménykedtünk abban, hogy a gödi Topház Speciális Otthonban történtek végre fordulópontot hoznak a szociális ellátórendszer megreformálásában, akkor most üljünk vissza a helyünkre, hajtsuk a fejünket a térdünkre, és kezdjünk el csendesen elmélkedni azon, mégis minek kéne még történnie ahhoz, hogy ez a kormány felfogja végre: nem lehet emberi életekkel ennyire felelőtlenül játszani!
Egy évvel vagyunk a 2018-as országgyűlési választások előtt. Nehéz belátni, hogy mi mindenre van ez hatással, de az elmúlt hetek gazdaságpolitikai cikk-cakkjait figyelve egyre biztosabbnak tűnik, hogy a voksolás közelsége alapjaiban határozza meg a Fidesz-KDNP kormány gazdaságpolitikáját (is). Eddig is tudtuk, hogy a kormányok a választási években hajlamosak többet költeni, akár a költségvetési deficit növelésének terhére is, hiszen a pótlólagos kifizetések (jövedelmek) kifizetődnek pótlólagos szavazatokban.
Kedden a Magyar Tudományos Akadémia nagy többséggel elfogadott egy határozatot, amelyben kiáll a CEU mellett. Ugyanezen a közgyűlésen újraválasztották Lovász Lászlót az Akadémia elnökének, akit korábban egyébként nem a Fidesszel szemben, hanem a Fidesz bólintása mellett választottak meg az MTA élére.
Metsző igénytelenség kíséri a közvélemény-kutatások magyarországi publikálását. Az elmúlt hetekben folyamatosan egymásnak ellentmondó hírekben kommunikálták a nagy portálok a különböző cégek kutatásait. Pedig ahhoz, hogy érthető legyen, és nem egymásnak ellentmondó a sok kutatás a CEU-ügy kapcsán, csak pár dologra kéne figyelni: az adatfelvétel időpontjára, a hibahatárra és a hónapokon átívelő tendenciákra.
A magyar társadalom a legkevésbé mobil, vagyis a legzártabb társadalom az összes EU-s ország társadalma közül. Ráadásul ebben semmi változás nincs, mintha évtizedek óta befagyott volna ez az állapot: az Unió egyik országában sem számít ennyire az, hogy ki hová születik. Ez derült ki az Európai Alapítvány mind a 28 tagországra kiterjedő, társadalmi mobilitást vizsgáló tanulmányából.
Köznemes, fia és jobbágya a XVII. század közepe táján. Forrás: Toppeltinus Lőrinc erdélyi szász író Origines et occasus Transsylvanorum. Lugduni, 1667. című munkájából
Az Európai Alapítvány alapos kutatása azért indult, mert az egész Unióra kiterjedően még nem vizsgálták azt a lassan közhellyé váló állítást, hogy a fiatalabb generációk tagjainak kevesebb lehetőségük van érvényesülni, felfelé mozogni a társadalmi ranglétrán, mint a korábbiaknak. Most viszont minden kétséget kizárón, rengeteg adattal alátámasztva bizonyították ezt az állítást.
Nagy különbség van azonban a nemek között, nagyon leegyszerűsítve: soha nem volt még ilyen rossz európai férfinak lenni. 14 tagállamban csökkent a felfelé mobil férfiak részaránya és 18 országban még nőtt is a lefelé mobilaké. A nőknél viszont éppen ezzel ellentétes tendencia érvényesült, bár náluk is csak 8 országban csökkent a lefelé mobilak aránya, és ugyanennyi helyen nőtt a felfelé mobilaké.
Férfiak esélye arra, hogy más társadalmi csoportba kerülnek, mint a szüleik. Forrás: Európai Alapítvány
A tanulmány az okokat nem firtatja különösebben, de itt főleg arról lehet szó, hogy az elmúlt évtizedekben fokozatosan egyre több nő lépett be a munkaerőpiacra, illetve a szolgáltatói szektor bővülésével megnőtt azon fehérgalléros állások száma, amelyek nők számára is nyitottak, miközben a könnyűipar (leginkább itt a textiliparra kell gondolni) Európán kívülre „exportálása” szintén a nőket kényszerítette más pályák felé.
Kattints, és kövesd a Kettős Mércét, hogy ne maradj le egyetlen hírről sem!
Sajnos ebből a folyamatból a magyar nők nem sokat érzékelhetnek, mert a számok azt mutatják, hogy ők jellemzően egyszerűen immobilak, azaz se lefelé, se felfelé nem mozdultak az elmúlt évtizedekben. Miközben a magyar férfiak rosszabbul jártak és köztük többen lettek lefelé mobilak és kevesebben felfelé mobilak.
De Magyarország még ezzel a mozdulatlansággal is bekerült azon öt ország közé, ahol több a lefelé mobil ember, mint a felfelé kapaszkodó. Lengyelország, Csehország, Litvánia és meglepő módon az eminensként prezentált Észtország a másik négy.
Ez a mozdulatlanság azért különösen szomorú, mert ugyan vannak hasonlóan „beállt” társadalmak (például Anglia, Franciaország), de ezekben sokkal több a magasan képzett, vagy legalább a középosztályhoz tartozó ember. A magyar foglalkoztatási struktúra viszont a bolgár mellett a leginkább olyan, ami a szakképzetlen, rutinmunkát végzőkre és alacsony képzettségű munkásokra épül.
Szinte változatlan az egyéni (relatív) mobilitás. (Az alacsonyabb érték magasabb relatív mobilitást jelöl.) Forrás: Európai Alapítvány
Míg az EU-s átlag 29 százalék, addig Magyarországon 43 százalék azoknak az aránya, akik ilyen munkakörökben dolgoznak. Azaz míg máshol Európában a munkaerőpiac strukturális átalakulása a II. világháború után kikényszerítette a felfelé mobilitást, addig Magyarországon ez a modernizáció csak nagyon részlegesen zajlott le. Az Orbán-kormányok munkapolitikája pedig ezt a helyzetet konzerválja: tipikus félperiférikus országként a centrumországok összeszerelő üzemeként rendezik be és betonozzák be éppen ezt a „munkaalapú társadalmat.”
Míg Hollandiában egy alacsonyan képzett dolgozóra három magasan képzett és ennek megfelelő foglalkoztatást űző ember jut, és az EU legtöbb országában is 1:2-höz ez az arány, addig nálunk az 1:1 is csak alig jön össze.
Ha mindehhez hozzávesszük, hogy egyéni szinten is az látszik az adatokból, kicsi az esélye annak, hogy valaki Magyarországon magasabb státuszt érjen el, mint a szülei, akkor nagyon borús a kép. Egy olyan társadalom képe rajzolódik ki a tanulmányból, ahol elolvad a korábban is szűk középosztály, növekszenek a társadalmi és vagyoni egyenlőtlenségek, és a az egyének boldogulását leginkább az határozza meg, hogy milyen családban születnek. Mindezt 2002 és 2010 között gyűjtött adatokra alapozza a tanulmány, márpedig azt rengeteg helyről tudjuk, hogy 2010 óta ezek a folyamatok felgyorsultak.
És akkor még a cigányok sajátos problémáiról, a területi egyenlőtlenségekről, az oktatáshoz hozzáférés egyenlőtlenségéről, az elharapózó korrupcióról és nepotizmusról még nem is volt szó ebben a képletben, pedig ezek is mind egy egészséges, egyenlő esélyeket kínáló, igazságos társadalom ellenében hatnak.
A tanulmány ráadásul csak az egyéni mobilitás kérdéseit feszegeti, de arról nem ad képet, hogy egész társadalmi csoportok merre mozdultak az elmúlt években. Hiszen az egyének kilátásait nem csak az határozza meg, hogy képesek-e szüleiknél jobb státuszt elérni, hanem hogy maga az adott státusz, amelyben vannak, milyen körülményekkel jár. Egy társadalomban ugyanis mindig vannak jobban és rosszabbul megfizetett állások, vannak munkanélküliek, nyugdíjasok, és így tovább. Egy igazságos társadalomnak pedig nemcsak az az ismérve, hogy egyéni szinten biztosít-e kitörési lehetőséget, hanem az is, hogy egész társadalmi csoportok helyzetén javít-e. Tapasztalataink szerint azonban Magyarország ebben sem jeleskedik.
Így viszont adódik a kérdés: ha korlátozottak a lehetőségek az előrejutásra – ami ráadásul még mindig nem belépő az aranyéletbe –, akkor miért ne próbálnának a fiatalok máshol szerencsét? A kilátástalanságnál minden jobb.
Ez a cikk is a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!A Mércét nem támogatják oligarchák vagy pártpénztárnokok, csupán egyszerű magánemberek. Ez biztosítja a függetlenségünket. Támogass minket rendszeresen havi 1000, 2000 vagy 5000 forint átutalásával, hogy még több ilyen cikket írhassunk, és még több emberhez juttathassuk el, mi történik valójában az országban!
Pár hónapja, amikor Bayer Zsolt több részes cikksorozatot szentelt nekem, válaszcikkemben elhívtam sörözni. De arra nem gondoltam, hogy médiaeseményt csinálok belőle. Én őszintén kiváncsi vagyok, mire jutnék kettesben Bayer Zsolttal, és őszintén nem vagyok kiváncsi arra, mire jutnék egy kamera előtt.
A 2013-ban kirobbant „BTK-s listázó botrány”, majd a Tanító- és Óvóképző Kar 2014-es gólyatáborában történt nemi erőszak eset után az ELTE-n összeállt egy kutatócsoport, melynek célja elsősorban egy olyan kutatás elvégzése volt, amely az egyetemen létező nemek közti egyenlőtlenségeket tárta fel. A reprezentatív felmérésen alapuló kutatás egyik megdöbbentő eredménye, hogy a meginterjúvolt diákok tapasztalatai alapján az elmúlt években az ELTE diákjai közül legalább 140 vált nemi erőszak áldozatává, de szexuális zaklatást például minden harmadik női diák tapasztalt már. A kutatás tapasztalatairól kérdeztük a kutatócsoport két tagját, Gregor Anikót és Giczi Johannát.
A köztársasági elnök beiktatási beszédében fejtette ki, hogy ijesztő irányba halad az ország, és ezért, ahogy 1867-ben, most is új kiegyezésre van szükség. Áder Jánoshoz hasonlóan én is új kiegyezésre vágyok. Csakhogy Áder hamis dilemmákat vetett fel, nem igazi kiegyezést, csak egy számára kényelmes kiegyezést vetett fel. Márpedig a társadalmi béke csak akkor lehetséges, ha abban minden oldal érdekei jelen vannak.
„Ha kell, akkor szanaszét kell verni a pofájukat. Ez ugyanis Magyarország parlamentje, nem pedig a nyilvános vécé, ahová ezek valók.” Igen, ezt javasolta nagy felbuzdulásában Bayer Zsolt, a lánglelkű lovagkeresztes lovag, amikor felhergelte magát azon, hogy civilek egy csoportja, hogy tiltakozzon a civil törvény ellen, az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának ülésén táblákat magasba tartva, némán tiltakozott.
A kormány, kis késéssel, rájött arra, hogy a 2016. év végi minimálbér és garantált bérminimum emelésről kötött megállapodás hatásait át kéne vezetnie a 2017-es költségvetésbe, és hirtelen arra is rájött, hogy a növekedés nagyobb lesz a tervezettnél, ami teret enged némi osztogatásnak. A kormányzati prognózist illetően vannak kétségeink, de az bizonyos, hogy pontosabban lehet télen költségvetést tervezni, mint tavasszal. A tavaszi költségvetéseknek többnyire nyögés módosítás(ok) a vége, ami kicsit sem tesz jót a kiszámíthatóságnak – a gazdasági szereplők nem tudnak tervezni. Ez pedig rontja a vállalatok és általában a gazdaság versenyképességét is.
