Eheti hír volt a sajtó külföldi hírekkel foglakozó rovataiban, hogy az év második felére eső időszakban beszüntetik az ideológiai, és pártjelegű poitizálást, a svéd pártok. A július 1-től december 31-ig tartó moratóriumra a svéd EU elnökség miatt van szükség, az egymással kiegyező, svéd jobboldali kormány, a kommunista a szocdem és a zöld párt szerint.
És akkor most könnyes verítékkel üssük az asztalt, nálunk miért nem, miért ó mond Viktor, ó mond Ferkó.
A válasz egyszerü, a Magyar politikai kultúra, sőt talán nem csak a politikai, a vitára minimum, de inkább az acsarkodásra van kihegyezve. A politikai diskurzus lényege az, hogy az a fasiszta vagy komcsi, tolvaj, hazudik, lop, csal, üssed, üssed! Ellenben Svédországban azt várják a választópolgárok, hogy a pártok kormányozzák az országot, egyezzenek meg az adott kérdésekben és vitákat folytassanak. Félreértés ne essék, biztos vagyok benne hogy az általam nem ismert svéd politikában is vannak igen éles viták, sőt nem hiszem,hogy mondjuk a negatív kampány vagy a karakter gyilkolás intézménye kimaradna, csak valószínűleg a svéd választópolgárok többsége nem érzi azt, hogy egy választás nemzetrontó, vagy romboló attitűddel rendelkezne, inkább ideológiai párviadalként foghatják fel.
Nálunk Magyarországon a választás tétje élet vagy halál, a szavazók nem protest hanem antiprotest szavaznak. A FIDESZ-re azért, hogy ne a komcsik, az MSZP-re, hogy ne a fasiszták kerüljenek hatalomra, az SZDSZ-re hogy ne a jobbik, mig az MDF-re, hogy ne ezek a csúnya nagy pártok.
Vicces módon a két új párt se kivétel ebből, mig a Jobbik a nem nemzeti oldalt kirekesztő magyarsággal kampányol, addig az LMP a teljese politikai elittel szembeni ellenállásra számít.
„Sok van mi undorító, azt' mégse tiltanám, jó mondjuk a buziságot, azt betiltanám”
(Bëlga)
Buzológiai sorozatom első részét olvashatjátok, melyet egy pár héttel ezelőtti bécsi autonóm nőtalálkozó inspirált, azon belül is egy beszélgetés, melyet Shadi Amin, a Frankfurban élő iráni származású leszbikus, tartott. Vigyázat, szubjektív elemekkel kevert beszámoló!
Hogyan élnek a leszbikusok Iránban? Milyen lehetőségeik vannak egy elnyomó diktatúrában? Erről a kérdésről kevéssé beszélhet bármiféle emocionalitás nélkül egy olyan nő, akinek 18 éves korában politikai okokból kellett elmenekülnie. A legszélsőségesebb hazai homofóbok még képzeletben sem jutnak el addig, ami egy általunk (általam) talán kevéssé ismert országban hétről hétre megtörténik. Iránban mind a mai napig ítélnek halálbüntetésre férfiakat és nőket azért, mert azonos neműt szeretnek.
Kiadványok hirdetik, hogy ha két nő meztelenül tartózkodik egy lepedő alatt először száz korbácsütés, másodszor száz korbácsütés, harmadszor száz korbácsütés illesse. Férfiak esetében az írott szó azt mondja: ha két test közt olyan kis távolság van, hogy nem lehet elvezetni egy fonalat közöttük, szexuális aktusért ugyancsak elítélhetőek. A nőknél a negyedik alkalommal, férfiaknál első alkalommal jár halálbüntetés két azonos nemű szerelméért. Természetesen a törvény szavát nem mindenféle fonalak huzigálásával, vagy éppen „lepedő alá kukkolással” tartatják be. Ha négy „szavahihető tanú” „tanúsítja az aktust”, az biztos ítéletet jelent, de sokszor elég egy is, ha a bíró úgy gondolja igazat szólt. Mivel a nők szava az országban keveset ér, vannak férfiak, akik így szabadulnak meg a feleségüktől, ha fiatalabbat szeretnének. A kivégzési módok közül a leggyakoribb a megkövezés, vagy a szikláról lehajítás úgy, hogy kettétörjön a „bűnös” teste.
A homoszexualitás és leszbikusság képlete azonban nem ilyen egyszerű. Nem hiába mondta az iráni elnök Mahmoud Ahmadinejad nem is olyan régen, hogy „Iránban nincsenek homoszexuálisok, (…) nem ismerjük ezt a jelenséget, nem tudom, ki mondta önöknek, hogy létezik ilyesmi nálunk”, bár ezt a mondatot egészen másképpen kell értelmezni, mint ahogyan azt maga a hallgatóság tette, vagy a fősodrú média teszi. Iránban azokat az embereket ugyanis, akik magukat nálunk vagy egyéb más európai országban melegként, leszbikusként vagy queerként definiálják, transzexuálisnak tekintik.
A transzszexuálisok olyan személyek, akik biológiai adottságaikkal ellentétes neműként határozzák meg magukat ("férfi testbe született nő" vagy fordítva). Mivel a homoszexuálisok esetében a nők nőkkel, a férfiak férfiakkal járnak, ezért az iráni kormány evidensnek tekinti, hogy egyikük nő, másikuk férfi kell, hogy legyen. Ezért is támogatja az ország a nemváltó műtéteteket jelentős összegekkel. A transzszexualitás az országban körülbelül olyan mértékben elfogadott, mint például a homoszexualitás nálunk. A transzszexuálisok még mindig a társadalom kitaszított, megvetett rétegébe tartoznak, de már nem sújtja őket halálbüntetés, vagy egyéb fizikai megtorlás. Éppen ezért a homoszexuálisok nagy része dönt úgy az országban, hogy nőből férfivá, illetve férfiból nővé operáltatja magát. A műtét nagyon költséges, ezért még a jelentős állami támogatás ellenére is adósságba hajszolja az azt vállaló embereket, akik sokszor szerveik eladásából, vagy prostitúcióból próbálják meg finanszírozni azt, sokszor olyan veszélyeknek kitéve magukat, minthogy egy elhagyatott parkban heteroszexuálisok erőszakolják meg őket. Természetesen azonban, mivel a páciensek melegek illetve leszbikusok, és nem transzszexuálisok, azaz semmi problémájuk azzal a testtel, amibe éppen születtek, a műtétek sem sikerülhetnek. Az „új testben” egyáltalán nem érzik jól magukat. Az iráni állam ezzel a politikával tehát erőteljes testi és lelki nyomorba taszít egyébként teljesen egészséges embereket.
A találkozó az előadó személyes élettörténete, és expresszív egyénisége miatt nagy hatást gyakorolt rám, és a többi résztvevőre. Shadi ugyanis tizennyolc éves korában menekült Törökországon keresztül Európába. Azért kellett elmennie szülőhazájából, mert részt vett a baloldali földalatti mozgalmakban, és egy idő után körözni kezdték. Több barátját kivégezték. Menekülése akár egy hálivúdi történet egyik fejezete is lehetne: az utolsó éjszakán, mikor már nagyon szorított az idő, és már csak arra várt mindenki - fiútestvérével együtt -, hogy beszálljon az őt szállító furgonba, megmakacsolta magát. Azt mondta addig nem hajlandó elmenni, míg el nem búcsúzik a nőtől, akit szeret. Hiába a veszély, elindult barátnőjéhez, őt azonban nem találta otthon. De ez sem keserítette el, hanem az üzenetküldés egy különleges módját választotta.A két lány ugyanis időről időre szotyievéssel múlatta az időt a verandán, ezért Shadi gondolt egyet, és több zacskó szotyola magot köpködött a helyszínre, hogy kedvese biztosan tudja: ott járt.
Ezek után Törökországon keresztül utazott egyedüli nőként több tucat férfival és egy saját maga által hamisított útlevéllel. Talán csupán az mentette meg a lebukástól, hogy minden egyes határon egy százdollárost csúsztatott az irat utolsó két lapja közé. Aztán szinte végigjárta Európát, hogy menedékjogot kapjon valamelyik országban; végül Nyugat-Németországban kötött ki, ahonnan elsőre kitoloncolták, végül másodszorra már maradhatott.
Számomra a kalandos élettörténetnél, és az iráni törvénykezésnél is meglepőbb volt megtudni, milyen bevándorlási szabályokat alkalmaz Németország illetve több európai állam az ide menekülő leszbikusokkal illetve melegekkel kapcsolatban. Ezekről a törvényekről a meglepő és felháborító, de még inkább a képmutató jelző jut eszembe. Annak a bevándorlónak ugyanis, aki homoszexuálisként kér menedékjogot Németországban orvosi vizsgálat után kell papírokkal igazolnia, hogy „visszafordíthatatlanul homoszexuális”. Ha maga a papír nem igazolja erőteljesen a „visszafordíthatatlan homoszexualitást”, a kérelmező kérvényét elutasítják, mehet amerre lát, vagy éppen vissza „szülőföldjére”, ahol halálbüntetés vár rá. Az LMBT-barát Németország úgy tűnik, csak akkor tekinti a melegeket teljes értékű embereknek, ha azok németek.
A beszélgetés nagyon sok mindenről elgondolkoztatott, főleg arról, hogy ha vannak olyanok Iránban, akik szerelmükért, vagy éppen szexuális orientációjuk kapcsán ennyi kockázatot és rettegést felvállalnak, én itt, a többé-kevésbé szabad Magyarországon miért bujkálok, miért nem vállalom magam teljesen rokonok, család, és a szélesebb nyilvánosság előtt, és miért tagadom meg magam jó pár helyen. De ez már egy másik poszt témája.
Köze sem volt az Európai Parlamenthez a beszédnek. Ahogy hallgattam, szépen lassan bennem is tudatosult: ELÉG!
Elegem van abból, hogy a kampánynak már a nyitónapon sincsen semmi, de semmi köze ahhoz, amiről az európai parlamenti választás valójában szól. Hogy milyen európában akarunk élni. Egyetlen európai szempontból releváns ügyet sem említett, végig az ellenségről beszélt, akik ellen most mindenkinek harcolni kell. A tolvajbandáról, akik között a tolvajszellem az uralkodó ideológia, az álruhás bűnözőkről.
Pont ez az, ami engem marhára nem érdekel már, és elegem van belőle.
Az ellenséggyártás olyan iszonyú jó biznisz lett, amióta a saját maguk pártja eladhatatlanná vált a nem megfélemlített emberek tömegei számára, hogy mindenki ezzel manipulál. Ugyanis ha bele tudom szugerálni a tömegbe, hogy akik ellen harcolunk, azok az ősgonosztól fogantak, és az elpusztításunkra törnek, akkor már az nem is olyan nagy kérés, hogy ugyanez a tömeg az én disznóságaimat nézze el nekem, az én tolvajlásaimat nézze el nekem, és az én demokrácia-ellenes tetteimet tudja be a gonosz elleni harc részének. Tanulság: a pozitív kampány a jók kiváltsága.
A Fidesz és az SZDSZ hajszálra pontosan ugyanolyan megfélemlítő és fanatizáló kampányt folytat. Az egyik a szélsőjobboldallal riogat, a másik pedig a minden értéket elpusztító sötét erőkkel. Gratulálok a két rendszerváltó pártnak, hogy ilyen tartalmas mondanivalót sikerült találniuk, és hogy a végletekig feszült, és félelmektől terhelt magyar közélet javításához ezzel is hozzájárulnak!
Miért van az, hogy a szélsőjobboldal megteheti, hogy újságírókat inzultál, és leönti az index kameráját sörrel, és ezzel nem azt éri el, hogy inkább többé egy sort sem írnak róluk az újságírók, hanem éppen ellenkezőleg, róluk szól az index.hu címlapja.
Még egy videót is megnéztem Morvai Krisztinával, amiben láss csodát, újra megtudhattuk, hogy a Jobbik mennyire gáz, és értelmileg visszamaradott fogatlan emberek pártja. Hú de vicces, legalább 60 ilyen videót kérek még, annyira jó fejek az index videósai. Azt szeretem, hogy mindig valami újjal állnak elő, és mindig egészen frappánsan újszerűen tudunk egy jót nevetni a szélsőjobboldalon. Ha valamilyen mélymagyar rendezvény van, olyankor én folyton csak a videó rovatot frissítem, és várom, hogy felkerüljön a vicces szar. A vicces szar a kedvenc videó témám. A tartalmas jót rühellem.
Utána az MSZP majálisról megtudhattam újra, hogy itt bizony alacsony értelmi képességű nyugdíjasok táncolnak a Numerakirály című számra, és ez szintén nagyon vicces, mert ezt sem tudtuk eddig, hogy az MSZP viszonylag beszűkült tudatú harcore nyuggerek pártja, akiknek mindegy mi, csak piros kocka alakja legyen, és járjon hozzá virsli sörrel. Ez is újdonság volt.
Közben egyébként én máshol voltam. Daniel Cohn-Bendit Magyarországon volt, és elég jó beszédet mondott az Erzsébet téren párszáz ember előtt, akik nem voltak őrültek, sem alacsony értelmi képességűek, botrány sem volt, és ordítozó ellendrukkerek, viszont elég jól éreztem magamat.
A Századvég-Forsense kutatási eredményei szerint az LMP+HP támogatottsága a azavazáson való részvételüket biztosra ígérők között elérte az 1%-ot. Ugyanennyit mértek az MDF-nek és az SZDSZ-nek is.
Elég fontos kérdés, hogy a szavazatom elveszett szavazat-e vagy sem. Kicsit matematikáztam. A szavazáson biztosan részvételt ígérő összes válaszoló között az LMP jóformán elérte az SZDSZ és az MDF támogatottságát. Ha az EP választáson való részvétel 30% körül lesz, akkor 1,5%-os támogatottság, azaz 120.000 szavazat elég lesz ahhoz, hogy egy párt képviselőt küldjön az EP-be.
Ilyen logikával igaza lehet Szanyi Tibornak, aki szerint mindegyik kis párt képviselőt fog juttatni az EP-be.
Ami a többi pártot illeti, Szanyinak nincs kétsége, hogy a Jobbik, az LMP (Lehet Más a Politika), az MDF és az SZDSZ egyaránt bejut. Ezt arra alapozza, hogy a Jobbik és az LMP a két alternatíva, ahol a polgárok egy része megmutathatja, hogy elege van a jelenlegi pártokból, az SZDSZ bázisa pedig szerinte rendkívül fegyelmezett módon ballag el a szavazóurnákhoz. Az MDF-ről azt vélelmezi, hogy Bokrost a társadalom 20 százaléka szereti annyira, hogy akár több voksot is összehozzon a Fórumnak. http://index.hu/belfold/2009/04/27/csokkentik_a_miniszterek_fizeteset/
Ráadásul az LMP esetében kulcskérdés volt az, hogy a szavazók elhiszik-e, hogy van akkora támogatottsága, hogy érdemes legyen rá szavazni, ezért akár multiplikátor hatás is érvényesülhet, ami tovább növelheti a támogatottságát.
Most még a 20.000 cédula összegyűjtése a nagy kihívás.
Az LMP honlapján és cédulagyűjtő blogján elhelyezett számláló alapján még 5210 cédulára van szükségük, amit legkésőbb május 8-ig gyűjthetnek össze. Ezt az eredményt nem biztos, hogy minden parlamenti párt elmondhatja magáról.
A városi pletykák szerint a gyűjtésben az SZDSZ ennél rosszabbul áll, és egy hete még SZDSZ-es körökből arról értesülhettünk, hogy nem fogják összegyűjteni a kellő mennyiséget. Ennek fényében könnyebben értelmezhető az is, miért vásároltak 500 Ft-os étkezési utalvánnyal ismeretlenek ajánlószelvényeket Szendrő településen az SZDSZ nevében.
Néhány hónappal ez előtt ezt az aprócska akadályt - hogy nincsen elég ajánlószelvény - a Ferencvárosban tisztázatlan eszközökkel próbálta átlépni az MDF. Annyi derült csak ki: a leadott céduláinak jelentős része hamis volt.
Akármennyire is szídják sokan az ajánlószelvényes rendszert, van egy óriási előnye, mégpedig az, hogy tisztességes eszközökkel csak olyan pártok tudják összegyűjteni a kellő mennyiséget, amelyek mögött tényleg van társadalmi támogatottság. A csalás pedig előbb, vagy utóbb, de ki szokott derülni.
Ma 6 órakor ismeretlen biciklisták illegális Critical Mass-t hajtottak végre, fél 8-cal bezárólag.
A Hősök teréről indulva, a szokásos útvonalat bejárva, Budán a Moszkvától visszafordulva Gödör célponttal; nem csak a nézők, hanem a rendőrök is nagy érdeklődéssel kisérték az eseményt.
Az alagútnál egy, a Mechwart ligetnél már több kocsival követték őket a rendőrök.
Sőt, a Mechwart ligetnél megpróbálta a rendőrség az útjukat állni, de nem számoltak azzal, hogy a bicikli elég apró és mobil jószág.
Az egyik biciklistát egy 2 literes, vízzel teli üveggel dobták meg egy ház felsőbb emeletéről, de a sisak megfogta az ütést.
Jelen pillanatban 3 kisbusznyi és 12 autónyi rendőr szállja meg a Kis Amszterdamnak is nevezett Erzsébet teret. Orrba-szájba igazoltatják a biciklistákat, bár láttam olyat is, hogy gyalogost igazoltattak, aki csak SÜN-özött.
Nagyon hülyék vagyunk, de ez a dolgunk- kommentálta az egyik rendőr.
Bizarr és egyszerre rémisztő látvány a Gödör megszállása, mellettem ülnek egy asztallal a szervezők, de ezt ők nem tudják, és szerencsére a rendőrök se.
A liberális média, hangzik a toposz. Hol? -hangzik a kérdés, mert itt nem. Egyre több ismerősömtől hallani, hogy az LMP-telhallgatják a sajtóorgánumok, elreteszelt, dobozba zárt cikkek sorjáznak bizonyos szerkesztőségekben.
De amikiverte nálam a biztosítékot, az ez, ez és ez, és kivételesen nem a történések miatt, a Holokauszt-tagadás már-már a magyar folklór része. És tegyük hozzá, nem szeretem a Gárdát, sőt rühellem, félreértés ne essen.
Azonban mindenki tudja, hogy nem a hivatalos Magyar Gárda vett itt részt, hanem egy szakadár része, akikről a hülye is észreveszi, hogy provokátorok, de a magyar média széljobboldallal foglakozó szakújságírói ezt hirtelen elfelejtik.
Miért?
Másik kérdés: miért van valakinek joga újságíróként látványosan hazudni? Azért, mert a másik oldal nem fér bele az ő képébe? Mert ők kisebbségben vannak(szerencsére), és a kisebbségi véleményt el lehet nyomni?
Csakhogy pont az a bajunk velük, hogy ők nem tisztelik a kisebbséget. Szar csavar, mi?
Miközben hazánk újonnan megválasztott miniszterelnöke hosszú távú és kőkemény válságkezelő-megszorító intézkedéscsomagját ismertette az országgal, Budapest végre normális európai városként viselkedett egy tavaszi vasárnapon.
Előtte persze ez történt szombaton. De velük most tényleg nem foglalkozunk. Kár a bötűért.
Délelőtt: városvédő futóverseny a Margitszigeten és a fél Duna-zónában (most először - ha jól tudom - a legrövidebb távon már két futamot kellett indítani: egyet a budapestieknek és egy későbbit a vidékről érkezőknek). Családok, kisgyerekek, idősek és élsportolók is rajthoz álltak, együtt kocogtak és száguldoztak: volt, aki az egészséges életmód jegyében, mások a legjobb idejüket akarták megjavítani, megint mások talán a város élhetőségére is gondoltak egy futó pillanatig, ahogy végigrobogtak az autómentesített utcákon és sétányokon.
Délután: Critical Mass, az Index szerint harmincezer résztvevővel. A mindenkori bringásünnep, ami ezúttal a babakocsis anyukákat és a közelgő Föld Napját is integrálta, láthatóan bárkit képes kivinni az utcára, aki két keréken közlekedik (a szomszédaim például az egész szombatot azzal töltötték, hogy letisztítsák és fényesre fújják a télen berozsdásodott vázakat). Remélem, nem csak én érzem úgy, hogy ez az esemény is kezdi elveszíteni kezdetben kissé ellentmondásos jellegét ("autósok vs. biciklisták"; "politikai üzenet vs. örömbicikli"), és fokozatosan euforikus kerékpár-fiesztává minősül. (...nem titkolt kívánságom egyébként, hogy a következő hasonló alkalom a Gay Pride felvonulás legyen.)
Valamivel később: az Élet Menete. Erről szívesen beszélnék, de nincs mit mondani. A csöndes séta, a fáklyák és az emlékezés a leghangosabb melldöngetésnél is többet mondanak. Budapestnek ez az alkalom még mindig úgy kell, mint egy falat kenyér.
És még mindig vasárnap délután: tízezer ember a Kincsem Parkban, lerobbant veterántól az elegáns dámáig, Farkasházy Tivadartól Orbán Viktorig, nagytudású lószerelmesektől a lelkes laikusokig mindenki egy lóra várt - aki végül nem is okozott csalódást, és ezer méteren óriási futással verte a mezőnyt. Ha Overdose nem is csodaló (bár a szemébe nézve ebben nehéz kételkedni), egy csodát már biztosan tett: összehozott egy lóversenyért lelkesedő közönséget (amelynek nem elhanyagolható része "Dózi" futása után nem rohant azonnal a kijárat felé, hanem az utolsó futamot is végignézte)
És egy ilyen budapesti vasárnapon ennek nem csak a bukmékerek örülnek.
Gyakorlatilag valóban érdekes lenne, ha az LMP nevezetű új formáció indulni tudna, hiszen a hírek szerint az SZDSZ, ezrével küldi nekik majd, mint Fidesz kreálmánynak a kamu cédulákat. Ezzel úgy járnak majd, mint az MDF Ferencvárosban. Az LMP-t a Fidesz alapította, de tűrik náluk mint megosztó szervezetnél a drog barátságot, és támogatóik zöme egyszerű drogos művész vagy művész palánta. Fodor tud valamit. Nehéz osztozkodni 200.001 drogoson. (ők törik fel az autókat a pesti utcákon, vagy rabolnak ki üzleteket) Kell ez nekünk?
Tehát akkor nézzük, az SZDSZ küldi ezrével a kopogtatócédulákat az LMP-nek, mert olyan sok van nekik, de nem ám igaziakat, hanem kamukat, hogy elbízzák magukat (ebben az a szép, hogy akkor, ahogy tudom, valszeg csak hamis SZDSZ-es kopogtató cédula van náluk, mert legjobb becslés szerint sincs több nekik, mint 5000 eddig).
Az LMP-t a Fidesz alapította, de ennek ellenére tűrik a drogosokat, akik valószínűleg kopogtatócédula gyűjtés közben autókat törnek fel a napi heroin adaghoz -mint minden drogos, például a nikotin és a koffein függők.
Minden művész drogos, vagy minden drogospalánta művész esetleg minden drogos művész? Pont ezért nehéz osztozkodni 200001 drogoson, hiszen ők mind művész kopogtatócédulagyűjtők.
