Ki tudok én állni magamért, múltkor is, láttam, hogy a szomszéd Jucit basztatja 3 kis pöcs, odamentem, mondtam nekik a kurva anyátokat, hagyjátok békén, ne baszogasátok mert eltöröm a kezeteket.
Ki tudok én állni magamért, múltkor is, láttam, hogy a szomszéd Jucit basztatja 3 kis pöcs, odamentem, mondtam nekik a kurva anyátokat, hagyjátok békén, ne baszogasátok mert eltöröm a kezeteket.
Az SZDSZ-es Pető Iván az ügyvivő testületnek és a parlamenti frakciónak küldött levelében arra próbálja rábeszélni a címzetteket, hogy Fodort bírják rá a visszalépésre. Természetesen itt a frakcióvezetői jelöltségre gondol Iván, aki jól ismeri az SZDSZ belső viszonyait, ezért nem tudom értelmezni a következő gondolatmenetet:
...ha Kóka János maradna alul, az a jelenlegi frakcióvezető számára nem járna jelentős presztízsveszteséggel, hiszen "senki nem született frakcióvezetőnek", de akik nem értenek egyet Fodor Gábor frakcióvezetői ambícióival, azok számára ez azt jelentené, hogy az erőből politizálás győzött a konszenzuskeresés felett... (kiemelés a szerzőtől)
Kóka a konszenzuskereső, Fodor a megosztó.
Iván, figyelj! Mi, magyar emberek úgy látjuk, hogy Kóka János a legszánalmasabb, legalábbvaló figurája a mai magyar politikai közéletnek és ezt tudtára is adtuk mindenkinek. Kóka János nem egyszerűen a legnépszerűtlenebb magyar politikus, de a 30%-os, "futottak még" politikusoktól is (Bajnai, Demszky, Hiller, Kövér) nagyjából 8-10%-ra van leszakadva. Iván! Te komolyan azt hiszed, hogy Kóka fogja megmenteni az 1%-os pártot? Komolyan azt hiszed, hogy Kóka jót tesz a pártnak? Hiszel benne, hogy a frakciót Kóka tarthatja csak össze? Tényleg elhiszed, hogy az egyik legnépszerűbb politikusotok rosszat tesz a pártnak? Vagy egyszerűen csak megvettek kilóra? Esetleg valami személyes ellentéted van Fodorral? Iván! A jobboldal röhög a vergődéseteken és Te most nemhogy talpra próbálnád állítani az SZDSZ-t, de belerúgsz még egyet. Furcsa.
A Szonda Ipsos felmérése szerint Szili Katalain, Orbán Viktor és Sólyom László vezetik a népszerûségi listát. Annak ellenére, hogy itt a Karácsony, nem action-hero figurákként, hanem a maguk hús-vér formájában szeretjúk ôket, szavaikra éhesen figyeljük a médiumokat, kiolvasnak -e valamit az üveggömbbôl. Nomeg a médiákat, megszólalt -e valamelyik kedvencünk.
Nehéz munka népszerûnek lenni ma Magyarországon politikusként. Az egyik legfontosabb, hogy azt mondjuk, amit az emberek hallani szeretnek. Ez nem populizmus, dehogyis, ez együttérzés, a dolgozó nép gyötrelmeinek és aggodalmainak átérzése.
Orbán Viktor megérdemli, sokat tett érte, messzirôl is érkezett, megküzdött ezért a szép helyezésért. A recept nem bonyolult, de a végrehajtásához önfegyelem kell, sok külsô segítség és gyomor. Elôször is tartsunk a kezünk ügyében pár olyan embert, aki nem rest hülyét csinálni magából. Végy egy "minden kommunistát lámpavasra" embert, aki kizárólag lakossági fórumokon, és reggeli beszélgetôs mûsorokban szerepel, írástudó közelébe nem engedhetô. Kicsit mindig el kell tôle határolódni, de csak az írástudók kedvéért, cirkalmasan, nehogy leromboljuk, amit szegény felépített. Kettô már sok belôle, három pláne, de erre volt három éve, hogy rájöjjön Viktor, nem minden arany, ami csonthülye.
Vegyünk még egy darab "aki beszélt, az hazudik" embert, akinek sosem moccan meg a fejében semmi, nem merül fel benne, hogy mit mondott két-három nappal korábban. Jó ember kell hozzá, aki mindig felismeri mi egy mondat, és képes összerakni egy mondatot úgy, hogy az adott mondathoz hozzáfûzi "az aki azt mondja [eredeti mondat], az hazudik". Kétnapos reakcióideje van akkor, ha a mondatot így kell összerakni, hogy "az aki azt mondja [eredeti mondat], az a [célzott réteg] ellensége".
Olyanok ezek az emberek, mint a rotációs kapa, felpuhítják a közvéleményt, embertelen ostobaságuk után szinte éhezik a magyar egy bôvített mondatra, egy kis -államférfihez méltó- higgadtságra, egy anekdotára, bármire, ami megmutatja, a narancsoldal erôs és szép. Viktorunknak alig van dolga, éppen csak utalnia kell a sidekickekre, szemével csippant, fejét megingatja, hegyeset nem pôk, és mindenki tudja, hogy úgy is van az, meg nem is úgy van, de a lényeg, hogy a kormány rossz.
Sólyomnak, mint köztársasági elnöknek, és pozíciójából fakadóan az ország kabalafigurájának nincs nehéz dolga, a pozíciója ellen kellene dolgoznia, felborogatni a képet, ami a magyarban az állam elnökérôl él. Lobogó ball váll fölött megvan, okos bátor nézés kamerába megvan, népszerûség szárnyall. Ha pedig egyre olyanokat cselekszik, ami jó királyhoz méltó, leül a Vénekkel, összehívja a Bölcseket, lehajol az elesett dombvidéki kankalinhoz, személyes fénye csak növekszik. Halép, azt csakis a nemzeti egység, az árokásás és megosztás ellen teszi, jóindulata mérhetetlen, bölcsessége határtalan, szépsége földöntúli.
A legismertebb sikeres nôk (Szili Katalin, Göncz Kinga, Dávid Ibolya) közé csak Gráf tudta felverekedni magát. Gyanús. Szerintem Gráf is nô.
Számomra felfoghatatlan, hogy Kóka hogy tud még mindig ott lenni ahol van. Egy egészséges párt az első öt percben felmutatta volna a piroslapot a politikai kalandornak, de az SZDSZ másképp működik. Akarva-akaratlanul is az a kép alakult ki bennem, hogy a szabad demokraták belső törésvonala a politikai és a gazdasági érdekek között húzódik, magyarán a párt egyik fele elvekben gondolkozik és van bennük jobbító szándék, a másik fél viszont az adófizetők milliárdjai felett akar bábáskodni. Tudom, hogy az élet nem ennyire fekete-fehér, de a törésvonal az kérem törésvonal.
Gondoljon csak bele a Kedves Olvasó! Minden magára adó politikus nézi a közvélemény-kutatások eredményeit. Minden magára adó politikus látja tehát azt, hogy Kókát senki se akarja látni a politikai életben (de legalábbis nagyon nagyon kevesen). Évek óta a legnépszerűtlenebb politikusok között foglal helyet. Fodorral összehasonlítva elmondható, hogy 2008-ban meg se tudta közelíteni az ex-pártelnök a jelenlegit, kettejük között legalább 15%-os volt a differencia egész évben, Fodor javára. Tehát kérdés, hogy mi motiválhatja az SZDSZ tetemes részét mégis arra, hogy a népszerűtlen, helikopteréről elhíresült "pannonpuma idomárt" támogassa Fodorral szemben. A válasz csak személyes gazdasági érdek lehet, ugyanis más reális alternatívát nem látok.
Lényeg a lényeg: új frakcióvezető nincs, ugyanis a 19 választásra jogosultból 9-9 szavazat esett Kókára és Fodorra is, 1 ember pedig tartózkodott mindhárom megmérettetésen. Folyt.köv.
Ha a döntéshozók bizonyos kérdéseket nem rendeznek, akkor a társadalom sajátos megoldásokkal áll elő. E fenti gondolatot egy pár példával szeretném illusztrálni...
Feri bácsi úgy érzete, hogy az állam nem tudja megvédeni a földjét, ezért rákötötte a kerítését az elektromos hálózatra. Ha Feri bácsi tévedett volna, akkor nem lett volna halálos áldozata a lopási kísérletnek, de Feri bá sajnos jól látta, hogy nincs biztonságban a tulajdona.
A romák kriminológiai helyzetével kapcsolatban az állam igazából nem csinál semmit. Sőt! A magyar romapolitika is egy nagy nulla. Ezért született meg a Magyar Gárda. Egyszerű..
A TV-székház ostroma is hasonló eset. A társadalom egy szűk szegmense úgy érezte, hogy az erőszak lehet csak a megfelelő válasz arra, hogy a miniszterelnökről kiszivárgott az a bizonyos őszödi beszéd.
Sajnos a fenti példákat még bőven folytathatnám, de a Kedves Olvasó úgyis érti, hogy mire gondolok: a megoldatlan problémák valóban sajátos, általában erőszakos reakciókat váltanak ki. Ezért félek attól, hogy előbb-utóbb szlovák vér fog folyni Magyarországon. Na nem patakokban. Csak csendben. Meg 1-2 molotovkoktél ide-oda. Okosba. Remélem, hogy hamarosan megoldják a konfliktust a két ország politikusai, mert a szélsőségeseink mindig készen állnak a saját módszerükkel "igazságot" szolgáltatni.
A Tokaji Világörökség a magyar diplomácia sikere, a világon egyedülálló aszú szülôföldje védelem alá került, és eme védelem garantálja, hogy ez a borkülönlegesség sokáig az maradhasson, ami. "Az Egyezmény olyan egyedülálló jogi eszköz, amely globális felelősségvállalást tesz lehetővé a világ kulturális és természeti értékeinek megóvásáért."
Van tehát a múlt óriásainak egy öröksége, amit jelenkorunk törpéire hagyott, vigyázunk rá, óvjuk, mint a nagymama kredencét, abba szú be ne vegye magát, és ha esetleg nem tetszik a színe, egyedülálló jogi eszközökkel csapnak a kezünkre, amikor festékhez, ecsethez nyúlnánk. Nálunk is csak megörzésen van, az élet véges, a kredenc meg érték.
Örökség ez, elherdálni nem szabad, mi lenne az unokáinkkal ha mi ezzel csúnyán bánnánk?
Node mi történik akkor, ha világörökségi cím ide, felelôsségvállalás oda, a világörökségi térségben a munkanélküliség 25%-os? Örökölje meg ezt is az útokor, itt kéremszépen ez adottság, ahol a világörökség beteszi a lábát ott fû nem terem, illetve csak az terem, ami termett itt mindig is.
A munkahelyteremtésnek ugyanis gátja az az egyedülálló jogi eszköz, amivel megvédik az örökséget a haszontalan kis örökösöktôl, a múltra fittyet hányó megélhetési munkavállalóktól.
Tessék szépen körülnézni, ez a táj csak átmenetileg a maguké, már bevettük a hagyatékba, ne tessék hintázni azon a széken, Béla bácsi, mert elnyûvi, oszt mit öröklünk mi? Ha lehet a nyugdíjjal is tessék takarékoskodni, drága dolog az iskolakezdés.
Most pedig kilenc település, azok közül, amiket már az utókornak szántunk, élni akar. Most. Gyarló az ember, nem tud felelôsségteljesen gondolni az utókorra, amikor éhes. Erôsen elgondolkodtak rajta, hogy ha most nem lehet megélni, lehet hogy tenni kellene valamit. Szép dolog a saját hagyatékunkban éhen halni, heroikus is, de egy fokkal jobb lenne élni. Erômûvet telepíteni, ipart hozni, mindenféle olyat, amibôl ebben a században lehet élni, és régen nemigen lehetett.
Konzerválni jó dolog, az ország jobb felsô csücskében maradhat egy kis múlt, szép az a szemnek, legyen hát az ottélôkben egy kis megértés, nekünk innen ez így tetszik. Mi innen úgy látjuk, hogy a haladás abban van, ha nincs. Tessenek nyugodt szívvel automatizálni, gépesíteni a szôlôtermelést, hisz a mi kincsünknek mégiscsak piacképesnek kell maradni, nem baj az, ha a munkaerôigény csökken, de munkahelyet teremteni nem szabad, mert csúnya dolog.
Hogyan lehetne több munka a borból, ha a termôterületet szintén korlátozza a törvény, hogy az aszú ne híguljon fel? Hogyan lehet egyszerre haladni, automatizálni, gépesíteni, és munkahelyeket megôrízni? Hogyan lehetne a világörökségi címbôl, és a védett tevékenységbôl magából megélni?
Ha minderre van értelmes válasz, miért nem tudják ezt a világörökségi területen élôk?
Vagy nincs válasz.
A Világörökség az esetek jelentôs részében nem hátráltatja az életet. a budai panorámát nem zavarja, ha a védett panorámán belüli épületekben high tech irodák mûködnek, az Andrássy úton ki lehet adni az üzlethelységeket luxusmárkáknak, az Aggteleki karszt évmilliók alatt alakult ki, nem akar a barlangban senki sem kémiai üzemet létesíteni, a hangversenyteremnek csak jó ha világörökség. A Pannonhalmi Bencés Apátságban amúgy is megállt az idô, a pécsi ókeresztény sírkamrákba sem akar a tôke beköltözni.
De mi van a tájakkal, azokkal a vidékekkel, ahol az emberek élni akarnak, dolgozni, úgy élni, ahogy most divatos és lehet, ha pénze van valakinek?
Hollókôn 67 ember lakik, a Hortobágyi nemzeti parkban senki. "A középkorban a falvak kialakítása jelentette e tájon [Hortobágy] az ember legmarkánsabb tájképi beavatkozását - erről ma már csak néhány templomrom tanúskodik." Azonban Tokaji Világörökség 28 települést foglal magába.
A múlt konzerválása nem jó az ott élôknek, innen messzirôl persze könnyû az ô farkukkal verni a csalánt. Ajánlom a szokásos cigánytémás felkiáltást: Tessék odaköltözni! Akkor kiderül, hogy jó -e a múltban élni.
Linkek:
Veszélyben a Tokaj világörökség (NOL)
A tokaji történelmi borvidék (www.vilagorokseg.hu)
A világörökségről (www.vilagorokseg.hu)
Azt gondolom, hogy a blogger lét kicsit közelebb áll az újságíráshoz, mint a kocsmawikipediához.
Talán némi Inteligencia és pár fog is kell hozzá. A Kapcsolat.hu összecsap a Kosshut tériekkel, Bohoccsata az Alexandra könyvesházban.
A kormány két oldala két videóban.
Az SZDSZ-es Gusztos Péter olyan témában interpellálta a honvédelmi minisztert, ami bennem is kérdéseket vet fel. A háttér a következő: a 2009-es költségvetésben a kiadási oldalt 8.5 milliárd forint azért nyomja, mert a katonai objektumok őrzését biztonsági cégekkel kívánja megoldani a honvédelmi tárca. Ez eddig sem volt másképp és úgy tűnik, hogy ezután is marad minden a régiben. Az MSZP indoklása szerint drágább lenne a haderő ilyen irányú alkalmazása, tehát tulajdonképpen költséghatékonyság miatt válaszották a biztonsági cégeket. Az interpelláció kitér arra is, hogy a honvédséghez tartozó 264 ingatlanból 64 eladás előtt áll, jelenleg semmilyen katonai célra nem használják. Gusztos szerint érthető, hogy ezeket az objektumokat nem katonák őrzik és ezzel még egyet is érthetünk. A probléma a fennmaradó 200 ingatlannal van, melyekben katonák teljesítenek szolgálatot.
A másik érdekes kérdés az az, hogy mi alapján választják ki a biztonsági cégeket, melyek a fenti 264 objektum védelmét elláthatják. Gyors számolással könnyedén kiszámítható, hogy átlagosan objektumonként az állam védelmi célokra kicsivel több, mint 32 millió forintot szán évente. Ha a biztonsági cég kiadása fejenként 260.000 HUF havonta, akkor ebből az összegből 2725 biztonsági őrt tud foglalkoztatni, tehát átlagosan 10 őrt minden objektumban. Ez mindenképpen jó üzlet, ekkora tételben már lehet "okoskodni".
Az a fonal már messzire vinne, ha a kérdést úgy tenném fel, hogy eddig miért nem hallatta a hangját az SZDSZ a témában, ugyanis kormánypártként közelebb volt a tűzhöz.
Válság van, csökken a kereslet, csökken a termelés. A termelôcégek próbálják csökkenteni a költségeiket, a fix költségeiket vizsgálják, szolgáltatásokat mondanak le, és bizony, csökkentik a bérkiadásaikat. Ez természetes, a cég túl akar élni, veszteséget minimalizálni, elküldenek mindenki, akinek a pótlása könnyen megoldható, ez pedig leginkább azokat érinti, akik eddig is egy ipari robot, vagy egy pársoros számítógéprutin munkáját helyettesítették, vagy sokak által birtokolt képesítésük van, vagy a munkakörük nem igényel különösebb betanulást. Leépítés, csökkentett (vagy sok helyen nulla) termeléshez csökkentett személyzet elegendô, és amíg a know-how a cégnél megmarad, addig a válság múlásával újra be tudják tanítani az embereket, a helyüket megmutatják, a gombokat és sorrendjüket rögzítik, a többit meg majd termelés közben.
Az elbocsátott emberek jobb esetben munkanélküli segélyben részesülnek, rosszabb esetben abban sem, aki minimálbéren volt bejelentve és borítékban kapta a javadalma javát, az most jön rá, hogy ami jó idôkben teljesen jónak tûnt, az szûkös idôkben bizony hátrány. Az állam ha nem kapott, most nem ad.
Természetesen a szociális érzékenység felhorgad, milyen dolog lenne az, hogy az eddigi adócsalás eredményét azok ússzák meg, akik csak részben vettek benne részt, bezzeg a karvalytôke. Persze a karvalytôke nem azért fizet zsebbe, mert a magyar állam esküdt ellensége, hanem azért, mert annyiért, amennyit tud fizetni, nem kap munkaerôt, annyiért amennyibe kerülne, meg nem kell neki, mert nem lesz versenyképes. Moralizálni lehet, meg el lehet menni.
Mi lesz most azzal a 10-80-100 ezer emberrel, és családjaikkal?
Legyen itt a Kettôs Mércéhez illôen pár verzió:
Liberális gonosz:
Semmi kéremszépen, semmisem lesz. Olcsóbbak lesznek az ingatlanok, mert ôk most -némi kesergô eléneklése után- szabadulni próbálnak a hitelre vett ingatlanjaiktól, lemegy a szinte új használtautók ára, a Vatera meg tele lesz korábban létfontosságúnak tûnô kütyükkel. A minimálbér (vagy magasabb, de mindenképpen kevesebb, mint a korábbi valós elkölthetô pénzmennyisége) alapján kapott álláskeresési támogatás ahhoz talán elég, hogy egyenek, de azon túl nemigen.
Szociálisan érzékeny:
Ezeket az embereket az államnak meg kell segíteni, mivel önhibájukon kívül kerültek ebbe a helyzetbe. Államilag garantált segélyhiteleket vehetnek fel, amiket 99 év alatt kell visszatörleszteni, a késôbb kapott bruttó fizetésük legfeljebb 6%-át kitevô törlesztôrészlettel. A maradék adófizetô pedig örül ennek, mert lám, máris tudjuk mire megy az adónk.
Populista:
Feltesszük a kérdést, vajon miért van az, hogy Magyarországon az állam és a szakszervezetek miért hagyják szó nélkül a leépítéséket? Miért nem tiltja meg a cégeknek a Párt, hogy embereket bocsájtsanak el ilyen vészterhes idôkben? Ahelyett, hogy a kormány munkahelyeket teremtene, hagyja, hogy polgárok ezrei százezrei süllyedjenek a nyolcvanas évek szintjére? Az állam állitsa vissza a munka becsületét, teremtsen munkahelyet, és adjon munkát azoknak akik akarnak dolgozni. Jah, és engedje be a polgárok gyerekeit a Margitszigetre!
Abszurd.